23. fejezet * I Hate You

Hello. ^^ Siettem az új résszel ahogy tudtam, már már nagyon ideje volt hoznom. :( Remélem azért tetszeni fog nektek, én kivételesen meg vagyok vele elégedve, ami azért egy furcsa tény, ha azt vesszük, hogy milyen maximalista tudok lenni. Egyébként remélem, hogy mindenki jól van, őszintén én már most unom az év végi hajtást, de persze nagyon kell nekem is javítanom, szóval ez is közrejátszik abban, hogy csúszok a részekkel. ://
Nagyon köszönöm a 35 feliratkozót, és a sok komit is, ez komolyan nagyon sokat jelent nekem. :))

xoxo. Kikiih

I Hate You

Reggel a nappali kihúzhatós kanapéján ébredtem. Mivel úgy gondoltam, hogy ebben a 4 hétben amíg rajtam van a gipsz nincs kedvem a lépcsőkkel küzdeni, leköltöztem a nappaliba. Leszálltam a kanapéról és fél lábon elkezdtem kiugrálni a konyhába, de ez ébredés után elég komplikált feladat volt, ezért inkább óvatosan letérdeltem és négykézláb vándoroltam be a konyhába.
-Emma, te mi a szent szart csinálsz? - nézett rám Harry a szemöldökömet ráncolva. 
-Alig 2 perce ébredtem és nem tudok járni. - adtam meg a számomra ésszerű választ, majd felnéztem. Harry mellett az asztalnál egy másik nem kívánatos személy ült.
-Jó reggelt! - emelte fel vigyorogva a bögréjét Zayn.
-Ez meg mit keres itt? - morogtam Harrynek, miközben feltápászkodtam és leültem egy székre.
-Untam az agyam és átjöttem, hogy újra bevezessünk egy régi szokásunkat. - vigyorgott össze Harryvel.
-Milyen régi szokást? - kérdeztem, a szavaimat továbbra is Harryre irányítva.
-Anno minden csütörtökön együtt reggeliztünk. - magyarázta a bátyám.
-Szuper. - valahogy nem értettem ennek a lényegét, szóval a lelkesedésem se volt túl nagy.
-Jó reggelt gyerekek. - nyitott be anya mosolyogva a konyhába. - Hogy aludtatok? 
-Egész jól. - bólintottam.
-Gemma szombaton jön. - anya arca csak úgy virult a boldogságtól. - Annyira jó, hogy végre újra együtt lehetünk. - karolt át minket anya. 
-Okéé, nekem így reggelre túl sok ez a szeretet... - húzódtam el egy idő után.
-Akkor gondolom azt se szeretnéd, ha reggelit csinálnék neked.
-Imádlak anyuci. - rebegtettem felé a szempilláimat a kislányos vigyorommal.
Anya csak megforgatta a szemét és nekiállt rántottát csinálni. Én addig Harryvel beszélgettem, de pechemre Harry Zaynt is belevonta a beszélgetésbe.
-És hova megyünk ma? - fordult körbe Harry, miközben már a rántottánkat ettük.
-Én arra gondoltam, hogy megnézhetnénk a London Eye-t. - nézett rám anya csillogó szemekkel.
-Izéé... nagyon szívesen elmennék, csak valahogy nem vonz, hogy a törött lábammal 2-3 órát álljak sorba. - húztam el a számat. - De ti ketten nyugodtan menjetek el, úgyis olyan rég voltatok már kettesben. - mosolyogtam rájuk.
-Akkor megyünk? - vigyorgott rá Harry anyura.
-Persze. - mondta anya lelkesen. 
Anya bebugyolálta a gipszemet, hogy ne ázzon át, majd amikor mindenki lelépett elmentem fürdeni. Nem volt egyszerű, de valahogy összehoztam. Kifésültem a göndör tincseimet, fogat mostam, majd magamra tekerve egy törülközőt elvánszorogtam a nappaliba. Kicsit ügyetlenkedtem, mert ahogy a mankómmal variáltam egy kicsit lecsúszott a törülköző. Igazából annyira nem zavart, mert azt hittem, hogy egyedül vagyok otthon. Azt hittem.
-Jézusom, te mi a szart keresel itt?! - kerekedtek el a szemeim amikor megláttam a kanapén ülő Zaynt. Egyébként már be volt ágyazva, fogadok, hogy anya megint túlbuzgó volt.
-Harry azt mondta, hogy maradhatok, hogy veled lógjak. - vonta meg a vállát.
-Ja, csak Harry nem tudja, hogy utállak. 
-Amúgy csúszik a törölköződ. - mondta, folyamatosan engem bámulva. Elejtettem az egyik mankómat, olyan gyorsan nyúltam a törölköző után, de a fél mellem így is kilátszott. El se hiszem, de Zayn úriember módjára rögtön elfordította a fejét mielőtt bármit is meglátott volna. 
-Ömm... gyorsan átöltözök, aztán jövök vissza. - mondtam zavartan. Zayn csak egy szó nélkül bólintott.
A fürdőben (ami egyébként hatalmas) kiválasztottam magamnak egy szimpatikus pontot - a szoba sarkát - és bedobáltam oda az összes ruhám. Természetesen anya majdnem szívbajt kapott amikor meglátta és szerintem most is azon gondolkodik, hogy hová pakoljuk át. Miután a fehérneműmre felhúztam egy farmersortot és topot visszaügyetlenkedtem magam a nappaliba. Leültem Zayn mellé, aki csak némán bámulta a TV-t.

*Zayn szemszöge*

Emma körülbelül 10 perc után visszaült mellém. Csak csendben bámultam a TV-t amin valami béna mosóporreklám ment. Nem tudtam mit is mondhatnék neki. Basszus, minek is maradtam itt? Különben is barátja van. Nyilván sokkal szívesebben bámulná a mosóporreklámot Louis mellett. Persze, hiszen olyan gyönyörű, mézes-mázos a kapcsolatuk. Igazi álompár. Bár nem tudom, hogy hogyan férnek össze. Louis, az örök vidám, hülyülős jó fej srác. Emma pedig flegma, arrogáns és pesszimista. Komolyan, mint víz és tűz. Bár lehet, hogy Louisnak csak a külső adottsági jönnek be... Oké, kétségtelen a természet kegyes volt a csajhoz. De Louis nem igazán az a fajta aki csak ezért jönne össze egy lánnyal.
-Miért maradtál itt? - törte meg a csendet hosszú idő után.
-Nem volt jobb dolgom. - feleltem hidegen.
-Értem. 
Újabb kínos csend. Mindketten mereven bámultunk magunk elé. Megfogtam a távirányítót és elkezdtem váltogatni a csatornák között, majd végül a Simson családnál megállítottam. Már csak 5 perc volt hátra a részből, amikor csöngettek.
-Megtennéd? - kérdezte Emma.
-Persze. - sóhajtottam, majd feltápászkodtam.
Amikor kinyitottam az ajtót rögtön felismertem a velem szemben álló személyt.
-Te meg mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
-Ezt én is kérdezhetném tőled. - felelte. - Ha jól tudom Emmának barátja van.
-Ezért kéne elhordanod magad. 
-Szerintem ezt döntse el Emma. - mondta, majd odakiabált Emmának, akire rálátott a nappaliba. - Em, bejöhetek?
-Zayn, engedd be. - sóhajtotta.
Beengedtem Brandont, majd miután egy kicsit erőteljesen becsaptam az ajtót követtem. Leült Emma mellé a kanapéra (oda ahol eddig én ültem) és végigmérte a tekintetével. Majd rám nézett.
-Lelépnél? - röhögött.
-Csak ha Emma is azt akarja. - fontam keresztbe a karom. 
-Maradj. - nézett rám Emma, majd némán a suttogta, hogy 'Kérlek' úgy, hogy Brandon ne hallja meg.
Bólintottam, majd leültem a kanapé karfájához. 
-Nemár Emma, komolyan testőr kell neked? - rázta a fejét hitetlenül.
-Hívjuk inkább tanúnak. - válaszolta Emma. Hmm.. tanú lettem védelmező helyett. Kösz Emma, hogy ilyen sokra becsülsz.
-Hát, jó, bár így kicsit kényelmetlenebb lesz a mondandóm, de mindegy. - kezdte.
-Mintha itt se lennék. - legyintettem.
-Hidd el menni fog. - erőltetett rám egy vigyort, majd újra Emmához fordult. - Figyelj. Én azt anno baromira elcsesztem. Csak egy hülye kölyök voltam, aki nem tudja, hogy mit csinált. Sajnálom. És tudom, hogy jobbat érdemelsz, mint az a kinyalt seggű szépfiú. Hidd el Emma megváltoztam.
-Brandon, hagyjuk már a felszínes dumát. - forgatta Emma a szemeit.
-Kérlek, hadd bizonyítsam be. - mondta Brandon, majd közelebb csúszott Emmához a kanapén és a kezét a térdére helyezte, majd szép lassan végighúzta Emma meztelen combján. Emma gyorsan arrébb csúszott, így nekiütközött a kanapé karfájának. Bár az arca fesztelen maradt, láttam a szemében a félelmet. A félelmet, amit Brandon keltett fel. A kezemet óvatosan a vállára helyeztem, majd védelmezően megszorítottam, jelezve, hogy itt vagyok és nem kell félnie. Az összes mozdulatom pont az ellenkezője volt Brandon tetteinek.
-Azt hiszem jobban tennéd ha lelépnél. - mondtam Brandonnak, teljesen nyugodtan.
-Nekem te ne mond meg, hogy mit csináljak seggfej. - nézett rám idegesen. Nos, ő már nem volt olyan nyugodt. 
-Menj el. - ismételtem el ugyanolyan nyugodtsággal.
-Maradjál már magadnak, te szerencsétlen. - pattant fel és agresszíven közeledett felém.
-Héé, haver nyugodj le, nem kell itt jampizni. 
-Nem vagyok a haverod vetted? 
-Figyelj, ne csináld már ezt. Nem hallottad? Elbasztad az esélyed Emmánál. Lépj már tovább ember! - váltottam át indulatosabba.
-Nekem te ne ugass kis csicska! - mondta.
-Komolyan, jobban tennél ha leállnál. - néztem mélyen a szemébe. - Emma miatt.
-Hidd el, jobban tudom, hogy mi kell Emmának. - röhögte el magát. - Szóval el lehet kussolni te szarházi.
-Semmi szükség erre. - folytattam, bár az én nyugodtságom is egyre inkább eltűnt. - Csak itt teszed az agyad közbe sehol semmi. Igazán befejezhetnéd már.
-Igazán? Akkor gyere, mutasd meg te kis buzi. - mondta, majd behúzott nekem egyet, én pedig ledőltem a kanapéról, de sikerült talpra állnom. Éreztem, hogy az orromból folyik valami. 
Megtöröltem a kézfejemmel és láttam, hogy vérzik.
-Jól van. - röhögtem el magam, majd közelebb léptem hozzá és megfejeltem.
Ez után már Brandon is bepipult és komoly verekedésben kötöttünk ki. Ott ütöttük egymást ahol értük. Sokan nem tudják, de a 2 suliból is kirúgtak verekedés miatt. Sose én kezdtem, de ha meg kell védenem magamat vagy valakit, akkor nem hagyom magam. Most is így tettem. A verekedésünket Emma sikolya szakította félbe.
-Elég. - zihálta és könnyek csorogtak az arcán. - Brandon, ha igaz minden amiket eddig mondtál nekem, akkor most elmész. Kérlek.
Brandon végignézett Emma könnyes arcán, majd néhány pillanat múlva felfogta a dolgokat és elment. 
Emma továbbra is csak sírt, ezért odaültem mellé, hogy megnyugtassam.
-Hé. Nincs semmi baj. Lelépett. 
-Tudom. - törölte le a könnyeit. - Csak annyira rossz volt ezt látni. Kemény csaj vagyok, meg sok mindent átéltem csak... 
Megsimogattam a hátát, majd egy kicsit közelebb húztam magamhoz. A sírása pedig szépen, lassan alábbhagyott.
-Amúgy vérzik az orrod. - állapította meg. - Meg van egy monoklid is.
-Emma, te egy zseni vagy! Szerintem legyél orvos. - tetettem csodálatot.
-Jól van, na. - nevette el magát. - Mindjárt jövök. - mondta, majd elindult a konyha felé, mankó nélkül. Amúgy elég vicces látvány volt, mivel fél lábon ugrált és a kezével csapkodott, mint egy pingvin. Akaratlanul és félmosolyra húzódott a szám, mivel elég aranyos látvány volt... Vagyis aranyos látvány lett volna, ha nem Emma van ott... mert ugye Emma idegesítő. Makacs. Gyönyörű. Akaratos. Imádom a göndör haját. Mindig elveszek a zöld szemeiben. Utálatos. Szeretem benne, hogy nem adja meg magát olyan könnyen mint a többi lány...
-Itt is vagyok. - ült vissza mellém. - Hajtsd hátra a fejed.
-Mi van? - egy kicsit összezavarodtam az előbbi gondolatmenetemben és még nem teljesen tértem vissza.
Emma megforgatta a szemeit, majd ő hátrahajtotta a fejem és egy vizes zsepit nyomott az orromhoz. Ja, hogy ezt akarta.  
-Igazából a monoklidra nem tudom, hogy mit kéne tenni. - mondta egy kicsivel később. - A filmekbe mindig valami húst pakolnak rá, de szerintem fura lenne, ha rácsesznék egy húst a fejedre.
-Egy kicsit. - válaszoltam, bár a hangom kicsit furcsa volt az orrom elé szorított zsebkendő miatt.
-Nem mintha nem érdemelnél egy húst a pofádba. - jegyezte meg.
-És visszatért a régi Emma. - bólintottam, majd felültem, mivel elállt a vérzés, és Emma elvette a zsepit előlem. A zsebkendő már teljesen piros volt a sok vértől és más lány szerintem már undorodott volna tőle, de Em csak lazán belecsomagolta egy másik zsebkendőbe és kidobta.
Újra némán ültünk egymás mellett és mindketten a gondolatainkba merültünk. 
-Iszok egy pohár vizet. - mondta halkan, majd féllábon kiügyetlenkedte magát a konyhába.
Egy olyan 5 perc múlva még mindig nem jött vissza, szóval inkább utána mentem, hogy megnézzem jól van-e.Amikor beléptem a konyhába Emma a pultnak támaszkodva figyelte a csapból kicsöppenő vízcseppeket. Odaléptem mellé, majd megsimítottam a hátát.
-Hé, minden oké? - fürkésztem az arcát.
-Hát. Nem egészen. - felelte továbbra is a csapot bámulva. - Kicsit felkavart ez az egész. Zsong a fejem mindentől. 
Láttam Emmán, hogy nincs jól. Szinte hallottam a gondolatai ütik-verik egymást a fejében, mert már olyan kevés új infó fér be hozzá. Hát igen, a mostanában elég zsúfolt lett az élete. Hogy feljött Londonba Harryhez, Louis, a balesete, Brandon. Nem lehet könnyű, ráadásul, minden olyan egyszerre történt neki.
-Figyelj. - simítottam végig újra a hátát. - Tudok egy helyet, ahol egy kicsit ki tudnál kapcsolni.
-Ugye nem az ágyadra gondolsz? - nézett rám fintorogva.
-Tegyünk úgy, mintha ezt meg se hallottam volna. - sóhajtottam. - Na vegyél fel egy pulcsit és induljunk.

-Indulhatunk? - kérdeztem, miközben behúztam a biztonsági övet.
-Felőlem. - vonta meg a vállát. 
Már épp sebességbe tettem a kocsit amikor eszembe jutott valami. 
-Kivennéd a kesztyűtartóból a napszemüvegem? - kérdeztem.
-Persze. - felelte, majd kicsit óvakodva kinyitotta a kesztyűtartót, pedig nem volt benne semmi rossz. Csak úgy tízezer CD beszórva, a napszemüvegem és ennyi. Én nem ott tárolom az óvszert, ellentétben a bátyjával. (Egyszer Harry megkért, hogy keressem ki a Ramones CD-jét a kesztyűtartójából és akkor elég sok mindent találtam benne, amit nem feltétlen ott kéne tárolnia...)
-Tessék. - nyomta a kezembe. 
-Kösz. - vettem el. Igaz, ahova megyünk nem a legismertebb hely Londonban és nem hiszem, hogy bárki is észrevenne, de nincs kedvem a monoklimat mutogatni. Az meg pláne rossz lenne, ha holnap az összes újság erről írna.
Körülbelül egy órát autókáztunk, de egyikünk se szólt a másikhoz. Egyedül a rádió tette valamivel kellemesebbé a kínos csöndet. Londonnak egy külső részére vittem Emmát. Egy gyönyörű hely amit én személy szerint imádok. Valahogy itt minden olyan csendes és itt tényleg megnyugszok. Nem sokan ismerik a helyet, ezért is olyan különleges. 
Leparkoltam a parktól nem messze, majd Emmával odasétáltunk. Nem akartam szemét lenni, hogy többet kelljen szenvednie a mankójával, csak ezt a helyet nem egy kocsi ablakából kell meglátni. Ahogy a park bejáratához értünk Emmának tátva maradt a szája.
-Ez... - suttogta.
-Igen, tudom, hogy kicsit meseszerű, meg lehet, hogy számodra giccses, de egy nagyon szép hely és... - magyaráztam.
-Ez gyönyörű.  - szakított félbe Emma. 
-Gyere, menjünk beljebb. - mosolyogtam rá halványan. 
Leültünk egy szimpatikus padra, majd ott merültünk el ismét a gondolatainkban. Emma csodálkozva nézte végig az egész területet, azt hiszem mégis tetszett neki. 
-Köszönöm. - suttogta egy fél óra múlva. - Ez... tényleg egy jó hely.
-Kitisztult a fejed? - kérdeztem mosolyogva. 
-Valamennyire. - bólintott. - De... miért hoztál el? Vagyis... azt hittem, hogy utáljuk egymást.
-Hát nem bírjuk már egymást ez tény. - értettem egyet. - De láttam rajtad, hogy rossz passzban vagy. És már ideje volt megosztanom ezt a helyet valakivel. - mosolyogtam rá a napszemüvegem mögül.
Emma a vállamra hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Először meglepődtem a mozdulatán, de aztán a padon pihenő karommal átöleltem a hátát és egy óvatos puszit nyomtam a homlokára, mire Emma halványan elmosolyodott. Végignéztem rajta. Olyan gyönyörű volt, ahogy a napsugarak megvilágították a barna göndör haját, amit most végre nem vasalt ki. Ahogy egy kicsit lejjebb húzta a kardigánja ujját, mert bár gyönyörűen sütött a nap, a szél azért fújt egy kicsit. Ahogy a begipszelt lábát pihentette. Ahogy a szemeivel néha egyet-egyet pislogott és felméri a körülötte történő eseményeket. Olyan gyönyörű szemei vannak. Szép hosszú szempillák és zöld szemek, amik bárkit képesek rabul ejteni...
De azért utáljuk egymást továbbra is.