2013. december 28., szombat

2/13 Merry Christmas (Part II.)

Merry Christmas

Part II.


Ahogy elváltunk anyától első dolgom volt előrángatni a laptopomat a táskámból és betettem a DVD-t. Hiába kértem nem nézte meg velem, azt mondta, hogy biztosan zavarba jönne.
Biztosan volt vagy fél órás. Én pedig vagy fél órán át bőgtem. Szerintem több is volt. Meghatóbbnál meghatóbb zenék váltották egymást, tökéletesen passzoltak a képsorokhoz.
Az első kép a kórházi ablakon keresztül, Harryvel egymás mellett feküdtünk. Aztán sorra jöttek az otthoni, majd az óvódás képek, a kisiskolás, és jöttek a gimis képeim. Hihetetlen, hogy mennyit változtam, ezeket szinte csak most fogtam fel. Az egyik képen még egy göndör hajú kislány vagyok a mackójával, a következőn pedig füstös szemfestékkel, morcosan meredtem a kamerába. Néha nevettem, néha sírtam, néha büszke voltam, néha szégyelltem magam. De végig meg voltam hatódva.
Azt hiszem az utolsó kép volt a legdurvább.
Két kép volt összevágva. Az egyik képen úgy tizenöt éves voltam, oldalról nyomtam Anya arcára egy puszit. A mellette lévő ugyanilyen pózban vagyok, csak már idősebben és nem Anya arcára nyomok puszit, hanem Zaynére.
És akkor értettem meg mindent. Anyának nem igaz Zaynnel volt baja, hanem inkább azzal, hogy elveszít engem. Attól félt, hogy Zayn elvesz engem tőle, és nem attól, hogy Zayn megront. Zayn az első olyan barátom, aki nem a városban van, hanem tőle távol és nem tudja szemmel tartani. Nem akarta, hogy túlságosan kötődjek Zaynhez, így elfelejtve őt.
Így, hogy egy másik szemszögből is láttam a dolgokat egy tökéletes dögnek éreztem magam. Anya csak szeret és az egészet azért csinálta, míg én tökéletesen az ellenkezőjét hittem.

Az éjszakázás miatt 11 körül ébredtem, így amikor lementem a konyhába már mindenki ott volt.
- Jó reggelt! - szökkentem ki a konyhába, és ha nem leptem volna meg mindenkit a vidámságommal, még egy puszit is nyomtam Anya arcára és hátulról megöleltem, miközben ő a rántottát csinált.
- Ki vagy te és hol van a húgom? - sápadt le Gemma.
- Karácsony van! - feleltem boldogan és leültem mellé, Anya pedig elröhögte magát, és még Robin is érdeklődve félretette az újságot.
- Jobb ha nem kérdezünk rá? - Tette fel a kérdést diplomatikusan.
- Nem lényeges - legyintettem.
- Teát kérsz vagy kakaót? - kérdezte Anya.
- Úúú, kakaót - csillantak fel a szemeim. Már vagy ezer éve nem ittam kakaót.
A többi családtag csak kérdőn összenézett a vállunk felett, de nem tudott érdekelni, mert ez csak Anyára és rám tartozik.
Persze testvéreim nem bírták ki, hogy nem tudnak valamit, ezért amikor délután elmentünk sétálni Gemmával, rögtön rákérdezett.
- Kibékültetek Anyával? - érdeklődött Gemma és a vicces az egészben az, hogy két lépéssel azután, miután kiléptünk a kapun.
- Háát... Olyasmi - bólintottam mosolyogva.
- Mégis mikor? - ráncolta a szemöldökét.
- Este - mondtam. - Lementem a konyhában, ő pedig ott ült és az ajándékomat bámulta, mivel én se tudtam kinyitni az övét, megegyeztünk, hogy közösen nyitjuk ki. Én egy albumot csináltam neki, egy csomó babakori képből, meg amiket találtam otthon. Családi szállóigékkel és egyéb közhelyekkel nyomtam tele, egész megható lett. Ő pedig egy DVD-t csinált rólam és róla, az egész életem ott van ahogyan felnőttem és... Az egész olyan megható volt - vázoltam fel.
- De édes - konstatálta Gemma.
- Az - bólintottam mosolyogva.
- Juj, mutasd meg! - jött neki a fantasztikus ötlet, és a drámai hatás kedvéért még meg is állt.
- De most indultunk el. Tudod, sétálni - emlékeztettem.
- Jó, de ez izgalmasabb! Léégyszii.
- Na jó - adtam meg magam sóhajtva, és megfordultam.
Gemma közben összeszedte Harryt és Colettet is, így az ágyamon összegyűlve, közösen néztük a filmet, én pedig igyekeztem nem újra meghatódni, ellenben Collal és Gemmával, akik mindketten szó szerint bőgtek a végére.
- Én csak egy pulcsit kaptam - jegyezte meg Harry.
- De azt ő kötötte! - sértődött meg Gemma. - Az nem csak egy pulcsi! Tudod mennyit melózott vele?
- Oké, de mégse tudok sírni rajta - magyarázta Harry.
- Sírj ezen - vont vállat Gemma én pedig elnevettem magam.
A nap további részében semmi különös nem történt. Átmentünk a nagyiékhoz, ahol telezabáltuk magunkat sütivel és mindenféle finomsággal, beszélgettünk velünk meg ilyenek. Nagyon rég láttam őket, és nagyon boldog voltam, hogy végre találkoztunk.
Miután hazaértünk este közösen tévéztünk, aztán pedig mindenki lefeküdt aludni.
Másnap reggel már jóval korábban ébredtem, mert össze kellett pakolnom. Sokkal kedvetlenebb voltam, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Most, hogy anyából majdnem oké a helyzet, biztosan minél előbb visszajövök, de akkor sincs nagy kedvem itt hagyni a családomat. Egyedül az vigasztalt, hogy nemsokára találkozok Zaynnel. Egyébként azt hittem, hogy meg fog lepődni amikor elmondom neki, hogy otthon vagyok, de egyáltalán nem. Mint kiderült, tudott az egészről, csak nem árulta el, mert tudta, hogy akkor végképp nem mennék el. Ezért úgy két percig dühös voltam rá, de aztán azt mondta, hogy szeret, és megbékéltem.
- Nagyon fogtok hiányozni - öleltem meg Harryt és Gemmát egyszerre.
- Egy hét múlva találkozunk - röhögött fel Harry.
- Akkor Gemma nagyon fog hiányozni.
- De vele is találkozol egy hét múlva - nevetett tovább, miközben elhúzódtunk egymástól.
- De ő nem szakít félbe lelkizés közben - nyújtottam ki rá a nyelvem.
Colettet is szorosan megöleltem, ahogyan Robint is, majd Anyához léptem.
- Nagyon szeretlek - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja.
- Én is Kicsim - szorított jobban.
Még néhány percig így álltunk, amíg Harry ismét nem szakította félbe a meghitt pillanatot.
- Em, indulhatunk? - forgatta a szemeit a kocsinak dőlve.
- Mennem kell - mosolyogtam rá Anyára, aki halványan elnevette magát.
- Vigyázz magadra! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Igyekszem - mosolyogtam rá, de már tényleg mennem kellett, mert Harry már az autóban ülve dudált.
Intettem mindenkinek, majd beszálltam az anyósülésre, és egy keserű mosollyal figyeltem ahogyan elhúzunk a házunk előtt.
- Türelmetlen vagy - néztem rá szúrósan.
- Bocsi, nem bírom a szarakodást - vont vállat lazán.
Nevetve megráztam a fejemet, majd a mellettünk elhaladó tájat figyeltem. A vonatállomásnál kirakott és segített kiszedni a csomagokat.
- Egy jó tanács - szólalt meg Harry. - Ne csináljátok Zaynék házában, mert még a nevelőapja rátok nyit.
- Zaynnek nincs is nevelő apja... - mondtam, majd elgondolkodtam. - TE JÓ ÉG!
- Csak gondoltam szólok.
- FÚJ! - néztem rá. - Te képes voltál abban az ágyban csinálni a barátnőddel ahol... ahol tulajdonképpen felnőttél?
- Ne hülyéskedj már, a kisautós már rég a padláson van - legyintett.
- De ez tizenhárom éves korod óta megvan - magyaráztam. - És az, hogy Robin rátok nyitott... Legalább zártátok volna be! - szidtam le.
- Nem baj, tanulj a bátyád hibájából...
- Ikertestvér - javítottam ki.
- Tökmindegy - legyintett.
Az állomásnál Harry segített kipakolni a kocsiból, majd szorosan megöleltem.
- Szeretlek Hazz!
- Én is téged - simított végig a hajamon. - Vigyázz magadra!
- Igyekszem - ismételtem el neki is.
Direkt ablak mellé ültem, hogy majd tudjak integetni neki, miközben elmegy a vonat, de csak annyit láttam, hogy Harry beül a kocsiba. Hát szépen vagyunk, ezt megjegyeztem.
Egész úton zenét hallgattam és vártam, hogy végre oda érjek. Rengeteg időbe és egy átszállásba fájt, de egyszer csak a hangosbemondón meghallottam, hogy Bradford. Annyira nem akartam elhinni, hogy itt vagyok, hogy meg kellett kérdeznem a velem szemben ülő férfit, hogy tényleg azt mondták-e be. Igen, azt, így sietősen felálltam és lepakoltam a cuccomat.
Olyan gyorsan értem az ajtóhoz, hogy én voltam az első aki leszállt, tekintetemmel azonnal Zaynt kezdtem el keresni. Nem voltak sokan, de úgy kavarogtak az emberek, hogy nyújtogatnom kellet a nyakam ahhoz, hogy észrevegyem, de rövidesen kiszúrtam a magas alakját.
Ott állt, lazán, zsebre tett kézzel. Haja most nem volt felzselézve, tincsei lazán hullottak a homlokába. Szaporábbra vettem a lépteimet, és el se hittem, hogy már csak néhány méter és egy tucat ember választ el minket egymástól.
Ahogy észrevett rögtön elmosolyodott. Ő is előrébb jött, így pont mire találkoztunk az embertömeg felszívódott körülöttünk, így nyugodt szívvel ejtettem el a bőröndömet, tudván, hogy nem dől rá senkire. Zayn karjaiba vettetem magam, izéé... Szó szerint. Akárcsak a filmekben a nyakába kapaszkodtam és megugrottam, igazán drámai hatást csak az keltett volna, ha meg is pörget, de az kimaradt, mert eléggé meglepődött a hirtelen szeretetrohamomtól.
Óvatosan lehelyezett a talajra, és homlokát az enyémnek nyomta. Egyszerűen nem bírtam letörölni a vigyort az arcomról, ezt Zayn is látta, így segítségképpen megcsókolt.
- Hiányoztál - mondtam, kicsit fészkelődve a karjaiban.
- Csak két napja nem találkoztunk - nevette el magát.
- Most ha rendes lennél azt mondanád, hogy én is hiányoztam neked.
- Te is hiányoztál - mondta. - Így megfelel?
- Igen - nevettem el magam.
- Na szedjük össze a bőröndödet. Komolyan, te egy rossz nyálas filmben érzed magad? - röhögött.
- Miért nem tetszett?
- Abban a pillanatban amikor már tudtam, hogy nem esünk hátra egész jó volt - bólintott és a derekam köré fonta a karját, miközben én felemeltem a bőröndömet. Zayn szemöldök ráncolva nézett végig rajta, majd megszólalt. - Nagyon megharagszol, ha ezt nem húzom magam után? - utalt a leopárdmintás, hatalmas és feltűnő poggyászomra.
- Annyira nem - vontam vállat, mire már kezdett megkönnyebbülni. - Ha!
- Ha? - nézett fájdalmasan.
- Kapok egy puszit - feleltem kislányosan, mire megint elnevette magát.
Magához rántott és lekapott, de úgy, hogy szinte beleszédültem.
- Elég jó lesz? - kérdezte egy szemtelen mosollyal.
- Fogjuk rá - nevettem el magam.
Megragadtam a bőröndöm fogóját és magam után húztam.
- Egyébként... Nem kocsival jöttem, mert úgy gondoltam, hogy kissé bemutatom neked Bradford szépségét és...
- És Apukád nem engedett beülni a kocsijába mi? - röhögtem fel.
- Túl jól ismersz - rázta meg a fejét. - De tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne, és megmutatom neked a homokozót ahol először csókolóztam.
- Csak akkor érdekel, ha a lány már nincs a közeledben.
- Kilenc éves voltam és... És ki mondta, hogy lány? - tetetett értetlenséget, én pedig egy perce lefagytam. - Csak vicceltem, persze, hogy lány te hülye - nevetett ki. - És már elköltözött Írországba.
- Akkor mindenképp érdekel az a homokozó - bólintottam, látszólag komolyan.
És Zayn tényleg megmutatta. Bevezetett az üres játszótérre, ahol én letettem a bőröndömet, és elképzeltem ahogyan az apró Zayn rohangál fel-alá és Patricia idegesen kiabál utána és kergeti.
- Úú, hintázzunk! - csillantak fel a szemeim.
- Emma, felfázol! - kiáltott utánam, de én már boldogan rohantam a hintákhoz, mint egy kisgyerek.
- Nem érdekel - feleltem vigyorogva és szépen letisztítottam leültem. - Á, ez hideg!
- Okos barátnőm van - állapította meg, majd felém hajolva megfogta a hinta két láncát a két kezével. - Na kelj fel, hogy fogsz így nekem gyereket szülni?
- Ki mondta, hogy fogok neked szülni? - kérdeztem és lábaimmal feljebb tornáztam magam, hogy ne legyen olyan nagy a méretkülönbség.
- Majd én teszek róla - felelte mosolyogva, homlokát az enyémnek döntve.
- Fiút vagy lányt akarsz? - érzékenyültem el kissé.
- Mindkettőt - vágta rá, és azzal megcsókolt.
Végül sikerült kirángatnia a hideg hintából, és mondta, hogy már ideje indulni haza. Abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomrom, és felfogtam, hogy most tényleg Zayn szüleihez megyünk. Nem csak átugranak vacsorázni néhány órára, hanem össze leszek zárva velük, ott is alszok együtt töltöm velük az egész napot.
- Most meg mi van? - kérdezte Zayn séta közben.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Eddig be nem állt a szád, most pedig csak meredsz magad elé.
- Én csak - tűrtem zavartan hátra egy tincset. - Nem zavarok?
- Mi van? - vette át az értetlen szerepét.
- Csak... Családi idilli, karácsony... Nem rondítok bele a képbe?
- Em - állított meg és kezét óvatosan a derekamra helyezte. - Te már családtag vagy.
- Csak mert te így gondolod...
- Mindenki így gondolja - felelte és nyomott a homlokomra egy puszit. - Minden rendben lesz.
- Hát jó - fújtam ki a levegőt lassan. - De van rágód?
- Ja, miért? - kérdezte miközben újra elindultunk.
- Muszáj elszívnom egy cigit, tiszta ideg vagyok - magyaráztam és már nyúltam is a táskámba.
- Jó - egyezett bele. - De akkor én is kérek egyet. Ha kérdezik azt mondjuk, hogy én füstöltelek tele - mondta, mire elmosolyodtam.
Bevettem a számba egy szálat és már készültem meggyújtani, amikor kikapta a kezemből. Mosolyogva megforgattam a szemem, majd hagyta, hogy meggyújtsa, aztán a sajátját is, végül visszaadta a gyújtómat.
Hosszan fújtam ki a füstöt és valamicske megkönnyebbülést éreztem.
Pont addigra szívtuk el mire a Malik-ház elé értünk, így gyorsan eltapostuk a csikkeket és bevettünk egy-egy rágót. Zayn kinyitotta a kaput, majd a bejárati ajtót is, és a kulcs elfordulására, az egész család az ajtó előtt termett. Aztán lehet, hogy már egy ideje itt állnak és várnak minket... Nem, inkább az első variáció.
- Sziasztok! - örült meg nekünk azonnal Patricia.
- Csókolom! - köszöntem vissza illedelmesen, de Patricia eltolt magától két puszi között.
- Hányszor mondjam még el, hogy tegezzél? - kérdezte szigorúan, de arca folyamatosan kedves volt.
- Bocsánat - nevettem el magam, majd Yaserhez léptem, akinél most tényleg nem tudtam, hogy melyik módszert alkalmazzam.
- Engem is tegezz - nevette el magát a zavarodotságomon.
- Akkor szia - könnyebbültem meg és lábujjhegyre állva két puszit nyomtam az arcára.
- Emma, de jó újra látni - ölelt meg azonnal Doniya, Safaaval a kezében.
- Titeket is - mosolyogtam rájuk, és nekik is adtam két puszit.
- Szia! - mosolyogtam rá kedvesen Waliyhara, de csak meredten bámult rám.
- Waliyha - sziszegte Patricia.
- Szia - morogta vissza alig hallhatóan, de elkapta a tekintetét. Néhány másodpercig még meredt maga elé, aztán egyszerűen elrohant.
A szám szélét beharapva néztem utána, hogy most én csináltam valami rosszat, vagy...
- Ne haragudj! - mondta rögtön Patricia. - Ő csak... kamaszodik.
- Értem - bólintottam mosolyogva, majd zavartan lehajtottam a fejem, amikor Zayn mögém lépett, hogy segítsen levenni a kabátomat. Amikor felnéztem csak annyit láttam, hogy az egész Malik-família kissé oldalra döntött fejjel, mosolyogva figyelnek minket. Zavarodott pillantásomra elkapták a tekintetüket és mind valami mással kezdtek foglalkozni.
- Gyere, vigyük fel a cuccod - mondta Zayn, miközben én levettem a csizmámat.
- Oké - bólintottam, és így, hogy most már zárt telepen voltunk, megmerte fogni a bőröndömet, és hősiesen felcipelte az emeletre.
Ott végigmentünk egy kisebb folyosón, ahol az utolsó szoba volt Zayné. Igazából teljesen olyan volt, mint egy sima kamaszfiú szobája, mivel kamaszkorában hagyta itt. A falak zöldek és kéket, fekete padlószőnyeg borított el minket a lábunkat. Zayn letette a bőröndömet a szoba közepére, és onnan neki már jó is volt. Különösebben nem foglalkoztam vele, inkább szétnéztem a szobában. Az íróasztalon teljes kupleráj, szerintem tizenhat éves kora óta nem ért hozzá. Volt egy fotel, elvileg, de tele volt dobálva mindenféle ruhával. Volt egy könyvespolc, a mellett pedig egy másik, amire még Zayn szemei is elkerekedtek.
- Meg tudom magyarázni - szólalt meg és gyorsan mögém lépett. - Esküszöm, hogy elpakoltam mindent mielőtt kimentem eléd, fogalmam sincs, hogy hogyan került vissza.... - magyarázkodott, majd egy pillanatra elgondolkodott. - Doniya - sziszegte a nővére nevét, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Szerintem cuki - mondtam mosolyogva, miközben a különböző harcos babákat és figurákat figyeltem. Hiába van fiútesóm, nem vagyok képbe az ilyenekkel, mert Harry számára ezek szent tárgyak voltak.
- Ez nem cuki, ez égő - felelte még mindig lesokkolva, én pedig megint felnevettem.
Megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, majd lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára, és a vállába fúrtam a fejem.
- Már úgyse tudsz mit tenni - vigyorogtam.
- De, megölöm a nővéremet.
- Ne már, én bírom - keltem rögtön Doniya védelmébe.
- Jó, akkor csak megkínzom - enyhített.
- Bolond vagy - nevettem el magam és az ágyához léptem.
Olyan jó érzés volt végre elfeküdni és kinyújtózni, a kényelmetlen vonatülés után, a gerincem pedig hangosan ropogott.
- Állj már le, mindjárt úgy kiroppantod, hogy eltörik - szólt rám, miközben leült mellém.
- Tudod milyen jó érzés? - néztem rá mosolyogva, majd a jobb kezemet leejtettem magam mellé, de az beleütközött valamibe.
Óvatosan tapogattam a kezem alatt lévő tárgyat, amíg Zayn a telefonján csekkolta az időt, de mivel csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy puha és furcsa formája van, inkább odanéztem. Egy plüssmackót fogdostam.
- Két napig nem vagyok melletted és máris megcsalsz? - kérdeztem Zayntől, aki épp félig hátat fordított, mert az éjjeliszekrényre helyezte a mobilját.
- Mi? - nézett rám értetlenül, majd meglátta a kezemben tartott plüssmackót. - Ezt nem hiszem fel - nyögött fel tehetetlenül és inkább eldőlt, fejét a hasamra hajtva, hogy ne lássam a vörösödő tekintetét.
- Semmi baj Kicsim - simogattam a haját. - Ha elmagyarázod még megbocsájtok.
- Hagyjál - mondta, mint egy hisztis öt éves, én pedig azonnal felnevettem.
- Most miért? Szerintem tök aranyos - nyomkodtam meg a kezemben tartott világosbarna, gombszemű mackót. - Hogy hívják?
- Honnan tudjam? - morogta a hasamba. - Biztosan Safaa-é.
- Igen, biztosan - bólogattam úgy, mint aki elhiszi.
- Komolyan! - kelt fel és a fél könyökére támaszkodott. - Doniya biztos őt is beavatta. Tényleg nem az enyém.
- Miért csinálja ezt a nővéred? - kérdeztem fejrázva.
- Te sose szívattad meg Harryt?
- Á, én ennél eredetibb vagyok - legyintettem.
- Miért mit szoktál csinálni? - kérdezte vigyorogva.
- Semmi extra - vontam vállat szerényen. - Csak elloptam Harry szobájának a kulcsát, aztán amikor hallottam a kiszűrődő khhm... hangokat, lementem az alsó szintre, és szerencsémre Robin pont indult a konyhából az emeletre, mire én megkértem, ha már úgyis felmegy akkor amit sütöttem sütit abból vigyen fel Harryéknek.
- Te nem vagy normális - nevette el magát. - És mi lett belőle?
- Harry jó tanácsokat adott nekem miközben kimentünk az állomásra - vontam meg a vállam.
- Nem is tudja, hogy közöd van a dologhoz? - kerekedtek el a szemei.
- Á, túl hülye ahhoz - legyintettem.
- Nem is az én csajom lennél - vigyorgott büszkén. - Nem baj, majd mi bezárjuk az ajtót.
- Én nem merem veled itt csinálni - mondtam komolyan.
- Anyáék az alsó szinten vannak - vont vállat. - Safaa mélyen fog aludni, Doniya már felnőtt, Waliyha... Neki meg itt az ideje, hogy felvilágosodjon.
- Az kéne még! A húgod, aki személy szerint utál, úgy jöjjön rá a dolgokra, hogy minket hallgat a szomszéd szobából?
- Mellettem van.
- Egyre jobb - tapsoltam kettőt, az ölembe ejtve a macit, amit gyorsan vissza is vettem.
- Egyébként Waliyha nem utál - mondta. - Vagyis nem téged utál. Hanem az összes barátnőmet. Tök mindegy, hogy hogy néz ki a lány, kedves-e vagy se.
- Én kedves vagyok? - kérdeztem pislogva.
- Nem Emma, azért vagyok veled mert egy undorító, utálatos dög vagy - nyomott puszit az arcomra. - Hidd el, egy idő után Waliyha is megbékél veled.
- Biztos?
- Ígérem - mosolygott rám. - Egyébként alig meséltél valamit a kulcsos-sztorin kívül -váltott témát. - Mi a helyzet otthon? -
- Kibékültem Anyával - meséltem boldogan. - Illetve valamit javult a kapcsolatunk.
- Na, ez jó - örült meg neki. - Hogyan?
És akkor neki elmeséltem a sztorit úgy, ahogyan még délelőtt Gemmának, ő pedig mosolyogva hallgatott.
- Ha már velem nem békél meg, akkor legalább a saját lányával legyen jóban - jegyezte meg.
- Ő sem téged utál - mondtam. - Unblock az összes pasimat. Az összes pasimat akit nem tud szemmel tartani.
- Nem tud szemmel tartani? - nevetett fel. - Csak beírja a Google-ba a nevem, és máris kiadja, hogy mit csináltam két perce.
- Tudod, hogy hogy értettem - simítottam meg a karját. - Szokatlan neki az, hogy... Hogy komoly kapcsolatom van.
- Eddig nem volt komoly kapcsolatod? - kérdezte.
- Igazából csak egy, de... de számomra még az is komolytalan volt - vallottam be.
- Brandon?
- Tudod te - nevettem fel keserűen.
Zayn odahajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Valószínűleg azért, hogy elfelejtesse velem ami régen volt, és arra koncentráljak ami most van, életem legjobb időszakára. Amolyan válasz szerűen visszacsókolva, jelezve, hogy értettem és mindennél jobban szerettem.
Ajkaink elváltak egymástól, még pont időben, mert a következő pillanatban Patricia kopogott kettőt, aztán benyitott.
- Hahó! - mosolygott be a résen át. - Zavarok.
- Dehogy - mosolygott vissza az anyjára Zayn.
- Csak azért jövök, hogy szóljak kész az ebéd - mondta, de tekintete megakadt a kezemben tartott macin. - Ó, megmutattad Emmának Mr. Beart? De édes - döntötte kicsit jobbra a fejét, úgy ahogyan a nappaliban néztek minket. Hirtelen ezzel nem tudtam foglalkozni, mert Zaynre nézve próbáltam visszafojtani a nevetést. - Ó, és a babákat se pakoltad el végül? - nézett a szekrényre.
- Azok nem babák - sziszegte, mindkettőnk tekintetét kerülve.
- Ja, persze - kapott a homlokához. - Hogy is volt mindig... Harcosok?
- Anyaaa - nézett rá Zayn, jelezve, hogy nagyon kínosan érzi magát.
- Oké, értem - tette fel a kezét védekezően. - Akkor tíz perc múlva ebéd - mondta és becsukta maga mögött az ajtót, belőlem pedig azonnal kitört a nevetés, de olyan szinten, hogy már a párnába fúrtam a fejem, mert nem bírtam visszatartani.
- Befejezted? - kérdezte Zayn türelmetlenül, úgy két perc múlva gondolom fülig vörösödve.
- Persze Safaa-é - emeltem fel a fejem és bólogatni kezdtem, de ahogy megláttam az égő fejét ismét röhögni kezdtem.
- Oké, az enyém, nekem is volt gyerekkorom, továbbléphetnénk?
- Mr. Bear? Bénább nevet nem tudtál kitalálni? - nevettem tovább.
- Héé, három éves voltam - felelte sértődötten. - Ne bántsd a mackómat.
- Ne haragudj - fordultam hátra és fáradtan kifújtam a levegőt. - Abbahagytam.
- Biztos? - nyugodott le.
- Nem - ráztam meg a fejem, és a macit magamhoz húzva nevettem tovább. Zayn ismét várt néhány percet mielőtt megszólalt volna.
- Em, mennünk kell enni.
- Rendben - ültem fel és végérvényesen abbahagytam a nevetést. - Ne haragudj.
- Nem baj, de legalább szexi lennél amikor nevetsz.
- Mi bajod van a nevetésemmel? - sértődtem meg.
- Hangos, nem bírod abbahagyni, rángasz közben - sorolta. - Ez minden csak nem szexi.
- Mr Bear! - emlékeztettem.
- Jól van na - forgatta a szemeit. - Biztosan neked is vannak béna gyerekkori dolgaid.
- De én felvállalom azokat.
- Na majd megkérdezem Harryt - tápászkodott fel az ágyról.
- Meg ne próbáld! - sápadtam le.
- Akkor gyere már - sóhajtotta és a két kezemet megfogva húzott le az ágyról.
Kárpótlásul amiért kinevettem lábujjhegyre pipiskedtem és megcsókoltam. Mosolyogva váltunk el egymástól, elengedve egymás kezét, Zayn levezetett a konyhába, ahonnan isteni illatok szálltak.
Meg se látszott, hogy két napja folyamatosan zabálok, mert annyira finom volt Patricia főztje, hogy egyszerűen nem bírtam abbahagyni, és kénytelem voltam még a desszertet is bepréselni valahova.
Ebéd után Zaynnel egy kicsit lepihentünk, majd előállt valamivel.
- Hallod. Néhány barátommal megbeszéltem egy találkozót mára, nincs kedved jönni?
- Á, nem akarok bekavarni - legyintettem. - Inkább itt maradok.
- Nem kavarnál be, már mindenki kíváncsi rád.
- De még úgyis itt vagyok egy darabig, majd még biztos találkozok velük, de... - akadtam el egy picit.
- De? - kérdezett rá.
- Megpróbálok Waliyha szívébe férkőzni.
- Az nem lesz könnyű - szólt előre.
- Tudom, de én azért megpróbálnám.
- Te tudod - vont vállat. - Akkor biztos nem jössz? - kérdezte és lekászálódott az ágyról.
- Biztos - bólintottam, miközben figyeltem ahogy magára kapja a pulcsiját.
- Sietek haza - mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Oké - mosolyodtam el. Még néhány dolgot elpakolt a zsebébe, majd végleg elköszönt.
Én az ágyán ülve szedtem össze gondolataimat, és mély levegőt véve elindultam Waliyha szobája felé. Az ajtaján mindenféle színes matricák, néhány poszter. Hallottam, hogy szól bent a zene, de nem tudtam kivenni, hogy mi az. Bekopogtam és vártam a választ, amit néhány másodperc múlva kaptam meg.
- Ki az? - kérdezte, és hallottam, hogy a dübörgés elhalványul.
- Emma - feleltem, mire a zene ismét kezdett hangosodni, így nem hagytam annyiban. - Waliyha, kérlek. Bemehetek?
A zene ismét lehalkult, majd néhány lépést hallottam, majd a kulcs kattanását a zárban.
- Mit akarsz? - kérdezte kicsit sem barátságosan.
- Beszélgetni - vontam vállát, mire Waliyha csak megforgatta a szemeit. - Kérlek. Tudom, hogy nem szívlelsz, ezért örülnék ha kicsit jobban megismernénk egymást.
- Legyen - sóhajtott, majd teljesen kitárta az ajtaját.
A szobája minden mennyiségben rózsaszín volt. Szinte az összes árnyalatát megtaláltam, kissé ijesztőnek is találtam.
- Ülj le - eresztett el egy mosolyt, én pedig helyet foglaltam a szűrös párnákkal telepakolt ágyon.
A szám szélét rágva gondolkodtam a kérdéseken, de gondoltam, hogy nem valami sablonnal szeretnék kezdeni. Mivel lehet elragadtatni egy tizennégy éves lányt?
- Mit hallgattál amikor idejöttem? - érdeklődtem.
- Justint.
- Bibert?
- Dehogy is, Timberlake - fintorodott el.
- Tényleg? - mosolyodtam el. - Imádom.
- Én is. - Az arcán meglepődést véltem felfedezni, de jól álcázta.
- Melyik a kedvenc számod
- A régiek közül a Cry Me a River, az újak közül pedig a TKO.
- Nekem a What Goes Around...Comes Around és a Mirrors. Imádom a klipjét.
- Nagyon jó lett - bólintottam. - Kedvenc filmed/sorozatod?
- Az nincs - fordította el az arcát.
- Na, biztos van - biztattam.
- Nem akarom elmondani - vallotta be.
- Miért?
- Mert ciki - magyarázta. Nos igen, tizenhárom-tizennégy évesen szinte minden ciki.
- Előttem semmi sem ciki - mosolyogtam rá.
- A Hannah Montana - bökte ki.
- Igen? - húzódott a mosolyom szélesebbre.
- Mondtam, hogy ciki - csapott finoman a combjára.
- Dehogy is! Én például imádom Mileyt.
- Pedig egy ribanc lett - mondta, mire én csúnyán néztem rá. - Pedig nagyon rossz irányba változott - javította ki magát.
- Az tény - bólintottam az elfogadott válasz után. - De a zenéje attól még jó.
- Te is nézted a Hannah Montana-t? - kérdezte meg óvatosan.
- Ki nem? - nevettem fel picit.
- Pedig az nem is a te korosztályod - gondolkodott el.
- Van egy gyermekded lelkű nővérem, aki belém nevelte - nevettem fel. Waliyha is elmosolyodott és néhány másodpercig gondolkodott. - Mi az? - kérdeztem rá.
- Van kedved megnézni velem? - nyelt egy nagyot.
- Persze! - menetem bele azonnal.
Waliyha mosolyogva felpattant és a DVD után kutatott. Amint berakta visszaült mellém az ágyra, és a falra felszerelt TV-n megjelent a sorozat második évadának egyik része.
- You get the best of both worlds.Chill it out, take it slow. Then you rock out the show - énekeltem a főcím refrénjét.
- A számokat is ismered? - kerekedtek el barna szemei.
- Persze - nevettem fel kicsit. - Ha ciki ha nem.
- Zayn mindig énekelte nekem ezeket a dalokat - hajtotta le a fejét.
- Waliyha? - simítottam meg a hátát óvatosan.
- Igen? - kérdezte kissé törött hangon, és kétségbeesetten vettem észre, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Én nem akarom elvenni tőled a bátyádat. Te mindig a kishúga maradsz, és ez egy olyan dolog, amit ha akarnék se tudnék elvenni.
Waliyha elmosolyodott és a nyakamba ugrott. Kissé meglepődtem a heves reakcióján, de rögtön visszaöleltem.
- Kezdődik - suttogtam, mire Waliyha bólintott és visszaült a helyére.
Csendben néztük a TV-t, és csak akkor szólaltunk meg amikor a dalokat énekeltük. A rész végén Waliyha hozzám fordult, és kissé félve, de megkérdezte.
- Emma, szereted Zaynt?
Halványan elmosolyodtam, és figyeltem a kislány arcát. Imádta a bátyját és nem bírta volna ki, ha valaki játszik a bátyja szívével. Annyira aranyos volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mindennél jobban - feleltem és mosolyogva magamhoz öleltem Waliyhat.
Zayn nyolc körül ért haza, arra, hogy a húgával az ölében nézem a Hannah Montana-t és az egyik dalt énekeljük. Nem tudom, hogy min lepődjek meg jobban, azon, hogy egyáltalán nem lepődött meg, vagy azon, hogy ő is elkezdte énekelni.
- És vége - mondta Waliyha, amikor ismét megjelent a menüsor. - Jó volt - fordult hozzám.
- Persze, hogy jó volt - mosolyodtam el. - Megyek, leviszem a tálakat - mondtam és óvatosan kiemeltem Waliyhat az ölemből. Patrica tök aranyos volt, hozott fel nekünk chipset meg popcornt. Úgy látszik ő is örült, hogy sikerült jól kijönnünk egymással.
Ahogy lementem a konyhába láttam, hogy Patrica ott mosogat. Amint észrevette, hogy bementem kedvesen rám mosolygott.
- Segítsek? - kérdeztem.
- Nem kell, azokat is tedd csak le.
- Pedig szívesen - mondtam.
- Mondom, hogy nem kell, már végeztem - nevetett fel picit. - Jól kijöttetek Waliyhaval?
- Szerencsére igen - feleltem, most már tényleg megkönnyebbülve.
- Úgy sajnálom, hogy az elején olyan... ellenséges volt - magyarázta elzárva a csapot. - Zayn első barátnője egyáltalán nem volt szimpatikus neki, nem jöttek ki jól. A lány nem szerette a gyerekeket. A következő kapcsolatai nem is voltak olyan komolyak, már nem is tudom, hogy kik voltak. Aztán jött Perrie, aki... Érdekes lány volt - próbálta körülírni.
- Ismerem - bólintottam mosolyogva.
- Szép lány volt, csak olyan. Mű. Lehet, hogy tényleg aranyos volt, fogalmam sincs, de egyszerűen nem tudott úgy megnyílni és. A lényeg, hogy nem egy ilyen lányt képzeltem a fiam mellé - magyarázta, mire én zavartan lehajtottam a fejem. - De egy olyat, mint te sokkal szívesebben.
- Ezt csak úgy mondod vagy...
- Tényleg így gondolom - nevette el magát. - Köszönöm amit Zaynnel tettél.
- Mit tettem vele? - kérdeztem zavartan.
- Lehet, hogy te nem látod rajta, de... Amióta veled van teljesen ki van virulva, mindig mosolyog. Egyszerűen csak boldog.
- Mi... miattam? - dadogtam.
- Igen, miattad - mosolygott, majd odalépett hozzám és gyengéden megölelt. - Köszönöm - ismételte suttogva.
- Izé... Nem kell köszönni semmit - motyogtam miközben visszaöleltem. - Ő is ugyanezt tette velem.
Mosolyogva tolt el magától, amit én meghatottan viszonoztam. Még a kezembe nyomott egy almát, mielőtt visszaengedett volna az emeletre, ahol pont belebotlottam Zaynbe, aki a húga szobájából jött ki.
- A húgom csíp téged - mondta, amikor beléptünk a szobájába.
- Engem mindenki csíp - vontam vállat és beleharaptam az almába.
- Honnan van almád? - lepődött meg.
- Anyud adta - nyújtottam ki rá a nyelvem, amolyan nekem van, neked meg nincs stílusban. Azonban Zayn, ezt könnyedén megoldotta, csak kikapta a kezemből, és mire lereagáltam volna, már ki is harapott egy hatalmas darabot.
- Kösz - mutatta fel teli szájjal a hüvelykujját.
- Bunkó - biggyesztettem le a számat.
- Mikor adjuk át az ajándékainkat? - tette a kezét a csípőmre, nem is figyelve a megjegyzésemre.
- Amikor szeretnéd - vontam meg a vállam mosolyogva.
- Most? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Oké! - lelkesedtem be.
- De akkor menjünk ki.
- Minek? - ráncoltam a szemöldököm. - Hideg van.
- Viszont még nem láttad a kertet, és van egy kis kerti pagodánk. Ott adhatnánk át.
- Ú, mint valami nyálas romantikus filmben? - fintorogtam.
- Most az egyszer viselkedj úgy, mintegy normális barátnő, és örülj a romantikának amit néha napján megkapsz - szidott le.
- Elnézést kérek - forgattam a szemeimet, majd odaléptem a bőröndömet és óvatosan kivettem a sok ruha közé bepréselt ajándékot.
Lementünk az alsó szintre, ahol felkaptuk a kabátjainkat és Zayn kivezetett a kert hátuljában elhelyezkedő kis pagodához, ami karácsonyi fényekkel volt feldíszítve, ahogy kívülről az egész ház, csak azt nappal még nem vettem észre.
- Nagyon szép - dicsértem meg, miközben leültem az egyik párnára.
- Apám érdeme - nézett körbe Zayn, mert belül is volt egy két fényfüzér. - Minden évben feldíszíti a házat, imád ilyenekkel foglalkozni. Meg a kertje a mindene.
- Gondolom - bólogattam, miközben végignéztem a jelenleg kissé kopár kerten, amin egyébként látszott, hogy rendszeresen foglalkoznak vele.
- Na ki kezdje? - kérdezte Zayn a szája szélét rágva.
- Majd én - csillantak fel a szemeim, és szerény kis csomagomhoz nyúltam. - Nem igazán tudom, hogy mit mondjak - tűrtem hátra zavartan egy tincset. - Nem olyan nagy dolog, de nekem sokat jelent... Izé, majd meglátod.
- Köszönöm - vette át mosolyogva az átnyújtott csomagot és gyorsan szájon csókolt.
Az ujjaimmal babrálva és a nyelvemet harapdálva figyeltem a reakcióját. Vonásai tökéletesen látszottak a pagoda tetejébe felszerelt lámpa segítségével. A Radiohead póló láttán rögtön elmosolyodott. Nem tudom, hogy azért, mert emlékszik rá, hogy ilyen póló volt rajta amikor először találkoztunk, vagy csak szimplán tetszett neki.
Azonban a kis műbőr kötésű kék mintás könyvecske jobban felkeltette az érdeklődését. Kinyitotta és lapozgatni kezdett az itt-ott könnyáztatta lapokat.
- Ez...? - kérdezte kissé megilletődve.
- A naplóm - feleltem, mire elkerekedett szemekkel nézett fel rám. - Akkor kezdtem el írni amikor Harryvel összevesztünk, és akkor fejeztem be, amikor összeköltöztünk. Nem írtam bele minden nap, de heti egyszer-kétszer biztosan. Minden fontos érzésem benne van, amiket már annyiszor felvázoltam neked, de ez azért mégis más. Vannak dolgok amiket visszaolvastam és legszívesebben kitéptem volna a lapokat, de rájöttem, hogyha azt akarom, hogy tényleg mindent tudj akkor... Akkor tényleg legyen benne minden.
- Emma, erre semmi szükség - fogdosta megilletődve.
- De... Én igazából szeretném ezt - magyaráztam zavartan, ismét megigazítva pár tincsemet. - Mert tényleg minden benne van, és úgy érzem, hogy jogod van tudni... Tudnod kell.
- Édes vagy - mosolyodott el és magához húzott. - De tényleg nem kellett volna.
- De kellett - feleltem lehunyt szemekkel. - És az se zavar, ha nem akarod elolvasni. Azt akarom, hogy nálad legyen, mert... Hátha mégis, és akkor a te kezedben legyen a lehetőség.
- Köszönöm - mondta és nyomott a hajamba egy puszit. - Azt hiszem most én jövök - tolt el magától, zavartan mosolyogva.
- Oké - biztattam én is egy mosollyal, és kicsit fészkelődtem a helyemen.
- Nos... Én nem vezettem naplót, szóval azt nem tudom odaadni - kezdte, mire picit felnevettem. - De van valami más - fújta ki hosszan a levegőt.
Szinte láttam, ahogyan lelassítja a másodpercet és gondolkodik. Csak tudnám, hogy min.
A következő pillanatban felállt, majd féltérdre ereszkedett. Mire felfogtam volna, hogy mi történik, már beszélni kezdett.
- Te jó ég... Azt se tudom, hogy hol kezdjem... Talán ott, hogy... Ez az egész őrület, de hihetetlenül szeretlek. És nem csak fél éve, amióta a kapcsolatunk tart. Már kemény három éve nem tudlak kiverni a fejemből, és bárkinek meséltem erről a furcsa érzésről azt mondták, hogy szerelmes vagyok. Hülyeségnek tartottam, nem akartam hinni benne. Nem akartam szerelmes lenni. Nem akartam, hogy minden lányt hozzád hasonlítsak. Nem akartam, hogy fájjon amikor mással látlak. Nem akartam, hogy hevesebben verjen a szívem amikor meglátlak, nem akartam, hogy kirázzon a hideg amikor hozzám érsz. Gyengének éreztem magam, úgy éreztem, hogy rabul ejtettél, és nem tudok szabadulni. És tudod mit? Most már nem is akarok. Mert rájöttem, hogy ez a szerelem nevű izé nem is rossz, pláne, hogyha Te vagy a másik oldalon. Bármit megtennék azért, hogy boldog legyél, hogy nevess, hogy a közelemben legyél. Zűrös egy három év volt, vágyakkal, hiánnyal, boldogtalansággal, veszekedéssel és stresszel teli. Nem bírtam amikor láttam, hogy mással csókolózol, hogy másnak mondod, hogy szeretlek. De a végére egész jól összejött, és én úgy érzem, hogy most jött el a pont, hogy megkérdezzem... - kezdett el kotorászni a zsebében, majd egy kis ékszeres dobozt vett elő, amit felnyitott és egy hatalmas csillogó kő szinte kiütötte a szemem. - Hozzám jössz?
Lefagyva ültem ott, és nem a hideg miatt. Semmi nem járt a fejemben, csak annyi, hogy ez nem lehetséges. Ez nem történhet meg velem. Nem velem, nem itt és nem most.
- Te nem vagy normális.
- M... Mi? - pislogott Zayn.
Ez idő alatt kezdtem feldolgozni amiket mondott. És ez tényleg nem normális. Könnyeim folyni kezdtek az arcomon, ahogy minden egyes szava eljutott a tudtomig.
Leugrottam a székről és gyorsan letérdeltem elé. Ugyanolyan pózban volt még mindig, teljesen kétségbe esve és lefagyva. Karomat a nyaka köré fontam és homlokomat az övének nyomtam.
- Te nem vagy normális - ismételtem és a végét elnevettem, és néhány másodperc fáziskéséssel ő is elmosolyodott.
Hevesen megcsókoltam és még szorosabban bújtam hozzá, mint szerintem eddig valaha. Szerintem még életemben nem voltam ilyen boldog, teljesen euforikus érzés vett körül, és azt se tudtam, hogy hol vagyok.
Csak akkor vettem észre, hogy mi is történik, amikor hirtelen eldőltünk és Zayn mellkasára estem. Eltávolodtam tőle és elnevettem magam, ma már sokadszorra.
- Szóval? - kérdezte vigyorogva.
- Igen, igen, igen, igen! - sikítottam, mire Zayn elröhögte magát.
Óvatosan kitapogatta az elejtett ékszeres dobozt, kivette belőle a gyűrűt, majd megfogta a bal kezemet és felhúzta a gyűrűsujjamra.
Könnyes szemeimtől szinte alig láttam a gyűrűt, de hirtelen nem is érdekelt, hogy hogyan néz ki, mert mindenhogy gyönyörű. Mert Zayntől kaptam. Úristen, eljegyzett!
- Felkelhetünk végre? - érdeklődte meg, gondolom már unta a földön fekvést.
- Ja persze - csúsztam le róla ülésbe-
Ő is így tett, csak szinte azonnal belehúzott az ölébe és megcsókolt. Miután elváltunk egymástól lihegve néztünk egymás szemébe, és próbáltuk helyreállítani a szívverésünket.
- Nagyon szeretlek - suttogtam.
- Én is téged - suttogta vissza és egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
Nem tudom, hogy mennyit ülhettünk így a pagodában. Hosszú percekig az biztos, de egy idő után Zayn arcára lemoshatatlan mosoly ült ki. Az én szám már elzsibbadt, így nem is éreztem, hogy milyen széles a vigyorom.
- Olyan furcsa túl lenni rajta.
- Stresszes volt? - kérdeztem.
- Őszintén? Baromira be voltam szarva, hogy mit fogsz mondani - vallotta be, mire elröhögtem magam. - Féltem, hogy megijedsz a hirtelen elkötelezettségtől, és amikor felálltál azt hittem, hogy egészen Londonig rohansz.
- Én már rég elköteleztem magam - feleltem lehajtott fejjel.
- Csak féltem, hogy azt hiszed, hogy én ezt most nagyon gyorsan akarom - folytatta. - Tudom, hogy nem rajongsz a hirtelen dolgokért.
- Nos, fura lenne, ha már négy hónap múlva házasodnánk - nyeltem nagyot. - Remélem nem akarsz már rögtön jövőre elvenni.
- Isten ments - rázta meg a fejét.
- Hé! Mindjárt visszaadom.
- Jaj, nem úgy értetettem! - esett le neki rögtön. - Csak persze, hogy nem akarom elsietni. Fiatalok vagyunk, de én úgy éreztem, hogy szükség van erre. Szerettem volna, ha tudod, hogy én tényleg baromira komolyan gondolom ezt és tényleg elkötelezett vagyok, irántad. És most már elmondhatjuk magunkról, hogy jegyben vagyunk.
- Az jobban hangzik, mint a házad - gondolkodtam. - Szerintem ne is házasodjunk!
- Nem azért szenvedtem ezzel annyit, hogy aztán ne legyen eredménye. Hozzám jössz és kész! - jelentette ki.
- Ha te mondod - vontam meg a vállam látszólag hanyagul, közben belül az összes pillangó vadul repkedett a gyomromban. - Szeretlek.
- Tudom, már mondtad - emlékeztetett, mire elnevettem magam és még mielőtt újra beszólhatott volna, megcsókoltam. Aztán újra, és újra...

Sziasztok! :)
Most kivételesen ide írok. Furcsa érzések kavarognak bennem. Úgy érzem, mintha felnőttek volna a karaktereim és komolyan, bekönnyeztem miközben írtam Zayn szövegét, mert pont a Midnight Memories-t hallgattam és pont amikor ahhoz a részhez értem megszólalt a Half A Heart, és akkor lett vége amikor megkérdezte... Szóval ez nálam nagyon kijött, így a saját írásomon bekönnyeztem... Ezt is megéltem. Igazából ez egy fontos része a történetnek, pedig a második évad felénél nem tartok még. De ha a történéseket nézzük, ez akkor is az egyik kedvenc részem marad, Emma és Zayn pedig azt hiszem boldogabbak lehetnek, mint eddig bármikor.:)
Nagyon szeretek mindenkit, remélem tetszett a rész. :)
xoxo, Kikiih <333
P.S. : Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek, nem volt időm átnézni, amint tudom kijavítom.

2013. december 27., péntek

2/12 * Merry Christmas

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy csak így karácsony után tudtam, hozni a karácsonyi részt... De majd egy év múlva felnézünk közösen az oldalra és akkor már aktuális lesz! :) Remélem mindezek ellenére tetszeni fog, és még a szünetben hozom a második részt! :)
Remélem mindenkinek békésen telnek az ünnepek, és mindenki megkapta amit szeretett volna :))
xoxo, Kikiih <3

Merry Christmas 

Part I.


Amikor Danivel sorra kerültünk izgatottan ültem be a székbe. Egy aranyos, rövid, szőke hajú lány állt előttem, fekete pólóban. Elém terítette a lepedőszerűséget és kíváncsian pislogott rám nagy barna szemeivel a tükörből.
- Van valami elképzelés? - kérdezte.
- Szeretném befesteni - mondtam.
- Milyenre?
- Ombre-re gondoltam. Szerinted? - vágtam kissé tanácstalan arcot.
- Szerintem jól állna - simított végig a hajamon. - A stílusodból ítélve nem tudom eldönteni, hogy mennyire akarsz merészet. Közepesen vagy nagyon merészet?
- Hát... Szerintem maradnék a természetességnél, de mivel ez lesz az első hajfestésem minden kicsit merésznek tűnik.
- Tényleg? Nagyon szép színe van - állapította meg.
- Köszönöm - mosolyodtam el. - Szóval akkor valami ízléseset szeretnék.
- Nos - gondolkodott el. - Mivel eleve sötét színű, szerintem fokozatosan szőkítsük ki.
- Rád bízom - nyugtattam meg egy mosollyal, hogy mindenbe benne vagyok.
- Akkor kezdjük - mosolygott vissza.
Imádtam az egészet. Ahogyan Danivel egymásra mosolyogtunk a hajmosás közben, vagy ahogy összenéztünk a tükörben és fájdalmasan figyeltem ahogy Dannek egyre több haja kerül a földre, az enyémmel ellentétben, amiből csak néhány centit vágtunk le, mert kicsit már töredezett volt.
Igyekeztem nem elnevetni magamat, ahogy a festék egy kicsit csikizte a bőrömet a nyakamnál, de ahogy egyre lejjebb haladt már fel sem tűnt.
Erica - mint kiderült így hívták az újdonsült fodrászomat - elfordított, hogy az utolsó simításokig ne nézzek tükörbe. Megszárította és besütötte a hajamat, én pedig nagyon izgultam, hogy milyen lesz.
Mellettem Danielle már kész volt. Haja ki volt vasalva, körülbelül a válláig ért, ami elég furcsa volt, hisz a legutóbb a háta közepéig ért. Ő pont elvetette az ombre stílust és az egész egy árnyalattal sötétebb volt. Baromi jól állt neki.
- Milyen? - kérdeztem miközben Erica a lepedőt boncolta le rólam.
- Állati - bólintott Danielle vigyorogva.
- Készen állsz? - hajolt be elém Erica szőke, felállított haja.
- Igen - vágtam rá izgatottan.
Szinte a lélegzetem is elállt ahogyan belenéztem a tükörbe. Imádtam az új hajamat. Tényleg fokozatosan vált egyre szőkébbé, feltételezem, hogy a végén néhol már eléri Colette színét. Az egész izgalmas és új. Azt hiszem szükségem volt erre, mert az életem is mostanában komoly fordulatot vett. Bár én sose igazítottam a lelki állapotomat a fodrászomhoz, szerintem ez csak egy hülyeség.
- Nagyon köszönöm - sandítottam Ericára, miközben még mindig a hajamat igazgattam.
- Nagyon jól áll - dicsért meg.
Miután rendeztük a számláinkat ténylegesen indultunk a plázába.
- Liam biztos odalesz a hajadért - próbáltam szóra bírni Daniellt, aki kicsit fáradtan tűnt, és az ablakon meredt ki. A hatáskedvéért a könyökét is megböktem, de nem válaszolt. - Hé, mi van? - próbáltam az arcát nézni, de közben az útra is figyelnem kellett, így nem volt egyszerű a feladat.
- Semmi - felelte halkan.
Idegesen vettem egy nagy levegőt, majd lehúzódtam és lekapcsoltam a motort.
- Ez nem is a pláza - lepődött meg Danielle.
- Mi a baj? - kérdeztem komolyan, teljes testemmel felé fordulva. Még mindig nem nézett rám, csak lehajtott fejjel babrálta az ujjait. - Tudod, hogy kiszedem belőled - sóhajtottam.
Felnézett rám és akkor tűnt fel, hogy szemei teljesen könnyesek voltak, szemfestéke is elfolyt kicsit.
- Szakítottunk - mondta el és egy keserű mosoly jelent meg az arcán.
- Mi van? - sápadtam le. Danielle és Liam mindig tökéletes párként szerepelt az elmémben.
- Tegnap előtt - bólintott és lehunyta a szemét, könnycseppe egy fekete csíkot húzott maga után.
Nem kérdeztem meg, hogy miért. Mi történt pontosan. Veszekedtek, kiabáltak-e. Csak szorosan magamhoz húztam, és hagytam, hogy a vállamon sírjon. Nem zavart, hogy a fehér ingemen maradt egy fekete folt, se semmi. Csak azt akartam, hogy kicsit lenyugodjon.
- Most benyomunk egy hatalmas adag fagyit rendben? - toltam el magamtól és rámosolyogtam.
- Alig tíz fok van - felelte meglepetten.
- Legalább kevesen lesznek a fagyizóban - vontam meg a vállam, mire Danielle picit elnevette magát.
Mivel már nem voltunk messze a plázától alig öt perc múlva odaértünk, és szó szerint rángattam magam után Daniellet és az első fagyizó székébe benyomtam és rendeltem neki egy csokis, rumos, meggyes hatalmas kelyhet.
- Em, tényleg nincs szükség erre - mondta ahogy letették elé a hatalmas fagyit.
- De. Van - néztem rá szigorúan, pislogás nélkül.
Mindenféléről beszélgettünk, kivéve a srácokról, a szerelemről, Liamről, Zaynről vagy akár Coletteről, hisz hiszen az ő barátja Harry, aki a One Directionben van, Liammel egyetemben. Furcsa, először azt hittem, hogy nehéz lesz a társalgás, de egyáltalán nem volt az. Sőt, Danielle a végén nevetett is.
- És most merre? - kérdezte egy pici lelkesedést téve a hangjába.
Kötelességemnek éreztem elrángatni Daniellt a kedvenc boltjaiba, amit meg is tettem. Zara, H&M, Adidas és mindenhova elmentünk, ahova csak kérte. Fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült feldobnom, de alapból egy optimista jellem. Néha kicsappant a boldogságtól, néha pedig teljesen magába fordult.
Furcsa dolog a szerelem. Néha amíg kitart szenvedünk benne, de ha vége van hiányoljuk. Senki nem tudja igazán, hogy mi történt, csak a két illető. Kívülről kicsit érthetetlen a dolog. Ha együtt vannak és nem érzik jól magukat miért nem szakítanak? Ha szakítottak, de szomorúak akkor miért nem jönnek újra össze? Ezek olyan dolgok amikre senki nem tudja a választ. Szeretünk, majd szenvedünk. Néha megőrülsz a hiányától, néha ellöknéd magadtól. Fogalmad sincs mit kezdjél ezzel az érzéssel, mert egyszerűen nem tudod kezelni őket. És itt jön be a képbe az egyetlen elképzelhető orvosság. Az idő. De mennyi? Rövid hosszú? Egy hónap? Kettő? Amíg nem találsz valaki mást? Változó. De nem lehet se felgyorsítani, se lelassítani ezt a folyamatot. Hagyni kell, hogy minden a maga útján haladjon, még ha ez az út fájdalmas is.
Daniellet a háza előtt tettem le, készülnie kellett, mert egy óra múlva mennie kellett próbára. Kettőt dudáltam, miközben elhajtottam a ház előtt és hazafelé vettem az irányt. A rádióban Taylor Swift és Ed Sheeran duettje ment, ami elgondolkodtatott, hogy ez az egész mennyire igaz. És nem feltétlen csak a gyerekkortól addig amíg felnövünk. Egyszerűen vannak emberek akik ha belépnek az életedbe nem tudnak nyom nélkül eltűnni. Mert legbelül azt akarod, hogy ne hagyjanak nyomot, hanem maradjanak veled. Örökké.
Behajtottam a feljáróhoz és ahogy lépkedtem az ajtó felé, az magától kinyílt. Egy magas, barna hajú srác alakját véltem felfedezni úgy öt méterrel arrébb, és ahogy kilépett a tornác félhomályából egyből felismertem Liamet.
- Szia! - köszöntem neki kedvesen.
- Em, szia! - lepődött meg, de azért magára vett egy mosolyt. Elém sétált és tornacipője orrával egy kaviccsal játszadozott. Talán a szavakat kereste, pedig nem is kerestem okot arra, hogy miért volt itt. De Liam olyan magyarázkodós fajta jófiú, kicsit túl őszinte is, gyakori közölhetnékkel.
- Danielle-től jövök - nyeltem nagyot, hátha ezzel megmagyarázom, hogy mindent értek.
- Szóval tudod? - nézett fel.
- Csak a lényegét - tűrtem hátra a fülem mögé zavartan egy tincset. - A részletekbe egyikünk se akart belemenni.
- Értem - bólintott, majd megakadt a tekintete az új színekben pompázó tincseimen. - Menő lett a hajad - dicsérte meg mosolyogva.
- Ó, köszönöm - nevettem fel zavartan.
- Azt hiszem én lépek - sóhajtott.
- Okés - bólintottam vissza.
Liam szerencsétlenül állt és egy kopár rózsabokrot figyelt és a szája szélét rágta. Akaratlanul is megsajnáltam. Olyan volt, mint egy gyerek akkor elhagyta a kedvenc kisautóját és nem találja sehol. Automatikusan egy kis lépéssel közelebb mentem hozzá és átöleltem. Kicsit megilletődött, de aztán szigorúan a hátamnál fogva magához húzott és visszaölelt. Miután kibontakoztunk biztatóan rá mosolyogtam és útjára engedtem.
Figyeltem ahogy elhajt a kocsival, majd beléptem az ajtón. Lehámoztam a kabátom és a cipőmet, majd Zaynt kezdtem el keresni. A nappaliban nem találtam ezért a konyhába mentem. Háttal állt nekem, éppen a mikrót figyelte, ami lassan számolt visszafelé. Azt hiszem nem vette észre hogy megjöttem, mert egy kicsit összerezzent amikor átöleltem a derekát.
- Szia - suttogtam és lábujjhegyre álltam, így elértem a nyakát és nyomtam rá egy puszit.
- Hello - köszönt vissza mosolyogva. Bár én láttam az ő arcát, ő nem igazán látta az enyémet. - Milyen volt?
- Egész jó... - feleltem. - Összefutottam Liammel befelé jövet. Azért jött, mert...
- Szakítottak - bólintott Zayn nekem még mindig háttal és a mikró felé nyúlt, hogy a sípolással egy időben megnyomja a gombot. - Kérsz pizzát?
- Aha - csillantak fel a szemeim.
Zayn kivette a négy szelet pizzát (ez komolyan négy szelet pizzát akart megenni?) amit még tegnap este rendeltünk. Kitette a maga elé lerakott műanyag tálcára és már fordult is felém, amikor a mozdulat hirtelen félbe maradt. Először nem értettem, hogy mi ilyen meghökkentő rajtam, aztán rájöttem, hogy a hajam. Zavartan lesütöttem a szemem, és vártam, hogy Zayn mit szól.
Arra nyitottam ki, hogy az ujjai közé vett egy tincseit, ami eddig a vállamra hullott. Szórakozottan tekergette az ujjai között én pedig idegesen figyeltem a reakcióját.
Homlokát a homlokomhoz döntötte, orrunk hegye összeért. Hirtelen megijedtem, hogy szempilláink összeakadnak, de nem is tudtam foglalkozni a gondolattal, mert szinte az ajkaimba suttogott.
- Nagyon dögös - meleg lehelete simogatta az ajkaimat és azonnal elmosolyodtam.
Zayn ráérősen megcsókolt, elengedte a hajamat és a derekamnál fogva húzott még közelebb magához. A nyakába kapaszkodtam, ő pedig kicsit előre dőlt velem, amitől belenevettem a csókunkba. Friss fürtjeim vidáman lógtak lefelé, miközben Zayn az államtól egészen a két mellem közötti pontig végigcsókolt. Vigyorogva húzott vissza magához, egy utolsó hanyag csókot nyomva az ajkaimra.
- Menjünk enni - tanácsoltam.
A derekamat átkarolva vezetett át a nappaliba, másik kezében a pizzák sorakoztak. Törökülésben foglaltunk helyet a kanapén és megragadtunk egy-egy random szeletet.
- Olyan hihetetlen, hogy szakítottak - mondtam szomorúan.
- Az - bólintott Zayn, majd beleharapott a pizzájába. - Neked mondott Danielle valami konkrétat?
- Nem - ráztam meg a fejem. - Megkérdezni se mertem.
- Én se - vallotta be. - Fogalmam sincs, hogy miért mehettek szét, de ha mindkettőjüket így megviselte... - vitt végig egy nagyon mély gondolatmenetet, de aztán a tekintete megakadt rajtam. A sajt túl nyúlós volt, és nem bírtam elharapni, így egy kis sajthíd keletkezett a pizza és a szám között. - Te meg mit csinálsz? - röhögött ki.
- Hagyjál már - vágtam durcás arcot amint sikerült lenyelnem. - Mindig csak bántasz és kiröhögsz.
- Jajj már - nevetett fel kedvesen és négykézláb odamászott hozzám. Hátratűrt egy tincset a fülem mögé és megcsókolt.
- Most még a kaját is kiennéd a számból - forgattam meg a szemem, Zayn pedig ismét felnevetett.
- Még mindig imádom a hajad - jegyezte meg és az ujjai közé vett egy tincset.
- Jó, de hagyjál már enni - löktem el magamtól.
- Meddig akarsz még morcizni? - kérdezte mosolyogva, kissé eltávolodva tőlem, de a lábfejei pont a fenekem mellett pihentek.
- Nem tudom - vontam meg a vállam és ismét beleharaptam, most már normálisan elrágva. Azért a lábaimat Zayn lábaira helyeztem, hogy lássa egyáltalán nem komoly a dolog. Képes túlkomplikálni a dolgokat.
Nem hagytam abba a hülyeségemet, Zayn pedig csak jót röhögött rajtam, miközben lábfejével a fenekemet simogatta.
- Nem unod még? - mosolyogtam rá, bekapva az utolsó falatot.
- Próbálok rájönni, hogy tanga vagy francia van-e rajtad - közölte teljesen komoly arccal.
- Farmeron keresztül ez nem túl könnyű - nevettem fel.
- Kihívás elfogadva - vonta meg a vállát. - De akár el is mondhatod.
- Az nem vicces - legyintettem.
- Tippelhetek?
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Akkor gyere közelebb - intett és lábával elkezdte paskolgatni a fenekem.
- Ha annyira tudni akarod gyere te.
Zayn közelebb csúszott hozzám és ez ölébe húzott. Keze a derekamon pihent, orrhegyét az enyémhez érintette. Ajkaink vészesen közel voltak egymáshoz, így a kezemet a nyakából inkább a hajához vezettem, megmarkoltam és magamhoz húztam.
Hosszú csókban kötöttünk ki, ami közben Zayn könnyedén felkapott és egészen a hálóig vezetett, ahol vigyorogva tépte le rólam a francia bugyimat, az összes többi ruhadarabommal együtt.


Karácsony tájékán a szíveket melegség önti el. Mindenki a családjánál van, szeretetben, békességben. Eddig ez az én családomnál is így volt, egészen addig, amíg ki nem jelentettem, hogy én idén nem megyek haza.
- Ne már - állt előttem lesápadva Gemma, mellette Harry. - Akkor mégis mit akarsz csinálni karácsonykor?
- Hát - húzogattam az ujjamat a bögrémen. - Azt hiszem itthon maradok, huszonhatodikán pedig elutazok Zaynékhez - vontam meg a vállam.
- Egyedül akarsz lenni szenteste? - döbbent le Harry.
- Van jobb ötleted? - nevettem fel keserűen. - Anya látni se akar, ahogyan én se őt. Brutálisan összevesztünk. Ezt a karácsony se hozhatja helyre.
- Mi nem azt mondtuk, hogy hozd helyre - rázta a fejét Harry. - De én nem akarok a húgom nélkül karácsonyozni. Ez az egész arról szól, hogy kicsit együtt legyünk.
- Sajnálom - néztem rá szomorúan.
És tényleg így éreztem. Tudtam, hogy idén nem lesz olyan az ünnep, mint máskor, de színjátékhoz semmi kedven nem volt. Inkább megvárom a huszonhatodikát, hisz Zayn szülei ragaszkodtak hozzá, hogy már huszonötödikén menjek. Nem akartam túl tolakodó lenni, hisz ez mégis csak a családról szól, nem is terveztem, hogy ellátogatok hozzájuk. De annyira ragaszkodtak hozzá, hogy végül belementem.
Huszonnegyedike reggelén Zayn a bőröndjével állt az ajtóban én pedig még gyorsan a kezébe nyomtam egy szendvicset.
- Olyan vagy, mint anyám - nevette el magát.
- Mindegy, csak ne menj el kaja nélkül - vontam meg a vállam.
- Akkor két nap múlva találkozunk - mondta beletéve a táskájába a szendvicset.
- Két nap múlva - bólintottam. - És ne felejts el majd lemenni elém az állomásra, tuti, hogy eltévednék.
- Úgy is beszélünk még addig - vigyorgott rám.
- Jól van na - nevettem fel zavartan.
- Boldog karácsonyt Kicsim! - húzott magához.
- Boldog karácsonyt! - fontam a nyaka köré a karomat és egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Ne maradjak itt veled? Olyan rossz belegondolni, hogy egyedül fogsz karácsonyozni...
- Dehogy is - húzódtam el tőle egy kicsit. - El leszek. Nézek Reszkessetek Betőrök!-et meg ilyenek.
- Vagy gyere el velem mégis. - Egyfolytában ezzel zaklatott. - Anyáék bírnak, nem zavarnál.
- Zayn! - mosolyogtam rá kedvesen. - Minden rendben lesz. Két nap és találkozunk.
- Túl makacs vagy - rázta meg a fejét egy féloldalas mosollyal.
Amolyan 'ez van' stílusban megvontam a vállam. Zayn odahajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Aztán még egyszer és még egyszer.
- Lekésed a vonatot - suttogtam.
- Tudom - felelte és még egyszer megcsókolt.
Miután Zayn után bezárult az ajtó minden olyan... Üres volt.
Körülbelül fél óráig, mert valaki ráfeküdt a csengőnkre. Értetlenül csoszogtam ki a kapuhoz, ahol egy egy mikulássapkás, egy pompomos és egy göndör fej nézett rám. Colette, Gemma és Harry.
- Te még miért nem öltöztél fel? - tapsolt kettőt Colette. - Siess indulunk.
- Mégis hova? - ráncoltam a szemöldököm, miközben ezek szinte betörtek a kertünkbe, azon át pedig egészen a házba.
- Holmes Chapel-be - felelte Harry, mintha ez teljesen normális lenne.
- Ti hárman mentek, én nem - magyaráztam el már sokadszorra.
Colette is ment, természetesen. Mivel az apja börtönben, anyja pedig elhunyt ezért egyértelmű volt, hogy az ünnepeket velünk tölti, illetve inkább Harryvel, hiszen már szinte családtagnak számít nálunk.
- Te komolyan elhitted, hogy itthon hagyunk? - kérdezte Harry apró mosollyal a szája szélén.
- Reménykedtem benne - bólintottam.
- Jajj kicsi naiv Emma - ölelt meg Harry. Ez a meghitt és ritka pillanat három másodpercig tartott, majd eltolt magától. - Most szedd össze a cuccod, öltözz fel, kezdj valamit a fejeddel és indulunk! - tapsolt kettőt.
- Mi a baj a fejemmel? - kérdeztem, de már nem volt ideje válaszolni, mer Gemma és Colette szó szerint felhúztam a szobámba.
Kelletlenül, de felöltöztem. Egy fekete farmert vettem fel, zöld, a fél vállamon lelógó kötött pulóverrel. A hajamat csak kifésültem, és hagytam, hogy természetesen essen a vállamra. Egy laza sminket tettem fel és hitetlenkedve néztem, ahogyan a csajok kihúzzák az ágy alól a leopárdmintás bőröndömet, amibe be volt pakolva(!!!). Most már értem, hogy miért nem találtam a fekete felsőmet, amit...
- Emma, kész vagy már? - kiáltott fel türelmetlenül Harry.
- Igen! - kiáltottam vissza és már robogtunk is lefelé.
Gyorsan felkaptam a barna csizmámat és a kabátomat. Aztán Gemma rászólására a sálamat és a sapkámat is. 
Ahogy kiléptünk a hidegbe már láttam, hogy a taxi ott áll, és a többiek már pakoltak be. Gyorsan bezártam az ajtót, majd a kaput is, és bepattantam Gemma mellé.
- Még mindig nem hiszem el, hogy képesek voltatok erre - ráztam a fejemet.
- Én pedig azt nem hiszem el, hogy nem hitted el - mondta Gemma.
- Nekem ez már magas - nevettem el magam és inkább az autó ablakán keresztül figyeltem Londont.
Mindenfelé karácsonyi fényfüzérek voltak, amik esténként gyönyörűen világítottak, de még a nappali fénynél, lekapcsolva is szépek voltak. Karácsonyfák és Mikulások tömkelege, az emberek sietősen végezték el az utolsó simításokat.
Az állomáshoz negyven perc alatt értünk ki és épphogy elcsíptük a vonatunkat. A légvégebe tudtunk csak felszállni, és igazán hálásak voltunk amiért volt egy teljesen üres kabin, így azt mi négyen elfoglaltuk.
- Nem akarok hazamenni - ráztam meg a fejem gombóccal a torkomban, ahogyan néztem a távolodó tájat.
- Pedig nincs mese, nem ugorhatsz ki az ablakon - tárta szét a karjait Harry.
- Biztosan? - pislogtam reménykedve.
- Igen Emma, biztosan.
- Figyelj Em - simította meg a térdem a mellettem ülő nővérem. - Lehet, hogy nem hiszed, de Anyának tényleg sokat jelent, hogy eljössz, bár nem tud róla. Amikor elmondtam neki, hogy nem akarsz hazamenni teljesen kibukott.
- Bukjon is ki - fontam keresztbe a karomat durcásan. - Az ő hibája ez az egész.
- Em, emlékszel még egyáltalán, hogy min vesztetek össze? - forgatta a szemeit Harry.
- Azon, hogy azonnal elítélte a barátomat, akit ráadásul ismer. - Természetesen pontosan emlékeztem.
- Pontosan ezért ítélte el - mondta Harry. - Mindenki csak azért örült, hogy Zaynnel vagy, mert ismertük az előzményeket. De mindenki aki kívülről látta elítélte.
- De engem nem érdekel, hogy ki mit lát kívülről - magyaráztam. - Engem az érdekel, hogy Zayn szeret és én is szeretem őt.
- Akkor meg miért húztad fel magad Anya megjegyzésein? - faggatott tovább.
- Mert ő az anyám. Nem az a dolga, hogy támogasson?
- Nem, az a dolga, hogy megvédjen - felelte Harry. - És ő azt hitte, hogy meg kell védenie. Ösztönösen tette.
- Rosszak az ösztönei - morogtam.
- Emma - szólt Gemma. - Karácsony van. Ne csináld már.
- Jó - forgattam meg a szemeimet, majd a táskámban kutattam.
Elővettem a fülhallgatómat és az út hátralevő részében zenét hallgattam. Nem bunkózásból csináltam. Egyszerűen nem akartam veszekedni karácsonykor.
Talán kicsit el is aludtam és arra keltem fel, hogy valaki kitépi a fülemből a fülhallgatót.
- Leszállunk - értesített Col.
- Rendben - bólintottam és én is feltápászkodtam, hogy segítsek előszedni a csomagokat.
Pont mire kész lettünk a vonat véglegesen megállt. Szerencsére nem sokan szálltak le, így nem kellett nyomorognunk. Bár engem az se zavart volna, ha fent maradunk, mert ami a peronon várt az nem volt igazán kellemes. Míg mindenki Anya nyakába ugrott és vidáman üdvözölte Robint, én addig csak biccentettem Anyának és két puszit adtam Robinnak.
- Mehetünk? - fordult körbe Anya mosolyogva, mintha semmi se történt volna.
- Igen - bólintottunk egyszerre.
Elvezettek minket Robin kocsijához, aminek rendesen megtömtük a csomagtartóját, majd készültünk a beszálláshoz.
- De hatan vagyunk - szóltam.
- Préseljétek be magatokat, ilyenkor nincs rendőr - legyintett Robin.
Én szívesen vállaltam volna a sétát, de Harry arckifejezése miatt inkább nem mertem, így kénytelen voltam bepasszírozni magam a többiek mellé.
- És, mi a helyzet itthon? - érdeklődött Gemma.
- Minden szokásosan unalmas - vont vállat az anyósülésről Anya. - Londonban?
- Hát... Annyira összefolynak a dolgok, hogy ott sincsen semmi izgalmas - mondta Harry. - Jó újra itthon - próbált meg kinézni az ablakon, de a sok arc betakarta, így ez a meghitt pillanat kimaradt.
- Louis jól van? - kérdezte Anya Gemmától.
- Jól, minden oké vele - pirult egy a nővérem szinte azonnal.
- Örülök - mosolygott Anya őszintén, bennem pedig egyre feljebb ment a pumpa.
Beállt a kínos csend, amit egyedül a rádió műsorvezetőjének magyarázása tört meg az idei karácsonyi slágerekről.
- És Emma, Zayn-nel minden oké? - kérdezte Robin, illedelmességből.
- Aha - bólintottam.
- Bővebben? - próbált szóra bírni.
- Zayn kiválóan érzi magát, valamint remek egészségnek örvend - fejeztem ki magam bővebben. - De mivel tudom, hogy a család nem minden tagja szívleli a barátomat, inkább szeretném elkerülni a témát.
- Végre egy okos ember ebben a családban - sóhajtott fel Robin és halványan rám mosolygott a visszapillantón keresztül.
Rövidesen hazaértünk és onnantól kezdve az egész nap unalmasan telt. Csendben ültem végig a családi ebédet, majd az ajándékozásnál a bevett családi szokáshoz híven csak átadtuk az ajándékokat, de nem bontottuk ki, majd akkor amikor senki sem látja.
Így történt, hogy este egyedül gubbasztottam a szobámban és miután Zaynnel letettük a telefont nekiálltam kicsomagolni.
Három év után először kaptam Harrytől ajándékot, így azzal kezdtem. Izgatottan, remegő ujjakkal téptem le a kék csomagolópapírt, majd vettem szemügyre az ajándékomat. Kaptam tőle egy sálat, de az nem tudott különösebben érdekelni, mert a mellette lévő, sokkal kisebb ajándék sokkal többet ért. Készítettet egy telefontokot, amire rengeteg közös képünk montázsát tette rá. Azonnal bekönnyeztem, ahogy végignéztem a kis kori képeken át a legújabbig, és azonnal bekönnyeztem. Megragadtam a telefonom, letéptem róla a pingvines tokot, és rátettem az újat.
A következő Gemma ajándéka volt. Harryvel ellentétben ő sokkal többet szenvedhetek a csomagolással, nagyon precíz volt, szalagokat is kötött rá, meg egy csillagos díszt is kaptam. Óvatosan boncoltam le a csomagolást, holott tudtam, hogy a papírt néhány perc múlva úgyis kidobom. Gemmától igazi csajos dolgokat kaptam, egy baromi jó felsőt, szájfényt, szempillaspirált, egy sapkát (ami "különös" módon passzolt Harry sáljához), valamint egy parfümöt.
Colette ajándéka rózsaszín csilibili papírba volt csomagolva, és hirtelen elkezdtem aggódni, hogy egy póni ugrik ki a dobozból. De szerencsére nem póni volt, hanem egy hajvasaló. Elnevettem magam, úgy látszik beleunt az örökös hisztimbe amit a hajvasalóm hiánya okozott. Kaptam még egy Pretty Little Liars DVD csomagot, enyhe célzásként, hogy ezt muszáj lesz közösen végignéznünk, valamint egy Christina Aguilera CD-t is.
Mosolyogva tettem félre az eddigi ajándékokat, és Robin csomagolása felé nyúltam. Anyával ellentétben ő sose volt jó ajándékozó, rengeteget agyal a dolgokon, de a végén mindig tök jó ötletei vannak. Idén is így volt, egy szép, faragott mintás fa dobozt kaptam, amit amint kinyitottam megcsapott a tea illata. Rengeteg különböző ízű teafilter sorakozott a kis rekeszekben, én pedig mosolyogva szagolgattam őket.
Az utolsó ajándék anyáé volt. Óvatosan forgattam a kezeim között a kis csomagolást. Úgy egy centi vastag volt, és úgy tizenöt centiméter hosszú. Biztosan egy DVD volt, de nem mertem kicsomagolni. Különös érzések kavarogtak bennem. Bezzeg én mennyit szenvedtem a hülye ajándékával, ő meg vesz nekem egy DVD-t...
Túlságosan felkavartak az érzéseim, ezért inkább úgy döntöttem iszok valamit. Már tizenegy is elmúlt, mindenki elvonult a szobájába. A kockás pizsamanadrágomban szökkentem végig a folyosón, majd le a lépcsőn és onnan a konyhába, ahol egy nemvárt meglepetés ért.
Anya ott ült a félhomályban, bögrében valamilyen italt, kávét vagy teát kevergetett. Haját kontyba fogta fel, rózsaszín virágos köntös volt rajta. Halványan elmosolyodtam a látványon és halkan megszólaltam.
-Te sem tudsz aludni?
Felkapta a fejét, majd amikor megnyugodott, hogy csak én vagyok, testtartása szemmel láthatóan ellazult.
- Nem igazán - felelte. - És van egy ajándék amit egyszerűen nem tudok kinyitni - bökött az asztal széléhez.
Eddig észre se vettem, de azonnal felismertem. Még szép, hogy felismertem ezt az undorítóan csúnya sárgás csomagolópapírt, amibe kénytelen voltam csomagolni, mert a boltban pont előttem vitték el azt, ami annyira tetszett.
- Itt lehetek amikor kibontod? - nyeltem egy nagyot. Kissé meglepődött a kérdésemen, ezzel megszakítanák egy már lassan húsz éves hagyományt.
- Legyél - bólintott végül. Hangja még korántsem volt rokonszenves.
- Oké, de... kérlek várj egy percet.
Azzal felrohantam a szobámba, és megragadtam az utolsó, még ki nem bontott ajándékot. Óvatosan szorongatva az ujjaim között tértem vissza a konyhába és leültem. Anya az asztalfőnél ült, én pedig mellé.
- Mehet? - kérdezte apró mosollyal a szája szélén.
- Ühüm - bólintottam.
Reméltem, hogy lesül a bőr a képéről az ajándékom láttán, ahogyan én kinyitom az egyszerű DVD-jét.
Ahogy egy kis rész már meglátszódott a borítóból teljesen lesápadtam. Ezt én már láttam...
Villámgyorsan letéptem a többi papírt és meredten néztem az előttem lévő képet. Anya a kezében tart és egy puszit nyom az arcomra. Két hónapos vagyok azon a képen. Pontosan tudom, mert ugyanezt a képet tettem be az albumom borítójára.
Könnyes szemekkel néztem fel anyára, és ő is hasonlóképpen nyitotta ki az A4-es elég vastag album borítóját.
Úgy fogtam a kezeim között a DVD-t, mintha valami féltett kincs lenne. A hátulján rengeteg összevágott kép, rólam, még kislányként.
Visszamentem az elejére, ahol középre címként, kacifántos betűkkel a következő volt írva: My One And Only Emma. 
- Anya - suttogtam megtört hangon.
Felnéztem és láttam, hogy sír a képek láttán. Akaratlanul és odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
Lehet, hogy beszólt a barátomnak. Lehet, hogy összevesztünk. Lehet, hogy baromira haragszunk egymásra. De ő akkor is az anyám. Én akkor is a lány vagyok.
És akkor is szeretem.
- Boldog Karácsonyt Kicsim - sírta, mire még szorosabban öleltem.
- Boldog Karácsonyt Anya - hunytam le a szemeimet, és hagytam, hogy az én arcomat is eláztassák a könnyek.

2013. december 15., vasárnap

2/11 * Just Me

Sziasztok! :) Hoztam a részt ahogy tudtam, nagyon remélem, hogy tetszeni fog! :) Remélem, hogy tényleg feldobja a kedvüket azoknak akik mondták. Mindjárt vége a sulinak, mindjárt karácsony, nézzétek a dolgok jó oldalát!
Nagyon szeretek mindenkit! <3
xoxo, Kikiih

Just Me


A mamuszomban csoszogtam át a közös lakosztályba, ahol Niall a konyhába irányított engem. Nem tudtam, hogy mi van, de elég bizalmas arcot vágott, ezért hallgattam rá. Azonnal összeszorult a gyomrom ahogyan megláttam a nekem háttal ülő, illetve éppen feltápászkodó Zaynt, és a vele szemben helyet foglaló Perriet, aki szokás szerint gyönyörűen festet.
Zayn mosolyogva állt fel és lépett oda hozzám. Nagy kezeit a derekamra helyezte és a fülemhez hajolt és belesuttogott. Nem az üzenet bensőségessége miatt, hanem megnyugtatás képen választotta ezt a hangnemet.
- Perrie el akar magyarázni néhány dolgot. - Hangja csikizte a fülkagylómat, a hideg kirázott a meleg leheletétől. Egy csókot nyomott a fülem mögötti érzékeny részre, majd az ajkaimon időzött el.
Nagyot nyelve bólintottam és egy apró mosolyt vettem fel. Zayn kisétált a konyhából, én pedig leültem a helyére.
Perrie kínosan mosolygott, kereste a szavakat.
- Jó a pólód - nevetett fel keserűen. Automatikusan magamra néztem, a fehér betűk azonnal kiütötték a szemem. Nem sok kellett, hogy ne röhögjem el magam az Allergic to Bitches felirat emlékein.
- Beszélni szeretnél? - emeltem vissza rá a tekintetem.
Általában nincs baj az önbizalmammal, de ha Perrivel találkozom tovaszáll, akármibe is legyek. Talán fáj egy picit, hogy régen ő is Zayné volt. Ugyanúgy ölelte magához, ugyanúgy csókolta. Ugyanazokat a dolgokat csinálta vele, mint most velem. Ugyanazokat mondta neki, ugyanúgy nézett rá, mint rám...
- Sose szeretett úgy mint téged - mondta ki, mintha csak a gondolataimban olvasna.
- Mi? - ráztam meg a fejem. Még kicsit fáradt voltam.
- Íródik róla, hogy téged... tényleg szeret - sóhajtotta. - Velem csak azért volt, mert a média megkövetelte, de... de téged komolyan szeret akármennyire is fáj bevallani - hajtotta le a fejét.
- Khmm... Azt hiszem elég furcsa lenne, ha most elkezdenélek vigasztalni - túrtam bele a kócos hajamba, amiről eszembe jutott, hogy eddig copfban volt. Mindegy. - Szóval szerintem megyek is...
- Várj - állított meg a mozdulatban, így félig állva maradtam. - Meg akarom magyarázni...
- Nem kell - ráztam meg a fejem és kiegyenesedtem. - Csak tűnj el az életemből.
Hátat fordítottam és kisétáltam, otthagyva a lesokkolt Perrien. Túlléptem azon, hogy szebb nálam. Hogy tehetségesebb. Túlléptem mindenen ami hozzá kapcsolódik, mert rájöttem, hogy Zayn engem választott. Engem. Nem őt, nem mást. Engem. Csak engem.
Ahogy visszatértem a lakosztály központjába a csapatunkból egy tizedmásodpercen belül az összes szempár rám szegeződött. Odacsoszogtam hozzájuk a kanapéhoz és kérdőn körbenéztem.
- Malik? - érdeklődtem.
- Visszament a szobátokba - felelte Niall.
- Oké - bólintottam és rájuk mosolyogtam, készülve, hogy lelépjek.
- Azt már nem! - ragadta meg a csuklóm Gemma. - Mit mondott Perrie? - kérdezte, miközben szeme a jobb oldalról a balra húzódott, mintha követne valakit.
Oda fordítottam a fejem és Perrie sétált végig elég indulatosan az orra alatt szitkozódva.
- Szar érzés lehet, ha az ember lányát nem hagyják sajnáltatni saját magát - jegyeztem meg.
- Mesélj már, mi volt - noszogatott Niall.
- Tényleg semmi - mondtam. - Bementem, Malik kijött. Perrie várta, hogy én kezdeményezzek, így megadtam neki amit kért. Ott ült megtörve, olyanokat mondott, hogy őt sose szerette úgy mint engem. Nem is tudom, hogy mit akart, ezért inkább leléptem.
- Az igen - bólintott Harry és akaratlanul az ajtóra nézett, ahol Perrie néhány másodperccel előbb kilépett.
- Most már mehetek? - kérdeztem, mire Gemma elengedte a karom.
Egymásra mosolyogtunk és intettem egyet. Otthagytam a nyüzsgő lakosztályt és a csendes, békés szobánkba mentem. Zayn a hátán feküdt az ágyon és a telefonját nyomkodta. Ahogy beléptem rögtön felém kapta a fejét és elmosolyodott.
Befeküdtem mellé és a vállára hajtottam a fejem. Akaratlanul a telefonra terelődött a tekintetem, ahol egy számomra érthetetlen kiírás volt. Nem volt ott a név, de tudtam, hogy ki lehet a címzett.
- Enyhe célzás? - érdeklődtem.
- Már nagyon beleuntam - felelte.
- Szerinte békén hagy minket.
- Mennyire fárasztott le? - kérdezte.
- Nem nagyon. Megdicsérte a pólóm, makogott egy két dolgot, de beleuntam és eljöttem.
- Mondjuk tényleg elég jó ez a felső - bólintott.
- Tudom, hogy szereted - bólintottam nevetve.
- Hogy vagy? - kérdezte komolyan.
- Jobban. Nem mondom, hogy most lefutnám a maratont, de már nincs hányingerem, igaz étvágyam se sok... - gondolkodtam.
- Ezek szerint rendben vagy? Nyolcvan százalékig? - faggatott tovább.
- Van az kilencven is - agyaltam. - Miért?
- Mert akkor nyugodt szívvel teszem meg ezt...
Egy laza mozdulattal maga alá terített és megcsókolt. Nyelve már kérdés nélkül csúszott át a számba, ahol az én nyelvem már tudta, hogy mi a dolga. Szorosan tartott magához, a csípőm megemelkedett ahogy lábaimmal átkaroltam a derekát. Egyik kezemet óvatosan felcsúsztattam a tarkójáról és beletúrtam fekete tincseibe. Vadul csókolt, mégis teljes biztonságban éreztem vele magam. Magabiztossága ellenére éreztem benne a tétovázást, hogy tényleg elég jól vagyok-e. Hogy biztosítsam végigsimítottam a hátán a gerince mentén és megragadtam a pólója alját. Hagyta, hogy kibújtassam belőle, majd fordított a helyzetünkön.
Lovaglópózba húztam magam, miközben ráhajoltam a testére, Zayn kezei pedig a fenekemet simogatták. Arcát apró kezeimbe fogtam, letértem az ajkairól a nyakára. Apró csókokat hagytam végig minden egyes porcikáján, majd egy szokásos helyen megálltam. Megharaptam és mélyen szívni kezdtem a bőrét. Majd még egyszer. Kicsit felszisszent a fájdalomra, de nem érdekelt, még egy utolsót ráharaptam, mivel biztatott ahogyan belemarkolt a seggembe. Kezeimet lehúztam az arcán, jobb mutatóujjammal megsimogattam a fájdalmas pontot a nyakán amit az imént én okoztam.
Szórakozottan simogattam a mellbimbóit, miközben a tetoválásait árasztottam el, Zayn zilált lélegzetvételét hallgatva.
Két hüvelykujját a melegítőnadrágom szélébe dugta és lassan lehúzta rólam, segítve kibújni belőle. Bugyi hiányában így már félmeztelenné váltam. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert Zayn a pólót is lehúzta rólam, így fedetlen melleim hirtelen az arca elé tárultak.
Ismét alá kerültem, és úgy döntött kissé megbosszulja a foltot a nyakán csak máshol. Míg a bal mellemet erősen masszírozta a jobbat a szájával kezdte kényeztetni. Először a bimbómat vette kezelésbe, majd végigcsókolta az egészet, majd a belső oldalánál megállt és szívni kezdte az érzékeny bőrömet, mire halványan felsikoltottam. Kaján vigyorral felemelte a fejét, majd cserélt, azonban a másik mellemnél nem szívta ki a bőrömet.
Felém tornyosulva ujjait levezette és erősen dörzsölni kezdett, majd másik kezének mutató és középső ujját belém vezette. Légzésem nehézzé vált, átadtam magam az érzésnek és hagytam, hogy élvezzem.
Arra eszméltem fel, hogy Zayn ujjait kihúzta belőlem és amikor ránéztem éppen kihúzta a szájából. Szétnyitott lábaimhoz hajolt, és belém nyalt. Onnan visszahajolt az arcomhoz. Szinte egymás szájába lihegtünk, csak pár másodperc telt el, azonban hosszú, békés óráknak tűntek. Zayn lehunyta a szemeit, ajkait közelebb tolta az enyémekhez.
- Olyan finom vagy - suttogta az ajkaiba, így azokon keresztül megízlelhettem saját magam.
Karom a nyaka köré fontam, minél közelebb akartam tudni magamhoz. Lábaimat a magasba emeltem, nyílásom Zayn farkának hegyét súrolta. Már csak egyetlen mozdulatot kellett megtennie, hogy megtörténjen. Ezt a mozdulatot Zayn egy másodperc töredéke alatt megtette, ajkaim jobban szétnyíltak és belenyögtem a csókunkba, ami pedig Zaynből egy diadalittas mosolyt váltott ki.

Fáradtan, Zayn vállára hajtott fejjel szuszogtam. Minden stimmelt. Szeretkeztünk. Őrülten jó volt. Nagyon szeretem. Pont olyan volt, mint két hónappal ezelőtt a barcelonai szállodában, csak annyi különbséggel, hogy most már otthon feküdtünk a kényelmes puha ágyban és úgymond a turné befejeztét koronáztuk.
- Olyan édes vagy - suttogta a gerincem vonalán simogatva a hátamat.
- Miért? - kérdeztem lehunyt szemekkel, egyenletessé vált, lassú légzéssel.
- Mindig elálmosodsz utána - nyomott egy puszit a homlokomra. - Nem is hiszem el amiket meséltél. Akkor túl gyakorlott lennél a fáradtsághoz.
- Csak mindig akkor fektetsz le amikor fáradt vagyok, hogy jobbnak tűnjön a teljesítményed - feleltem csukott szemmel, mire belecsípett a fenekembe. - Aú!
- Megérdemelted - nevetett fel rekedtesen. - Most az igazat.
- Nem, mert az vagy nagyon perverz lenne, vagy nagyon nyálas.
- Válassz egyet - vonta meg a vállát, így kicsit megemelkedett a fejem, majd visszament az eredeti állapotába.
Kinyitottam a szememet és felé pislogtam. Inkább a nyálasat választottam, túlságosan kifárasztott az előző menet.
- Veled mindegyik olyan, mint az első - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Ne már - röhögött fel. - Az én csajom nem lehet ilyen romantikus.
- Ne haragudj - nevettem fel én is. - De azért... - És a fülébe suttogtam a másik válaszomat is.
- Azért - vigyorodott el és egy csókot nyomott a számra.
- És mit tervezel holnap csinálni? - érdeklődtem, miközben a hátamra fordultam és a fejem ismét a vállára helyeztem.
- Sokáig alszunk, pihenünk. Netezünk. Rendelünk kaját. Megnézünk valami filmet. Egy akciófilmet amit én akarok és valami mesét vagy romantikus filmet, amit meg te. Dugunk... - mondta mire elnevettem magam, mert teljesen elvitte a 'bestboyfriend' érzésemet az utolsó szó. Aztán rájöttem, hogy ez nem is Zayn lett volna. - Vagyis amit minden normális pár.
- Rendben - mosolyogtam rá.
Természetesen másnap reggel semmi sem lett az egészből. Hajnali... oké reggel tizenegykor valaki ráfeküdt a csengőnkre, és mivel Zaynnek nem volt kedve alakítani a hőst, nekem kellett kinyitnom az ajtót. Lementem a földszintre, ahol felvettem a kaputelefont és kissé berekedve, de beleszóltam.
- Jó reggelt! - hallottam meg Danielle vidám hangját.
- Mit akarsz? - kérdeztem fáradtan.
- Bemenni. Utána pedig egy csomó elintéznivalónk van.
- Nekünk? - ráncoltam a szemöldököm. Lehet, hogy reggel volt, de semmire nem emlékeztem.
- Nyisd már ki a kaput!
- Megyek - dünnyögtem, majd visszatettem a helyére a kagylót.
Belebújtam a kabátomba és kiálltam a lépcső tetejére. A kapu egy kattanással kinyílt, ahogyan megnyomtam a kis távirányítón lévő gombot. Danielle mosolygósan és nagyon göndören (szokás szerint) jelent meg. Sportos, de elegáns, fekete kabát volt rajta, sötét farmerrel szürke térdig érő, fűzős csizmában. Gyönyörű volt, mint mindig.
- De dögös valaki - jegyezte meg. - Nem fázol? Nem mintha nem támogatnám a Zayn pólója és alsónadrágja, plusz zokni összeállítást.
A két hónap elteltével a tél is beállt, és így november végén már nem volt ajánlatos ilyen lengén öltözni, mint én.
- Este fázott a lábam - magyaráztam meg a zoknit.
- Már azt hittem Malik erre izgul - mosolygott, majd odaért hozzám és két puszival köszöntött.
- Gyere be - álltam arrébb az ajtóból.
Bezárva az ajtót bevezettem a nappaliba, ahol helyet foglalt a kanapén.
- Kérsz valamit? Kávé? Tea?
- Nem kell, majd út közben beugrunk a Starbucksba.
- Milyen út közben? - szaladt fel a szemöldököm.
- Hát ami közben megyünk a plázába vásárolni - magyarázta, mintha értenem kéne.
- Milyen pláza? - Kissé zavarodott voltam.
- Most komolyan - nézett rám tényleg komoly tekintettel. - Két hónapig nem is látlak, és megvagy sértve, ha látni akarlak?
- Épp előtted állok. Megértem, hogy szép látvány vagyok...
- Hiányzott a barátnőm, na - mondta ki, mire én eldöntve a fejem elmosolyodtam.
Odaléptem elé és megöleltem, de a bénaságomnak köszönhetően a lábam beleakadt a kanapé szélébe, így Danielle ölébe estem. Nem zavartattuk magunkat, röhögtünk és öleltük egymást tovább.
- Nem mintha nem lenne ez jó látvány reggelre, de... De mit keres itt Danielle reggel? - hallottam a hátam mögül Zayn értetlen hangját.
- Mond, hogy van rajta nadrág - szorítottam össze a szememet, Dani pedig elröhögte magát.
- Mindig is imádtam Zayn vendégszeretetét. És igen, nadrág van rajta, de többre már nem futotta.
- Ez is a vendégszeretet része - vigyorgott, és ezt a széles mosolyt már láttam, mert kimásztam Danielle öléből és Zayn felé fordultam.
- Danielle és én elmegyünk... hova is megyünk? - néztem hátra segítségkérőn.
- Plázázni - vont vállat Danielle.
- Plázázni? - kérdezte vissza tőlem Zayn. Ő is tudta, hogy nem vagyok plázázós típus, különösen nem reggel.
- Plázázni - bólintottam, és mivel háttal álltam Daninek, Zaynnek a tekintetemmel a konyha felé böktem, hogy beszélhessünk négyszemközt és elmagyarázzam.
- Hát jó - vette tudomásul Zayn. - Iszok egy teát, Dan kérsz?
- Nem köszönöm - rázta meg a fejét mosolyogva.
- Oké. Em, tegnap délután kerestem, de nem találom a filtereket. Hova raktad?
- A helyén van - forgattam meg a szemem, egész jó színészi játékkal. - Gyere megmutatom. Egy perc és jövök - szóltam Daninek.
- Nyugodtan - sóhajtott egyet, mire furcsán visszanéztem rá, de addigra már mosolygott.
Besiettem a konyhába és hülyén néztem Zaynre.
- Nem is teázol, hanem kávézol - vádoltam meg.
- Nem mindegy? Kávéfilter nincsen - vont vállat, majd áttért a rendes témára. - Mi ez a pláza dolog? Pláne reggel?
- Őszintén? Fogalmam sincs - tártam szét a kezem. - Dani azt mondja, hogy azért mert rég látott és hiányoztam neki. Egyébként ő is nekem. Szóval remélem, hogy csak egy csajos napot szeretne.
- Miért reméled?
- Mert nem az ő stílusa, hogy váratlanul beállít és elrángat - magyaráztam.
- Igaz, az inkább Colettere vall.
- Szóval nem haragszol? - pislogtam.
- Dehogyis - mosolygott rám. - Érezd jól magad.
- Köszönöm - fontam a nyaka köré a kezem és egy hosszú csókot nyomtam a szájára.
Azt hiszem új rekordot állítottam fel elkészülésben, hisz tíz perc múlva már ismét Danielle előtt voltam. Csak egy sárga pólót vettem fel fehér kigombolt inggel, világos farmerrel és fekete bokacsizmával. Hajamat amennyire tudtam kifésültem és késznek nyilvánítottam magam, egy gyors smink után.
A táskámba bedobáltam a telefonom és a pénztárcám, ami mostanában egyre laposabb. Amióta nem dolgozok (ami elég régóta van) nincs saját keresetem, az anyával való veszekedés óta, pedig egyszer nem utalt át pénzt a számlámra, amit egyébként nem is várok el. Igazából kéne kezdenem magammal valamit, mert nem várom el, hogy Zayn tartson el, kölcsön meg a saját testvéreimtől se szeretnék kérni, hiába tudom, hogy megtennék.
- Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen - pattant fel Danielle.
Magamra kaptam a kabátom, a sálam és a sapkám és már tényleg indultunk. Igazából hülyeség volt így felöltözni, mert ahogy beültünk a kocsimba mindent levettem, az autó pedig zárt parkolóban lesz. Végül is mindegy.
Starbucks helyet egy McDrive-nál álltunk meg, és ott vettünk magunknak kávét, mert az épp útba esett.
- Itt balra kanyarodj - szólt Danielle.
- De egyenesen kéne menni - ráncoltam a szemöldököm. Nem olyan régóta élek Londonban, de erre az útra biztosan emlékszem.
- Csak nem a plázába megyünk először - közölte, majd felvett egy angyali mosolyt.
- Hanem? - lepődtem meg, és amint zöldre váltott a lámpa, balra fordultam.
- Fodrászhoz.
- Minek? - ráncoltam a szemöldököm.
- Mert fél tizenkettőre jelentkeztem, és már így is késében vagyunk.
- Úgy értem minek fodrász? Szerintem teljesen jó a hajad - mondtam.
- Ja, szeretném kicsit újítani - vont vállat.
- Amikor mentünk Madridba, akkor lett új - gondolkodtam.
- Gyorsan meguntam - rendezte le ennyivel.
- Hát jó - törődtem bele.
- Egyébként azt mondták, hogy a te hajadat is megcsinálják, ha szeretnéd.
- Á, inkább nem. Megszoktam már ezt.
Ez az elvem egészen addig tartott amíg be nem léptünk az üzletbe és körbe nem néztem. A nők frizuramagazinokat lapozgattak, vagy a hajukat csinálták nekik éppen, esetleg a barátnőjükre várva. Kissé meleg volt a helyiségben, és erősen érződött a hajfesték szaga, de ez egy nőt azonnal elvarázsol, és arra inspirálja, hogy újítson.
Engem is.

2013. december 10., kedd

2/10 * I'm Sorry

Sziasztok! :) Mivel függő vég volt ezért igyekeztem gyorsan hozni a folytatást, mert mindenki annyira várta már, vagy is a visszajelzésekből ez jött le nekem. :) Nagyon hálás vagyok amiért itt vagytok nekem, és amiért ennyire szeretitek az írásaimat. Köszönöm. <3
Jó olvasást mindenkinek!
xxx, Kikiih <3

I'm Sorry


Kiabálás. Sírás. Üvöltés. Ezek a hangok töltötték meg az aprócska teret, melyben összesen hárman voltunk. Miután felfogtam a dolgokat, minden hang kiszűrődött és próbáltam helyretenni a fejemben lévő zsongást.
A földön ültem. Zayn erei már látszottak a homlokán, olyan hangosan kiabált. Perrie sírt, próbált magyarázkodni, de nem tudott, mert Zayn ordított. Sírtam.
Azt akartam, hogy az egésznek vége legyen. Csak le akartam feküdni aludni és kipihenni az egészet.
Perrie továbbra is zokogott, Zayn üvöltött. Az ajtó felé mutatott és olyan káromkodás jött ki a száján, hogy az már nekem is fájt, így még jobban sírni kezdtem.
Látásom teljesen elhomályosodott.
Az ajtó hangosan becsapódott.
Láttam ahogy Zayn erősen beleütött a falba.
Hirtelen minden kilencven fokkal elfordult, hirtelen fájdalom hasított a fejembe.
Minden elsötétedett.

Óvatosan pislogtam egyet-kettőt. Fogalmam se volt arról, hogy hol vagyok ezért gyorsan becsuktam. Otthon akartam lenni, a Zaynnel közös házunkban, csendben, nyugalomban. Az idegen hely frusztrált.
Újabb két pislogás.
Mintha már voltam volna itt.
A pislogásaim rövidesen megszűntek és körbenéztem. Fehér plafon, előttem egy idegen tévé. A falak textillel vannak borítva, kellemes sárga színű. Alattam az ágy igen puha, paplanom is hasonló színű, mint a fal. A szálloda logója van a sarkánál.
Fejembe éles fájdalom nyílalt, azonnal kaptam volna a jobb kezemet a homlokomhoz, ha megtudtam volna mozdítani. Hirtelen megijedtem, ezért egy kicsit megmozdítottam a balt. Az mozgott. Félve a jobb irányába kaptam a fejem. A kézfejem szorosan Zayn tenyerébe volt zárva. Felnéztem az arcára. Nagy szemekkel, aggódva, félve nézett rám. A megkönnyebbüléstől sírni támad kedvem, azonban Zayn arcát látva nem tudom megtenni.
Kicsit erőt vettem magamon, ami nem volt könnyű, de magam felé húztam Zaynt. Vette az adást, azonnal felpattant a székről az ágyam szélére ült és óvatosan megemelt. Karomat a nyaka köré fontam és úgy bújtam hozzá, mint eddig soha, Zayn pedig olyan szorosan tartott, mint eddig soha.
- Zayn? - szólaltam meg törött hangon.
- Igen? - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Mi történt? - nyeltem nagyot, mert a gombóc egyre csak nőtt a torkomban.
- Mennyire emlékszel? - kérdezte óvatosan.
- Ott voltunk a mosdóban. Perrie bőre öt árnyalattal fehérebb volt, szinte olyan volt, mint egy hóember. Te teljesen kiborultál, kiabáltál. Perrie sírt, én is sírtam. Aztán rájöttem, hogy... - kezdtem és ezzel egy időben tudatosultak bennem újra a dolgok, és az érzelmeim a felszínre törtek. Néhány másodpercig csak meredtem magam elé, Zayn pedig idegesen fürkészett, hogy most mi van.
Felkaptam a fejem, újra a nyaka köré fontam a karom és hevesen megcsókoltam. Zayn belemosolygott a csókunkba és visszacsókolt.
- Nagyon szeretlek - öleltem szorosan magamhoz.
- Mindennél jobban - suttogta a nyakamba, csikis leheletétől kirázott a hideg, de egyszerre nevettem fel.
- Tovább már nem is érdekel - mosolyogtam rá.
- Biztosan? - rágta a szája szélét.
- Nekem már csak te kellesz - nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Azért valamit még el kell mondanom - szólt óvatosan.
- Igen? - pislogtam ijedten.
Válasz helyet csak előhúzta a kezét, ami gipszben volt.
- Mi a franc?! - sokkolódtam le.
- Izé... Tegnap megint belevertem a falba. És az orvosok azt mondták, hogy eleve el volt repedve a csuklóm, a tegnapitól pedig már el is tört.
- Basszameg - sziszegtem.
- De ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Teljesen jól vagyok - próbált nyugtatni.
- Velem mi történt? Miért ájultam el?
- Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg túl erősek voltak a koktélok, ráadásul szinte egész nap nem ettél semmit, ahogy azt a lányok elmesélték - magyarázta. - Aztán az egész dolog sokként ért, és nem bírtad tovább és elájultál. A doki jó fej volt, mivel végig velünk van a turnén, ezért lényegében állandó orvosi felügyelet alatt vagy, így nem kell kórházba menned, csak ha valami nagy gáz lenne.
- Értem - bólintottam idegesen.
- Mikor szóljak a többieknek, hogy ébren vagy?
- Ö... elmegyek pisilni és utána - mondtam.
- Rendben - mosolyodott el.
Kibújtam a takaró alól, lábaimat óvatosan a padlószőnyegre helyeztem és megpróbáltam felállni, de ahogy kiegyenesedtem megszédültem. Ha Zayn nem kap el biztosan összeseik.
- Áh - csak ennyit tudtam kinyögni és a fejemhez kaptam, amibe ismét fájdalom nyílalt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Mindjárt elhányom magam - közöltem.
Zayn gyorsan felkapott és menyasszonypózban tartott a karjaiban.
- A kezed - figyelmeztettem, de a hangom halk és erőtlen volt.
- Tegnap is így vittelek ki a mosdóból - vont vállat és lazán berúgta a fürdőszoba ajtaját.
Pont időben értünk be, mert épphogy letérdeltem a WC elé, az a kevés ami a gyomromban volt kitört. Zayn óvatosan összefonta a hajam és a hátamat simogatta. Amikor azt hittem, hogy mindennek vége jött egy újabb adag.
Óvatosan megtöröltem a számat majd összekuporodva leültem és sírni kezdtem. Túl sok volt ez az egész. Zayn keze, az ájulásom, a rosszulléteim.
- Nincs semmi baj - húzott bele az ölébe Zayn és a hátam szorosan nyomódott az izmos mellkasának. Egy adag kócos göndör hajat eltűrt, hogy az arcomhoz hajolhasson és nyomjon rá egy puszit.
- Olyan szerencsétlennek érzem magam - suttogtam sírva.
- Erről szó sincs - nyugtatott. - Bárkivel előfordulhat.
Már válaszoltam volna, hogy de én erre egyáltalán nem számítottam, és nem is akartam, amikor a hányás ismét a felszínre tört. Fogalmam sincs, hogy honnan volt bennem ennyi minden, de már nagyon ki akartam üríteni.
Miután öt perc múlva valamivel jobban lettem Zayn segített felállítani és megmosni az arcomat. Valamennyire visszatért az eredeti színe, és fogat is mostam.
Hihetetlenül jól esett, hogy Zayn nem hagyott egyedül. Egész éjszaka arra várt, hogy felébredjek és most se rohant az orvoshoz, mert ő akart segíteni. Már lassan szégyelltem magam amiért nem bíztam meg benne.
- Menjünk vissza - sóhajtottam. Zayn rám mosolygott, majd bal kezét felém nyújtotta, én pedig elfogadtam. Óvatos léptekkel mentem vissza, és Zayn nem hagyta, hogy összeesek. Óvatosan lefektetett és kisöpört egy tincset a hajamból, de az mindig visszacsúszott. Zayn az éjjeliszekrényemre vett egy pillantást, ahova mindig kiszórok néhány fontosabb dolgot. Papírzsepi, a karórám, telefon, iPod és hajgumi. Zayn megragadott egyet és óvatosan felgumizta, hogy ne zavarjanak a göndör tincseim. Fejemet óvatosan az izmos combjára helyeztem és átkaroltam a derekát.
- Úgy sajnálom - suttogtam.
- Mégis mit? - kérdezte végigsimítva a hátamon.
- Hogy ennyi baj van velem.
- Unalmas lenne az élet nélküled - nevetett fel, majd lehajolt és nyomott egy puszit a hajamba. - Hogy vagy?
- Szarul - feleltem.
- Figyelj. Szólok valakinek, hogy jöjjön be és addig megkeresem az orvost.
- Ne menj el - néztem fel rá bociszemekkel.
- Mindjárt jövök - mosolygott rám kedvesen és nyomott egy újabb puszit az arcomra. Óvatosan megemelt és fejemet visszahelyezte a párnára. - Sietek.
Csak bólintottam, majd magamra húztam a takarót, mert már rázott a hideg. Zayn halkan becsukta maga után az ajtót, és volt tíz másodperc nyugtom. Utána viszont három sikítás váltotta fel a csendet.
- Úristen Emma jól vagy? - ugrott fel az ágyamra Colette.
- Úgy aggódtam húgi! - csatlakozott hozzá Gemma.
- Ne rohanjátok már le - szidta le őket Danielle, aki most oda ült ahol az előbb Zayn foglalt helyet. - Mi a helyzet? - kérdezte kedvesen.
- Pocsékul vagyok - mondtam.
- De legalább élsz! - örvendezett Colette.
- Azért ennyire nem volt durva a dolog - nevettem halványan.
- Az egész Perrie miatt van - állapította meg Danielle.
- Nem, azért mert éhgyomorra ittam - védtem meg.
- De ha nem húz fel akkor lehet, hogy nem ájulsz el a női mosdó padlóján. Sőt szinte biztos - vádolta tovább Danielle.
- Az a lány egy igazi kavarógép - szólalt meg Gemma. - Nem tudom, hogy Zayn mit evett rajta.
- Nem is ismered - ráncolta a szemöldökét Col.
- De, mert miután kirontott a mosdóból én utánamentem - kezdte a mesélést és erre én is felkönyököltem, mert már most érdekesnek hangzott. - Mivel nem ismert nem veszthettem sokat. Kiment a szórakozóhely elé, és a parkolót szegélyező kövek egyikéhez ment. Sírt. Odamentem hozzá és...
- Szia - álltam meg előtte. Félénken felnézett, füstös fekete szemfestéke már az egész arcán végigcsúszott.
- Szia - köszönt vissza bátortalanul. Egy lépéssel közelebb mentem és leültem mellé, kezemet óvatosan a vállára téve.
- Mi történt? - érdeklődtem nem túl tolakodóan.
- Akkora hülyeséget csináltam - rázta meg a fejét, majd a tenyerébe temette azt.
- Ha szeretnéd elmondhatod - biztattam.
- Nem akarlak untatni - nézett rám és egy pici mosolyt erőszakolt magára. - Menj vissza, érezd jól magad.
- De olyan rossz látni, hogy sírsz. Na mond, hátha tudok segíteni.
- Ezen senki nem tud segíteni - sírta el magát újra.
- De lehet, hogy jobb lesz ha elmondod - simogattam a vállát. - Kérlek.
- Rendben - bólintott egy aprót és mély levegőt vett. - Volt egy barátom. Szerettem. Azt hiszem... De egyszer majdnem szétmentünk, amikor a kapcsolatunk második hónapjában megcsaltam. De velem maradt, még egy darabig. Később szakított velem. Nem mondta el, de tudtam, hogy egy másik lány miatt. Az a ribanc Emma - rázta meg a fejét egy keserű mosollyal. - Én jóvá akartam tenni, de nem hagyta. Teljesen elhidegült tőlem. Amikor összejött a csajjal elhatároztam, hogy tönkreteszem őket. Mert nem érdemeltem meg, hogy egy hiba miatt mindennek vége legyen és csak azért maradjon velem, mert a menedzsereink azt akarják, hogy jobban fogyjanak az albumok. De nem hagyta. És Emma nem érdemli meg. Ezért kiszámoltam, és amikor úgy két hónapja lehettek együtt folyamatosan hívogattam Zaynt, de hidegen hagyta. Egyszer vette fel amikor közölte, hogy felejtsem el, vagy megváltoztatja a számát. Nem érdekelt, folytattam. Amikor új száma lett azt is kiderítettem. Azt hittem előbb utóbb Emma észreveszi és akkor ennyi. De nem volt ez ilyen könnyű. Szóval kiderítettem mikor hol vannak, és a bandatársaimmal eljöttünk Barcelonába. Követtem őket és sikeresen megtaláltam a lányt, aki elhitt mindent. Mindent. De én is elhittem, amikor azt hittem azért hív, hogy tényleg mindent elmondjak. Vagyis minden hazugságot. De a volt barátom is ott volt, aki az egészet hallotta, kioktatott és a fél életét kikáromkodta. És most... most itt vagyok - fejezte be sírva.
- Úristen - suttogtam. A sztori közben már felültem. Kezemmel dörzsöltem az arcomat és nem tudtam mit tenni. A könnyeim ismét előtörni készültek, de ahogy felültem a világ is kicsit forogni kezdett velem.
- Em, jól vagy? - kérdezte Col. - Olyan fehér vagy.
- Már kezdem megszokni - legyintettem.
- Hogy lehet valaki ilyen... ribanc? - gondolkodott Colette.
Már nem volt időnk válaszolni, mert Zayn és az orvos megjelentek. Nos ez az orvos teljesen más volt, mint elképzeltem. Azt hittem, hogy valami fehér köpenyes, kopaszodó ötven-hatvan között járó pasi jön be. E helyett egy körülbelül Zaynnel egy magas, zöld szemű, dús, világos haja kócosan lógott a homlokába. Ujjaival beletúrt és hátradobta, de mindig visszaesett. Csak rá kellett nézni és már minden bajom elmúlt.
- Gondolom te vagy Emma - ült le az ágyam szélére.
- Aha - nyögtem ki.
- Adam vagyok - mutatkozott be. - Orvostanhallgató - magyarázta meg a fiatal korát.
- Értem - bólintottam bénán.
- Szóval, mi a panasz? - csapta össze a tenyerét, hátha elkezdek beszélni.
- Izé. Nagyon fáj a fejem, egy csomót hánytam, kicsit szédülök... - próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Ühüm. Egy tízes skálán mennyire fáj a fejed?
- Kilenc-tíz - gondolkodtam.
- Rendben - bólintott, majd kinyitotta az oldaltáskáját és keresgélni kezdett. Egy orvosi táska volt, kicsit modernebb kiadásban. - Ezeket vedd be. Mindegyikből egyet. Utána pihenj, ha később se jobb vegyél be abból egyet amire kell. Ez a szédülés-hányinger, ez pedig fájdalomcsillapító - mutatott a levelekre, melyekben tíz-tíz pirula volt. - Ha bármi baj van szóljatok - mondta komolyan, először nekem, majd Zaynre nézett. Zayn bólintott, majd kezet rázott Adammel és egymásra mosolyogtak. Ezek szerint jóban vannak.
- Szerintem mi is megyünk - tápászkodott fel Danielle és a többiek is vették az adást. - Pihenjétek ki magatokat. Te is Zayn! - szólt rá, majd mutató és középső ujját először a saját, majd Malik szemére mutatott.
- Oké - nevetett Zayn, majd becsukta utánuk az ajtót.
Mosolyogtam ahogy besüppedt mellettem az ágy. Zayn befeküdt mellém, majd végigsimított az arcomon és nyomott a homlokomra egy puszit.
- Nem öltözöl át? - kérdeztem, hisz még a tegnapi ruháiban volt. Egy pillanattal később eszembe jutott egy másik kérdés is. - Engem ki öltöztetett át?
- Louis - felelte mire lesápadtam. - Hülye, én voltam - nevetett ki.
- Nem volt vicces - feleltem.
- Szerintem élvezted volna. És ő is. A régi szép idők emlékére - folytatta a piszkálást.
- Ha most nem lennék rosszul leállnék vitázni - húztam magamra a takarót és morcosan lehunytam a szemem.
- Akkor most elkezdek vetkőzni - mondta, hátha ezzel előhívhatja zöld tekintetemet, de csak az arcom elé húztam a takarót. Zayn elnevette magát, majd az ágy egy kicsit megemelkedett.
Úgy húsz másodpercig bírtam, és kikukucskáltam a takaró alól. Zayn teljesen meztelen volt. Tekintetem végigfutott a kócos haján, az izmos karjain, a felsőtestén, az összes tetoválásán, a halványan kockás hasán, a V-vonalán és a...
- Tudtam, hogy nem bírod ki - nevetett fel rekedtesen. Csak visszamorogtam és megfordultam a másik irányba. Hallottam, hogy Zayn a szekrényben kotorászik, gondoltam a szürke melegítőgatyáját veszi fel, amit alváshoz szokott hordani. Csak ellenőrzésképen megint vetettem rá egy pillantást, de ahogy kinyitottam a szemem Zayn ágyéka ütközött a látóterembe. Tényleg a szürke nadrág volt rajta ami alacsonyan ült a csípőjén.
- A nagy duzzogásodban átfordultál az én oldalamra - közölte.
- És? - vontam meg a vállam.
- Nem szeretem ha elveszik azt ami az enyém. - Nos igen, ezt már kitapasztaltam.
Végül hagytam, hogy Zayn játékosan visszagurítson a saját oldalamra, ő pedig elfoglalta az én részemet.
- Jól bemelegítetted - vigyorgott kajánul.
- Odafingtam - vágtam rá csukott szemmel.
- És még nőies is vagy - röhögte el magát.
- Ne nevess, aludni akarok.
- Jaj, te - éreztem a hangján, hogy még mindig vigyorog. Óvatosan megfogta a derekam és közelebb húzott magához. - Te és a makacs természetedet - rázta a fejét.
- Ennyi idő alatt megszokhattad volna - nyitottam ki végre a szemeimet.
- Minek? Akkor az egész nem olyan vicces - mosolygott szélesen, mint egy idióta. "Mert az is" konstatáltam magamban és akaratlanul is felfelé görbült a szám. - Minek örülsz? - kérdezte.
- Rájöttem, hogy egy idióta vagy - közöltem vele is a megállapításom.
- Ennyi idő alatt megszokhattad volna - ismételte a mondatom.
- Héé, ne utánozz - vettem fel az óvodás szintet.
- Elég idióta ahhoz, hogy szeresselek - Kaptam a homlokomra egy puszit, mielőtt újra szólt volna. - Most már aludj, ki kell pihenned magad.
Egy aprót bólintottam és a fejem Zayn mellkasára helyeztem. Nyomtam rá egy puszit, majd lehunytam a szemeimet és gyorsan magával ragadott az álom.

* Zayn szemszöge *

Amikor felkeltem Emma még mindig rajtam feküdt, csak kicsit más pózban. Már teljes testével rajtam volt, jobb lába beletekeredett az én balomba. Feje a vállamról esett le, szétesett copfja a homlokomon pihent, karjai rendezetlenül a teste mellett hevertek. Elmosolyodtam a helyzetünkön, de nem hagytam magam elnevetni, mert féltem, hogy véletlenül felkeltem.
Egy határozott, ámde óvatos mozdulattal ismét visszafordítottam az ő felére. Kicsit nyöszörgött, de nem ébredt fel. Kitápászkodtam az ágyból és átsétáltam a másik oldalra. Emma magához szorította az egyik párnát és halkan motyogott bele. Hihetetlen aranyos volt.
Megigazítottam a takarót, és bár nem volt hűvös azért a derekára terítettem, biztos ami biztos.
A szekrényből találomra kivettem egy egyszerű fekete pólót és felhúztam, a tornacipőmmel együtt és a folyosó vége felé kezdtem sétálni.
Mivel Paul megunta, hogy étkezés közben különböző rokonok, vagy esetleg épp rajongók jönnek hozzánk aláírásért reggeli közben, ezzel zavarva minket. Vagyis állítása szerint ez zavaró, minket nem kavart fel különösebben. Mindenesetre elintézett nekünk egy hatalmas lakosztályt, ahol összejöhetünk, oda hozzák fel nekünk az ételeket és minden ilyesmi. Már két-három óra fele járhatott az idő, a gyomrom pedig kongott az ürességtől, hisz egész éjszaka nem ettem semmit, mert Emre vigyáztam, amibe belefáradtam és így átaludtam egy fél napot.
Ahogy beléptem szinte az egész Aprajafalva ott volt. Mind a négy srác és a barátnőik, néhány zenekari tag, akikkel lepacsiztam, egy-két szervező és természetesen Paul, aki rögtön kiszúrt.
- Egyél valamit! - utasított rögtön.
- Igen apa - feleltem engedelmesen és a kisebb mérető svédasztalhoz léptem és elkezdtem leszedegetni róla a szimpatikus dolgokat. Hús, krumpli, savanyúság...
- Emma, hogy vagy? - kérdezte kicsit lágyabban.
- Még alszik - feleltem. - Remélem utána már jól lesz.
- Ha nem szóljon Adamnek.
- Oké - bólintottam illedelmesen és lezártam a fém tálalóedényt.
- Ó, és még valami - szólt, én pedig illedelmesen rá emeltem a tekintetemet. - Ha bemész az étkezőbe, valaki vár rád.
Nem igazán tudtam, hogy ki lehetett az, így Paul nem kis kíváncsiságot keltett bennem. Gyorsan elköszöntem, bár nem tudom miért, hisz továbbra is majdnem egy helységben tartózkodtunk.
Könnyedén felfedeztem az étkező ajtaját és amikor beléptem ott találtam a figyelmesen bólogató Gemmát és az aggódó tekintető Perriet. Meglepődve csúsztak fel a szemöldököm. Közelebb léptem a tornacipőm lépteinek hangja nagy ricsajként hatott a hirtelen beállt kínos csendben, a szék kihúzása pedig szinte fülsüketítő volt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Perrie nagyot nyelve.
- Ha szeretnél - vontam vállat hanyagul és villámat beleszúrtam egy sült krumpliba.
- Akkor én most megyek - tápászkodott fel Gemma és olyan 'Sok sikert!' tekintettel nézett rám.
Az ajtó becsapódása után ismét beállt a csend. Unottan rágcsáltam a falatokat, majd végignéztem Perrien. Szőke haja egy laza kontyba volt fogva, szeme füstösen volt kifestve, arcán úgy egy fél kiló alapozó. Ajkai rózsaszínen nyíltak szét  miközben kereste a szavakat.
Egy fekete bőrdzsekit húzott a fehér mélyen kivágott pólójára, ami alatt kicsit átütött a pink melltartója.
Az egész lány olyan mű-hatást keltett bennem.
- Zavar ha eszek? - kérdeztem, mert már nagyon untam, hogy nem mond semmit. Csak megrázta a fejét válaszul.
Én megpróbáltam.
Tányéromról eltűnt az ételek egynegyede, amikor végre meghallottam a hangját. Felnéztem és kíváncsian hallgattam.
- Sajnálom az egész dolgot. Hülyeség volt. Nem kellett volna belekavarnom a dolgodba... dolgotokba - javította ki magát. - Csak én elhittem, hogy olyan jó párost alkotunk és Emmát valahogy... Valahogy úgy éreztem, hogy én jobb voltam nála és te jobbat érde...
- Hé - szakítottam félbe. - Szerintem én jobban tudom, hogy ki a jobb. Legalábbis számomra. Hisz biztosan van olyan akinek te kellesz. Régen nekem is kellettél, de a dolog meghalt. Miért nem lehet ezt felfogni? - kérdeztem dühösen.
Igen. Dühös voltam. És mérges. Nem az zavart, hogy nekem akart keresztbe tenni. Az nem érdekelt, megoldottam volna. Az zavart, hogy Emmát használta fel erre a célra, akinek viszont tényleg semmi köze a szakításunkhoz. Vagyis én tudom, hogy volt, legalábbis bennem mélyen igen. De Perrie ezt honnan venné? Különben is, amikor szakítottunk akkor Emma még nagyban Louis-val járt.
- Zayn én tényleg sajnálom és szeretném valahogy jóvátenni... - próbálkozott.
- Te is tudod, hogy ezt nem nekem kell mondanod - néztem mélyen a kék szemekbe, amitől már réges-rég elhidegültem.
Perrie szólásra nyitotta a száját, de szavak ismét nem hangzottak el. Pár pillanatig reménykedve, kissé drukkolva figyeltem, mint az esőcseppeket az ablakon, de végül feladtam, nem az én esőcseppem nyert, Perrie nem szólalt meg.
Csendben eszegettem a maradék ebédemet, Perrie pedig maga elé meredve bámulta a fehér asztalt. Éppen befejeztem, amikor az ajtó kinyílt és az értetlen, fáradt tekintetű Emma jelent meg az étkezőben.