2/12 * Merry Christmas

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy csak így karácsony után tudtam, hozni a karácsonyi részt... De majd egy év múlva felnézünk közösen az oldalra és akkor már aktuális lesz! :) Remélem mindezek ellenére tetszeni fog, és még a szünetben hozom a második részt! :)
Remélem mindenkinek békésen telnek az ünnepek, és mindenki megkapta amit szeretett volna :))
xoxo, Kikiih <3

Merry Christmas 

Part I.

Amikor Danivel sorra kerültünk izgatottan ültem be a székbe. Egy aranyos, rövid, szőke hajú lány állt előttem, fekete pólóban. Elém terítette a lepedőszerűséget és kíváncsian pislogott rám nagy barna szemeivel a tükörből.
- Van valami elképzelés? - kérdezte.
- Szeretném befesteni - mondtam.
- Milyenre?
- Ombre-re gondoltam. Szerinted? - vágtam kissé tanácstalan arcot.
- Szerintem jól állna - simított végig a hajamon. - A stílusodból ítélve nem tudom eldönteni, hogy mennyire akarsz merészet. Közepesen vagy nagyon merészet?
- Hát... Szerintem maradnék a természetességnél, de mivel ez lesz az első hajfestésem minden kicsit merésznek tűnik.
- Tényleg? Nagyon szép színe van - állapította meg.
- Köszönöm - mosolyodtam el. - Szóval akkor valami ízléseset szeretnék.
- Nos - gondolkodott el. - Mivel eleve sötét színű, szerintem fokozatosan szőkítsük ki.
- Rád bízom - nyugtattam meg egy mosollyal, hogy mindenbe benne vagyok.
- Akkor kezdjük - mosolygott vissza.
Imádtam az egészet. Ahogyan Danivel egymásra mosolyogtunk a hajmosás közben, vagy ahogy összenéztünk a tükörben és fájdalmasan figyeltem ahogy Dannek egyre több haja kerül a földre, az enyémmel ellentétben, amiből csak néhány centit vágtunk le, mert kicsit már töredezett volt.
Igyekeztem nem elnevetni magamat, ahogy a festék egy kicsit csikizte a bőrömet a nyakamnál, de ahogy egyre lejjebb haladt már fel sem tűnt.
Erica - mint kiderült így hívták az újdonsült fodrászomat - elfordított, hogy az utolsó simításokig ne nézzek tükörbe. Megszárította és besütötte a hajamat, én pedig nagyon izgultam, hogy milyen lesz.
Mellettem Danielle már kész volt. Haja ki volt vasalva, körülbelül a válláig ért, ami elég furcsa volt, hisz a legutóbb a háta közepéig ért. Ő pont elvetette az ombre stílust és az egész egy árnyalattal sötétebb volt. Baromi jól állt neki.
- Milyen? - kérdeztem miközben Erica a lepedőt boncolta le rólam.
- Állati - bólintott Danielle vigyorogva.
- Készen állsz? - hajolt be elém Erica szőke, felállított haja.
- Igen - vágtam rá izgatottan.
Szinte a lélegzetem is elállt ahogyan belenéztem a tükörbe. Imádtam az új hajamat. Tényleg fokozatosan vált egyre szőkébbé, feltételezem, hogy a végén néhol már eléri Colette színét. Az egész izgalmas és új. Azt hiszem szükségem volt erre, mert az életem is mostanában komoly fordulatot vett. Bár én sose igazítottam a lelki állapotomat a fodrászomhoz, szerintem ez csak egy hülyeség.
- Nagyon köszönöm - sandítottam Ericára, miközben még mindig a hajamat igazgattam.
- Nagyon jól áll - dicsért meg.
Miután rendeztük a számláinkat ténylegesen indultunk a plázába.
- Liam biztos odalesz a hajadért - próbáltam szóra bírni Daniellt, aki kicsit fáradtan tűnt, és az ablakon meredt ki. A hatáskedvéért a könyökét is megböktem, de nem válaszolt. - Hé, mi van? - próbáltam az arcát nézni, de közben az útra is figyelnem kellett, így nem volt egyszerű a feladat.
- Semmi - felelte halkan.
Idegesen vettem egy nagy levegőt, majd lehúzódtam és lekapcsoltam a motort.
- Ez nem is a pláza - lepődött meg Danielle.
- Mi a baj? - kérdeztem komolyan, teljes testemmel felé fordulva. Még mindig nem nézett rám, csak lehajtott fejjel babrálta az ujjait. - Tudod, hogy kiszedem belőled - sóhajtottam.
Felnézett rám és akkor tűnt fel, hogy szemei teljesen könnyesek voltak, szemfestéke is elfolyt kicsit.
- Szakítottunk - mondta el és egy keserű mosoly jelent meg az arcán.
- Mi van? - sápadtam le. Danielle és Liam mindig tökéletes párként szerepelt az elmémben.
- Tegnap előtt - bólintott és lehunyta a szemét, könnycseppe egy fekete csíkot húzott maga után.
Nem kérdeztem meg, hogy miért. Mi történt pontosan. Veszekedtek, kiabáltak-e. Csak szorosan magamhoz húztam, és hagytam, hogy a vállamon sírjon. Nem zavart, hogy a fehér ingemen maradt egy fekete folt, se semmi. Csak azt akartam, hogy kicsit lenyugodjon.
- Most benyomunk egy hatalmas adag fagyit rendben? - toltam el magamtól és rámosolyogtam.
- Alig tíz fok van - felelte meglepetten.
- Legalább kevesen lesznek a fagyizóban - vontam meg a vállam, mire Danielle picit elnevette magát.
Mivel már nem voltunk messze a plázától alig öt perc múlva odaértünk, és szó szerint rángattam magam után Daniellet és az első fagyizó székébe benyomtam és rendeltem neki egy csokis, rumos, meggyes hatalmas kelyhet.
- Em, tényleg nincs szükség erre - mondta ahogy letették elé a hatalmas fagyit.
- De. Van - néztem rá szigorúan, pislogás nélkül.
Mindenféléről beszélgettünk, kivéve a srácokról, a szerelemről, Liamről, Zaynről vagy akár Coletteről, hisz hiszen az ő barátja Harry, aki a One Directionben van, Liammel egyetemben. Furcsa, először azt hittem, hogy nehéz lesz a társalgás, de egyáltalán nem volt az. Sőt, Danielle a végén nevetett is.
- És most merre? - kérdezte egy pici lelkesedést téve a hangjába.
Kötelességemnek éreztem elrángatni Daniellt a kedvenc boltjaiba, amit meg is tettem. Zara, H&M, Adidas és mindenhova elmentünk, ahova csak kérte. Fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült feldobnom, de alapból egy optimista jellem. Néha kicsappant a boldogságtól, néha pedig teljesen magába fordult.
Furcsa dolog a szerelem. Néha amíg kitart szenvedünk benne, de ha vége van hiányoljuk. Senki nem tudja igazán, hogy mi történt, csak a két illető. Kívülről kicsit érthetetlen a dolog. Ha együtt vannak és nem érzik jól magukat miért nem szakítanak? Ha szakítottak, de szomorúak akkor miért nem jönnek újra össze? Ezek olyan dolgok amikre senki nem tudja a választ. Szeretünk, majd szenvedünk. Néha megőrülsz a hiányától, néha ellöknéd magadtól. Fogalmad sincs mit kezdjél ezzel az érzéssel, mert egyszerűen nem tudod kezelni őket. És itt jön be a képbe az egyetlen elképzelhető orvosság. Az idő. De mennyi? Rövid hosszú? Egy hónap? Kettő? Amíg nem találsz valaki mást? Változó. De nem lehet se felgyorsítani, se lelassítani ezt a folyamatot. Hagyni kell, hogy minden a maga útján haladjon, még ha ez az út fájdalmas is.
Daniellet a háza előtt tettem le, készülnie kellett, mert egy óra múlva mennie kellett próbára. Kettőt dudáltam, miközben elhajtottam a ház előtt és hazafelé vettem az irányt. A rádióban Taylor Swift és Ed Sheeran duettje ment, ami elgondolkodtatott, hogy ez az egész mennyire igaz. És nem feltétlen csak a gyerekkortól addig amíg felnövünk. Egyszerűen vannak emberek akik ha belépnek az életedbe nem tudnak nyom nélkül eltűnni. Mert legbelül azt akarod, hogy ne hagyjanak nyomot, hanem maradjanak veled. Örökké.
Behajtottam a feljáróhoz és ahogy lépkedtem az ajtó felé, az magától kinyílt. Egy magas, barna hajú srác alakját véltem felfedezni úgy öt méterrel arrébb, és ahogy kilépett a tornác félhomályából egyből felismertem Liamet.
- Szia! - köszöntem neki kedvesen.
- Em, szia! - lepődött meg, de azért magára vett egy mosolyt. Elém sétált és tornacipője orrával egy kaviccsal játszadozott. Talán a szavakat kereste, pedig nem is kerestem okot arra, hogy miért volt itt. De Liam olyan magyarázkodós fajta jófiú, kicsit túl őszinte is, gyakori közölhetnékkel.
- Danielle-től jövök - nyeltem nagyot, hátha ezzel megmagyarázom, hogy mindent értek.
- Szóval tudod? - nézett fel.
- Csak a lényegét - tűrtem hátra a fülem mögé zavartan egy tincset. - A részletekbe egyikünk se akart belemenni.
- Értem - bólintott, majd megakadt a tekintete az új színekben pompázó tincseimen. - Menő lett a hajad - dicsérte meg mosolyogva.
- Ó, köszönöm - nevettem fel zavartan.
- Azt hiszem én lépek - sóhajtott.
- Okés - bólintottam vissza.
Liam szerencsétlenül állt és egy kopár rózsabokrot figyelt és a szája szélét rágta. Akaratlanul is megsajnáltam. Olyan volt, mint egy gyerek akkor elhagyta a kedvenc kisautóját és nem találja sehol. Automatikusan egy kis lépéssel közelebb mentem hozzá és átöleltem. Kicsit megilletődött, de aztán szigorúan a hátamnál fogva magához húzott és visszaölelt. Miután kibontakoztunk biztatóan rá mosolyogtam és útjára engedtem.
Figyeltem ahogy elhajt a kocsival, majd beléptem az ajtón. Lehámoztam a kabátom és a cipőmet, majd Zaynt kezdtem el keresni. A nappaliban nem találtam ezért a konyhába mentem. Háttal állt nekem, éppen a mikrót figyelte, ami lassan számolt visszafelé. Azt hiszem nem vette észre hogy megjöttem, mert egy kicsit összerezzent amikor átöleltem a derekát.
- Szia - suttogtam és lábujjhegyre álltam, így elértem a nyakát és nyomtam rá egy puszit.
- Hello - köszönt vissza mosolyogva. Bár én láttam az ő arcát, ő nem igazán látta az enyémet. - Milyen volt?
- Egész jó... - feleltem. - Összefutottam Liammel befelé jövet. Azért jött, mert...
- Szakítottak - bólintott Zayn nekem még mindig háttal és a mikró felé nyúlt, hogy a sípolással egy időben megnyomja a gombot. - Kérsz pizzát?
- Aha - csillantak fel a szemeim.
Zayn kivette a négy szelet pizzát (ez komolyan négy szelet pizzát akart megenni?) amit még tegnap este rendeltünk. Kitette a maga elé lerakott műanyag tálcára és már fordult is felém, amikor a mozdulat hirtelen félbe maradt. Először nem értettem, hogy mi ilyen meghökkentő rajtam, aztán rájöttem, hogy a hajam. Zavartan lesütöttem a szemem, és vártam, hogy Zayn mit szól.
Arra nyitottam ki, hogy az ujjai közé vett egy tincseit, ami eddig a vállamra hullott. Szórakozottan tekergette az ujjai között én pedig idegesen figyeltem a reakcióját.
Homlokát a homlokomhoz döntötte, orrunk hegye összeért. Hirtelen megijedtem, hogy szempilláink összeakadnak, de nem is tudtam foglalkozni a gondolattal, mert szinte az ajkaimba suttogott.
- Nagyon dögös - meleg lehelete simogatta az ajkaimat és azonnal elmosolyodtam.
Zayn ráérősen megcsókolt, elengedte a hajamat és a derekamnál fogva húzott még közelebb magához. A nyakába kapaszkodtam, ő pedig kicsit előre dőlt velem, amitől belenevettem a csókunkba. Friss fürtjeim vidáman lógtak lefelé, miközben Zayn az államtól egészen a két mellem közötti pontig végigcsókolt. Vigyorogva húzott vissza magához, egy utolsó hanyag csókot nyomva az ajkaimra.
- Menjünk enni - tanácsoltam.
A derekamat átkarolva vezetett át a nappaliba, másik kezében a pizzák sorakoztak. Törökülésben foglaltunk helyet a kanapén és megragadtunk egy-egy random szeletet.
- Olyan hihetetlen, hogy szakítottak - mondtam szomorúan.
- Az - bólintott Zayn, majd beleharapott a pizzájába. - Neked mondott Danielle valami konkrétat?
- Nem - ráztam meg a fejem. - Megkérdezni se mertem.
- Én se - vallotta be. - Fogalmam sincs, hogy miért mehettek szét, de ha mindkettőjüket így megviselte... - vitt végig egy nagyon mély gondolatmenetet, de aztán a tekintete megakadt rajtam. A sajt túl nyúlós volt, és nem bírtam elharapni, így egy kis sajthíd keletkezett a pizza és a szám között. - Te meg mit csinálsz? - röhögött ki.
- Hagyjál már - vágtam durcás arcot amint sikerült lenyelnem. - Mindig csak bántasz és kiröhögsz.
- Jajj már - nevetett fel kedvesen és négykézláb odamászott hozzám. Hátratűrt egy tincset a fülem mögé és megcsókolt.
- Most még a kaját is kiennéd a számból - forgattam meg a szemem, Zayn pedig ismét felnevetett.
- Még mindig imádom a hajad - jegyezte meg és az ujjai közé vett egy tincset.
- Jó, de hagyjál már enni - löktem el magamtól.
- Meddig akarsz még morcizni? - kérdezte mosolyogva, kissé eltávolodva tőlem, de a lábfejei pont a fenekem mellett pihentek.
- Nem tudom - vontam meg a vállam és ismét beleharaptam, most már normálisan elrágva. Azért a lábaimat Zayn lábaira helyeztem, hogy lássa egyáltalán nem komoly a dolog. Képes túlkomplikálni a dolgokat.
Nem hagytam abba a hülyeségemet, Zayn pedig csak jót röhögött rajtam, miközben lábfejével a fenekemet simogatta.
- Nem unod még? - mosolyogtam rá, bekapva az utolsó falatot.
- Próbálok rájönni, hogy tanga vagy francia van-e rajtad - közölte teljesen komoly arccal.
- Farmeron keresztül ez nem túl könnyű - nevettem fel.
- Kihívás elfogadva - vonta meg a vállát. - De akár el is mondhatod.
- Az nem vicces - legyintettem.
- Tippelhetek?
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Akkor gyere közelebb - intett és lábával elkezdte paskolgatni a fenekem.
- Ha annyira tudni akarod gyere te.
Zayn közelebb csúszott hozzám és ez ölébe húzott. Keze a derekamon pihent, orrhegyét az enyémhez érintette. Ajkaink vészesen közel voltak egymáshoz, így a kezemet a nyakából inkább a hajához vezettem, megmarkoltam és magamhoz húztam.
Hosszú csókban kötöttünk ki, ami közben Zayn könnyedén felkapott és egészen a hálóig vezetett, ahol vigyorogva tépte le rólam a francia bugyimat, az összes többi ruhadarabommal együtt.


Karácsony tájékán a szíveket melegség önti el. Mindenki a családjánál van, szeretetben, békességben. Eddig ez az én családomnál is így volt, egészen addig, amíg ki nem jelentettem, hogy én idén nem megyek haza.
- Ne már - állt előttem lesápadva Gemma, mellette Harry. - Akkor mégis mit akarsz csinálni karácsonykor?
- Hát - húzogattam az ujjamat a bögrémen. - Azt hiszem itthon maradok, huszonhatodikán pedig elutazok Zaynékhez - vontam meg a vállam.
- Egyedül akarsz lenni szenteste? - döbbent le Harry.
- Van jobb ötleted? - nevettem fel keserűen. - Anya látni se akar, ahogyan én se őt. Brutálisan összevesztünk. Ezt a karácsony se hozhatja helyre.
- Mi nem azt mondtuk, hogy hozd helyre - rázta a fejét Harry. - De én nem akarok a húgom nélkül karácsonyozni. Ez az egész arról szól, hogy kicsit együtt legyünk.
- Sajnálom - néztem rá szomorúan.
És tényleg így éreztem. Tudtam, hogy idén nem lesz olyan az ünnep, mint máskor, de színjátékhoz semmi kedven nem volt. Inkább megvárom a huszonhatodikát, hisz Zayn szülei ragaszkodtak hozzá, hogy már huszonötödikén menjek. Nem akartam túl tolakodó lenni, hisz ez mégis csak a családról szól, nem is terveztem, hogy ellátogatok hozzájuk. De annyira ragaszkodtak hozzá, hogy végül belementem.
Huszonnegyedike reggelén Zayn a bőröndjével állt az ajtóban én pedig még gyorsan a kezébe nyomtam egy szendvicset.
- Olyan vagy, mint anyám - nevette el magát.
- Mindegy, csak ne menj el kaja nélkül - vontam meg a vállam.
- Akkor két nap múlva találkozunk - mondta beletéve a táskájába a szendvicset.
- Két nap múlva - bólintottam. - És ne felejts el majd lemenni elém az állomásra, tuti, hogy eltévednék.
- Úgy is beszélünk még addig - vigyorgott rám.
- Jól van na - nevettem fel zavartan.
- Boldog karácsonyt Kicsim! - húzott magához.
- Boldog karácsonyt! - fontam a nyaka köré a karomat és egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Ne maradjak itt veled? Olyan rossz belegondolni, hogy egyedül fogsz karácsonyozni...
- Dehogy is - húzódtam el tőle egy kicsit. - El leszek. Nézek Reszkessetek Betőrök!-et meg ilyenek.
- Vagy gyere el velem mégis. - Egyfolytában ezzel zaklatott. - Anyáék bírnak, nem zavarnál.
- Zayn! - mosolyogtam rá kedvesen. - Minden rendben lesz. Két nap és találkozunk.
- Túl makacs vagy - rázta meg a fejét egy féloldalas mosollyal.
Amolyan 'ez van' stílusban megvontam a vállam. Zayn odahajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Aztán még egyszer és még egyszer.
- Lekésed a vonatot - suttogtam.
- Tudom - felelte és még egyszer megcsókolt.
Miután Zayn után bezárult az ajtó minden olyan... Üres volt.
Körülbelül fél óráig, mert valaki ráfeküdt a csengőnkre. Értetlenül csoszogtam ki a kapuhoz, ahol egy egy mikulássapkás, egy pompomos és egy göndör fej nézett rám. Colette, Gemma és Harry.
- Te még miért nem öltöztél fel? - tapsolt kettőt Colette. - Siess indulunk.
- Mégis hova? - ráncoltam a szemöldököm, miközben ezek szinte betörtek a kertünkbe, azon át pedig egészen a házba.
- Holmes Chapel-be - felelte Harry, mintha ez teljesen normális lenne.

- Ti hárman mentek, én nem - magyaráztam el már sokadszorra.

Colette is ment, természetesen. Mivel az apja börtönben, anyja pedig elhunyt ezért egyértelmű volt, hogy az ünnepeket velünk tölti, illetve inkább Harryvel, hiszen már szinte családtagnak számít nálunk.

- Te komolyan elhitted, hogy itthon hagyunk? - kérdezte Harry apró mosollyal a szája szélén.

- Reménykedtem benne - bólintottam.

- Jajj kicsi naiv Emma - ölelt meg Harry. Ez a meghitt és ritka pillanat három másodpercig tartott, majd eltolt magától. - Most szedd össze a cuccod, öltözz fel, kezdj valamit a fejeddel és indulunk! - tapsolt kettőt.

- Mi a baj a fejemmel? - kérdeztem, de már nem volt ideje válaszolni, mer Gemma és Colette szó szerint felhúztam a szobámba.

Kelletlenül, de felöltöztem. Egy fekete farmert vettem fel, zöld, a fél vállamon lelógó kötött pulóverrel. A hajamat csak kifésültem, és hagytam, hogy természetesen essen a vállamra. Egy laza sminket tettem fel és hitetlenkedve néztem, ahogyan a csajok kihúzzák az ágy alól a leopárdmintás bőröndömet, amibe be volt pakolva(!!!). Most már értem, hogy miért nem találtam a fekete felsőmet, amit...

- Emma, kész vagy már? - kiáltott fel türelmetlenül Harry.

- Igen! - kiáltottam vissza és már robogtunk is lefelé.

Gyorsan felkaptam a barna csizmámat és a kabátomat. Aztán Gemma rászólására a sálamat és a sapkámat is. 

Ahogy kiléptünk a hidegbe már láttam, hogy a taxi ott áll, és a többiek már pakoltak be. Gyorsan bezártam az ajtót, majd a kaput is, és bepattantam Gemma mellé.

- Még mindig nem hiszem el, hogy képesek voltatok erre - ráztam a fejemet.

- Én pedig azt nem hiszem el, hogy nem hitted el - mondta Gemma.

- Nekem ez már magas - nevettem el magam és inkább az autó ablakán keresztül figyeltem Londont.

Mindenfelé karácsonyi fényfüzérek voltak, amik esténként gyönyörűen világítottak, de még a nappali fénynél, lekapcsolva is szépek voltak. Karácsonyfák és Mikulások tömkelege, az emberek sietősen végezték el az utolsó simításokat.
Az állomáshoz negyven perc alatt értünk ki és épphogy elcsíptük a vonatunkat. A légvégebe tudtunk csak felszállni, és igazán hálásak voltunk amiért volt egy teljesen üres kabin, így azt mi négyen elfoglaltuk.
- Nem akarok hazamenni - ráztam meg a fejem gombóccal a torkomban, ahogyan néztem a távolodó tájat.
- Pedig nincs mese, nem ugorhatsz ki az ablakon - tárta szét a karjait Harry.
- Biztosan? - pislogtam reménykedve.
- Igen Emma, biztosan.
- Figyelj Em - simította meg a térdem a mellettem ülő nővérem. - Lehet, hogy nem hiszed, de Anyának tényleg sokat jelent, hogy eljössz, bár nem tud róla. Amikor elmondtam neki, hogy nem akarsz hazamenni teljesen kibukott.
- Bukjon is ki - fontam keresztbe a karomat durcásan. - Az ő hibája ez az egész.
- Em, emlékszel még egyáltalán, hogy min vesztetek össze? - forgatta a szemeit Harry.
- Azon, hogy azonnal elítélte a barátomat, akit ráadásul ismer. - Természetesen pontosan emlékeztem.
- Pontosan ezért ítélte el - mondta Harry. - Mindenki csak azért örült, hogy Zaynnel vagy, mert ismertük az előzményeket. De mindenki aki kívülről látta elítélte.
- De engem nem érdekel, hogy ki mit lát kívülről - magyaráztam. - Engem az érdekel, hogy Zayn szeret és én is szeretem őt.
- Akkor meg miért húztad fel magad Anya megjegyzésein? - faggatott tovább.
- Mert ő az anyám. Nem az a dolga, hogy támogasson?
- Nem, az a dolga, hogy megvédjen - felelte Harry. - És ő azt hitte, hogy meg kell védenie. Ösztönösen tette.
- Rosszak az ösztönei - morogtam.
- Emma - szólt Gemma. - Karácsony van. Ne csináld már.
- Jó - forgattam meg a szemeimet, majd a táskámban kutattam.
Elővettem a fülhallgatómat és az út hátralevő részében zenét hallgattam. Nem bunkózásból csináltam. Egyszerűen nem akartam veszekedni karácsonykor.
Talán kicsit el is aludtam és arra keltem fel, hogy valaki kitépi a fülemből a fülhallgatót.
- Leszállunk - értesített Col.
- Rendben - bólintottam és én is feltápászkodtam, hogy segítsek előszedni a csomagokat.
Pont mire kész lettünk a vonat véglegesen megállt. Szerencsére nem sokan szálltak le, így nem kellett nyomorognunk. Bár engem az se zavart volna, ha fent maradunk, mert ami a peronon várt az nem volt igazán kellemes. Míg mindenki Anya nyakába ugrott és vidáman üdvözölte Robint, én addig csak biccentettem Anyának és két puszit adtam Robinnak.
- Mehetünk? - fordult körbe Anya mosolyogva, mintha semmi se történt volna.
- Igen - bólintottunk egyszerre.
Elvezettek minket Robin kocsijához, aminek rendesen megtömtük a csomagtartóját, majd készültünk a beszálláshoz.
- De hatan vagyunk - szóltam.
- Préseljétek be magatokat, ilyenkor nincs rendőr - legyintett Robin.
Én szívesen vállaltam volna a sétát, de Harry arckifejezése miatt inkább nem mertem, így kénytelen voltam bepasszírozni magam a többiek mellé.
- És, mi a helyzet itthon? - érdeklődött Gemma.
- Minden szokásosan unalmas - vont vállat az anyósülésről Anya. - Londonban?
- Hát... Annyira összefolynak a dolgok, hogy ott sincsen semmi izgalmas - mondta Harry. - Jó újra itthon - próbált meg kinézni az ablakon, de a sok arc betakarta, így ez a meghitt pillanat kimaradt.
- Louis jól van? - kérdezte Anya Gemmától.
- Jól, minden oké vele - pirult egy a nővérem szinte azonnal.
- Örülök - mosolygott Anya őszintén, bennem pedig egyre feljebb ment a pumpa.
Beállt a kínos csend, amit egyedül a rádió műsorvezetőjének magyarázása tört meg az idei karácsonyi slágerekről.
- És Emma, Zayn-nel minden oké? - kérdezte Robin, illedelmességből.
- Aha - bólintottam.
- Bővebben? - próbált szóra bírni.
- Zayn kiválóan érzi magát, valamint remek egészségnek örvend - fejeztem ki magam bővebben. - De mivel tudom, hogy a család nem minden tagja szívleli a barátomat, inkább szeretném elkerülni a témát.
- Végre egy okos ember ebben a családban - sóhajtott fel Robin és halványan rám mosolygott a visszapillantón keresztül.
Rövidesen hazaértünk és onnantól kezdve az egész nap unalmasan telt. Csendben ültem végig a családi ebédet, majd az ajándékozásnál a bevett családi szokáshoz híven csak átadtuk az ajándékokat, de nem bontottuk ki, majd akkor amikor senki sem látja.
Így történt, hogy este egyedül gubbasztottam a szobámban és miután Zaynnel letettük a telefont nekiálltam kicsomagolni.
Három év után először kaptam Harrytől ajándékot, így azzal kezdtem. Izgatottan, remegő ujjakkal téptem le a kék csomagolópapírt, majd vettem szemügyre az ajándékomat. Kaptam tőle egy sálat, de az nem tudott különösebben érdekelni, mert a mellette lévő, sokkal kisebb ajándék sokkal többet ért. Készítettet egy telefontokot, amire rengeteg közös képünk montázsát tette rá. Azonnal bekönnyeztem, ahogy végignéztem a kis kori képeken át a legújabbig, és azonnal bekönnyeztem. Megragadtam a telefonom, letéptem róla a pingvines tokot, és rátettem az újat.
A következő Gemma ajándéka volt. Harryvel ellentétben ő sokkal többet szenvedhetek a csomagolással, nagyon precíz volt, szalagokat is kötött rá, meg egy csillagos díszt is kaptam. Óvatosan boncoltam le a csomagolást, holott tudtam, hogy a papírt néhány perc múlva úgyis kidobom. Gemmától igazi csajos dolgokat kaptam, egy baromi jó felsőt, szájfényt, szempillaspirált, egy sapkát (ami "különös" módon passzolt Harry sáljához), valamint egy parfümöt.
Colette ajándéka rózsaszín csilibili papírba volt csomagolva, és hirtelen elkezdtem aggódni, hogy egy póni ugrik ki a dobozból. De szerencsére nem póni volt, hanem egy hajvasaló. Elnevettem magam, úgy látszik beleunt az örökös hisztimbe amit a hajvasalóm hiánya okozott. Kaptam még egy Pretty Little Liars DVD csomagot, enyhe célzásként, hogy ezt muszáj lesz közösen végignéznünk, valamint egy Christina Aguilera CD-t is.
Mosolyogva tettem félre az eddigi ajándékokat, és Robin csomagolása felé nyúltam. Anyával ellentétben ő sose volt jó ajándékozó, rengeteget agyal a dolgokon, de a végén mindig tök jó ötletei vannak. Idén is így volt, egy szép, faragott mintás fa dobozt kaptam, amit amint kinyitottam megcsapott a tea illata. Rengeteg különböző ízű teafilter sorakozott a kis rekeszekben, én pedig mosolyogva szagolgattam őket.
Az utolsó ajándék anyáé volt. Óvatosan forgattam a kezeim között a kis csomagolást. Úgy egy centi vastag volt, és úgy tizenöt centiméter hosszú. Biztosan egy DVD volt, de nem mertem kicsomagolni. Különös érzések kavarogtak bennem. Bezzeg én mennyit szenvedtem a hülye ajándékával, ő meg vesz nekem egy DVD-t...
Túlságosan felkavartak az érzéseim, ezért inkább úgy döntöttem iszok valamit. Már tizenegy is elmúlt, mindenki elvonult a szobájába. A kockás pizsamanadrágomban szökkentem végig a folyosón, majd le a lépcsőn és onnan a konyhába, ahol egy nemvárt meglepetés ért.
Anya ott ült a félhomályban, bögrében valamilyen italt, kávét vagy teát kevergetett. Haját kontyba fogta fel, rózsaszín virágos köntös volt rajta. Halványan elmosolyodtam a látványon és halkan megszólaltam.
-Te sem tudsz aludni?
Felkapta a fejét, majd amikor megnyugodott, hogy csak én vagyok, testtartása szemmel láthatóan ellazult.
- Nem igazán - felelte. - És van egy ajándék amit egyszerűen nem tudok kinyitni - bökött az asztal széléhez.
Eddig észre se vettem, de azonnal felismertem. Még szép, hogy felismertem ezt az undorítóan csúnya sárgás csomagolópapírt, amibe kénytelen voltam csomagolni, mert a boltban pont előttem vitték el azt, ami annyira tetszett.
- Itt lehetek amikor kibontod? - nyeltem egy nagyot. Kissé meglepődött a kérdésemen, ezzel megszakítanák egy már lassan húsz éves hagyományt.
- Legyél - bólintott végül. Hangja még korántsem volt rokonszenves.
- Oké, de... kérlek várj egy percet.
Azzal felrohantam a szobámba, és megragadtam az utolsó, még ki nem bontott ajándékot. Óvatosan szorongatva az ujjaim között tértem vissza a konyhába és leültem. Anya az asztalfőnél ült, én pedig mellé.
- Mehet? - kérdezte apró mosollyal a szája szélén.
- Ühüm - bólintottam.
Reméltem, hogy lesül a bőr a képéről az ajándékom láttán, ahogyan én kinyitom az egyszerű DVD-jét.
Ahogy egy kis rész már meglátszódott a borítóból teljesen lesápadtam. Ezt én már láttam...
Villámgyorsan letéptem a többi papírt és meredten néztem az előttem lévő képet. Anya a kezében tart és egy puszit nyom az arcomra. Két hónapos vagyok azon a képen. Pontosan tudom, mert ugyanezt a képet tettem be az albumom borítójára.
Könnyes szemekkel néztem fel anyára, és ő is hasonlóképpen nyitotta ki az A4-es elég vastag album borítóját.
Úgy fogtam a kezeim között a DVD-t, mintha valami féltett kincs lenne. A hátulján rengeteg összevágott kép, rólam, még kislányként.
Visszamentem az elejére, ahol középre címként, kacifántos betűkkel a következő volt írva: My One And Only Emma. 
- Anya - suttogtam megtört hangon.
Felnéztem és láttam, hogy sír a képek láttán. Akaratlanul és odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
Lehet, hogy beszólt a barátomnak. Lehet, hogy összevesztünk. Lehet, hogy baromira haragszunk egymásra. De ő akkor is az anyám. Én akkor is a lány vagyok.
És akkor is szeretem.
- Boldog Karácsonyt Kicsim - sírta, mire még szorosabban öleltem.
- Boldog Karácsonyt Anya - hunytam le a szemeimet, és hagytam, hogy az én arcomat is eláztassák a könnyek.