27. fejezet * I Get Back Harry

Sziasztok!:D Huhh, nagyon gyorsan összejött az az 5 komment :O Borzalmasan örültem neki, annyira jól esik amikor ilyeneket írtok, nagyon aranyosak vagytok. <3 Nos ment a találgatás, hogy ki is ment oda Emmához. Mindenki azt mondta, hogy Zayn. :'DD Nos... nem mondok, semmit, olvassátok el.xdd <3
A következő rész 6 komment után érkezik

xoxo. Kikiih

I Get Back Harry

-Harry? - néztem elképedve a bátyámra, majd letöröltem a könnyeim. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Niallel épp akkor léptünk be a szállodába amikor te sírva kijöttél a kertbe, szóval jöttem utánad.
-Értem - bólintottam.
Előre szegeztem a tekintetem és figyeltem ahogy egy madár ugrál a szemben lévő fa ágain. Próbáltam visszatartani a könnyeimet. Erősnek akartam tűnni Harry előtt. Túl sok szenvedést okozott, azt már nem bírnám elviselni, hogy sírni lásson.
-Mi történt? - kérdezte néhány perc múlva.
-Szakítottunk Louisal - hunytam le a szemeimet.
-Sajnálom. 
-Nem kell - ráztam meg a fejem. - Én se sajnálom.
-Ezt hogy érted? - pislogott értetlenül.
-Sose szerettem Louist. Éreztem iránta valamit, de az nem szerelem volt. Sokkal inkább, mint egy barát. Biztos volt olyan a baráti körödben, egy csaj aki nagyon bejött, de nem tudtál rá máshogy, csak barátként nézni.
-Persze, hogy volt - bólintott.
-Nos, Louisal mi ilyen szinten voltunk. De... ez az egész csak egy átverés volt...
-Em. Te saját magadat akartad átverni.
-Miért akarnám átverni önmagam? - ráncoltam a homlokom.
-El akartad hitetni magaddal, hogy már nem szereted Zaynt.
-Ugyan már Harry - töröltem le egy kósza könnycseppet. - Zaynt is ugyanolyan rég óta ismerem, mint Louist. Teljesen más szimpátiát táplálok a két srác iránt - hazudtam.
-Nem vagyok hülye Emma - nevette el magát. - Jól tudom, hogy mi történt három éve.
-Hogy mi? - sápadtam le. - Honnan?
-Oké, nem pontosan. De Zaynre mindig máshogy néztél, mint Liamre, Niallre vagy akár Louisra. Ugye amikor anno beléptem a szobába már Zaynnel beszélgettél, vagyis megismerkedtetek. Aztán a veszekedésünk után ő ment be megvigasztalni. És egész éjszaka se te, se ő nem lépett le. Szóval csak egy valamire tudtam következtetni - tárta szét a karját. - Igazam van?
-Nem akarom tudni, hogy mire gondolsz - feleltem diplomatikusan, lenyelve a könnyeimet. Akármennyire is haragszom Zaynre, nem akarom elrontani a kapcsolatukat és a bandát se akartam tönkretenni.
-Emma, nem haragszom. Se rád se Zaynre - kérdőn néztem felé, szóval folytatta. - Valahogy úgy fogtam fel, hogy ez egy rohadt nagy pofon a sorstól, amit megérdemeltem. Közben rohadtul dühös voltam magamra amikor erre rájöttem. Mert tudtam, hogy ezzel együtt te is szarul jársz. Zayn akkoriban nem volt egy főnyeremény. Sőt, Zayn egyáltalán nem az. Mindig megcsalja a nőit és megbízhatatlan. És ezt az egészet valahogy úgy fogtam fel, hogy miattam kerültél ebbe a helyzetbe. De nem tudtam mit tenni. Reggel, mikor megkerestelek volna te már nem voltál ott, Zayn pedig már javában veszekedett a barátnőjével. Mindkettővel. Legszívesebben szétvertem volna a fejét. De nem tettem. Mert a saját bajomnak fogtam fel. Féltem, hogy meg fogsz változni. Rossz irányba. És ez meg is történt. - vallotta be.
Így már egész más volt a dolog, hogy Harry mindvégig tudta. Én úgy tudtam, hogy nem szenvedett és nem is érdekelte, hogy mi van velem. És ahogy így elmondta valószínűleg tényleg szenvedett. Miattam. Azt hiszem ideje véglegesen is megbocsájtanom neki.
-De most itt vagyok és minden a legjobb úton halad. - mosolyogtam rá, őszintén. Láttam, hogy Harry lelkiismeret-furdalása is kicsit oldódik.
Magamhoz húztam és szorosan megöleltem.
-Szeretlek - Harry néhány pillanatra lefagyott, de aztán felfogta a dolgokat.
-Annyira hiányoztál már - mondta és még szorosabban tartott magához.
Igen, elveszettem Louist. De visszakaptam Harryt.

-Colette! Igyekezz már! Elkésünk! - kiáltott be Lou a fürdőszobába.
-Hagyd - legyintettem. - Ha nincs bent egy órán át a fürdőben akkor egy percet se. 
-Ajjh. - sóhajtotta Lou, majd levette magát mellém a kanapéra, de olyan lendülettel, hogy a szőke tincsei is felemelkedtek.
-Sietek! - kiabált ki Col a fürdőből.
Louval csak egymásra néztünk, majd a szemünket forgattuk. Csak ötödszörre hallottuk már. 
-Anyu! Emma! - pattant be közénk Lou tündéri kislánya, Lux.
Lux rögtön belemászott az ölembe és a hajamat kezdte el huzigálni.
-Lux, csak óvatosan. Egy órámba telt mire kiegyenesítettem a haját, aztán pedig behullámosítottam - szólt rá az anyja.
-Női logika. - gondoltam végig, hogy tényleg másfél órát szórakoztunk a hajammal. Aztán a sminkemmel és a ruhámmal. Összesen két óra. Közben végig a háttérből fogjuk nézni a koncertet. Na mindegy.
-Itt is vagyok. - jött ki Colette a fürdőből. 
-Ez most komoly?! Ezzel szórakoztál ennyit? - képedt el Lou.
-Natúr smink - vonta meg a vállát. 
-Vagyis fél óráig szenvedtél azért, hogy a végeredmény alig látszódjon.
-Tulajdonképpen - tűnődött el. Már megint a női logika. Borzalmasak vagyunk. De így kell minket szeretni. - De egyébként körülbelül te is ennyi ideig válogattad a szerelésed.
-De neki megérte - mutatott rám Lou. 
Nem is tudom. Semmi extra. Csak egy szakadt harisnya, barna ruha, párducmintás sál, nyaklánc, karkötők és egy tavaszi csizma. Coletten egy fekete ing volt, amiről gyanítom, hogy a bátyámé. Óriási, csak néhány napja vannak együtt hivatalosan, de máris egymás ruháit hordják... Szóval egy fekete inget, amit a saját módszerével kötözött össze, így egy ilyen topszerűséget varázsolt belőle, és egy gyönyörű narancssárgás-barnás árnyalatú szoknyát vett fel. Csodálatosan nézett ki.
-Oké, szerintem induljuk, tuti már mindenki minket vár - szólt Lou. Átvette tőlem Luxot, én pedig felkaptam a táskámat és indulhattunk is. Útközben még beugrottunk Louék lakosztályába, mivel Tomnál hagyta Luxot. 
-Sok sikert a srácoknak. - kacsintott Tom.
-Átadjuk - felelte Colette, majd elindultunk a lifthez. 
A lift ajtaja már épp becsukódott volna, de a három személyből az egyik gyorsan odatartotta a kezét, így még mi is befértünk.
-Köszönjük - mosolygott Lou a középkorú férfira. Mellette állt egy körülbelül vele egykorú nő és egy 12 év körüli lány. 1D-s pólóban. Ojajj..
-Te Emma Styles vagy? - kerekedtek el a lány szemei.
-Igen - mosolyodtam el. - És te?
-Miranda - felelte. - Ömm... esetleg csinálhatnánk egy közös képet? - kérdezte bizonytalanul.
-Na de Miranda... - nézett rá szigorúan az anyja. 
-Ugyan, semmiség. - legyintettem, majd elvettem a kislánytól a telefonját és csináltam egy képet.
-Megfelel? - néztem mosolyogva a csillogó szemű lányra. 
-Persze. Nagyon köszönöm.
És akkor kinyílt a lift ajtaja, mire a kislány szinte lesápadt. Igen, ott állt vele szemben az 5 szerelme. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak, el fog ájulni vagy mi? De nem, ehelyett olyan mértékű sikításban tört ki, hogy attól féltem kiszakadt a dobhártyám. Odarohant a srácokhoz, akik valószínűleg ehhez már hozzászoktak és mindegyikőjüktől kapott autogramot és lett egy közös képe is velük. 
-Oké, akkor indulás. - csapta össze Paul a kezeit, majd mind elindultunk a kisbuszhoz.
-Azt hittem, hogy ti ilyen nagyvonalúban nyomjátok. Semmi limuzin vagy mi? - fordultam felvont szemöldökkel a bátyám felé. 
-Igazából azzal szoktunk járni, csak most valami gubanc van vele - vigyorodott el, majd kinyitotta előttem az ajtót. - Hölgyem? - vette udvariasra a figurát.
-Beteg vagy - nevettem el magam, majd beszálltam a kisbuszba. Levettem magam a hátsó ülésre és közben jöttek mögöttem a többiek. Kettes ülések voltak. Mindenki elszórtan ült. Én beültem leghátulra, előttem kettővel volt Harry és Colette, a mellettük lévő kettesen Liam és Louis, Niall pedig Lou mellé ült és valami nadrágról magyarázott neki, hogy keressenek helyette valami mást, mert abban nem tud gitározni.
-Szóval ez most komoly? - hallottam Liam hangját.
-Igen. Vége - felelte Louis. Ó, szóval a srácok még nem tudták, hogy szakítottunk.
Szóval mindenki el volt foglalva, Harry és Colette egymással, Louis és Liam remélem lassan áttérnek más témára, Niall meg nadrágot válogat. Gondoltam, hogy végre fél óra csönd, amikor kicsit kikapcsolhatok, de aztán a csapat utolsó tagja levette magát mellém. 
-Na, már csak te hiányoztál. - sóhajtottam. Most komolyan. Üres az egész busz, ez meg pont mellém ül le.
-Ez kedves. - erőltetett magára egy mosolyt. 
A busz szép lassan elindult és én kinéztem az ablakon. Még világos volt. A srácok a szállodában próbáltak, de még be kell majd járniuk a színpadot stb. Niall mesélte, hogy ilyenkor általában egész nap az arénában vannak és ott próbálnak, de itt is volt valami kavarás. Úgy látszik Boston egy ilyen hely. Se limó, se normális próbák.
Kotorásztam egy darabig a táskámban, majd előhalásztam az iPodom és a fülhallgatóját. Betettem a fülhallgatókat a fülembe, majd elkezdtem a számok között böngészni, majd kiválasztottam Ed Sheerantól a Kiss Met. Nagyon szerettem ezt a számot, otthon addig küzdöttem amíg gitáron is el nem tudtam tökéletesen játszani. Ez egész szöveget kívülről tudtam.

Settle down with me  
Cover me up 
Cuddle me in 
Lie down with me 
Hold me in your arms 

Your heart's against my chest 
Lips pressed to my neck 
I've fallen for your eyes 
But they don't know me yet 

And the feeling I forget 
I'm in love now 

Kiss me like you wanna be loved 
Wanna be loved 
Wanna be loved 

This feels like I've fallen in love 
Fallen in love 
Fallen in love 

Settle down with me 
And I'll be your safety 

You'll be my lady 

Idáig tudtam nyugodtan hallgatni a számot, mert az egyik fülhallgatóm hirtelen eltűnt a fülemből. Persze, hogy Zayn volt az.
-Ez jó szám. - bólintott.
-Ez pedig egy iPod. Nem egy usPod. Szóval add vissza a fülhallgatóm. - kaptam ki a füléből.
-Igazából beszélni akartam veled. - mondta.
-Mégis miről?
-Például arról, hogy szerelmes számokra fordulsz be, közben a barátod ott ül. - mutatott Louis felé.
-Már nem a barátom. - suttogtam halkan. Fogalmam sincs, hogy miért mondtam ilyen halkan, mindenki hülyéskedett a kisbusz elejében, csak mi ketten ültünk hátul. 
-Hogy mi? - kerekedtek el a szemei.
-Jól hallottad Malik. - morogtam, majd visszadugtam a fülhallgatókat a fülembe. Láttam, hogy Zayn mondani akar valamit, de összezárta ajkait és előrángatta a telefonját és a saját fülhallgatóját. Csak csendben figyeltem ahogy az ujját húzogatja az érintőképernyőn, majd lehunyja a szemét és kizárja a külvilágot. Nemsokkal később én is így tettem.
Nagyjából fél óra múlva ismét kihúzta valaki a jobb fülhallgatómat.
-Mit akarsz már megint? - fordultam mogorván Zaynre.
-Leszállunk - mutatott az ajtóra.
-Ja - esett le a dolog, majd Zayn után sétálva elindultam. 
Besétáltunk az arénába, ami előtt már most rengetek rajongó volt. Miután átverekedtük magunkat a tömegen viszonylag nyugi lett. Bementünk a fiúk öltözőszobájába, majd elfeküdtem a kanapén és kivontam magam a forgalomból és a telómat nyomkodtam. Egy élmény volt nézni, ahogy Lou tök ideges volt, mert Niall leette az ingét, Zayn már fél órája nem jött vissza a fodrásztól és azon aggódott, hogy biztosan megint összebalhéztam, Harry nem találta a telefonját, Liamre kicsi volt a nadrág, Louis nem akart zoknit felvenni (?), Colette pedig össze-vissza rohangált, mint valami hülye, hogy megtalálja a megfelelő ruhadarabokat.
-Megkívántam a gumicukrot. - gondolkodtam el. 
-Posztold Twitteren - morogta Harry aki a földön mászkálva kereste a telefonját. - Tweetelném helyetted, csak nincs meg a telefonod.
-Jó, ha ettől boldog leszel, kiírom, hogy gumimacihiányom van.
Beléptem a telefonomban Twittere, de aztán egy idő után feltűnt, hogy nem a megszokott a képem. Aztán rájöttem, hogy engem nem is Harrynek hívnak. Hogy a halálba nem tűnt fel, hogy Harry mobilja van nálam?!
-Ömm.. Hazza... - szóltam bizonytalanul.
-Mond - válaszolta Harry aki a fotel párnáját túrta fel.
-Megtaláltam a telefonod.
-Hol van? - csillant fel a szeme.
Kinyújtottam a kezem és odaadtam neki. Harry pár másodpercig értetlenül bámult rám, majd kitört belőle a röhögés.
-Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen.
-Te hagytad rossz helyen. - vontam meg a vállam, majd inkább bementem Louhoz, hogy segítsek neki.
-Mi a helyzet? 
-Káosz - sóhajtotta. Nos igen. Niall és Louis félmeztelenül kergették egymást, Louis pedig duzzogva ült egy sarokban.
-Majd segítek - mosolyogtam rá, majd leültem a duzzogó Louis mellé.
-Veled meg mi van? - löktem meg a vállat.
-Nem szeretem a zoknit. Kényelmetlen. Pláne egy koncerten. - mesélte el nekem a hatalmas problémáját. 
-Akkor ne vegyél fel? - néztem furcsán.
-De amit Lou választott cipőt, ahhoz kell. 
Megforgattam a szemeimet, majd odasétáltam a cipőkhöz. Találtam egy fekete Vans cipőt ami még illett is Louis szereléséhez. 
-Megfelel? - dobtam le elé vigyorogva.
-Kösz. - nézett fel rám mosolyogva.
Egy óra múlva a srácok elkészültek, aztán még másfél órán belül elkezdődött a koncert.
-Jujj, gyere - húzott magával Colette csillogó szemmel.
Őszintén bevallom imádtam a koncertet. Látszott a srácokon, hogy szeretik amit csinálnak. És még soha nem láttam Harryt koncertezni, de az biztos, hogy soha nem fogom elfelejteni. Ahogy ott állt a színpadon, énekelt. Ahogy kommunikáltak a rajongókkal. Mindig is ez volt az álma. És külön örülök, hogy a négy legjobb barátjával csinálja ezt. Láttam rajta, hogy egyszerűen imádja, és semmiért nem cserélne életet senkivel. Elhivatott volt, makacs és megtette élete legjobb lépését, amiért régen annyira haragudtam rá. De semmi értelme nem volt. Mert most láttam először igazán boldognak. Ott a színpadon. Vagyis persze, sokszor láttam boldognak. De ez egy más volt. Ez egy más fajta boldogság, de ez nekem mindennél többet ért. Mert én is boldog lettem, hogy ilyennek látom.
-Emma, jól vagy? - nézett rám Colette.
-Persze.
-Akkor miért sírsz? 
Gyorsan odakaptam a szemhez, ahonnan tényleg kicsúszott egy kósza könnycsepp. 
-Csak... hihetetlenül büszke vagyok Harryre - mosolyodtam el.