2/10 * I'm Sorry

Sziasztok! :) Mivel függő vég volt ezért igyekeztem gyorsan hozni a folytatást, mert mindenki annyira várta már, vagy is a visszajelzésekből ez jött le nekem. :) Nagyon hálás vagyok amiért itt vagytok nekem, és amiért ennyire szeretitek az írásaimat. Köszönöm. <3
Jó olvasást mindenkinek!
xxx, Kikiih <3

I'm Sorry

Kiabálás. Sírás. Üvöltés. Ezek a hangok töltötték meg az aprócska teret, melyben összesen hárman voltunk. Miután felfogtam a dolgokat, minden hang kiszűrődött és próbáltam helyretenni a fejemben lévő zsongást.
A földön ültem. Zayn erei már látszottak a homlokán, olyan hangosan kiabált. Perrie sírt, próbált magyarázkodni, de nem tudott, mert Zayn ordított. Sírtam.
Azt akartam, hogy az egésznek vége legyen. Csak le akartam feküdni aludni és kipihenni az egészet.
Perrie továbbra is zokogott, Zayn üvöltött. Az ajtó felé mutatott és olyan káromkodás jött ki a száján, hogy az már nekem is fájt, így még jobban sírni kezdtem.
Látásom teljesen elhomályosodott.
Az ajtó hangosan becsapódott.
Láttam ahogy Zayn erősen beleütött a falba.
Hirtelen minden kilencven fokkal elfordult, hirtelen fájdalom hasított a fejembe.
Minden elsötétedett.

Óvatosan pislogtam egyet-kettőt. Fogalmam se volt arról, hogy hol vagyok ezért gyorsan becsuktam. Otthon akartam lenni, a Zaynnel közös házunkban, csendben, nyugalomban. Az idegen hely frusztrált.
Újabb két pislogás.
Mintha már voltam volna itt.
A pislogásaim rövidesen megszűntek és körbenéztem. Fehér plafon, előttem egy idegen tévé. A falak textillel vannak borítva, kellemes sárga színű. Alattam az ágy igen puha, paplanom is hasonló színű, mint a fal. A szálloda logója van a sarkánál.
Fejembe éles fájdalom nyílalt, azonnal kaptam volna a jobb kezemet a homlokomhoz, ha megtudtam volna mozdítani. Hirtelen megijedtem, ezért egy kicsit megmozdítottam a balt. Az mozgott. Félve a jobb irányába kaptam a fejem. A kézfejem szorosan Zayn tenyerébe volt zárva. Felnéztem az arcára. Nagy szemekkel, aggódva, félve nézett rám. A megkönnyebbüléstől sírni támad kedvem, azonban Zayn arcát látva nem tudom megtenni.
Kicsit erőt vettem magamon, ami nem volt könnyű, de magam felé húztam Zaynt. Vette az adást, azonnal felpattant a székről az ágyam szélére ült és óvatosan megemelt. Karomat a nyaka köré fontam és úgy bújtam hozzá, mint eddig soha, Zayn pedig olyan szorosan tartott, mint eddig soha.
- Zayn? - szólaltam meg törött hangon.
- Igen? - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Mi történt? - nyeltem nagyot, mert a gombóc egyre csak nőtt a torkomban.
- Mennyire emlékszel? - kérdezte óvatosan.
- Ott voltunk a mosdóban. Perrie bőre öt árnyalattal fehérebb volt, szinte olyan volt, mint egy hóember. Te teljesen kiborultál, kiabáltál. Perrie sírt, én is sírtam. Aztán rájöttem, hogy... - kezdtem és ezzel egy időben tudatosultak bennem újra a dolgok, és az érzelmeim a felszínre törtek. Néhány másodpercig csak meredtem magam elé, Zayn pedig idegesen fürkészett, hogy most mi van.
Felkaptam a fejem, újra a nyaka köré fontam a karom és hevesen megcsókoltam. Zayn belemosolygott a csókunkba és visszacsókolt.
- Nagyon szeretlek - öleltem szorosan magamhoz.
- Mindennél jobban - suttogta a nyakamba, csikis leheletétől kirázott a hideg, de egyszerre nevettem fel.
- Tovább már nem is érdekel - mosolyogtam rá.
- Biztosan? - rágta a szája szélét.
- Nekem már csak te kellesz - nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Azért valamit még el kell mondanom - szólt óvatosan.
- Igen? - pislogtam ijedten.
Válasz helyet csak előhúzta a kezét, ami gipszben volt.
- Mi a franc?! - sokkolódtam le.
- Izé... Tegnap megint belevertem a falba. És az orvosok azt mondták, hogy eleve el volt repedve a csuklóm, a tegnapitól pedig már el is tört.
- Basszameg - sziszegtem.
- De ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Teljesen jól vagyok - próbált nyugtatni.
- Velem mi történt? Miért ájultam el?
- Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg túl erősek voltak a koktélok, ráadásul szinte egész nap nem ettél semmit, ahogy azt a lányok elmesélték - magyarázta. - Aztán az egész dolog sokként ért, és nem bírtad tovább és elájultál. A doki jó fej volt, mivel végig velünk van a turnén, ezért lényegében állandó orvosi felügyelet alatt vagy, így nem kell kórházba menned, csak ha valami nagy gáz lenne.
- Értem - bólintottam idegesen.
- Mikor szóljak a többieknek, hogy ébren vagy?
- Ö... elmegyek pisilni és utána - mondtam.
- Rendben - mosolyodott el.
Kibújtam a takaró alól, lábaimat óvatosan a padlószőnyegre helyeztem és megpróbáltam felállni, de ahogy kiegyenesedtem megszédültem. Ha Zayn nem kap el biztosan összeseik.
- Áh - csak ennyit tudtam kinyögni és a fejemhez kaptam, amibe ismét fájdalom nyílalt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Mindjárt elhányom magam - közöltem.
Zayn gyorsan felkapott és menyasszonypózban tartott a karjaiban.
- A kezed - figyelmeztettem, de a hangom halk és erőtlen volt.
- Tegnap is így vittelek ki a mosdóból - vont vállat és lazán berúgta a fürdőszoba ajtaját.
Pont időben értünk be, mert épphogy letérdeltem a WC elé, az a kevés ami a gyomromban volt kitört. Zayn óvatosan összefonta a hajam és a hátamat simogatta. Amikor azt hittem, hogy mindennek vége jött egy újabb adag.
Óvatosan megtöröltem a számat majd összekuporodva leültem és sírni kezdtem. Túl sok volt ez az egész. Zayn keze, az ájulásom, a rosszulléteim.
- Nincs semmi baj - húzott bele az ölébe Zayn és a hátam szorosan nyomódott az izmos mellkasának. Egy adag kócos göndör hajat eltűrt, hogy az arcomhoz hajolhasson és nyomjon rá egy puszit.
- Olyan szerencsétlennek érzem magam - suttogtam sírva.
- Erről szó sincs - nyugtatott. - Bárkivel előfordulhat.
Már válaszoltam volna, hogy de én erre egyáltalán nem számítottam, és nem is akartam, amikor a hányás ismét a felszínre tört. Fogalmam sincs, hogy honnan volt bennem ennyi minden, de már nagyon ki akartam üríteni.
Miután öt perc múlva valamivel jobban lettem Zayn segített felállítani és megmosni az arcomat. Valamennyire visszatért az eredeti színe, és fogat is mostam.
Hihetetlenül jól esett, hogy Zayn nem hagyott egyedül. Egész éjszaka arra várt, hogy felébredjek és most se rohant az orvoshoz, mert ő akart segíteni. Már lassan szégyelltem magam amiért nem bíztam meg benne.
- Menjünk vissza - sóhajtottam. Zayn rám mosolygott, majd bal kezét felém nyújtotta, én pedig elfogadtam. Óvatos léptekkel mentem vissza, és Zayn nem hagyta, hogy összeesek. Óvatosan lefektetett és kisöpört egy tincset a hajamból, de az mindig visszacsúszott. Zayn az éjjeliszekrényemre vett egy pillantást, ahova mindig kiszórok néhány fontosabb dolgot. Papírzsepi, a karórám, telefon, iPod és hajgumi. Zayn megragadott egyet és óvatosan felgumizta, hogy ne zavarjanak a göndör tincseim. Fejemet óvatosan az izmos combjára helyeztem és átkaroltam a derekát.
- Úgy sajnálom - suttogtam.
- Mégis mit? - kérdezte végigsimítva a hátamon.
- Hogy ennyi baj van velem.
- Unalmas lenne az élet nélküled - nevetett fel, majd lehajolt és nyomott egy puszit a hajamba. - Hogy vagy?
- Szarul - feleltem.
- Figyelj. Szólok valakinek, hogy jöjjön be és addig megkeresem az orvost.
- Ne menj el - néztem fel rá bociszemekkel.
- Mindjárt jövök - mosolygott rám kedvesen és nyomott egy újabb puszit az arcomra. Óvatosan megemelt és fejemet visszahelyezte a párnára. - Sietek.
Csak bólintottam, majd magamra húztam a takarót, mert már rázott a hideg. Zayn halkan becsukta maga után az ajtót, és volt tíz másodperc nyugtom. Utána viszont három sikítás váltotta fel a csendet.
- Úristen Emma jól vagy? - ugrott fel az ágyamra Colette.
- Úgy aggódtam húgi! - csatlakozott hozzá Gemma.
- Ne rohanjátok már le - szidta le őket Danielle, aki most oda ült ahol az előbb Zayn foglalt helyet. - Mi a helyzet? - kérdezte kedvesen.
- Pocsékul vagyok - mondtam.
- De legalább élsz! - örvendezett Colette.
- Azért ennyire nem volt durva a dolog - nevettem halványan.
- Az egész Perrie miatt van - állapította meg Danielle.
- Nem, azért mert éhgyomorra ittam - védtem meg.
- De ha nem húz fel akkor lehet, hogy nem ájulsz el a női mosdó padlóján. Sőt szinte biztos - vádolta tovább Danielle.
- Az a lány egy igazi kavarógép - szólalt meg Gemma. - Nem tudom, hogy Zayn mit evett rajta.
- Nem is ismered - ráncolta a szemöldökét Col.
- De, mert miután kirontott a mosdóból én utánamentem - kezdte a mesélést és erre én is felkönyököltem, mert már most érdekesnek hangzott. - Mivel nem ismert nem veszthettem sokat. Kiment a szórakozóhely elé, és a parkolót szegélyező kövek egyikéhez ment. Sírt. Odamentem hozzá és...
- Szia - álltam meg előtte. Félénken felnézett, füstös fekete szemfestéke már az egész arcán végigcsúszott.
- Szia - köszönt vissza bátortalanul. Egy lépéssel közelebb mentem és leültem mellé, kezemet óvatosan a vállára téve.
- Mi történt? - érdeklődtem nem túl tolakodóan.
- Akkora hülyeséget csináltam - rázta meg a fejét, majd a tenyerébe temette azt.
- Ha szeretnéd elmondhatod - biztattam.
- Nem akarlak untatni - nézett rám és egy pici mosolyt erőszakolt magára. - Menj vissza, érezd jól magad.
- De olyan rossz látni, hogy sírsz. Na mond, hátha tudok segíteni.
- Ezen senki nem tud segíteni - sírta el magát újra.
- De lehet, hogy jobb lesz ha elmondod - simogattam a vállát. - Kérlek.
- Rendben - bólintott egy aprót és mély levegőt vett. - Volt egy barátom. Szerettem. Azt hiszem... De egyszer majdnem szétmentünk, amikor a kapcsolatunk második hónapjában megcsaltam. De velem maradt, még egy darabig. Később szakított velem. Nem mondta el, de tudtam, hogy egy másik lány miatt. Az a ribanc Emma - rázta meg a fejét egy keserű mosollyal. - Én jóvá akartam tenni, de nem hagyta. Teljesen elhidegült tőlem. Amikor összejött a csajjal elhatároztam, hogy tönkreteszem őket. Mert nem érdemeltem meg, hogy egy hiba miatt mindennek vége legyen és csak azért maradjon velem, mert a menedzsereink azt akarják, hogy jobban fogyjanak az albumok. De nem hagyta. És Emma nem érdemli meg. Ezért kiszámoltam, és amikor úgy két hónapja lehettek együtt folyamatosan hívogattam Zaynt, de hidegen hagyta. Egyszer vette fel amikor közölte, hogy felejtsem el, vagy megváltoztatja a számát. Nem érdekelt, folytattam. Amikor új száma lett azt is kiderítettem. Azt hittem előbb utóbb Emma észreveszi és akkor ennyi. De nem volt ez ilyen könnyű. Szóval kiderítettem mikor hol vannak, és a bandatársaimmal eljöttünk Barcelonába. Követtem őket és sikeresen megtaláltam a lányt, aki elhitt mindent. Mindent. De én is elhittem, amikor azt hittem azért hív, hogy tényleg mindent elmondjak. Vagyis minden hazugságot. De a volt barátom is ott volt, aki az egészet hallotta, kioktatott és a fél életét kikáromkodta. És most... most itt vagyok - fejezte be sírva.
- Úristen - suttogtam. A sztori közben már felültem. Kezemmel dörzsöltem az arcomat és nem tudtam mit tenni. A könnyeim ismét előtörni készültek, de ahogy felültem a világ is kicsit forogni kezdett velem.
- Em, jól vagy? - kérdezte Col. - Olyan fehér vagy.
- Már kezdem megszokni - legyintettem.
- Hogy lehet valaki ilyen... ribanc? - gondolkodott Colette.
Már nem volt időnk válaszolni, mert Zayn és az orvos megjelentek. Nos ez az orvos teljesen más volt, mint elképzeltem. Azt hittem, hogy valami fehér köpenyes, kopaszodó ötven-hatvan között járó pasi jön be. E helyett egy körülbelül Zaynnel egy magas, zöld szemű, dús, világos haja kócosan lógott a homlokába. Ujjaival beletúrt és hátradobta, de mindig visszaesett. Csak rá kellett nézni és már minden bajom elmúlt.
- Gondolom te vagy Emma - ült le az ágyam szélére.
- Aha - nyögtem ki.
- Adam vagyok - mutatkozott be. - Orvostanhallgató - magyarázta meg a fiatal korát.
- Értem - bólintottam bénán.
- Szóval, mi a panasz? - csapta össze a tenyerét, hátha elkezdek beszélni.
- Izé. Nagyon fáj a fejem, egy csomót hánytam, kicsit szédülök... - próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Ühüm. Egy tízes skálán mennyire fáj a fejed?
- Kilenc-tíz - gondolkodtam.
- Rendben - bólintott, majd kinyitotta az oldaltáskáját és keresgélni kezdett. Egy orvosi táska volt, kicsit modernebb kiadásban. - Ezeket vedd be. Mindegyikből egyet. Utána pihenj, ha később se jobb vegyél be abból egyet amire kell. Ez a szédülés-hányinger, ez pedig fájdalomcsillapító - mutatott a levelekre, melyekben tíz-tíz pirula volt. - Ha bármi baj van szóljatok - mondta komolyan, először nekem, majd Zaynre nézett. Zayn bólintott, majd kezet rázott Adammel és egymásra mosolyogtak. Ezek szerint jóban vannak.
- Szerintem mi is megyünk - tápászkodott fel Danielle és a többiek is vették az adást. - Pihenjétek ki magatokat. Te is Zayn! - szólt rá, majd mutató és középső ujját először a saját, majd Malik szemére mutatott.
- Oké - nevetett Zayn, majd becsukta utánuk az ajtót.
Mosolyogtam ahogy besüppedt mellettem az ágy. Zayn befeküdt mellém, majd végigsimított az arcomon és nyomott a homlokomra egy puszit.
- Nem öltözöl át? - kérdeztem, hisz még a tegnapi ruháiban volt. Egy pillanattal később eszembe jutott egy másik kérdés is. - Engem ki öltöztetett át?
- Louis - felelte mire lesápadtam. - Hülye, én voltam - nevetett ki.
- Nem volt vicces - feleltem.
- Szerintem élvezted volna. És ő is. A régi szép idők emlékére - folytatta a piszkálást.
- Ha most nem lennék rosszul leállnék vitázni - húztam magamra a takarót és morcosan lehunytam a szemem.
- Akkor most elkezdek vetkőzni - mondta, hátha ezzel előhívhatja zöld tekintetemet, de csak az arcom elé húztam a takarót. Zayn elnevette magát, majd az ágy egy kicsit megemelkedett.
Úgy húsz másodpercig bírtam, és kikukucskáltam a takaró alól. Zayn teljesen meztelen volt. Tekintetem végigfutott a kócos haján, az izmos karjain, a felsőtestén, az összes tetoválásán, a halványan kockás hasán, a V-vonalán és a...
- Tudtam, hogy nem bírod ki - nevetett fel rekedtesen. Csak visszamorogtam és megfordultam a másik irányba. Hallottam, hogy Zayn a szekrényben kotorászik, gondoltam a szürke melegítőgatyáját veszi fel, amit alváshoz szokott hordani. Csak ellenőrzésképen megint vetettem rá egy pillantást, de ahogy kinyitottam a szemem Zayn ágyéka ütközött a látóterembe. Tényleg a szürke nadrág volt rajta ami alacsonyan ült a csípőjén.
- A nagy duzzogásodban átfordultál az én oldalamra - közölte.
- És? - vontam meg a vállam.
- Nem szeretem ha elveszik azt ami az enyém. - Nos igen, ezt már kitapasztaltam.
Végül hagytam, hogy Zayn játékosan visszagurítson a saját oldalamra, ő pedig elfoglalta az én részemet.
- Jól bemelegítetted - vigyorgott kajánul.
- Odafingtam - vágtam rá csukott szemmel.
- És még nőies is vagy - röhögte el magát.
- Ne nevess, aludni akarok.
- Jaj, te - éreztem a hangján, hogy még mindig vigyorog. Óvatosan megfogta a derekam és közelebb húzott magához. - Te és a makacs természetedet - rázta a fejét.
- Ennyi idő alatt megszokhattad volna - nyitottam ki végre a szemeimet.
- Minek? Akkor az egész nem olyan vicces - mosolygott szélesen, mint egy idióta. "Mert az is" konstatáltam magamban és akaratlanul is felfelé görbült a szám. - Minek örülsz? - kérdezte.
- Rájöttem, hogy egy idióta vagy - közöltem vele is a megállapításom.
- Ennyi idő alatt megszokhattad volna - ismételte a mondatom.
- Héé, ne utánozz - vettem fel az óvodás szintet.
- Elég idióta ahhoz, hogy szeresselek - Kaptam a homlokomra egy puszit, mielőtt újra szólt volna. - Most már aludj, ki kell pihenned magad.
Egy aprót bólintottam és a fejem Zayn mellkasára helyeztem. Nyomtam rá egy puszit, majd lehunytam a szemeimet és gyorsan magával ragadott az álom.

* Zayn szemszöge *

Amikor felkeltem Emma még mindig rajtam feküdt, csak kicsit más pózban. Már teljes testével rajtam volt, jobb lába beletekeredett az én balomba. Feje a vállamról esett le, szétesett copfja a homlokomon pihent, karjai rendezetlenül a teste mellett hevertek. Elmosolyodtam a helyzetünkön, de nem hagytam magam elnevetni, mert féltem, hogy véletlenül felkeltem.
Egy határozott, ámde óvatos mozdulattal ismét visszafordítottam az ő felére. Kicsit nyöszörgött, de nem ébredt fel. Kitápászkodtam az ágyból és átsétáltam a másik oldalra. Emma magához szorította az egyik párnát és halkan motyogott bele. Hihetetlen aranyos volt.
Megigazítottam a takarót, és bár nem volt hűvös azért a derekára terítettem, biztos ami biztos.
A szekrényből találomra kivettem egy egyszerű fekete pólót és felhúztam, a tornacipőmmel együtt és a folyosó vége felé kezdtem sétálni.
Mivel Paul megunta, hogy étkezés közben különböző rokonok, vagy esetleg épp rajongók jönnek hozzánk aláírásért reggeli közben, ezzel zavarva minket. Vagyis állítása szerint ez zavaró, minket nem kavart fel különösebben. Mindenesetre elintézett nekünk egy hatalmas lakosztályt, ahol összejöhetünk, oda hozzák fel nekünk az ételeket és minden ilyesmi. Már két-három óra fele járhatott az idő, a gyomrom pedig kongott az ürességtől, hisz egész éjszaka nem ettem semmit, mert Emre vigyáztam, amibe belefáradtam és így átaludtam egy fél napot.
Ahogy beléptem szinte az egész Aprajafalva ott volt. Mind a négy srác és a barátnőik, néhány zenekari tag, akikkel lepacsiztam, egy-két szervező és természetesen Paul, aki rögtön kiszúrt.
- Egyél valamit! - utasított rögtön.
- Igen apa - feleltem engedelmesen és a kisebb mérető svédasztalhoz léptem és elkezdtem leszedegetni róla a szimpatikus dolgokat. Hús, krumpli, savanyúság...
- Emma, hogy vagy? - kérdezte kicsit lágyabban.
- Még alszik - feleltem. - Remélem utána már jól lesz.
- Ha nem szóljon Adamnek.
- Oké - bólintottam illedelmesen és lezártam a fém tálalóedényt.
- Ó, és még valami - szólt, én pedig illedelmesen rá emeltem a tekintetemet. - Ha bemész az étkezőbe, valaki vár rád.
Nem igazán tudtam, hogy ki lehetett az, így Paul nem kis kíváncsiságot keltett bennem. Gyorsan elköszöntem, bár nem tudom miért, hisz továbbra is majdnem egy helységben tartózkodtunk.
Könnyedén felfedeztem az étkező ajtaját és amikor beléptem ott találtam a figyelmesen bólogató Gemmát és az aggódó tekintető Perriet. Meglepődve csúsztak fel a szemöldököm. Közelebb léptem a tornacipőm lépteinek hangja nagy ricsajként hatott a hirtelen beállt kínos csendben, a szék kihúzása pedig szinte fülsüketítő volt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Perrie nagyot nyelve.
- Ha szeretnél - vontam vállat hanyagul és villámat beleszúrtam egy sült krumpliba.
- Akkor én most megyek - tápászkodott fel Gemma és olyan 'Sok sikert!' tekintettel nézett rám.
Az ajtó becsapódása után ismét beállt a csend. Unottan rágcsáltam a falatokat, majd végignéztem Perrien. Szőke haja egy laza kontyba volt fogva, szeme füstösen volt kifestve, arcán úgy egy fél kiló alapozó. Ajkai rózsaszínen nyíltak szét  miközben kereste a szavakat.
Egy fekete bőrdzsekit húzott a fehér mélyen kivágott pólójára, ami alatt kicsit átütött a pink melltartója.
Az egész lány olyan mű-hatást keltett bennem.
- Zavar ha eszek? - kérdeztem, mert már nagyon untam, hogy nem mond semmit. Csak megrázta a fejét válaszul.
Én megpróbáltam.
Tányéromról eltűnt az ételek egynegyede, amikor végre meghallottam a hangját. Felnéztem és kíváncsian hallgattam.
- Sajnálom az egész dolgot. Hülyeség volt. Nem kellett volna belekavarnom a dolgodba... dolgotokba - javította ki magát. - Csak én elhittem, hogy olyan jó párost alkotunk és Emmát valahogy... Valahogy úgy éreztem, hogy én jobb voltam nála és te jobbat érde...
- Hé - szakítottam félbe. - Szerintem én jobban tudom, hogy ki a jobb. Legalábbis számomra. Hisz biztosan van olyan akinek te kellesz. Régen nekem is kellettél, de a dolog meghalt. Miért nem lehet ezt felfogni? - kérdeztem dühösen.
Igen. Dühös voltam. És mérges. Nem az zavart, hogy nekem akart keresztbe tenni. Az nem érdekelt, megoldottam volna. Az zavart, hogy Emmát használta fel erre a célra, akinek viszont tényleg semmi köze a szakításunkhoz. Vagyis én tudom, hogy volt, legalábbis bennem mélyen igen. De Perrie ezt honnan venné? Különben is, amikor szakítottunk akkor Emma még nagyban Louis-val járt.
- Zayn én tényleg sajnálom és szeretném valahogy jóvátenni... - próbálkozott.
- Te is tudod, hogy ezt nem nekem kell mondanod - néztem mélyen a kék szemekbe, amitől már réges-rég elhidegültem.
Perrie szólásra nyitotta a száját, de szavak ismét nem hangzottak el. Pár pillanatig reménykedve, kissé drukkolva figyeltem, mint az esőcseppeket az ablakon, de végül feladtam, nem az én esőcseppem nyert, Perrie nem szólalt meg.
Csendben eszegettem a maradék ebédemet, Perrie pedig maga elé meredve bámulta a fehér asztalt. Éppen befejeztem, amikor az ajtó kinyílt és az értetlen, fáradt tekintetű Emma jelent meg az étkezőben.