2/13 Merry Christmas (Part II.)

Merry Christmas

Part II.

Ahogy elváltunk anyától első dolgom volt előrángatni a laptopomat a táskámból és betettem a DVD-t. Hiába kértem nem nézte meg velem, azt mondta, hogy biztosan zavarba jönne.
Biztosan volt vagy fél órás. Én pedig vagy fél órán át bőgtem. Szerintem több is volt. Meghatóbbnál meghatóbb zenék váltották egymást, tökéletesen passzoltak a képsorokhoz.
Az első kép a kórházi ablakon keresztül, Harryvel egymás mellett feküdtünk. Aztán sorra jöttek az otthoni, majd az óvódás képek, a kisiskolás, és jöttek a gimis képeim. Hihetetlen, hogy mennyit változtam, ezeket szinte csak most fogtam fel. Az egyik képen még egy göndör hajú kislány vagyok a mackójával, a következőn pedig füstös szemfestékkel, morcosan meredtem a kamerába. Néha nevettem, néha sírtam, néha büszke voltam, néha szégyelltem magam. De végig meg voltam hatódva.
Azt hiszem az utolsó kép volt a legdurvább.
Két kép volt összevágva. Az egyik képen úgy tizenöt éves voltam, oldalról nyomtam Anya arcára egy puszit. A mellette lévő ugyanilyen pózban vagyok, csak már idősebben és nem Anya arcára nyomok puszit, hanem Zaynére.
És akkor értettem meg mindent. Anyának nem igaz Zaynnel volt baja, hanem inkább azzal, hogy elveszít engem. Attól félt, hogy Zayn elvesz engem tőle, és nem attól, hogy Zayn megront. Zayn az első olyan barátom, aki nem a városban van, hanem tőle távol és nem tudja szemmel tartani. Nem akarta, hogy túlságosan kötődjek Zaynhez, így elfelejtve őt.
Így, hogy egy másik szemszögből is láttam a dolgokat egy tökéletes dögnek éreztem magam. Anya csak szeret és az egészet azért csinálta, míg én tökéletesen az ellenkezőjét hittem.

Az éjszakázás miatt 11 körül ébredtem, így amikor lementem a konyhába már mindenki ott volt.
- Jó reggelt! - szökkentem ki a konyhába, és ha nem leptem volna meg mindenkit a vidámságommal, még egy puszit is nyomtam Anya arcára és hátulról megöleltem, miközben ő a rántottát csinált.
- Ki vagy te és hol van a húgom? - sápadt le Gemma.
- Karácsony van! - feleltem boldogan és leültem mellé, Anya pedig elröhögte magát, és még Robin is érdeklődve félretette az újságot.
- Jobb ha nem kérdezünk rá? - Tette fel a kérdést diplomatikusan.
- Nem lényeges - legyintettem.
- Teát kérsz vagy kakaót? - kérdezte Anya.
- Úúú, kakaót - csillantak fel a szemeim. Már vagy ezer éve nem ittam kakaót.
A többi családtag csak kérdőn összenézett a vállunk felett, de nem tudott érdekelni, mert ez csak Anyára és rám tartozik.
Persze testvéreim nem bírták ki, hogy nem tudnak valamit, ezért amikor délután elmentünk sétálni Gemmával, rögtön rákérdezett.
- Kibékültetek Anyával? - érdeklődött Gemma és a vicces az egészben az, hogy két lépéssel azután, miután kiléptünk a kapun.
- Háát... Olyasmi - bólintottam mosolyogva.
- Mégis mikor? - ráncolta a szemöldökét.
- Este - mondtam. - Lementem a konyhában, ő pedig ott ült és az ajándékomat bámulta, mivel én se tudtam kinyitni az övét, megegyeztünk, hogy közösen nyitjuk ki. Én egy albumot csináltam neki, egy csomó babakori képből, meg amiket találtam otthon. Családi szállóigékkel és egyéb közhelyekkel nyomtam tele, egész megható lett. Ő pedig egy DVD-t csinált rólam és róla, az egész életem ott van ahogyan felnőttem és... Az egész olyan megható volt - vázoltam fel.
- De édes - konstatálta Gemma.
- Az - bólintottam mosolyogva.
- Juj, mutasd meg! - jött neki a fantasztikus ötlet, és a drámai hatás kedvéért még meg is állt.
- De most indultunk el. Tudod, sétálni - emlékeztettem.
- Jó, de ez izgalmasabb! Léégyszii.
- Na jó - adtam meg magam sóhajtva, és megfordultam.
Gemma közben összeszedte Harryt és Colettet is, így az ágyamon összegyűlve, közösen néztük a filmet, én pedig igyekeztem nem újra meghatódni, ellenben Collal és Gemmával, akik mindketten szó szerint bőgtek a végére.
- Én csak egy pulcsit kaptam - jegyezte meg Harry.
- De azt ő kötötte! - sértődött meg Gemma. - Az nem csak egy pulcsi! Tudod mennyit melózott vele?
- Oké, de mégse tudok sírni rajta - magyarázta Harry.
- Sírj ezen - vont vállat Gemma én pedig elnevettem magam.
A nap további részében semmi különös nem történt. Átmentünk a nagyiékhoz, ahol telezabáltuk magunkat sütivel és mindenféle finomsággal, beszélgettünk velünk meg ilyenek. Nagyon rég láttam őket, és nagyon boldog voltam, hogy végre találkoztunk.
Miután hazaértünk este közösen tévéztünk, aztán pedig mindenki lefeküdt aludni.
Másnap reggel már jóval korábban ébredtem, mert össze kellett pakolnom. Sokkal kedvetlenebb voltam, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Most, hogy anyából majdnem oké a helyzet, biztosan minél előbb visszajövök, de akkor sincs nagy kedvem itt hagyni a családomat. Egyedül az vigasztalt, hogy nemsokára találkozok Zaynnel. Egyébként azt hittem, hogy meg fog lepődni amikor elmondom neki, hogy otthon vagyok, de egyáltalán nem. Mint kiderült, tudott az egészről, csak nem árulta el, mert tudta, hogy akkor végképp nem mennék el. Ezért úgy két percig dühös voltam rá, de aztán azt mondta, hogy szeret, és megbékéltem.
- Nagyon fogtok hiányozni - öleltem meg Harryt és Gemmát egyszerre.
- Egy hét múlva találkozunk - röhögött fel Harry.
- Akkor Gemma nagyon fog hiányozni.
- De vele is találkozol egy hét múlva - nevetett tovább, miközben elhúzódtunk egymástól.
- De ő nem szakít félbe lelkizés közben - nyújtottam ki rá a nyelvem.
Colettet is szorosan megöleltem, ahogyan Robint is, majd Anyához léptem.
- Nagyon szeretlek - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja.
- Én is Kicsim - szorított jobban.
Még néhány percig így álltunk, amíg Harry ismét nem szakította félbe a meghitt pillanatot.
- Em, indulhatunk? - forgatta a szemeit a kocsinak dőlve.
- Mennem kell - mosolyogtam rá Anyára, aki halványan elnevette magát.
- Vigyázz magadra! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Igyekszem - mosolyogtam rá, de már tényleg mennem kellett, mert Harry már az autóban ülve dudált.
Intettem mindenkinek, majd beszálltam az anyósülésre, és egy keserű mosollyal figyeltem ahogyan elhúzunk a házunk előtt.
- Türelmetlen vagy - néztem rá szúrósan.
- Bocsi, nem bírom a szarakodást - vont vállat lazán.
Nevetve megráztam a fejemet, majd a mellettünk elhaladó tájat figyeltem. A vonatállomásnál kirakott és segített kiszedni a csomagokat.
- Egy jó tanács - szólalt meg Harry. - Ne csináljátok Zaynék házában, mert még a nevelőapja rátok nyit.
- Zaynnek nincs is nevelő apja... - mondtam, majd elgondolkodtam. - TE JÓ ÉG!
- Csak gondoltam szólok.
- FÚJ! - néztem rá. - Te képes voltál abban az ágyban csinálni a barátnőddel ahol... ahol tulajdonképpen felnőttél?
- Ne hülyéskedj már, a kisautós már rég a padláson van - legyintett.
- De ez tizenhárom éves korod óta megvan - magyaráztam. - És az, hogy Robin rátok nyitott... Legalább zártátok volna be! - szidtam le.
- Nem baj, tanulj a bátyád hibájából...
- Ikertestvér - javítottam ki.
- Tökmindegy - legyintett.
Az állomásnál Harry segített kipakolni a kocsiból, majd szorosan megöleltem.
- Szeretlek Hazz!
- Én is téged - simított végig a hajamon. - Vigyázz magadra!
- Igyekszem - ismételtem el neki is.
Direkt ablak mellé ültem, hogy majd tudjak integetni neki, miközben elmegy a vonat, de csak annyit láttam, hogy Harry beül a kocsiba. Hát szépen vagyunk, ezt megjegyeztem.
Egész úton zenét hallgattam és vártam, hogy végre oda érjek. Rengeteg időbe és egy átszállásba fájt, de egyszer csak a hangosbemondón meghallottam, hogy Bradford. Annyira nem akartam elhinni, hogy itt vagyok, hogy meg kellett kérdeznem a velem szemben ülő férfit, hogy tényleg azt mondták-e be. Igen, azt, így sietősen felálltam és lepakoltam a cuccomat.
Olyan gyorsan értem az ajtóhoz, hogy én voltam az első aki leszállt, tekintetemmel azonnal Zaynt kezdtem el keresni. Nem voltak sokan, de úgy kavarogtak az emberek, hogy nyújtogatnom kellet a nyakam ahhoz, hogy észrevegyem, de rövidesen kiszúrtam a magas alakját.
Ott állt, lazán, zsebre tett kézzel. Haja most nem volt felzselézve, tincsei lazán hullottak a homlokába. Szaporábbra vettem a lépteimet, és el se hittem, hogy már csak néhány méter és egy tucat ember választ el minket egymástól.
Ahogy észrevett rögtön elmosolyodott. Ő is előrébb jött, így pont mire találkoztunk az embertömeg felszívódott körülöttünk, így nyugodt szívvel ejtettem el a bőröndömet, tudván, hogy nem dől rá senkire. Zayn karjaiba vettetem magam, izéé... Szó szerint. Akárcsak a filmekben a nyakába kapaszkodtam és megugrottam, igazán drámai hatást csak az keltett volna, ha meg is pörget, de az kimaradt, mert eléggé meglepődött a hirtelen szeretetrohamomtól.
Óvatosan lehelyezett a talajra, és homlokát az enyémnek nyomta. Egyszerűen nem bírtam letörölni a vigyort az arcomról, ezt Zayn is látta, így segítségképpen megcsókolt.
- Hiányoztál - mondtam, kicsit fészkelődve a karjaiban.
- Csak két napja nem találkoztunk - nevette el magát.
- Most ha rendes lennél azt mondanád, hogy én is hiányoztam neked.
- Te is hiányoztál - mondta. - Így megfelel?
- Igen - nevettem el magam.
- Na szedjük össze a bőröndödet. Komolyan, te egy rossz nyálas filmben érzed magad? - röhögött.
- Miért nem tetszett?
- Abban a pillanatban amikor már tudtam, hogy nem esünk hátra egész jó volt - bólintott és a derekam köré fonta a karját, miközben én felemeltem a bőröndömet. Zayn szemöldök ráncolva nézett végig rajta, majd megszólalt. - Nagyon megharagszol, ha ezt nem húzom magam után? - utalt a leopárdmintás, hatalmas és feltűnő poggyászomra.
- Annyira nem - vontam vállat, mire már kezdett megkönnyebbülni. - Ha!
- Ha? - nézett fájdalmasan.
- Kapok egy puszit - feleltem kislányosan, mire megint elnevette magát.
Magához rántott és lekapott, de úgy, hogy szinte beleszédültem.
- Elég jó lesz? - kérdezte egy szemtelen mosollyal.
- Fogjuk rá - nevettem el magam.
Megragadtam a bőröndöm fogóját és magam után húztam.
- Egyébként... Nem kocsival jöttem, mert úgy gondoltam, hogy kissé bemutatom neked Bradford szépségét és...
- És Apukád nem engedett beülni a kocsijába mi? - röhögtem fel.
- Túl jól ismersz - rázta meg a fejét. - De tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne, és megmutatom neked a homokozót ahol először csókolóztam.
- Csak akkor érdekel, ha a lány már nincs a közeledben.
- Kilenc éves voltam és... És ki mondta, hogy lány? - tetetett értetlenséget, én pedig egy perce lefagytam. - Csak vicceltem, persze, hogy lány te hülye - nevetett ki. - És már elköltözött Írországba.
- Akkor mindenképp érdekel az a homokozó - bólintottam, látszólag komolyan.
És Zayn tényleg megmutatta. Bevezetett az üres játszótérre, ahol én letettem a bőröndömet, és elképzeltem ahogyan az apró Zayn rohangál fel-alá és Patricia idegesen kiabál utána és kergeti.
- Úú, hintázzunk! - csillantak fel a szemeim.
- Emma, felfázol! - kiáltott utánam, de én már boldogan rohantam a hintákhoz, mint egy kisgyerek.
- Nem érdekel - feleltem vigyorogva és szépen letisztítottam leültem. - Á, ez hideg!
- Okos barátnőm van - állapította meg, majd felém hajolva megfogta a hinta két láncát a két kezével. - Na kelj fel, hogy fogsz így nekem gyereket szülni?
- Ki mondta, hogy fogok neked szülni? - kérdeztem és lábaimmal feljebb tornáztam magam, hogy ne legyen olyan nagy a méretkülönbség.
- Majd én teszek róla - felelte mosolyogva, homlokát az enyémnek döntve.
- Fiút vagy lányt akarsz? - érzékenyültem el kissé.
- Mindkettőt - vágta rá, és azzal megcsókolt.
Végül sikerült kirángatnia a hideg hintából, és mondta, hogy már ideje indulni haza. Abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomrom, és felfogtam, hogy most tényleg Zayn szüleihez megyünk. Nem csak átugranak vacsorázni néhány órára, hanem össze leszek zárva velük, ott is alszok együtt töltöm velük az egész napot.
- Most meg mi van? - kérdezte Zayn séta közben.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Eddig be nem állt a szád, most pedig csak meredsz magad elé.
- Én csak - tűrtem zavartan hátra egy tincset. - Nem zavarok?
- Mi van? - vette át az értetlen szerepét.
- Csak... Családi idilli, karácsony... Nem rondítok bele a képbe?
- Em - állított meg és kezét óvatosan a derekamra helyezte. - Te már családtag vagy.
- Csak mert te így gondolod...
- Mindenki így gondolja - felelte és nyomott a homlokomra egy puszit. - Minden rendben lesz.
- Hát jó - fújtam ki a levegőt lassan. - De van rágód?
- Ja, miért? - kérdezte miközben újra elindultunk.
- Muszáj elszívnom egy cigit, tiszta ideg vagyok - magyaráztam és már nyúltam is a táskámba.
- Jó - egyezett bele. - De akkor én is kérek egyet. Ha kérdezik azt mondjuk, hogy én füstöltelek tele - mondta, mire elmosolyodtam.
Bevettem a számba egy szálat és már készültem meggyújtani, amikor kikapta a kezemből. Mosolyogva megforgattam a szemem, majd hagyta, hogy meggyújtsa, aztán a sajátját is, végül visszaadta a gyújtómat.
Hosszan fújtam ki a füstöt és valamicske megkönnyebbülést éreztem.
Pont addigra szívtuk el mire a Malik-ház elé értünk, így gyorsan eltapostuk a csikkeket és bevettünk egy-egy rágót. Zayn kinyitotta a kaput, majd a bejárati ajtót is, és a kulcs elfordulására, az egész család az ajtó előtt termett. Aztán lehet, hogy már egy ideje itt állnak és várnak minket... Nem, inkább az első variáció.
- Sziasztok! - örült meg nekünk azonnal Patricia.
- Csókolom! - köszöntem vissza illedelmesen, de Patricia eltolt magától két puszi között.
- Hányszor mondjam még el, hogy tegezzél? - kérdezte szigorúan, de arca folyamatosan kedves volt.
- Bocsánat - nevettem el magam, majd Yaserhez léptem, akinél most tényleg nem tudtam, hogy melyik módszert alkalmazzam.
- Engem is tegezz - nevette el magát a zavarodotságomon.
- Akkor szia - könnyebbültem meg és lábujjhegyre állva két puszit nyomtam az arcára.
- Emma, de jó újra látni - ölelt meg azonnal Doniya, Safaaval a kezében.
- Titeket is - mosolyogtam rájuk, és nekik is adtam két puszit.
- Szia! - mosolyogtam rá kedvesen Waliyhara, de csak meredten bámult rám.
- Waliyha - sziszegte Patricia.
- Szia - morogta vissza alig hallhatóan, de elkapta a tekintetét. Néhány másodpercig még meredt maga elé, aztán egyszerűen elrohant.
A szám szélét beharapva néztem utána, hogy most én csináltam valami rosszat, vagy...
- Ne haragudj! - mondta rögtön Patricia. - Ő csak... kamaszodik.
- Értem - bólintottam mosolyogva, majd zavartan lehajtottam a fejem, amikor Zayn mögém lépett, hogy segítsen levenni a kabátomat. Amikor felnéztem csak annyit láttam, hogy az egész Malik-família kissé oldalra döntött fejjel, mosolyogva figyelnek minket. Zavarodott pillantásomra elkapták a tekintetüket és mind valami mással kezdtek foglalkozni.
- Gyere, vigyük fel a cuccod - mondta Zayn, miközben én levettem a csizmámat.
- Oké - bólintottam, és így, hogy most már zárt telepen voltunk, megmerte fogni a bőröndömet, és hősiesen felcipelte az emeletre.
Ott végigmentünk egy kisebb folyosón, ahol az utolsó szoba volt Zayné. Igazából teljesen olyan volt, mint egy sima kamaszfiú szobája, mivel kamaszkorában hagyta itt. A falak zöldek és kéket, fekete padlószőnyeg borított el minket a lábunkat. Zayn letette a bőröndömet a szoba közepére, és onnan neki már jó is volt. Különösebben nem foglalkoztam vele, inkább szétnéztem a szobában. Az íróasztalon teljes kupleráj, szerintem tizenhat éves kora óta nem ért hozzá. Volt egy fotel, elvileg, de tele volt dobálva mindenféle ruhával. Volt egy könyvespolc, a mellett pedig egy másik, amire még Zayn szemei is elkerekedtek.
- Meg tudom magyarázni - szólalt meg és gyorsan mögém lépett. - Esküszöm, hogy elpakoltam mindent mielőtt kimentem eléd, fogalmam sincs, hogy hogyan került vissza.... - magyarázkodott, majd egy pillanatra elgondolkodott. - Doniya - sziszegte a nővére nevét, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Szerintem cuki - mondtam mosolyogva, miközben a különböző harcos babákat és figurákat figyeltem. Hiába van fiútesóm, nem vagyok képbe az ilyenekkel, mert Harry számára ezek szent tárgyak voltak.
- Ez nem cuki, ez égő - felelte még mindig lesokkolva, én pedig megint felnevettem.
Megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, majd lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára, és a vállába fúrtam a fejem.
- Már úgyse tudsz mit tenni - vigyorogtam.
- De, megölöm a nővéremet.
- Ne már, én bírom - keltem rögtön Doniya védelmébe.
- Jó, akkor csak megkínzom - enyhített.
- Bolond vagy - nevettem el magam és az ágyához léptem.
Olyan jó érzés volt végre elfeküdni és kinyújtózni, a kényelmetlen vonatülés után, a gerincem pedig hangosan ropogott.
- Állj már le, mindjárt úgy kiroppantod, hogy eltörik - szólt rám, miközben leült mellém.
- Tudod milyen jó érzés? - néztem rá mosolyogva, majd a jobb kezemet leejtettem magam mellé, de az beleütközött valamibe.
Óvatosan tapogattam a kezem alatt lévő tárgyat, amíg Zayn a telefonján csekkolta az időt, de mivel csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy puha és furcsa formája van, inkább odanéztem. Egy plüssmackót fogdostam.
- Két napig nem vagyok melletted és máris megcsalsz? - kérdeztem Zayntől, aki épp félig hátat fordított, mert az éjjeliszekrényre helyezte a mobilját.
- Mi? - nézett rám értetlenül, majd meglátta a kezemben tartott plüssmackót. - Ezt nem hiszem fel - nyögött fel tehetetlenül és inkább eldőlt, fejét a hasamra hajtva, hogy ne lássam a vörösödő tekintetét.
- Semmi baj Kicsim - simogattam a haját. - Ha elmagyarázod még megbocsájtok.
- Hagyjál - mondta, mint egy hisztis öt éves, én pedig azonnal felnevettem.
- Most miért? Szerintem tök aranyos - nyomkodtam meg a kezemben tartott világosbarna, gombszemű mackót. - Hogy hívják?
- Honnan tudjam? - morogta a hasamba. - Biztosan Safaa-é.
- Igen, biztosan - bólogattam úgy, mint aki elhiszi.
- Komolyan! - kelt fel és a fél könyökére támaszkodott. - Doniya biztos őt is beavatta. Tényleg nem az enyém.
- Miért csinálja ezt a nővéred? - kérdeztem fejrázva.
- Te sose szívattad meg Harryt?
- Á, én ennél eredetibb vagyok - legyintettem.
- Miért mit szoktál csinálni? - kérdezte vigyorogva.
- Semmi extra - vontam vállat szerényen. - Csak elloptam Harry szobájának a kulcsát, aztán amikor hallottam a kiszűrődő khhm... hangokat, lementem az alsó szintre, és szerencsémre Robin pont indult a konyhából az emeletre, mire én megkértem, ha már úgyis felmegy akkor amit sütöttem sütit abból vigyen fel Harryéknek.
- Te nem vagy normális - nevette el magát. - És mi lett belőle?
- Harry jó tanácsokat adott nekem miközben kimentünk az állomásra - vontam meg a vállam.
- Nem is tudja, hogy közöd van a dologhoz? - kerekedtek el a szemei.
- Á, túl hülye ahhoz - legyintettem.
- Nem is az én csajom lennél - vigyorgott büszkén. - Nem baj, majd mi bezárjuk az ajtót.
- Én nem merem veled itt csinálni - mondtam komolyan.
- Anyáék az alsó szinten vannak - vont vállat. - Safaa mélyen fog aludni, Doniya már felnőtt, Waliyha... Neki meg itt az ideje, hogy felvilágosodjon.
- Az kéne még! A húgod, aki személy szerint utál, úgy jöjjön rá a dolgokra, hogy minket hallgat a szomszéd szobából?
- Mellettem van.
- Egyre jobb - tapsoltam kettőt, az ölembe ejtve a macit, amit gyorsan vissza is vettem.
- Egyébként Waliyha nem utál - mondta. - Vagyis nem téged utál. Hanem az összes barátnőmet. Tök mindegy, hogy hogy néz ki a lány, kedves-e vagy se.
- Én kedves vagyok? - kérdeztem pislogva.
- Nem Emma, azért vagyok veled mert egy undorító, utálatos dög vagy - nyomott puszit az arcomra. - Hidd el, egy idő után Waliyha is megbékél veled.
- Biztos?
- Ígérem - mosolygott rám. - Egyébként alig meséltél valamit a kulcsos-sztorin kívül -váltott témát. - Mi a helyzet otthon? -
- Kibékültem Anyával - meséltem boldogan. - Illetve valamit javult a kapcsolatunk.
- Na, ez jó - örült meg neki. - Hogyan?
És akkor neki elmeséltem a sztorit úgy, ahogyan még délelőtt Gemmának, ő pedig mosolyogva hallgatott.
- Ha már velem nem békél meg, akkor legalább a saját lányával legyen jóban - jegyezte meg.
- Ő sem téged utál - mondtam. - Unblock az összes pasimat. Az összes pasimat akit nem tud szemmel tartani.
- Nem tud szemmel tartani? - nevetett fel. - Csak beírja a Google-ba a nevem, és máris kiadja, hogy mit csináltam két perce.
- Tudod, hogy hogy értettem - simítottam meg a karját. - Szokatlan neki az, hogy... Hogy komoly kapcsolatom van.
- Eddig nem volt komoly kapcsolatod? - kérdezte.
- Igazából csak egy, de... de számomra még az is komolytalan volt - vallottam be.
- Brandon?
- Tudod te - nevettem fel keserűen.
Zayn odahajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Valószínűleg azért, hogy elfelejtesse velem ami régen volt, és arra koncentráljak ami most van, életem legjobb időszakára. Amolyan válasz szerűen visszacsókolva, jelezve, hogy értettem és mindennél jobban szerettem.
Ajkaink elváltak egymástól, még pont időben, mert a következő pillanatban Patricia kopogott kettőt, aztán benyitott.
- Hahó! - mosolygott be a résen át. - Zavarok.
- Dehogy - mosolygott vissza az anyjára Zayn.
- Csak azért jövök, hogy szóljak kész az ebéd - mondta, de tekintete megakadt a kezemben tartott macin. - Ó, megmutattad Emmának Mr. Beart? De édes - döntötte kicsit jobbra a fejét, úgy ahogyan a nappaliban néztek minket. Hirtelen ezzel nem tudtam foglalkozni, mert Zaynre nézve próbáltam visszafojtani a nevetést. - Ó, és a babákat se pakoltad el végül? - nézett a szekrényre.
- Azok nem babák - sziszegte, mindkettőnk tekintetét kerülve.
- Ja, persze - kapott a homlokához. - Hogy is volt mindig... Harcosok?
- Anyaaa - nézett rá Zayn, jelezve, hogy nagyon kínosan érzi magát.
- Oké, értem - tette fel a kezét védekezően. - Akkor tíz perc múlva ebéd - mondta és becsukta maga mögött az ajtót, belőlem pedig azonnal kitört a nevetés, de olyan szinten, hogy már a párnába fúrtam a fejem, mert nem bírtam visszatartani.
- Befejezted? - kérdezte Zayn türelmetlenül, úgy két perc múlva gondolom fülig vörösödve.
- Persze Safaa-é - emeltem fel a fejem és bólogatni kezdtem, de ahogy megláttam az égő fejét ismét röhögni kezdtem.
- Oké, az enyém, nekem is volt gyerekkorom, továbbléphetnénk?
- Mr. Bear? Bénább nevet nem tudtál kitalálni? - nevettem tovább.
- Héé, három éves voltam - felelte sértődötten. - Ne bántsd a mackómat.
- Ne haragudj - fordultam hátra és fáradtan kifújtam a levegőt. - Abbahagytam.
- Biztos? - nyugodott le.
- Nem - ráztam meg a fejem, és a macit magamhoz húzva nevettem tovább. Zayn ismét várt néhány percet mielőtt megszólalt volna.
- Em, mennünk kell enni.
- Rendben - ültem fel és végérvényesen abbahagytam a nevetést. - Ne haragudj.
- Nem baj, de legalább szexi lennél amikor nevetsz.
- Mi bajod van a nevetésemmel? - sértődtem meg.
- Hangos, nem bírod abbahagyni, rángasz közben - sorolta. - Ez minden csak nem szexi.
- Mr Bear! - emlékeztettem.
- Jól van na - forgatta a szemeit. - Biztosan neked is vannak béna gyerekkori dolgaid.
- De én felvállalom azokat.
- Na majd megkérdezem Harryt - tápászkodott fel az ágyról.
- Meg ne próbáld! - sápadtam le.
- Akkor gyere már - sóhajtotta és a két kezemet megfogva húzott le az ágyról.
Kárpótlásul amiért kinevettem lábujjhegyre pipiskedtem és megcsókoltam. Mosolyogva váltunk el egymástól, elengedve egymás kezét, Zayn levezetett a konyhába, ahonnan isteni illatok szálltak.
Meg se látszott, hogy két napja folyamatosan zabálok, mert annyira finom volt Patricia főztje, hogy egyszerűen nem bírtam abbahagyni, és kénytelem voltam még a desszertet is bepréselni valahova.
Ebéd után Zaynnel egy kicsit lepihentünk, majd előállt valamivel.
- Hallod. Néhány barátommal megbeszéltem egy találkozót mára, nincs kedved jönni?
- Á, nem akarok bekavarni - legyintettem. - Inkább itt maradok.
- Nem kavarnál be, már mindenki kíváncsi rád.
- De még úgyis itt vagyok egy darabig, majd még biztos találkozok velük, de... - akadtam el egy picit.
- De? - kérdezett rá.
- Megpróbálok Waliyha szívébe férkőzni.
- Az nem lesz könnyű - szólt előre.
- Tudom, de én azért megpróbálnám.
- Te tudod - vont vállat. - Akkor biztos nem jössz? - kérdezte és lekászálódott az ágyról.
- Biztos - bólintottam, miközben figyeltem ahogy magára kapja a pulcsiját.
- Sietek haza - mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Oké - mosolyodtam el. Még néhány dolgot elpakolt a zsebébe, majd végleg elköszönt.
Én az ágyán ülve szedtem össze gondolataimat, és mély levegőt véve elindultam Waliyha szobája felé. Az ajtaján mindenféle színes matricák, néhány poszter. Hallottam, hogy szól bent a zene, de nem tudtam kivenni, hogy mi az. Bekopogtam és vártam a választ, amit néhány másodperc múlva kaptam meg.
- Ki az? - kérdezte, és hallottam, hogy a dübörgés elhalványul.
- Emma - feleltem, mire a zene ismét kezdett hangosodni, így nem hagytam annyiban. - Waliyha, kérlek. Bemehetek?
A zene ismét lehalkult, majd néhány lépést hallottam, majd a kulcs kattanását a zárban.
- Mit akarsz? - kérdezte kicsit sem barátságosan.
- Beszélgetni - vontam vállát, mire Waliyha csak megforgatta a szemeit. - Kérlek. Tudom, hogy nem szívlelsz, ezért örülnék ha kicsit jobban megismernénk egymást.
- Legyen - sóhajtott, majd teljesen kitárta az ajtaját.
A szobája minden mennyiségben rózsaszín volt. Szinte az összes árnyalatát megtaláltam, kissé ijesztőnek is találtam.
- Ülj le - eresztett el egy mosolyt, én pedig helyet foglaltam a szűrös párnákkal telepakolt ágyon.
A szám szélét rágva gondolkodtam a kérdéseken, de gondoltam, hogy nem valami sablonnal szeretnék kezdeni. Mivel lehet elragadtatni egy tizennégy éves lányt?
- Mit hallgattál amikor idejöttem? - érdeklődtem.
- Justint.
- Bibert?
- Dehogy is, Timberlake - fintorodott el.
- Tényleg? - mosolyodtam el. - Imádom.
- Én is. - Az arcán meglepődést véltem felfedezni, de jól álcázta.
- Melyik a kedvenc számod
- A régiek közül a Cry Me a River, az újak közül pedig a TKO.
- Nekem a What Goes Around...Comes Around és a Mirrors. Imádom a klipjét.
- Nagyon jó lett - bólintottam. - Kedvenc filmed/sorozatod?
- Az nincs - fordította el az arcát.
- Na, biztos van - biztattam.
- Nem akarom elmondani - vallotta be.
- Miért?
- Mert ciki - magyarázta. Nos igen, tizenhárom-tizennégy évesen szinte minden ciki.
- Előttem semmi sem ciki - mosolyogtam rá.
- A Hannah Montana - bökte ki.
- Igen? - húzódott a mosolyom szélesebbre.
- Mondtam, hogy ciki - csapott finoman a combjára.
- Dehogy is! Én például imádom Mileyt.
- Pedig egy ribanc lett - mondta, mire én csúnyán néztem rá. - Pedig nagyon rossz irányba változott - javította ki magát.
- Az tény - bólintottam az elfogadott válasz után. - De a zenéje attól még jó.
- Te is nézted a Hannah Montana-t? - kérdezte meg óvatosan.
- Ki nem? - nevettem fel picit.
- Pedig az nem is a te korosztályod - gondolkodott el.
- Van egy gyermekded lelkű nővérem, aki belém nevelte - nevettem fel. Waliyha is elmosolyodott és néhány másodpercig gondolkodott. - Mi az? - kérdeztem rá.
- Van kedved megnézni velem? - nyelt egy nagyot.
- Persze! - menetem bele azonnal.
Waliyha mosolyogva felpattant és a DVD után kutatott. Amint berakta visszaült mellém az ágyra, és a falra felszerelt TV-n megjelent a sorozat második évadának egyik része.
- You get the best of both worlds.Chill it out, take it slow. Then you rock out the show - énekeltem a főcím refrénjét.
- A számokat is ismered? - kerekedtek el barna szemei.
- Persze - nevettem fel kicsit. - Ha ciki ha nem.
- Zayn mindig énekelte nekem ezeket a dalokat - hajtotta le a fejét.
- Waliyha? - simítottam meg a hátát óvatosan.
- Igen? - kérdezte kissé törött hangon, és kétségbeesetten vettem észre, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Én nem akarom elvenni tőled a bátyádat. Te mindig a kishúga maradsz, és ez egy olyan dolog, amit ha akarnék se tudnék elvenni.
Waliyha elmosolyodott és a nyakamba ugrott. Kissé meglepődtem a heves reakcióján, de rögtön visszaöleltem.
- Kezdődik - suttogtam, mire Waliyha bólintott és visszaült a helyére.
Csendben néztük a TV-t, és csak akkor szólaltunk meg amikor a dalokat énekeltük. A rész végén Waliyha hozzám fordult, és kissé félve, de megkérdezte.
- Emma, szereted Zaynt?
Halványan elmosolyodtam, és figyeltem a kislány arcát. Imádta a bátyját és nem bírta volna ki, ha valaki játszik a bátyja szívével. Annyira aranyos volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mindennél jobban - feleltem és mosolyogva magamhoz öleltem Waliyhat.
Zayn nyolc körül ért haza, arra, hogy a húgával az ölében nézem a Hannah Montana-t és az egyik dalt énekeljük. Nem tudom, hogy min lepődjek meg jobban, azon, hogy egyáltalán nem lepődött meg, vagy azon, hogy ő is elkezdte énekelni.
- És vége - mondta Waliyha, amikor ismét megjelent a menüsor. - Jó volt - fordult hozzám.
- Persze, hogy jó volt - mosolyodtam el. - Megyek, leviszem a tálakat - mondtam és óvatosan kiemeltem Waliyhat az ölemből. Patrica tök aranyos volt, hozott fel nekünk chipset meg popcornt. Úgy látszik ő is örült, hogy sikerült jól kijönnünk egymással.
Ahogy lementem a konyhába láttam, hogy Patrica ott mosogat. Amint észrevette, hogy bementem kedvesen rám mosolygott.
- Segítsek? - kérdeztem.
- Nem kell, azokat is tedd csak le.
- Pedig szívesen - mondtam.
- Mondom, hogy nem kell, már végeztem - nevetett fel picit. - Jól kijöttetek Waliyhaval?
- Szerencsére igen - feleltem, most már tényleg megkönnyebbülve.
- Úgy sajnálom, hogy az elején olyan... ellenséges volt - magyarázta elzárva a csapot. - Zayn első barátnője egyáltalán nem volt szimpatikus neki, nem jöttek ki jól. A lány nem szerette a gyerekeket. A következő kapcsolatai nem is voltak olyan komolyak, már nem is tudom, hogy kik voltak. Aztán jött Perrie, aki... Érdekes lány volt - próbálta körülírni.
- Ismerem - bólintottam mosolyogva.
- Szép lány volt, csak olyan. Mű. Lehet, hogy tényleg aranyos volt, fogalmam sincs, de egyszerűen nem tudott úgy megnyílni és. A lényeg, hogy nem egy ilyen lányt képzeltem a fiam mellé - magyarázta, mire én zavartan lehajtottam a fejem. - De egy olyat, mint te sokkal szívesebben.
- Ezt csak úgy mondod vagy...
- Tényleg így gondolom - nevette el magát. - Köszönöm amit Zaynnel tettél.
- Mit tettem vele? - kérdeztem zavartan.
- Lehet, hogy te nem látod rajta, de... Amióta veled van teljesen ki van virulva, mindig mosolyog. Egyszerűen csak boldog.
- Mi... miattam? - dadogtam.
- Igen, miattad - mosolygott, majd odalépett hozzám és gyengéden megölelt. - Köszönöm - ismételte suttogva.
- Izé... Nem kell köszönni semmit - motyogtam miközben visszaöleltem. - Ő is ugyanezt tette velem.
Mosolyogva tolt el magától, amit én meghatottan viszonoztam. Még a kezembe nyomott egy almát, mielőtt visszaengedett volna az emeletre, ahol pont belebotlottam Zaynbe, aki a húga szobájából jött ki.
- A húgom csíp téged - mondta, amikor beléptünk a szobájába.
- Engem mindenki csíp - vontam vállat és beleharaptam az almába.
- Honnan van almád? - lepődött meg.
- Anyud adta - nyújtottam ki rá a nyelvem, amolyan nekem van, neked meg nincs stílusban. Azonban Zayn, ezt könnyedén megoldotta, csak kikapta a kezemből, és mire lereagáltam volna, már ki is harapott egy hatalmas darabot.
- Kösz - mutatta fel teli szájjal a hüvelykujját.
- Bunkó - biggyesztettem le a számat.
- Mikor adjuk át az ajándékainkat? - tette a kezét a csípőmre, nem is figyelve a megjegyzésemre.
- Amikor szeretnéd - vontam meg a vállam mosolyogva.
- Most? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Oké! - lelkesedtem be.
- De akkor menjünk ki.
- Minek? - ráncoltam a szemöldököm. - Hideg van.
- Viszont még nem láttad a kertet, és van egy kis kerti pagodánk. Ott adhatnánk át.
- Ú, mint valami nyálas romantikus filmben? - fintorogtam.
- Most az egyszer viselkedj úgy, mintegy normális barátnő, és örülj a romantikának amit néha napján megkapsz - szidott le.
- Elnézést kérek - forgattam a szemeimet, majd odaléptem a bőröndömet és óvatosan kivettem a sok ruha közé bepréselt ajándékot.
Lementünk az alsó szintre, ahol felkaptuk a kabátjainkat és Zayn kivezetett a kert hátuljában elhelyezkedő kis pagodához, ami karácsonyi fényekkel volt feldíszítve, ahogy kívülről az egész ház, csak azt nappal még nem vettem észre.
- Nagyon szép - dicsértem meg, miközben leültem az egyik párnára.
- Apám érdeme - nézett körbe Zayn, mert belül is volt egy két fényfüzér. - Minden évben feldíszíti a házat, imád ilyenekkel foglalkozni. Meg a kertje a mindene.
- Gondolom - bólogattam, miközben végignéztem a jelenleg kissé kopár kerten, amin egyébként látszott, hogy rendszeresen foglalkoznak vele.
- Na ki kezdje? - kérdezte Zayn a szája szélét rágva.
- Majd én - csillantak fel a szemeim, és szerény kis csomagomhoz nyúltam. - Nem igazán tudom, hogy mit mondjak - tűrtem hátra zavartan egy tincset. - Nem olyan nagy dolog, de nekem sokat jelent... Izé, majd meglátod.
- Köszönöm - vette át mosolyogva az átnyújtott csomagot és gyorsan szájon csókolt.
Az ujjaimmal babrálva és a nyelvemet harapdálva figyeltem a reakcióját. Vonásai tökéletesen látszottak a pagoda tetejébe felszerelt lámpa segítségével. A Radiohead póló láttán rögtön elmosolyodott. Nem tudom, hogy azért, mert emlékszik rá, hogy ilyen póló volt rajta amikor először találkoztunk, vagy csak szimplán tetszett neki.
Azonban a kis műbőr kötésű kék mintás könyvecske jobban felkeltette az érdeklődését. Kinyitotta és lapozgatni kezdett az itt-ott könnyáztatta lapokat.
- Ez...? - kérdezte kissé megilletődve.
- A naplóm - feleltem, mire elkerekedett szemekkel nézett fel rám. - Akkor kezdtem el írni amikor Harryvel összevesztünk, és akkor fejeztem be, amikor összeköltöztünk. Nem írtam bele minden nap, de heti egyszer-kétszer biztosan. Minden fontos érzésem benne van, amiket már annyiszor felvázoltam neked, de ez azért mégis más. Vannak dolgok amiket visszaolvastam és legszívesebben kitéptem volna a lapokat, de rájöttem, hogyha azt akarom, hogy tényleg mindent tudj akkor... Akkor tényleg legyen benne minden.
- Emma, erre semmi szükség - fogdosta megilletődve.
- De... Én igazából szeretném ezt - magyaráztam zavartan, ismét megigazítva pár tincsemet. - Mert tényleg minden benne van, és úgy érzem, hogy jogod van tudni... Tudnod kell.
- Édes vagy - mosolyodott el és magához húzott. - De tényleg nem kellett volna.
- De kellett - feleltem lehunyt szemekkel. - És az se zavar, ha nem akarod elolvasni. Azt akarom, hogy nálad legyen, mert... Hátha mégis, és akkor a te kezedben legyen a lehetőség.
- Köszönöm - mondta és nyomott a hajamba egy puszit. - Azt hiszem most én jövök - tolt el magától, zavartan mosolyogva.
- Oké - biztattam én is egy mosollyal, és kicsit fészkelődtem a helyemen.
- Nos... Én nem vezettem naplót, szóval azt nem tudom odaadni - kezdte, mire picit felnevettem. - De van valami más - fújta ki hosszan a levegőt.
Szinte láttam, ahogyan lelassítja a másodpercet és gondolkodik. Csak tudnám, hogy min.
A következő pillanatban felállt, majd féltérdre ereszkedett. Mire felfogtam volna, hogy mi történik, már beszélni kezdett.
- Te jó ég... Azt se tudom, hogy hol kezdjem... Talán ott, hogy... Ez az egész őrület, de hihetetlenül szeretlek. És nem csak fél éve, amióta a kapcsolatunk tart. Már kemény három éve nem tudlak kiverni a fejemből, és bárkinek meséltem erről a furcsa érzésről azt mondták, hogy szerelmes vagyok. Hülyeségnek tartottam, nem akartam hinni benne. Nem akartam szerelmes lenni. Nem akartam, hogy minden lányt hozzád hasonlítsak. Nem akartam, hogy fájjon amikor mással látlak. Nem akartam, hogy hevesebben verjen a szívem amikor meglátlak, nem akartam, hogy kirázzon a hideg amikor hozzám érsz. Gyengének éreztem magam, úgy éreztem, hogy rabul ejtettél, és nem tudok szabadulni. És tudod mit? Most már nem is akarok. Mert rájöttem, hogy ez a szerelem nevű izé nem is rossz, pláne, hogyha Te vagy a másik oldalon. Bármit megtennék azért, hogy boldog legyél, hogy nevess, hogy a közelemben legyél. Zűrös egy három év volt, vágyakkal, hiánnyal, boldogtalansággal, veszekedéssel és stresszel teli. Nem bírtam amikor láttam, hogy mással csókolózol, hogy másnak mondod, hogy szeretlek. De a végére egész jól összejött, és én úgy érzem, hogy most jött el a pont, hogy megkérdezzem... - kezdett el kotorászni a zsebében, majd egy kis ékszeres dobozt vett elő, amit felnyitott és egy hatalmas csillogó kő szinte kiütötte a szemem. - Hozzám jössz?
Lefagyva ültem ott, és nem a hideg miatt. Semmi nem járt a fejemben, csak annyi, hogy ez nem lehetséges. Ez nem történhet meg velem. Nem velem, nem itt és nem most.
- Te nem vagy normális.
- M... Mi? - pislogott Zayn.
Ez idő alatt kezdtem feldolgozni amiket mondott. És ez tényleg nem normális. Könnyeim folyni kezdtek az arcomon, ahogy minden egyes szava eljutott a tudtomig.
Leugrottam a székről és gyorsan letérdeltem elé. Ugyanolyan pózban volt még mindig, teljesen kétségbe esve és lefagyva. Karomat a nyaka köré fontam és homlokomat az övének nyomtam.
- Te nem vagy normális - ismételtem és a végét elnevettem, és néhány másodperc fáziskéséssel ő is elmosolyodott.
Hevesen megcsókoltam és még szorosabban bújtam hozzá, mint szerintem eddig valaha. Szerintem még életemben nem voltam ilyen boldog, teljesen euforikus érzés vett körül, és azt se tudtam, hogy hol vagyok.
Csak akkor vettem észre, hogy mi is történik, amikor hirtelen eldőltünk és Zayn mellkasára estem. Eltávolodtam tőle és elnevettem magam, ma már sokadszorra.
- Szóval? - kérdezte vigyorogva.
- Igen, igen, igen, igen! - sikítottam, mire Zayn elröhögte magát.
Óvatosan kitapogatta az elejtett ékszeres dobozt, kivette belőle a gyűrűt, majd megfogta a bal kezemet és felhúzta a gyűrűsujjamra.
Könnyes szemeimtől szinte alig láttam a gyűrűt, de hirtelen nem is érdekelt, hogy hogyan néz ki, mert mindenhogy gyönyörű. Mert Zayntől kaptam. Úristen, eljegyzett!
- Felkelhetünk végre? - érdeklődte meg, gondolom már unta a földön fekvést.
- Ja persze - csúsztam le róla ülésbe-
Ő is így tett, csak szinte azonnal belehúzott az ölébe és megcsókolt. Miután elváltunk egymástól lihegve néztünk egymás szemébe, és próbáltuk helyreállítani a szívverésünket.
- Nagyon szeretlek - suttogtam.
- Én is téged - suttogta vissza és egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra.
Nem tudom, hogy mennyit ülhettünk így a pagodában. Hosszú percekig az biztos, de egy idő után Zayn arcára lemoshatatlan mosoly ült ki. Az én szám már elzsibbadt, így nem is éreztem, hogy milyen széles a vigyorom.
- Olyan furcsa túl lenni rajta.
- Stresszes volt? - kérdeztem.
- Őszintén? Baromira be voltam szarva, hogy mit fogsz mondani - vallotta be, mire elröhögtem magam. - Féltem, hogy megijedsz a hirtelen elkötelezettségtől, és amikor felálltál azt hittem, hogy egészen Londonig rohansz.
- Én már rég elköteleztem magam - feleltem lehajtott fejjel.
- Csak féltem, hogy azt hiszed, hogy én ezt most nagyon gyorsan akarom - folytatta. - Tudom, hogy nem rajongsz a hirtelen dolgokért.
- Nos, fura lenne, ha már négy hónap múlva házasodnánk - nyeltem nagyot. - Remélem nem akarsz már rögtön jövőre elvenni.
- Isten ments - rázta meg a fejét.
- Hé! Mindjárt visszaadom.
- Jaj, nem úgy értetettem! - esett le neki rögtön. - Csak persze, hogy nem akarom elsietni. Fiatalok vagyunk, de én úgy éreztem, hogy szükség van erre. Szerettem volna, ha tudod, hogy én tényleg baromira komolyan gondolom ezt és tényleg elkötelezett vagyok, irántad. És most már elmondhatjuk magunkról, hogy jegyben vagyunk.
- Az jobban hangzik, mint a házad - gondolkodtam. - Szerintem ne is házasodjunk!
- Nem azért szenvedtem ezzel annyit, hogy aztán ne legyen eredménye. Hozzám jössz és kész! - jelentette ki.
- Ha te mondod - vontam meg a vállam látszólag hanyagul, közben belül az összes pillangó vadul repkedett a gyomromban. - Szeretlek.
- Tudom, már mondtad - emlékeztetett, mire elnevettem magam és még mielőtt újra beszólhatott volna, megcsókoltam. Aztán újra, és újra...

Sziasztok! :)
Most kivételesen ide írok. Furcsa érzések kavarognak bennem. Úgy érzem, mintha felnőttek volna a karaktereim és komolyan, bekönnyeztem miközben írtam Zayn szövegét, mert pont a Midnight Memories-t hallgattam és pont amikor ahhoz a részhez értem megszólalt a Half A Heart, és akkor lett vége amikor megkérdezte... Szóval ez nálam nagyon kijött, így a saját írásomon bekönnyeztem... Ezt is megéltem. Igazából ez egy fontos része a történetnek, pedig a második évad felénél nem tartok még. De ha a történéseket nézzük, ez akkor is az egyik kedvenc részem marad, Emma és Zayn pedig azt hiszem boldogabbak lehetnek, mint eddig bármikor.:)
Nagyon szeretek mindenkit, remélem tetszett a rész. :)
xoxo, Kikiih <333
P.S. : Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek, nem volt időm átnézni, amint tudom kijavítom.