2/11 * Just Me

Sziasztok! :) Hoztam a részt ahogy tudtam, nagyon remélem, hogy tetszeni fog! :) Remélem, hogy tényleg feldobja a kedvüket azoknak akik mondták. Mindjárt vége a sulinak, mindjárt karácsony, nézzétek a dolgok jó oldalát!
Nagyon szeretek mindenkit! <3
xoxo, Kikiih

Just Me

A mamuszomban csoszogtam át a közös lakosztályba, ahol Niall a konyhába irányított engem. Nem tudtam, hogy mi van, de elég bizalmas arcot vágott, ezért hallgattam rá. Azonnal összeszorult a gyomrom ahogyan megláttam a nekem háttal ülő, illetve éppen feltápászkodó Zaynt, és a vele szemben helyet foglaló Perriet, aki szokás szerint gyönyörűen festet.
Zayn mosolyogva állt fel és lépett oda hozzám. Nagy kezeit a derekamra helyezte és a fülemhez hajolt és belesuttogott. Nem az üzenet bensőségessége miatt, hanem megnyugtatás képen választotta ezt a hangnemet.
- Perrie el akar magyarázni néhány dolgot. - Hangja csikizte a fülkagylómat, a hideg kirázott a meleg leheletétől. Egy csókot nyomott a fülem mögötti érzékeny részre, majd az ajkaimon időzött el.
Nagyot nyelve bólintottam és egy apró mosolyt vettem fel. Zayn kisétált a konyhából, én pedig leültem a helyére.
Perrie kínosan mosolygott, kereste a szavakat.
- Jó a pólód - nevetett fel keserűen. Automatikusan magamra néztem, a fehér betűk azonnal kiütötték a szemem. Nem sok kellett, hogy ne röhögjem el magam az Allergic to Bitches felirat emlékein.
- Beszélni szeretnél? - emeltem vissza rá a tekintetem.
Általában nincs baj az önbizalmammal, de ha Perrivel találkozom tovaszáll, akármibe is legyek. Talán fáj egy picit, hogy régen ő is Zayné volt. Ugyanúgy ölelte magához, ugyanúgy csókolta. Ugyanazokat a dolgokat csinálta vele, mint most velem. Ugyanazokat mondta neki, ugyanúgy nézett rá, mint rám...
- Sose szeretett úgy mint téged - mondta ki, mintha csak a gondolataimban olvasna.
- Mi? - ráztam meg a fejem. Még kicsit fáradt voltam.
- Íródik róla, hogy téged... tényleg szeret - sóhajtotta. - Velem csak azért volt, mert a média megkövetelte, de... de téged komolyan szeret akármennyire is fáj bevallani - hajtotta le a fejét.
- Khmm... Azt hiszem elég furcsa lenne, ha most elkezdenélek vigasztalni - túrtam bele a kócos hajamba, amiről eszembe jutott, hogy eddig copfban volt. Mindegy. - Szóval szerintem megyek is...
- Várj - állított meg a mozdulatban, így félig állva maradtam. - Meg akarom magyarázni...
- Nem kell - ráztam meg a fejem és kiegyenesedtem. - Csak tűnj el az életemből.
Hátat fordítottam és kisétáltam, otthagyva a lesokkolt Perrien. Túlléptem azon, hogy szebb nálam. Hogy tehetségesebb. Túlléptem mindenen ami hozzá kapcsolódik, mert rájöttem, hogy Zayn engem választott. Engem. Nem őt, nem mást. Engem. Csak engem.
Ahogy visszatértem a lakosztály központjába a csapatunkból egy tizedmásodpercen belül az összes szempár rám szegeződött. Odacsoszogtam hozzájuk a kanapéhoz és kérdőn körbenéztem.
- Malik? - érdeklődtem.
- Visszament a szobátokba - felelte Niall.
- Oké - bólintottam és rájuk mosolyogtam, készülve, hogy lelépjek.
- Azt már nem! - ragadta meg a csuklóm Gemma. - Mit mondott Perrie? - kérdezte, miközben szeme a jobb oldalról a balra húzódott, mintha követne valakit.
Oda fordítottam a fejem és Perrie sétált végig elég indulatosan az orra alatt szitkozódva.
- Szar érzés lehet, ha az ember lányát nem hagyják sajnáltatni saját magát - jegyeztem meg.
- Mesélj már, mi volt - noszogatott Niall.
- Tényleg semmi - mondtam. - Bementem, Malik kijött. Perrie várta, hogy én kezdeményezzek, így megadtam neki amit kért. Ott ült megtörve, olyanokat mondott, hogy őt sose szerette úgy mint engem. Nem is tudom, hogy mit akart, ezért inkább leléptem.
- Az igen - bólintott Harry és akaratlanul az ajtóra nézett, ahol Perrie néhány másodperccel előbb kilépett.
- Most már mehetek? - kérdeztem, mire Gemma elengedte a karom.
Egymásra mosolyogtunk és intettem egyet. Otthagytam a nyüzsgő lakosztályt és a csendes, békés szobánkba mentem. Zayn a hátán feküdt az ágyon és a telefonját nyomkodta. Ahogy beléptem rögtön felém kapta a fejét és elmosolyodott.
Befeküdtem mellé és a vállára hajtottam a fejem. Akaratlanul a telefonra terelődött a tekintetem, ahol egy számomra érthetetlen kiírás volt. Nem volt ott a név, de tudtam, hogy ki lehet a címzett.
- Enyhe célzás? - érdeklődtem.
- Már nagyon beleuntam - felelte.
- Szerinte békén hagy minket.
- Mennyire fárasztott le? - kérdezte.
- Nem nagyon. Megdicsérte a pólóm, makogott egy két dolgot, de beleuntam és eljöttem.
- Mondjuk tényleg elég jó ez a felső - bólintott.
- Tudom, hogy szereted - bólintottam nevetve.
- Hogy vagy? - kérdezte komolyan.
- Jobban. Nem mondom, hogy most lefutnám a maratont, de már nincs hányingerem, igaz étvágyam se sok... - gondolkodtam.
- Ezek szerint rendben vagy? Nyolcvan százalékig? - faggatott tovább.
- Van az kilencven is - agyaltam. - Miért?
- Mert akkor nyugodt szívvel teszem meg ezt...
Egy laza mozdulattal maga alá terített és megcsókolt. Nyelve már kérdés nélkül csúszott át a számba, ahol az én nyelvem már tudta, hogy mi a dolga. Szorosan tartott magához, a csípőm megemelkedett ahogy lábaimmal átkaroltam a derekát. Egyik kezemet óvatosan felcsúsztattam a tarkójáról és beletúrtam fekete tincseibe. Vadul csókolt, mégis teljes biztonságban éreztem vele magam. Magabiztossága ellenére éreztem benne a tétovázást, hogy tényleg elég jól vagyok-e. Hogy biztosítsam végigsimítottam a hátán a gerince mentén és megragadtam a pólója alját. Hagyta, hogy kibújtassam belőle, majd fordított a helyzetünkön.
Lovaglópózba húztam magam, miközben ráhajoltam a testére, Zayn kezei pedig a fenekemet simogatták. Arcát apró kezeimbe fogtam, letértem az ajkairól a nyakára. Apró csókokat hagytam végig minden egyes porcikáján, majd egy szokásos helyen megálltam. Megharaptam és mélyen szívni kezdtem a bőrét. Majd még egyszer. Kicsit felszisszent a fájdalomra, de nem érdekelt, még egy utolsót ráharaptam, mivel biztatott ahogyan belemarkolt a seggembe. Kezeimet lehúztam az arcán, jobb mutatóujjammal megsimogattam a fájdalmas pontot a nyakán amit az imént én okoztam.
Szórakozottan simogattam a mellbimbóit, miközben a tetoválásait árasztottam el, Zayn zilált lélegzetvételét hallgatva.
Két hüvelykujját a melegítőnadrágom szélébe dugta és lassan lehúzta rólam, segítve kibújni belőle. Bugyi hiányában így már félmeztelenné váltam. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert Zayn a pólót is lehúzta rólam, így fedetlen melleim hirtelen az arca elé tárultak.
Ismét alá kerültem, és úgy döntött kissé megbosszulja a foltot a nyakán csak máshol. Míg a bal mellemet erősen masszírozta a jobbat a szájával kezdte kényeztetni. Először a bimbómat vette kezelésbe, majd végigcsókolta az egészet, majd a belső oldalánál megállt és szívni kezdte az érzékeny bőrömet, mire halványan felsikoltottam. Kaján vigyorral felemelte a fejét, majd cserélt, azonban a másik mellemnél nem szívta ki a bőrömet.
Felém tornyosulva ujjait levezette és erősen dörzsölni kezdett, majd másik kezének mutató és középső ujját belém vezette. Légzésem nehézzé vált, átadtam magam az érzésnek és hagytam, hogy élvezzem.
Arra eszméltem fel, hogy Zayn ujjait kihúzta belőlem és amikor ránéztem éppen kihúzta a szájából. Szétnyitott lábaimhoz hajolt, és belém nyalt. Onnan visszahajolt az arcomhoz. Szinte egymás szájába lihegtünk, csak pár másodperc telt el, azonban hosszú, békés óráknak tűntek. Zayn lehunyta a szemeit, ajkait közelebb tolta az enyémekhez.
- Olyan finom vagy - suttogta az ajkaiba, így azokon keresztül megízlelhettem saját magam.
Karom a nyaka köré fontam, minél közelebb akartam tudni magamhoz. Lábaimat a magasba emeltem, nyílásom Zayn farkának hegyét súrolta. Már csak egyetlen mozdulatot kellett megtennie, hogy megtörténjen. Ezt a mozdulatot Zayn egy másodperc töredéke alatt megtette, ajkaim jobban szétnyíltak és belenyögtem a csókunkba, ami pedig Zaynből egy diadalittas mosolyt váltott ki.

Fáradtan, Zayn vállára hajtott fejjel szuszogtam. Minden stimmelt. Szeretkeztünk. Őrülten jó volt. Nagyon szeretem. Pont olyan volt, mint két hónappal ezelőtt a barcelonai szállodában, csak annyi különbséggel, hogy most már otthon feküdtünk a kényelmes puha ágyban és úgymond a turné befejeztét koronáztuk.
- Olyan édes vagy - suttogta a gerincem vonalán simogatva a hátamat.
- Miért? - kérdeztem lehunyt szemekkel, egyenletessé vált, lassú légzéssel.
- Mindig elálmosodsz utána - nyomott egy puszit a homlokomra. - Nem is hiszem el amiket meséltél. Akkor túl gyakorlott lennél a fáradtsághoz.
- Csak mindig akkor fektetsz le amikor fáradt vagyok, hogy jobbnak tűnjön a teljesítményed - feleltem csukott szemmel, mire belecsípett a fenekembe. - Aú!
- Megérdemelted - nevetett fel rekedtesen. - Most az igazat.
- Nem, mert az vagy nagyon perverz lenne, vagy nagyon nyálas.
- Válassz egyet - vonta meg a vállát, így kicsit megemelkedett a fejem, majd visszament az eredeti állapotába.
Kinyitottam a szememet és felé pislogtam. Inkább a nyálasat választottam, túlságosan kifárasztott az előző menet.
- Veled mindegyik olyan, mint az első - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Ne már - röhögött fel. - Az én csajom nem lehet ilyen romantikus.
- Ne haragudj - nevettem fel én is. - De azért... - És a fülébe suttogtam a másik válaszomat is.
- Azért - vigyorodott el és egy csókot nyomott a számra.
- És mit tervezel holnap csinálni? - érdeklődtem, miközben a hátamra fordultam és a fejem ismét a vállára helyeztem.
- Sokáig alszunk, pihenünk. Netezünk. Rendelünk kaját. Megnézünk valami filmet. Egy akciófilmet amit én akarok és valami mesét vagy romantikus filmet, amit meg te. Dugunk... - mondta mire elnevettem magam, mert teljesen elvitte a 'bestboyfriend' érzésemet az utolsó szó. Aztán rájöttem, hogy ez nem is Zayn lett volna. - Vagyis amit minden normális pár.
- Rendben - mosolyogtam rá.
Természetesen másnap reggel semmi sem lett az egészből. Hajnali... oké reggel tizenegykor valaki ráfeküdt a csengőnkre, és mivel Zaynnek nem volt kedve alakítani a hőst, nekem kellett kinyitnom az ajtót. Lementem a földszintre, ahol felvettem a kaputelefont és kissé berekedve, de beleszóltam.
- Jó reggelt! - hallottam meg Danielle vidám hangját.
- Mit akarsz? - kérdeztem fáradtan.
- Bemenni. Utána pedig egy csomó elintéznivalónk van.
- Nekünk? - ráncoltam a szemöldököm. Lehet, hogy reggel volt, de semmire nem emlékeztem.
- Nyisd már ki a kaput!
- Megyek - dünnyögtem, majd visszatettem a helyére a kagylót.
Belebújtam a kabátomba és kiálltam a lépcső tetejére. A kapu egy kattanással kinyílt, ahogyan megnyomtam a kis távirányítón lévő gombot. Danielle mosolygósan és nagyon göndören (szokás szerint) jelent meg. Sportos, de elegáns, fekete kabát volt rajta, sötét farmerrel szürke térdig érő, fűzős csizmában. Gyönyörű volt, mint mindig.
- De dögös valaki - jegyezte meg. - Nem fázol? Nem mintha nem támogatnám a Zayn pólója és alsónadrágja, plusz zokni összeállítást.
A két hónap elteltével a tél is beállt, és így november végén már nem volt ajánlatos ilyen lengén öltözni, mint én.
- Este fázott a lábam - magyaráztam meg a zoknit.
- Már azt hittem Malik erre izgul - mosolygott, majd odaért hozzám és két puszival köszöntött.
- Gyere be - álltam arrébb az ajtóból.
Bezárva az ajtót bevezettem a nappaliba, ahol helyet foglalt a kanapén.
- Kérsz valamit? Kávé? Tea?
- Nem kell, majd út közben beugrunk a Starbucksba.
- Milyen út közben? - szaladt fel a szemöldököm.
- Hát ami közben megyünk a plázába vásárolni - magyarázta, mintha értenem kéne.
- Milyen pláza? - Kissé zavarodott voltam.
- Most komolyan - nézett rám tényleg komoly tekintettel. - Két hónapig nem is látlak, és megvagy sértve, ha látni akarlak?
- Épp előtted állok. Megértem, hogy szép látvány vagyok...
- Hiányzott a barátnőm, na - mondta ki, mire én eldöntve a fejem elmosolyodtam.
Odaléptem elé és megöleltem, de a bénaságomnak köszönhetően a lábam beleakadt a kanapé szélébe, így Danielle ölébe estem. Nem zavartattuk magunkat, röhögtünk és öleltük egymást tovább.
- Nem mintha nem lenne ez jó látvány reggelre, de... De mit keres itt Danielle reggel? - hallottam a hátam mögül Zayn értetlen hangját.
- Mond, hogy van rajta nadrág - szorítottam össze a szememet, Dani pedig elröhögte magát.
- Mindig is imádtam Zayn vendégszeretetét. És igen, nadrág van rajta, de többre már nem futotta.
- Ez is a vendégszeretet része - vigyorgott, és ezt a széles mosolyt már láttam, mert kimásztam Danielle öléből és Zayn felé fordultam.
- Danielle és én elmegyünk... hova is megyünk? - néztem hátra segítségkérőn.
- Plázázni - vont vállat Danielle.
- Plázázni? - kérdezte vissza tőlem Zayn. Ő is tudta, hogy nem vagyok plázázós típus, különösen nem reggel.
- Plázázni - bólintottam, és mivel háttal álltam Daninek, Zaynnek a tekintetemmel a konyha felé böktem, hogy beszélhessünk négyszemközt és elmagyarázzam.
- Hát jó - vette tudomásul Zayn. - Iszok egy teát, Dan kérsz?
- Nem köszönöm - rázta meg a fejét mosolyogva.
- Oké. Em, tegnap délután kerestem, de nem találom a filtereket. Hova raktad?
- A helyén van - forgattam meg a szemem, egész jó színészi játékkal. - Gyere megmutatom. Egy perc és jövök - szóltam Daninek.
- Nyugodtan - sóhajtott egyet, mire furcsán visszanéztem rá, de addigra már mosolygott.
Besiettem a konyhába és hülyén néztem Zaynre.
- Nem is teázol, hanem kávézol - vádoltam meg.
- Nem mindegy? Kávéfilter nincsen - vont vállat, majd áttért a rendes témára. - Mi ez a pláza dolog? Pláne reggel?
- Őszintén? Fogalmam sincs - tártam szét a kezem. - Dani azt mondja, hogy azért mert rég látott és hiányoztam neki. Egyébként ő is nekem. Szóval remélem, hogy csak egy csajos napot szeretne.
- Miért reméled?
- Mert nem az ő stílusa, hogy váratlanul beállít és elrángat - magyaráztam.
- Igaz, az inkább Colettere vall.
- Szóval nem haragszol? - pislogtam.
- Dehogyis - mosolygott rám. - Érezd jól magad.
- Köszönöm - fontam a nyaka köré a kezem és egy hosszú csókot nyomtam a szájára.
Azt hiszem új rekordot állítottam fel elkészülésben, hisz tíz perc múlva már ismét Danielle előtt voltam. Csak egy sárga pólót vettem fel fehér kigombolt inggel, világos farmerrel és fekete bokacsizmával. Hajamat amennyire tudtam kifésültem és késznek nyilvánítottam magam, egy gyors smink után.
A táskámba bedobáltam a telefonom és a pénztárcám, ami mostanában egyre laposabb. Amióta nem dolgozok (ami elég régóta van) nincs saját keresetem, az anyával való veszekedés óta, pedig egyszer nem utalt át pénzt a számlámra, amit egyébként nem is várok el. Igazából kéne kezdenem magammal valamit, mert nem várom el, hogy Zayn tartson el, kölcsön meg a saját testvéreimtől se szeretnék kérni, hiába tudom, hogy megtennék.
- Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen - pattant fel Danielle.
Magamra kaptam a kabátom, a sálam és a sapkám és már tényleg indultunk. Igazából hülyeség volt így felöltözni, mert ahogy beültünk a kocsimba mindent levettem, az autó pedig zárt parkolóban lesz. Végül is mindegy.
Starbucks helyet egy McDrive-nál álltunk meg, és ott vettünk magunknak kávét, mert az épp útba esett.
- Itt balra kanyarodj - szólt Danielle.
- De egyenesen kéne menni - ráncoltam a szemöldököm. Nem olyan régóta élek Londonban, de erre az útra biztosan emlékszem.
- Csak nem a plázába megyünk először - közölte, majd felvett egy angyali mosolyt.
- Hanem? - lepődtem meg, és amint zöldre váltott a lámpa, balra fordultam.
- Fodrászhoz.
- Minek? - ráncoltam a szemöldököm.
- Mert fél tizenkettőre jelentkeztem, és már így is késében vagyunk.
- Úgy értem minek fodrász? Szerintem teljesen jó a hajad - mondtam.
- Ja, szeretném kicsit újítani - vont vállat.
- Amikor mentünk Madridba, akkor lett új - gondolkodtam.
- Gyorsan meguntam - rendezte le ennyivel.
- Hát jó - törődtem bele.
- Egyébként azt mondták, hogy a te hajadat is megcsinálják, ha szeretnéd.
- Á, inkább nem. Megszoktam már ezt.
Ez az elvem egészen addig tartott amíg be nem léptünk az üzletbe és körbe nem néztem. A nők frizuramagazinokat lapozgattak, vagy a hajukat csinálták nekik éppen, esetleg a barátnőjükre várva. Kissé meleg volt a helyiségben, és erősen érződött a hajfesték szaga, de ez egy nőt azonnal elvarázsol, és arra inspirálja, hogy újítson.
Engem is.