2/20 * Hard

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, amivel vegyesek az érzelmeim... Maradjunk annyiban, hogy a Breakaway-en ilyen típusú rész még nem nagyon volt.xdd

Azért remélem tetszeni fog, jó olvasást hozzá! <3

xoxo, Kikiih <33

Hard

A fürdőszobában állva az utolsó simításokat végeztem a sminkemen, már majdnem indulásra készen voltam. Elgondolkodtam: Tényleg szükségem van erre a nagy perpatvarra?
Az egész azzal kezdődött, hogy Harry előállt azzal a fantasztikus ötlettel, hogy a születésnapunkon hatalmas bulit rendezünk nála. Ez, mind szép és jó, de én a szülinapomat valahogy úgy akartam eltölteni ahogy Zayn-ét. Csak ketten itthon, egész nap és senki más.
De Harry nem az a nyugodt fajta és ő bizony meg akarja ünnepelni, hogy húsz évesek lettünk.
Eddig még kibírtam volna, mondván mégiscsak egyszer vagyok húszéves. De tegnap este a srácok benyögték, hogy Simon Cowell is ott lesz a bulin.
Teljesen lefagytam, vagy két percig nem reagáltam semmire. Így azt akartam, hogy fújjuk le  a partit, de a fiúk már túlságosan is beleélték magukat, a második verziót – miszerint én maradok otthon, egyedül – végképp nem hagyták. Így ma este találkozok Simon-nal.
A másik kellemes dolog pedig a Zayn kezén lévő gipsz. Már a múltkor gyanús volt nekem, de három napig húzta, közben folyamatosan egyre pirosabb és nagyobb lett. Nem bírtam tovább elráncigáltam orvoshoz, ahol kiderült, hogy eltört. Kicsit dühös voltam rá, amiért törött kézzel folyamatosan hősködött, de még a doki is próbált nyugtatni, hogy nem olyan komoly. Holnapután veszik le a gipszet, hiába könyörgött, hogy a bulin már ne legyen ott, sem én, sem az orvosok nem hagyták.
- Babe – kopogott be az ajtón Zayn. - Hogy állsz?
- Kész vagyok – tekertem be a szempillaspirálom kupakját. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra. Szememet enyhén füstösen festettem ki, a hajamat göndören hagytam, csak egy picit igazítottam rajta, hogy szépen álljon. Vörös rúzst használtam, de nem azt a baromi feltűnőt. Csak kellemes pirosas színt adott az ajkaimnak.
Kiléptem a fürdőszobából, így rögtön a hálónkba léptem, ahol Zayn ült az ágyon és a kezében valami olyat tartott amitől azonnal elállt a lélegzetem.
- Tudom, hogy azt mondtad nem kérsz semmit – kezdett rögtön magyarázatba, amint felpattant. - De azért ezt még sem hagyhattam. Szóval, boldog születésnapot!
- Ez – léptem hozzá közelebb, miközben hitetlenkedve megráztam a fejem. Zayn átnyújtotta a hatalmas csokrot, miközben a fél kezével átkarolta a derekamat.  Két kézzel kellett fognom, mert az óriási mennyiség olyan nehéz volt és féltem, hogy elejtem. - Gyönyörű - Nyögtem ki a kezemben tartott rózsaszín, fehér és világosabb rózsaszín rózsák láttán.
- Örülök, hogy tetszik – húzott közelebb magához és nyomott a homlokomra egy puszit.
Mivel magassarkú volt rajtam nem kellett sokat nyújtózkodnom, hogy megcsókoljam, hálaképpen. Talán kicsit jobban is elhúztuk...
- Rúzsos lettél – állapítottam meg.
- Miért nem jó neked a szájfény? - emelte a kezét a szájához. - Az legalább nem látszik. És nem kened el. Meg finomabb – érvelt sokkal inkább a szájfény mellett.
- A te hibád! - vádoltam.
- Igen, túl jó vagyok – bólintott. Csak megforgattam a szemeim a túlzott magabiztosságán és visszanyomtam a csokrot a kezébe. - Most mi van? - ráncolta a szemöldökét.
- Egy perc – mondtam már háttal neki és visszaszökdécseltem a fürdőbe.
Eltávolítottam a rúzsom (maradékát) és helyette szájfényt tettem fel, ahogy kérte.

Visszamentem a hálóba, ahol Zayn még mindig kissé értetlenül tartotta a kezében a csokrot. Kezem a nyaka köré fontam és mohón megcsókoltam.
- Málnás? - kérdezett rá.
- Erdei gyümölcs van ráírva – feleltem.
- Hallod, nem szájfényből csinálják a fagyit? - nevette el magát.
- Szerintem fordítva, fagyiból a szájfényt – vettem el tőle a csokrot. - Lemegyünk? Betenném vízbe.
- Menjünk.
Míg a lépcsőn lépkedtem lefelé folyamatosan a virágokat szimatoltam, és ha Zayn nincs mellettem akkor biztosan elcsúszok, hasra esek, vagy én is eltöröm valamimet.
- Nem hittem volna, hogy neked egy csokor virág is képes balesetet okozni – rázta a fejét, amint leértünk.
Nem is foglalkozva vele elvettem a komódról a vázát, amit még életünkben nem használtunk. Kivittem a konyhába, vizet töltöttem bele, majd belehelyeztem a csokrot. Olyan szép volt.
- Lassan indulni kéne – fonta körbe a kezét a derekamon.
- Tudom – döntöttem a fejem a vállára. - De annyira nincs erőm. Mi lenne, ha itthon maradnánk, felmennénk a hálóba...
- Ne fojtasd! - szakított félbe. - Megyünk a buliba és kész. Akármit mondasz nem csábulok el.
- És mi lenne akkor ha... - kezdtem bele újra, kissé csábos hangon.
- Emma, nem! - szólt rám már-már nevetve. - Megyünk Harryékhez. Pont.
- Hát jó – sóhajtottam, és szembefordultam vele.
Zayn tekintetével óvatosan végigmért, majd homlokát az enyémhez nyomta.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? - kérdezte, miközben az ép kezével végigsimított rövid fekete ruhám vonalán.
- Most már mondtad – mosolyodtam el, és kicsit el is pirultam. Hogy ezt leplezzem lehunytam a szemeimet és egy csókot leheltem az ajkaira.
- Most már tényleg indulnunk kell - húzódott el tőlem.
Válasz helyett csak bólintottam és elindultunk az előszobába. Kicsit száj húzva vettem fel a kabátomat. Untam már a telet, szerettem volna egy szál pulcsiban sétálgatni az utcán és szerettem volna, ha a nap békésen világította volna az utcákat, és én bármikor felhúzhattam volna a napszemüvegem. De ez még jóval odébb van, így be kell érnem a kabátommal és a sálammal.
Mivel Zayn sérült, nekem kellett vezetnem. Nem bántam, bár nem nagyon szerettem sötétben vezetni, de megnyugtatott, hogy Zayn ott van mellettem.
Éreztem, hogy próbált feloldani, hisz a gyomrom folyamatosan kisebbre és kisebbre zsugorodott, ahogy közelebb értünk Harry házához.
Annyi kocsi volt a környéken, hogy alig találtam egy normális helyet, ahova még a kocsi is befért. Mivel ez kicsit távol volt a háztól, be kellett sétálnunk.
A kapu tárva nyitva volt, nekünk pedig csak fel kellett menni a lépcsőn, hogy meglássuk, a bejárati ajtóval is ugyan ez a helyzet.
Ahhoz képest, hogy csak egy laza bulinak indult, voltunk rendesen. A zene üvöltött, az emberek egy része pedig már most nem volt szomjas. Képzeletben megveregettem a vállam, amiért elintéztem, hogy ne legyen ajándékozás, vagy ha nagyon akarnak ajándékot adni, akkor ne itt és ne ma. Tuti elkallódtak volna mindenfelé és a felét elfelejtettem volna hazamenni.
- Itt van az én húsz éves húgom! - örült meg Gemma, ahogy Malik-kel beléptünk a nappaliba.
- Sziasztok – örültem meg rögtön a kis négyes társaságnak. Gemma, Louis, Colette és az én idióta ikrem.
- Emma! - húzott magához Harry. - Húsz évesek vagyunk!
- Ja feltűnt – tűrtem el az ölelését, és kicsit megpaskoltam a hátát, hátha elenged.
- Csinos vagy – jegyezte meg kedvesen Louis, miközben váltottunk két puszit.
-Köszönöm – mosolyogtam rá, de nem is tudtunk többet beszélni, mert Colette a nyakamba ugrott.
- Boldog szülinapooot! - kiáltotta boldogan, hosszan elhúzva az utolsó o betűt.
Csak valamit morogtam neki is, de nem volt könnyű, hisz majdnem szétnyomta a tüdőmet.
- Kértek valami piát? - érdeklődött Harry.
- Vezetek.
- Ha az asszony nem iszik, én se – vont vállat Zayn.
- Nem függ össze a kettő – néztem rá. - Igyál nyugodtan.
- Nem – ismételte el. - Nem akarom a másik kezem is eltörni, ki tudja milyen hülyeségeket csinálnék.
- Te tudod – vont vállat Harry. - Megyek, megkeresem Niall-t. Remélem nem ette meg a tortát.
- Van torta? - lepődtem meg, de választ már nem kaptam.
- Ti már az asszony szinten tartotok? - vigyorgott Louis.
- Hogyne – vigyorgott Zayn, de én nem értettem.
- Milyen szint? - értetlenkedtem.
- Pasis hülyeség – legyintett a nővérem szemforgatva.
- Ha pasis hülyeség te miért tudsz róla? - kérdeztem vissza.
Csak mosolyogva legyintett. Nem volt kedve vitába szállni velem, pláne nem a szülinapján.
Tekintetemet körbevittem a termen, ismerős arcokat keresve. Egyszercsak kiszúrtam Liam-et és Dani-t, éppen valakivel beszélgettek. Danielle arcán széles mosoly volt, Liam pedig olyan természetesen tartotta a kezét a derekán, mintha úgy született volna. Dan most is gyönyörű volt az arany, flitteres ruhájában, ami csinos volt, de nem túl feltűnő. Haja szépen megcsinálva, hullámosan ért a vállához. Ahogy végignéztem rajta láttam, hogy már felkerült rá pár kiló, de a hasa nem látszott, hiszen – valószínűleg – direkt nem egy feszülős ruhát vett fel. Elképzeltem már nagy pocakkal, ugyanígy Liam-mel az oldalán. Olyan tökéletes páros és annyira megérdemlik, hogy boldogok legyenek.
Egy kéz végigsiklott a karomon, megállapodva a tenyeremnél. Ujjai óvatosan az én ujjaim közé férkőztek, majd kissé megszorított. Felnéztem Zayn-re, miközben utánoztam a mozdulatait. Ő is folyamatosan mosolygott, láttam ahogy a pillantása az ujjamon lévő gyűrűre esik. Azt hiszem most már a mi életünk is sínen van. Tudom, hogy ő az egyetlen, tudom, hogy szeret. És ez nekem mindennél többet ér.
- Gyere – mondta, nem tudom, hogy halknak szánta-e, vagy csak a zene miatt hallottam kevésbé. A lényeg, hogy minden mozdulata gyengéd volt, én pedig vakon is követtem volna.
Egészen a konyháig mentünk, de én igazából fel sem fogtam, olyan jól elnézelődtem. Csak akkor fogtam fel, hogy miért is mentünk oda, amikor megláttam.
Niall-el és Harry-vel beszélgetett, éppen nevetettek valamin. Lazán támaszkodott a pultnak, másik kezében egy italos poharat tartott. Így, hogy megláttam élőben, már nem is volt olyan ijesztő. Egy őszinte embert láttam, mosolygott... Hirtelen sokkal szimpatikusabb lett.
- Simon – szólította meg Zayn, így ő csak akkor vett minket észre. - Bemutatom a menyasszonyomat, Emmát. - Még mindig nem szoktam meg, hogy a menyasszonya vagyok. Olyan szépen, és komolyan hangzik.
- Ó – csillantak fel némiképp a szemei és azonnal lerakta a poharat. - Örülök, hogy végre találkoztunk. Simon Cowell – nyújtott kezet, folyamatosan mosolyogva.
- Emma Styles – erősen megfogtam és megráztam.
- A képeken és a videókon jobban hasonlítasz Harry-re – jegyezte meg.
- A TV-ben magasabb – tettem én is megjegyzést.
Simon elnevette magát, majd kissé oldalra döntött fejjel végigmért. Ezt nem igazán tudtam hova rakni, tudtommal énekest akar belőlem csinálni, nem modellt.
- Talpraesett csajnak tűnsz, Emma – gyakorolta a nevem.
- Köszönöm.
- A hangod van olyan jó, mint azon a felvételen?
- Még jobb is – vágta rá Zayn.
- A telefonommal vettük fel, de már ott átérezted, hogy milyen jó – csatlakozott Niall. - Gondolj bele, hogy akkor egy stúdióban mit alakítana.
Kicsit zavart, hogy hirtelen úgy kezdtek el rólam beszélni, mintha ott sem lennék. Nem kedveltem az ilyen szituációkat.
- Szeretnélek jobban megismerni – mondta egy kis gondolkodási idő után. - Eddig jó úton haladsz.
Nem nagyon tudtam erre mit reagálni. Simon Cowell szeretne megismerni. Tehát, ha szimpatikusnak tart, akkor van esélyem... Bármire. Zayn mesélt erről az egészről, azt mondta, hogy ne csináljak semmi különöset, csak adjam önmagam. Szerinte Simon akkor két kézzel fog kapkodni utánam. Én ezt azért így nem gondolom, de bízok a tanácsaiban.
Az este további része érdekesen telt. Vagyis inkább az volt az érdekes, hogy semmi érdekes nem volt. Nem igazán foglalkoztam másokkal, csak a saját társaságomat kerestem mindig, amibe sokszor Simon is benne volt. Nem is értem már, hogy mitől féltem ennyire, az egész teljesen laza volt, nem éreztem furcsának.
Zayn végig mellettem volt. Fogta a kezem, átkarolta a derekamat, mintha nem akart volna elengedni. Talán máskor kényelmetlennek éreztem volna a helyzetet, de most különösen jól esett. De azért legbelül éreztem valami kis sírásra késztető érzést, egy gombóccal a gyomromban. Bűntudat. Mert tudtam, hogy hazudtam Zayn-nek, de nem akartam, hogy haragudjon. De napról napra csak jobban emészt a tudat, hogy hazudtam neki. Pont neki...
A kanapén, Zayn ölében ülve próbáltam elnyomni egy ásítást, de már nem igazán ment, így  kénytelen voltam a szám elé tenni a kezem és minél feltűnésmentesebben oxigént juttatni az agyamba.
- Fáradt vagy? - kérdezte kedvesen Zayn.
- Kicsit – hajtottam a vállára a fejem. - Hány óra? - Zayn elővette a mobilját és megnyomta feloldás gombot. Az arcom köszöntött vissza rám, ami megmelengette a szívemet. - Kettő múlt – felelte. - Induljunk?
- Aha – bólintottam és elkezdtünk feltápászkodni.
Gyorsan megkerestük a házigazdákat, hogy kellőképp elbúcsúzzunk, de nem hiszem, hogy Harry hirtelen tudta, hogy kik is vagyunk, mert eléggé el volt ázva, így nem is volt lelkiismeret furdalásom, amiért nem maradtunk a parti végéig és segítettünk takarítani. Tudtam, hogy ebből ma már nem lesz semmi. Majd átmegyek délután.
- Tudsz vezetni? - figyelt Zayn, miközben elfordítottam a kulcsot. - Ne hívjak taxit?
- Dehogy is, jól vagyok – erőltettem fel egy mosolyt. - Simán kibírom hazáig – biztosítottam.
- Oké – bólintott, majd kissé ügyetlenül, fél kézzel bekapcsolta a biztonsági övét.
Az út hazafelé csendben telt, már épp megszólaltam volna, amikor láttam, hogy Zayn lehunyt szemekkel, oldalra döntött fejjel, halkan szuszogott. Ha nem is aludt, már félálomban volt. Nem volt szívem felébreszteni, így csendben vezettem tovább.
Valamicskével fél három után parkoltam be a garázsba. Zayn már biztosan aludt. Szegény, a gipszével nagyon nem bírja normálisan kialudni magát, vagy ráfekszik, vagy nem bírja normálisan elhelyezni. A fürdésnél pedig már elege van belőle, hogy folyton mindenféle fóliákkal tekergetjük és nem bír letusolni normálisan. Mindig biztattam, hogy már nem kell sokáig, de mindig olyan keserűen nézett vissza rám. Pedig tök szép az a gipsz, mindenki aláírta, Harry még az egyik tetkóját is megpróbálta felrajzolni, amit épp eltakart, de nem igazán jött neki össze. Szerencsére nem feltűnő, mert a mellett mindenféle szöveg és aláírás van rajta.
Kicsatoltam az övem és óvatosan végigsimítottam Zayn arcán. Odahajoltam hozzá, és amilyen gyengéden csak tudtam megcsókoltam.
Szemei felnyíltak, majd gyorsan vissza. Elhúzódtam tőle, és amíg ő pislogott párat én az ő övét is kikapcsoltam és óvatosan az oldalára helyeztem, nehogy véletlen megcsapja őt, vagy a kocsi oldalát.
- Megjöttünk – tájékoztattam a már körülbelül éber vőlegényemet.
- Nem aludtam – mondta rögtön.
- Csak egy kicsit – mutattam a mutató- és középső ujjammal, úgy két centit.
- Talán – adta meg magát.
- Gyere, menjünk fel – simítottam meg óvatosan a combját.
Kikászálódtunk a kocsiból és egymást támogatva mentünk fel a lakórészbe. Ahogy megláttam a lépcsőt levettem a magassarkúmat, a lábaimat pedig átjárta a megkönnyebbülés. Éreztem ahogy a vér újra áramlik a bokáimon túl is, kicsit megmozgattam a lábujjaimat.
- Jössz? - nézett vissza Zayn, úgy az ötödik fokról.
- Igen – feleltem és lábujjhegyen, kicsit futva szedtem a lépcsőfokokat, megelőzve Zayn-t is.
- Mindjárt kint van a feneked – figyelmeztetett, hogy a ruhám alapból rövid, az ugrálásomtól pedig fel is tűrődött.
- Örülj neki – mondtam a vállam fölött, mire elnevette magát.
Természetesen előbb értem fel, mint ő. A cipőimet behajítottam gardróbba, ahogyan a ruhámat is, mondván holnap majd elpakolom, ezeket úgyse hordom sokszor.
Fehérneműben libbentem ki a kis helyiségből és addigra Zayn is ott volt. Zakója már a sarokban hevert és már a pólója aljához nyúlt, amikor meglátott.
- Uhh – mért végig tetőtől talpig. - Wow.
Gyorsan lekapta magáról a felsőt, majd hozzám lépett. Kíváncsian vártam a reakcióját, hisz  ez volt az egésszel a célom. Egy teljesen új szett volt rajtam, amit még nem is látott. Gondoltam, ha már szülinapom van...
- Perverz vagyok, ha azt mondom, ruha nélkül még gyönyörűbb vagy? - suttogta, miközben ujjait végigsimította a hajamon.
- Talán – vontam meg a vállam. - De szerintem mindegy. Olyan fáradt vagy, a kocsiban is bealudtál.
- Pont elég volt, hogy kipihenjem magam – vándorolt le a tekintete a melleimre.
- Biztos?
- Különben is, a bulin te voltál olyan hulla álmos - jutott eszébe.
- Volt benne egy kis rájátszás - vallottam be és egyik kezem a vállára tettem. - Túlságosan is vágytam erre - csókoltam meg mohón.
Zayn ajkai bekebelezték az enyémeket, csak úgy falta őket. Közelebb húzódtam hozzá, testünk szinte minden pontban összeért és éreztem, hogy kezd feszülni a nadrágja, amitől belemosolyogtam a csókunkba.
Elhúzódtam tőle és elkezdtem az ágy felé terelni. Amikor a lába hozzáért a széléhez végleg elengedtem és gyorsan felmásztam rá, Zayn pedig követett.
A lábamhoz hajolt és óvatosan beleharapott a harisnyakötőmbe, majd lehúzta azt, egészen a bokámig, majd megfogta és elhajította. Feljebb tornázta magát, ajkai súrolták az enyémeket, ami bizsergést váltott ki nálam. Már vártam, hogy mikor érezhetem újra a csókjának az ízét, azonban ezt nem kaptam meg.
- Fordulj meg - utasított gyengéden, de mégis keményen. Eddig az én kezemben volt az irányítás, de tudtam, hogy innen már teljesen átvette. Pontosan tudta, hogy mivel tud rám hatni, úgy, hogy azt tegyem amit ő akar. Bármit megtettem volna, mindenféle értelemben, és ezt ő is jól tudta.
Teljesítettem a kérését, hasra fordultam. Éreztem, hogy a hajamat arrébb tűrte, majd nedves csókokat hagyott a bőrömön. Egészen a melltartómig ért, amit fél kézzel próbált szétszedni, majd mintha az ajakit is éreztem volna kicsit. Aztán sikerült neki és kibújtatott belőle, azonban még mindig nem fordított meg. Tovább haladt lefelé a gerincem mentén, egészen amíg a fenekemig nem ért. Az alsóneműmmel nem akart vacakolni, egyszerűen csak lehúzta rólam.
Kissé szétnyitotta a lábaimat, majd simogatni kezdett, majd egyre erősebben dörzsölni, amitől rövidesen benedvesedtem. Utána éreztem, ahogy ujjait belém vezeti, de nem tudtam megállapítani, hogy mennyit. A dolgom sokkal másabb volt, így, hogy nem láttam semmit. Ki és be húzogatta, körözött vele, egészen addig, amíg el nem kezdtem nyögni. Az érzés egyre jobban eluralkodott és éreztem, hogy közel vagyok.
Sikítottam, majd rövidesen megtörtént amire Zayn várt. Visszaforgatott, így ismét a hátamon feküdtem. Kissé felkönyököltem, majd hagytam, hogy Zayn a csípőmre üljön. Ujjait a számhoz emelte, én pedig készségesen kaptam be azokat. Éreztem a saját ízem rajtuk, és csak akkor esett le nekem a dolog, hogy három ujjai is a számban volt. Zayn akkor sem szedte ki őket amikor már mindent leszoptam róluk, tudtam, hogy csak ezzel ingerelt arra, hogy többet akarjak, amit el is ért. Többet akartam, mint Zayn ujjai.
A nadrágját kezdtem lecipzározni, miközben Zayn-en még mindig egy kaján vigyor volt, ujjai pedig a számban. Kissé megemelkedett, így könnyen toltam le róla a boxerével együtt.
Teljesen meztelen volt, én pedig lehajoltam hozzá, és kezdtem volna a dolgomat, de Zayn nem hagyta.
- Várj - kérlelt, majd áthelyezkedett és az ágy szélére ült. - Térdelj le!
Felálltam az ágyról, majd letérdeltem elé. Nagyot sóhajtottam, majd egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Zayn az egyetlen pasi akit... Igen, és őt is csak eddig kétszer. Olyan ügyetlennek éreztem magam benne, és...
- Gyerünk babe - biztatott.
Először csak végignyaltam rajta párszor, hogy kellően benedvesítsem magamnak. Ezzel a feladattal még ki voltam békülve ezzel a feladattal, de akkor Zayn felmordult, hogy cselekedjek már.
Először csak a végét vettem be, majd fokozatosan egyre többet és többet, de arra is figyeltem, hogy a kétségbeesésem mellett Zayn-nek is megadjam a kellő élvezetet. Úgy döntöttem, hogy jobb gyorsan, ezért az egészet magamba csúsztattam és keményen szopni kezdtem. Olyannyira, hogy kicsit bele is feledkeztem.
- Aúú, Em - szisszent fel Zayn. Hupsz.
Válaszolni nem tudtam, hisz éppen a végtagjával volt tele a szám. Inkább csak jobban figyeltem és igyekeztem finomabban bánni vele.
Úgy látszik ez bejött, mert rövidesen Zayn egy nagyot nyögött, majd a nevemet motyogta. Tudtam, hogy mi következik, így egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót.
Zayn teste megfeszült, majd rövidesen megtapasztalhattam az ízét a számban. Lenyeltem, majd még néhányszor ki és be húztam Zayn farkát a számban, aztán eleresztettem.
Kissé még éreztem Zayn izét a számban, ami igazán tetszett. Kissé megtöröltem a számat, csak a biztonság kedvéért. Feltápászkodtam, majd visszamentem az ágyra. Zayn nem mondott semmit. Zihált lélegzetét kissé helyreállította és kajánul rám mosolygott.
Már épp feküdtem volna el, amikor Zayn megállított.
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk valami újat? - simított végig a belső combomon.
- Legyen - mentem bele azonnal.
- Akkor térdelj! Nekem háttal.
Hangja durva volt, ami csak tovább izgatott. Megtettem amit kért, de felettébb zavart, hogy nem látom, mit csinál. Ahogy végighúz magán párszor, miközben engem néz... Nem bírtam ki, hátranéztem.
- Nem leskelődünk! - vigyorodott el és rácsapott a fenekemre. - Fordulj vissza.
Megtettem amit kért, majd kezeit a csípőmön éreztem, ujjait kicsit belemélyesztette a bőrömbe.
- Lehet, hogy kicsit fájni fog - közölte, de időm se volt reagálni.
Éreztem ahogy lassan folyamatosan beljebb csúszik, csakhogy nem a megszokott nyíláson. Éreztem, ahogy a fenekem kitágul, a fájdalom azonnal végigjárta a testem, én pedig felsikítottam. Zayn még pumpált egy párat lassabb tempóban, hagyta megszokni. Aztán egyre jobban kezdtem élvezni, ahogyan Zayn folyamatosan gyorsabb, durvább mozdulatokat tesz bennem.
Rövidesen egy csodás érzés járta át a testem, ami csak fokozódott amikor Zayn belém ürítette magát.
Kihúzta magát belőlem én pedig fáradtan dőltem rá a párnára. Lihegtem, rettenetesen kifáradtam.
Zayn eltűrt néhány izzadt hajtincset az arcomból, majd kaptam tőle egy puszit.
- Boldog szülinapot, babe!

2/19 * I've Been Lying

Sziasztok! :) Tudom, sokat kellett várni a részre, de nekem is van életem, azon felül, hogy két blogot vezetek, a megértéseteket köszönöm!
Nem lett életem fő műve, de én szerettem írni, remélem nektek is tetszeni fog! ^^
Ó, majdnem elfelejtettem! El sem hiszem, hogy már 100-an vagyunk! Még fel sem fogtam. Fantasztikusak vagytok!!! <333
Jó olvasást! <3
xoxo, Kikiih

I've Been Lying

Utáltam hazudni. A hazugság a legundorítóbb dolog a világon. De tudtam, hogy meg kell tennem annak érdekében, hogy Zayn túllépjen a dolgokon és minden mehessen tovább.
Természetesen nem akartam örökké titokban tartani. Csak addig ameddig le nem csitul a dolog. És nem nagy hazugság ez. Annyit mondtam, hogy Kelsey volt. De nem tudja, hogy Tom barátnője Kelsey. Nem lett semmi komoly bajom, így már túl szerettem volna lépni a témán. Mindennél jobban szerettem Zayn-t, és nem akartam, hogy aggódjon értem.

/Zayn szemszöge/

Kissé keserűen figyeltem Emma-t. Megint elütötték, megint megsérült, igaz most nem olyan komolyan. Tudtam, hogy az én hibám. Erősebbnek kellett volna lennem és el kellett volna fogadnom a döntését. Higgadtabbnak kellettem volna lennem, nem szabadott volna hagynom, hogy az indulataim irányítsanak. Ha nem fogtam volna meg a kilincset és nem tártam volna ki az ajtót akkor sokkal könnyebben le tudtuk volna küzdeni.
Emma, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, közelebb csúszott hozzám az ágyon és karjait a nyakam köré fonta. Óvatosan beleült az ölembe, lábait körbefonta a derekamon. Folyamatosan egyre jobban bújt hozzám, ami megmosolyogtatott. Hihetetlen aranyos volt. Végigsimítottam a haján, és ahogy egyre lejjebb haladtam az egyre világosabb lett. Szerettem ezt a stílust, jól állt neki.
Kissé lehajtottam a fejem, ajkaim a füléhez közel kerültek.
- Nagyon szeretlek – suttogtam és lehunytam a szemeimet.
- Én jobban – válaszolta az angyali hangján.
Néha még mindig nem fogtam fel, hogy ez a csodálatos lány az enyém, hogy a saját karjaimban tarthatom. Sose volt felhőtlen a kapcsolatunk, szerintem sose lesz az. Lehet, hogyha másról lenne szó már réges-rég feladtam volna. De érte küzdök, egészen a végsőkig.
- Egyébként – húzódott el egy kicsit, tenyerét végighúzta a felsőtestemen. - Gondolkodtam.
- Min? - emeltem meg kérdőn az egyik szemöldököm.
- Igazad van – sóhajtotta. - Hülyeség lenne elszalasztanom egy ilyen lehetőséget. Tényleg ez volt az álmom, szóval miért ne próbálnám meg?
Végiggondoltam a szavait és elcsodálkoztam. Komolyan gondolja?
- Tényleg? - kérdeztem meglepve.
- Igen – tűrt hátra zavartan egy hajtincset. - És azt hiszem jól is jött ez az egész vita. Mert ha nem történik meg biztosan nem jövök rá, hogy mit hagynék ki...
Elmosolyodtam és hirtelen valami furcsa érzés járta át a testemet. Odahajoltam hozzá és óvatosan megcsókoltam.
- Olyan büszke vagyok rád.

/Emma szemszöge/

Így, hogy – majdnem – minden rendbe jött azt hittem, hogy Zayn-nel eltöltünk egy kellemes napot. Csak pihenünk, zenét hallgatunk és egyszerűen csak együtt vagyunk. Ennek ellenére három óra táján valaki ráfeküdt a csengőnkre.
- Ki ez? - emeltem fel a fejem Zayn válláról, ahonnan eddig a TV-t figyeltem.
- Nem tudom – mondta, majd feltápászkodott és az ajtóhoz ballagott. Azonnal felismertem azokat a göndör tincseket.
- Emma! - kiáltott fel a bátyám ahogy meglátott és szinte félrelökve Zayn-t, jött be a nappaliba. Csak így vettem észre a még ajtóban álló Colette-t, bár Harry nem igazán hagyta, hogy foglalkozzak vele. - Jól vagy, minden rendben? - kérdezte és látszólag nagyon ideges volt.
- Persze – álltam fel és nyugtatóan megöleltem. - Semmi komoly nem történt, egyben vagyok.
- Fogalmas sincs, hogy mennyire aggódtam érted – szidott le kissé, de közben karjaival átölelte a derekamat.
- Nem akartam – válaszoltam őszintén. Sose szerettem, ha a szeretteim féltenek, holott annyi okot adtam rá eddig nekik.
- De mégis hol voltál? - szólalt meg a barátnőm. Eltoltam magamtól Harry-t és azokba az aggódó nagy szemekbe néztem.
- Kitisztítottam a fejemet – feleltem és most őt öleltem meg. Kicsivel több, mint fél fejjel magasabb vagyok nála, így még én öleltem, ő inkább kapaszkodott belém, mintha csak félne, hogy elfutok.
- De min vesztetek össze ennyire? - tárta szét a karját Harry. Elengedtem Col-t és közben kérdőn Zayn-re néztem.
- Túl ideges voltam, hogy bármit is mondjak – magyarázta. - Csak vázlatosan mondtam el mindent.
- Kér valaki egy teát? - vigyorodtam el idegesen.
Kértek. Én pedig ennek nagyon örültem, mert amíg megfőztem volt időm összeszedni a gondolataimat. Lusta voltam vizet forralni, így a mikróban melegítettem meg, nem túl elegáns módon. Egy tálcára kipakoltam a bögréket, a különböző filtereket, mézet és citromot. Amióta Zayn-nel összeköltöztünk igazi háziasszony lettem. Az előtt nem kellett foglalkoznom ilyen dolgokkal.
Azt reméltem, hogy amikor visszamegyek Zayn már mindent elmondott, nekem pedig csak mosolyogni és bólogatni kell, amolyan „most már túl vagyunk rajta és minden szép” stílusban.
De természetesen nagyon távol álltam az igazságtól. Malik egy szót sem szólt nélkülem, gondolván ha ketten vagyunk a dologban ketten is magyarázzuk ki magunkát. Bár ezen nem kell sokat magyarázni, ami megtörtént megtörtént?
A nappalinkban két kanapé helyezkedett el. Egy közvetlen a TV-vel szemben, a másik pedig ettől kilencven fokban eldöntve. TV-vel szembeni sokkal szélesebb volt, arra kettővel több ember is ráfért. És, hogy miért vannak nálunk ilyen méretek hacsak ketten élünk itt? Ez egy olyan kérdés, amire a költözés óta nem találtam választ.
- Szóval? - kérdezte Harry, kezébe véve egy bögrét.
- Összevesztünk – próbáltam lerendezni ennyivel.
- Az feltűnt – bólintott a bátyám. - Te eltűntél, Zayn megint lesérü... - mondta, de hirtelen elakadt, mivel a mellettem ülő vőlegényem nagy gesztikulálásba kezdett. - Leszomorodott... - próbálta magát kijavítani Harry, nem túl sok sikerrel.
- Már megint mit csináltál? - vontam kérdőre.
- Semmit.
- Malik! - szóltam rá kicsit erélyesebben.
- Csak a szokásos – vont vállat kissé durcásan.
- Muatsd – nyúltam a jobb keze felé, de elkapta. - Mutasd már!
- Vendégeink vannak – sziszegte kellemetlenül.
- Te Harry-t és Colette-t vendégnek hívod? - nevettem fel kissé, és szerintem az érintettek nem tudták eldönteni, hogy ez most sértés-e vagy bók.
Megragadtam a jobb csuklóját, mire az arca furcsa fintorba rándult. Felhúztam a pulcsijának ujját, és ismét szép piros volt. Csakhogy ez alkalommal vagy a kétszeresére dagadt.
- Te nem vagy normális – közöltem cseppet sem finomkodva.
- Téged meg elütöttek – kontrázott.
- Hogy mi?! - kiáltott fel egyszerre Colette és Harry.
- Engem inkább az érdekelne, hogy mit csinált már megint ez a barom – mutattam Zayn-re.
- Kezdjük nálad, hisz a dolog abból fakadt, hogy leléptél – szólt nyugodtan Colette.
- Abból fakadt, hogy összevesztünk – javítottam ki.
- Em, inkább kezdjed – forgatta a szemeit Harry.
- Oké – sóhajtottam fel és Malik kezét a térdére ejtettem, ujjainkat lazán összekulcsoltam, jelezve, hogy most nincs szükségünk egy újabb veszekedésre. - Összevesztünk. Ez már világos mindenkinek. Ideges lettem és leléptem. Ez is stimmel. Elmentem a közeli boltban cigit venni, de aztán végül úgy döntöttem, hogy az idegességemet piába fojtom inkább. Így történt, hogy egy üveg Jim Beam társaságába ücsörögtem a parkban, miközben egyre több cigit szívtam el. Annyira felpumpáltam magam, hogy elhatároztam, hazajövök és hatalmas balhét csapok ki. Ez a felindulás egészen a zebráig tartott, amíg körülnézés nélkül le nem léptem az útra, és ütött el egy kocsi.
- Úristen – sziszegte Col, és alapból világos bőrszíne egy árnyalattal fehérebb lett.
- De nem lett semmi komoly bajom, csak a fejem vertem be kissé. A csajszi tök aranyos volt, felsegített és elvitt magához. Ott aludhattam, reggel kaptam fájdalom csillapítot, reggelit. Egy szó, mint száz, most már minden okés.
- Örülök, hogy nem lett komolyabb bajod – mosolyodott el óvatosan Harry.
Tudtam, hogyha nem így tudta volna meg a hírt sokkal idegesebb lett volna. Ha mondjuk itt lett volna amikor hazaállítok biztosan nem csak mosolygott volna békésen. De miután Zayn küldött neki egy SMS-t, hogy jól vagyok és miután látta, hogy tényleg semmi bajom a történet nem is olyan sokkoló számára.
- Akkor most áttérhetünk Malik-re – fordítottam felé az arcomat.
- Nekem sincs semmi bajom – bizonygatta. -  Ideges voltam és szokás szerint nem bírtam uralkodni magamon. Belevertem a falba, hátha jobb lesz... - mesélte el, sokkal rövidebben, mint én.
- Háromszor-négyszer – tette hozzá Colette a körmét nézegetve.
- Neked miért kell mindig árulkodnod? - nézett rá Zayn, kissé megvetően. Hiába volt komoly a téma, ezek ketten mindig képesek voltak úgy viselkedni, mint az óvódások.
- Neked miért kell mindig ilyen agresszívnak lenni?
- Srácok! - szólt Harry. - Álljatok már le, legalább most.
Zayn és Colette szem forgatva beletörődtek a sorsukba és ezek után viszonylag békésen elvoltak, amíg mindenki megitta a teáját, és ők távoztak. Ismét ketten maradtunk, így máris kissé nyugodtabb lett a hangulatunk.
- Mutasd meg újra – kértem Zayn-t.
- Mit? - kérdezte, úgy mintha nem tudná.
- A kezedet.
Kissé kelletlenül de kinyújtotta elém. Törökülésbe fészkelődtem és óvatosan megfogtam. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de nekem egyre nagyobbnak tűnt, és még mindig nagyon piros volt. Ismertem Zayn-t, nemegyszer okozott kár magában, legtöbbször miattam, amit talán a legjobban utáltam az egészben.
- Mennyivel könnyebb lenne az életed nélkülem – jegyeztem meg halnak, igazából ki se akartam mondani. De kicsúszott.
- Mi? - nézett rám Zayn.
Néhány másodperc csend állt fel. Miért nem tudod befogni a nagy pofádat Emma?
- Ö... - köszörültem meg a torkomat. - Egyszerűen csak... Ez megint miattam van.
- Nem, ez azért van, mert egy idióta vagyok – szidta helyettem saját magát Zayn.
- De ha én nem kezdek el hisztizni és nem vonulok el akkor az egész nem történik meg...
- Én nyitottam ki az ajtót – védett.
- Ugyanúgy megtehettem volna én is – érveltem. - És nekem már annyira lelkiismeret furdalásom van ezek miatt. Mert ha én nem lennék te sokkal nagyobb biztonságban lennél. Néha úgy érzem, hogy a legnagyobb ellenséged az saját magad, és ezt én hozom ki belőled.
- Babe – mosolyodott el kedvesen. Kissé előrenyújtotta a karját, magához ölelt és az ölébe húzott. - Te vagy a legjobb dolog az életemben, és érted simán megéri néha beleverni egyet a falba. Nem érdekel, hogy az mibe kerül nekem. Mert megérdemlem, amiért majdnem elengedtelek. És fogalmad sincs, hogy mennyire hálás vagyok, hogy az az autó nem száguldozott és nem hajtott át rajtad. Még most is reszketek, ha belegondolok... - akadt egy kicsit. - Ha belegondolok, hogy... Hogy meg is halhattál volna – csuklott el a hangja.
Akaratlanul is jobban bújtam hozzá. Még sose volt senkim, aki így törődött volna értem. Akinek ilyen fontos voltam és nem ismer születésem óta. Zayn sosem szeretett kötelezettségből. Zayn egyszerűen csak azért szeret aki vagyok, amit nem tudom neki, hogy megköszönni. Ismeri a múltam, szereti a jelenem, bízik a jövőmben. Nála jobbat akarva sem kívánhatnék.
Meztelen vállamon valami furcsa  nedvességet észleltem. Igaz, nagyon befűtöttünk, így már csak egy spagettipántos topban ültem, de annyira nem volt meleg, hogy izzadjak, pláne nem a vállamon.
Aztán rájöttem, hogy az nem is belőlem származik, hanem Zayn-ből. Fejét szorosan a vállamba fúrta, szinte éreztem ahogyan összeszorítja a szemeit és az agya zakatol, hogy elterelje a negatív gondolatokat.
Még szorosabban öleltem, még közelebb akartam tudni magamhoz, hogy éreztessem: itt vagyok és soha többet nem hagyom el.
Megvártam amíg Zayn lenyugodott. Tudtam, hogy sírt, de igazán én sem dolgoztam fel. Olyan ember, aki nem szeret érzelmeskedni, pláne nem mások előtt. Sose hittem volna, hogy tőle fogom kapni a legszebb szerelmi vallomásokat, például amikor összejöttünk. Azt gondoltam, hogy még egy „szeretlek” szó kinyögése is nehézség számára. De amikor nekem mondja, az egész olyan egyszerű, mint egy köszönés. Amikor együtt voltunk én le is mondtam az esküvő dologról. Tudtam, hogy életem végéig vele akarok lenni, de azt hittem, hogy az neki csak egy csomó nyáladzást jelent és nem látja értelmét. Erre amikor eljegyzett olyan dolgokat mondott amire szóról-szóra emlékszem és akárhányszor eszembe jut bekönnyezek.
De Zayn fél ezektől a dolgoktól, ezért egy falat épített maga köré. Egyfajta páncél, ami egyben álarc. Nem volt könnyű, de azt hiszem nekem sikerült ledöntenem ezt a falat és megismertem a valódi Zayn-t, aki nem mindig a nagymenő, nemtörődöm típusú srác. Azt hiszem félt tőle, hogyha megismerem ezt az oldalát akkor elveszít, hisz nem ebbe a Zayn-be szerettem bele.
Igazából fogalmam sincs, hogy kibe szerettem bele. Minden egyes nap valami újat ismerek meg belőle, és minden egyes nappal jobban szeretem. Lehet, hogy ez az izgalmas benne, nem tudom. Azt tudom, hogy sose fogom megunni az érzést, amikor meglátom és a gyomrom liftezni kezd, ahogyan megcsókol beleszédülök, vagy, hogy csak egy mosolyra van szüksége és én máris fülig vörösödöm. Halálosan szerelmes vagyok Zayn-be, menthetetlenül és... És nem találok több szót, egyszerűen csak szeretem.
Mellkasa már nem járt olyan szaporán, lélegzetvétele megnyugodott, amitől én is felszabadultam kissé.
Még utoljára beszívtam az illatát és eltávolodtam tőle. Fáradtan, megviselten nézett vissza rám. Láttam rajta, hogy már elege van az egészből.
Két kezem közé fogtam az arcát és hosszan megcsókoltam. Meg akartam szabadítani az összes tehertől ami rá szakadt miattam. Azt akartam, hogy végre túllépjünk rajta és soha többet ne legyen semmi ilyesmi.
- Nagyon szeretlek – suttogtam az ajkaiba.
- Soha többet ne hagyj el – kérlelt.
- Soha többet – ígértem meg, mire újra megcsókolt.
Fogalmam sincs, hogy meddig ölelkeztünk a kanapén. Csókokkal halmoztuk el egymást, mintha mintha minimum egy éve nem találkoztunk volna.
Nem éreztem elégnek ezt a közösen ücsörgést ezért úgy egy óra múlva kicsit elszakadtam Zayn-től, aki addig... Igazából nem is tudom, hogy mit csinált a saját dolgaimmal voltam elfoglalva.
Felmentem az emeleti fürdőszobába, ahol volt egy hatalmas sarokkádunk. Őszintén bevallom, még egyszer sem használtuk, és elérkezettnek éreztem az időt rá. Forró vizet engedtem a kádba, de tudtam, hogy sok idő lesz, mire megtelik, így elkezdtem keresgélni. Gyertyák után. Fogalmam sem volt, hogy hol tárolhatunk mi gyertyákat, azt pedig végképp nem, hogy van-e egyáltalán gyertyánk.
Végül aztán egy szekrény eldugott sarkában két csomagra is bukkantam, ráadásul illatosítottak is voltak. Mintha csak rám vártak volna.
Az öngyújtómmal szép lassan elkezdtem őket megnyújtani, kis narancssárga lángjuk kecsesen égett. Csak fel, ne gyújtsam a házat, miközben kiélem a romantikus énem minden vágyát!
A víz lassan megtelt én pedig a fürdőszobaszekrényben kezdtem matatni, és rövidesen megtaláltam amit kerestem. Ajándékba kaptam mindenféle fürdősót és fürdőgolyókat, amiknek most nagy hasznát vettem. A fürdősót túl unalmasnak találtam így a pezsgő fürdőgolyókat vettettem be, amik amint vízbe kerültek elkezdtek összemenni, a víz pedig rövidesen pirosas-rózsaszínes színt vett fel.
Miután mindent késznek nyilvánítottam lekapcsoltam a lámpákat, a gyertyák pedig gyönyörűen megvilágították az egész fürdőt, csupán akkor jöttem rá, hogy így a víz színe egyáltalán nem is látszik. Végül is teljesen mindegy.
- Zayn! - kiáltottam el magam.
- Igen? - válaszolt néhány másodperc fáziskéséssel.
- Fel tudnál jönni?
Lábaim reszkettek az izgalomtól, holott nem volt semmi vesztenivalóm. De mégis valahogy ki akartam engesztelni.
- Megyek – válaszolta, mire a szívem még hevesebben kezdett verni.
Már hallottam a lépteit az emeleten, majd egy pillanatra megállt.
- Hol is vagy? - szinte láttam ahogyan a homlokát ráncolva gondolkodik.
- A fürdőben – feleltem.
Már csak néhány lépést hallottam és az ajtó kitárult. Még a félhomályban is láttam a meglepettséget az arcán. Óvatosan körbenézett, majd a tekintete megállapodott rajtam. Csak félénken elmosolyodtam és hagytam, hogy becsukja az ajtót és közelebb jött.
- Ezt te csináltad? - kérdezte hitetlenkedve.
- Miért, szerinted ki? - nevettem fel.
Szélesen elmosolyodott, majd még egyszer körbenézett. Kissé felkacagott, majd óvatosan megfogta a derekamat és magához húzott. Hosszan csókolt, finoman. Nem siettük el a dolgunkat, volt időnk bőven.
Végigsimított a vállamon én pedig hagytam, hogy a felsőm pántja hanyagul leessen. Nem foglalkoztam semmivel, csak Zayn-nel.
Megragadtam a felsője alját és lassan elkezdtem felfelé húzni, egyedül csak a mozdulat végét siettem el, hogy minél gyorsabban visszatérhessek az ajkaihoz.
A topom másik pántja is oldalra esett, majd az egész anyag a földre került. Melltartó hiányában meztelen felsőtestem azonnal Zayn szeme elé tárult, de nem foglalkozott vele. Csukott szemmel csak az ajkaimra figyelt, míg én lehúztam róla a melegítőnadrágját a boxerével együtt. Kilépett belőlük, majd a leggingsemet húzta folyamatosan lefelé, kissé ügyetlenkedve a fájós csuklója miatt, így segítségére lettem és kimásztam belőle.
Kezemet levezettem a nyakáról, végig a feslőtestén, majd a kezénél megálltam és finoman megfogtam. Lassan húzni kezdtem a kád felé, miközben egy percre se szakítottam meg a csókunkat.
A vádlim a kád szélébe ütközött, így megálltam, elhúzódtam Zayntől.
Először a bal, majd a jobb lábamat helyeztem be a még mindig forró vízbe. Zayn követett, de ő azonnal elhelyezkedett a hatalmas kádban, testét azonnal ellepte a bordós színű víz. A kezemnél fogva húzott maga felé, így letérdeltem úgy, hogy a két lábam az oldalát ölelte át.
Visszahajoltam az arcához, ő pedig azonnal bekebelezte az ajkaimat, miközben a keze a hátamról folyamatosan egyre lejjebb csúszott...

2/18 * Do You Know Your Enemy?

Sziasztok! Siettem a résszel, ahogyan csak tudtam, nem akarok róla mondani semmit, a rész magáért beszél. :)
Szeretném megköszönni a 96 rendszeres olvasót, hihetetlenek vagytok! <3
Jó olvasást és további kellemes hétvégét mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih
U.I.: Orvosoltam a problémát, elnézést kérek mindenkitől.

Do You Know Your Enemy?

A keserűségemet rövidesen átvette az idegesség. Miért nekem kell rosszul éreznem magam amiatt, hogy Zayn megbántott? Miért nem lehet felfogni, hogy ez az én életem és én irányítom?
Oké, azért én is durva voltam, hogy leszaroztam a gyűrűt, amit egyébként azóta le se vettem. Vetettem egy pillantást a csillogó drágakőre és legszívesebben újra elsírtam volna magam.
Mindennél jobban szeretem Zayn-t, és ezt ő is tudja. Akkor miért nem képes elfogadni a döntésemet? Nem akarok a One Direction árnyékában élni, csak mert az egyik tag a bátyám, a másik a vőlegényem.
Szeretem. Komolyan. De ő is mélységesen megbántott. Mindig uralkodni akar, és nem képes elfogadni azt, hogy nekem is van saját életem, az életemnek egy olyan része, amiben neki nincsen beleszólása.
Megláttam egy kisbolt világító feliratát és kissé felvillanyozódtam, hisz ha világít, akkor valószínűleg nyitva is van.
Óvatosan betoltam az üvegajtót és a pult felé néztem. Egy rövid barna hajú, szemüveges srác volt az eladó, végzős gimis, vagy elsőéves egyetemista lehetett.
- Miben segíthetek? - kérdezte felnézve valami újságból.
Kikértem a szokásos cigimárkámat, valamint egy öngyújtót, aztán felnéztem a mellette található polcra. Egy Jim Beam üveg nagyon szemezett velem, így nagyot nyelve a kezemben tartott összegre tekintettem. Az utolsó srolt pénzem, még a régi melómból, illetve még anya utalt át nekem minden hónapban. Most még nem tette, de fogalmam sincs, hogy fog-e még. Nem is igazán számít, hisz bőven elég az, hogy kibékültünk.
Nagyot nyelve kiböktem az ital nevét. A srác kissé meglepődött, de leemelt egy üveggel és a pultra tette. Odaadtam neki az összes pénzemet és tényleg pont annyi volt.
- Köszönöm szépen – eresztettem el egy gyenge mosolyt és már távoztam is az üzletből.
Emlékeztem, hogy volt a közelben egy park, így sietős léptekkel tartottam oda, így néhány perc múlva már egy hűvös tölgyfa padon ültem.
A cigis dobozt magam mellé helyeztem és megfogtam az üveget. Gyakorlott mozdulattal láttam neki az ivászatnak. Az alkohol kissé égette a torkomat, kellemes volt.
Tudtam, hogy nem volt jó ötlet, de muszáj volt. Ha nem látom meg a boltban eszembe se jutott volna, de nem bírtam ellenállni a csábításnak. Azt reméltem, hogy néhány kortynál megállok, lenyugszok aztán... Fogalmam sincs. Túl ideges lettem volna ahhoz, hogy hazamenjek, így valószínűleg vagy Colette-hez, vagy a bátyámhoz mentem volna.
Csak egy probléma volt. Ha én elkezdtem inni, nem bírtam leállni vele. Most is így történt.
Ittam egy keveset, majd elszívtam egy szál cigit. Ismét ittam, majd újból rágyújtottam, aztán még egyszer. A harmadik szál után nem kívántam többet a nikotint, sokkal inkább az alkoholt.
Ott ücsörögtem a padon magányosan, néhány cigarettacsikkel és egy üres üveggel. Gondolataimmal már nem igazán voltam tisztában, de azt tudom, hogy hatalmas volt bennem az indulat.
Elképzeltem, hogy haza megyek és beolvasok Zayn-nek. Közlöm vele, hogy az egész egy hatalmas baromság, és felejtsük el. Felejtsük el egymást. Nincs szükségem rá, nincs szükségem a birtoklási mániájára. Elegem lett abból, hogy állandóan az ő akarta teljesül, hogy mindig ő akar irányítani. Én ebből nem kérek többet.
Tökéletes kis tervet állítottam össze fejben, óriási jelenetet akartam rendezni, még a gyűrűt is a képébe vágtam volna.
Csakhogy, az agyam sokkal magabiztosabb volt, mint a testem. Nagyban siettek kifelé, közben néhány bokornak nekimentem, egyszer-kétszer meg is botlottam. De nem érdekelt, feltéptem a körülbelül combom közepéig érő vaskaput és mentem tovább, nem is gondolkodva.
Egy zebrához értem, ahol nem volt lámpa, így automatikusan úgy gondoltam, hogy átmehetek. Épphogy lelépem az útról fékcsikorgást hallottam, így arra fordítottam a fejem. A két reflektor vakítóan világított a szemembe, a következő pillanatban pedig éreztem, hogy hátraesek és a fejemet a kemény betonba vertem.
Nem voltam olyan sokáig kába. Maximum csak néhány percig. Arra eszméltem fel, hogy valaki gyengéden pofozgat és kétségbeesetten próbál felébreszteni.
- Ébredj már! Csinálj már valamit! - hangja szinte könyörgő volt.
Pislogtam egyet, de a reflektor még mindig nagyon erősen világított, így szinte azonnal visszacsuktam. Vártam néhány másodpercet és újra próbálkoztam.
Lassan kirajzolódtak a felettem álló ember vonásai. Sötét haja felzselézve meredt felfelé, állkapcsának vonala igazán éles volt és karakteres. Zöld szemei aggódóan csillogtak.
- Seggfej! - sziszegtem, ahogy leesett, hogy ez az ember ütött el.
- Felébredtél! - kiáltott fel boldogan. Ember életében nem örült így, hogy leseggfejezték.
- Akár meg is hallhattam volna! - kiáltottam, én már sokkal dühösebben.
- De nem haltál meg – vont vállat. - De, hogy vagy? Fejed nem fáj? Nem tört el semmid?
- Ki vagy te, hogy így aggódsz, az anyám? - forgattam a szemeimet, és kissé felkönyököltem. - Aúú – szisszentem fel.
- Mi az? - ijedt meg.
- A fejem – kaptam oda azonnal.
- Várj, ülj be a kocsimba és akkor megnézzük – ajánlotta.
- Be nem ülök a kocsidba! - képedtem el. - Majdnem megöltél! Mi van ha el akarsz rabolni?!
- Dehogy akarlak elrabolni! - nevetett fel kissé. - Gyere!
Nem tudtam nagyon ellenkezni, egyrészt mert a fejembe süvítő fájdalom jobban elfoglalt, másrészt pedig azért, mert az alkoholtól minden erőm elszállt.
Beültetett az anyósülésre, ő pedig átfutott mellém a vezetőülésre. Amíg beért megállapítottam, hogy ez bizony nem egy olcsó autó lehet. A kormányra sandítottam, hogy csekkoljam a márkáját. BMW.
- Na mutasd – mondta és segített úgy fordulni, hogy háttal legyek neki. Óvatosan tapogatta a fejbőrömet, várva, hogy mikor szisszenek fel. Ennek hála, gyorsan megtalálta a hatalmas búbot a fejem tetején.
- Ez nem jó – rázta a fejét. - Beviszlek a kórházba.
- Ne! Nincs semmi bajom! - ijedtem meg. Utálom a kórházakat.
- Akkor hazaviszlek – mondta, én pedig visszafordultam. Immáron teljes fényben láttam az arcát. Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani.
- Azt végképp ne! Nem akarok hazamenni... - vallottam be.
- Akkor hova vigyelek? - kérdezte lágyan.
Elgondolkodva a kocsi órájára néztem. Éjfél múlt, te jó ég, mit csináltam én ennyi ideig?! Mégse állíthatok be senkihez éjfélkor.
- Nem tudom – ráztam meg a fejem, és eleresztettem egy könnyezett.
- Ne sírj! - simította meg a vállam kedvesen. - Nincsen semmi baj. Csak pihenned kell. Átjöhetsz hozzám, megágyazok, alszol egyet és holnap már otthon is vagy. Rendben?
- Nem vagy perverz? - néztem rá. - Bérgyilkos? Szervkereskedő?
- Egyik sem – nevetett fel. - Megbízhatsz bennem, akármennyire is vészesnek gondolod a múltam.
- Miért gondolnék bármit is a múltadról? - kérdeztem, miközben elfordította a kulcsot. Kezem készenlétben volt, hogy kinyissam az ajtót és ismét kivetődjek az útra.
- Ismersz. Én is téged... - magyarázta. - Te meg sem ismersz?
- Nem – ráztam meg a fejem, és egyre rosszabbul éreztem magam.
- Mennyit ittál? - indult el az autó, viszonylag lassan. Talán nem töröm el semmim, ha kiugrok.
- Egy egész üveg Jim Beam van bennem...
- Úgy már értem – mosolyodott el halványan. - Én vagyok az, Tom.
Elkerekedett szemekkel bámultam rá, ő pedig csak egy amolyan „ez van” stílusban megvonta a vállát.
Kissé lesokkolva ültem az autóban és nem tudtam eldönteni, hogy ugorjak-e vagy sem. Valószínűleg semmi értelme nem lett volna, így maradtam. Nehézkesen, de feldogoztam, hogy Tom Parker-rel ülök egy légtérben, és éppen a háza felé tartunk. Belegondoltam, és nem biztos, hogy ez a legrosszabb lehetőség. Hisz csak a testvérem és a vőlegényem bandájának legnagyobb ellensége.
Ennyi erővel egy bérgyilkossal is ülhetnék egy autóban.

Reggel egy hangra ébredtem. Mintha egy tucat apró bevásárlókocsit toltak volna el tőlem egy méterre. Kissé összeszorítottam a szemeimet és felmorogtam. Még aludni akartam.
Éreztem, ahogyan az ágy kicsit besüpped mellettem és valaki megsimítja a vállamat.
- Zayn? - nyöszörögtem.
- Nem – válaszolta az ágyon ülő személy, szemeim pedig azonnal kipattantak.
Szóval nem álom volt. Tényleg összevesztem Zayn-nel, tényleg elmentem otthonról, tényleg bepiáltam, tényleg elütöttek és tényleg Tom Parker ütött el.
- Ó te jó ég – fúrtam a fejemet a párnába, és már a napom első két percében sírni akartam.
- Jobban vagy? - kérdezte, mintha a szituáció teljesen normális lenne.
- Úgy nézek ki, mint aki jól érzi magát? - kaptam fel a fejem. - Ez minimum felér egy megcsalással!
- Emma, nem is egy szobában aludtunk – ráncolta a szemöldökét.
- Részeg voltam, azt csinálhattál velem amit akartál!
- De nem tettem semmit – nevetett fel. - Kérdezd meg a barátnőmet.
- A midet? - ráncoltam a szemöldököm.
- Egy perc – mosolygott kedvesen, majd elkiáltotta magát. - Kelsey!
Csak halk motoszkálást hallottam, és egy percen belül kinyílt az ajtó. Egy szőke hajú, barna szemű lány jelent meg, szürke melegítőnadrágban és egy fekete pólóban, amiről szinte íródott, hogy a barátjáé. Csodálkozva figyeltem a kecses mozgását, ahogy leül közénk az ágyra, és pislogva néz.
- Emma vagy, ugye? - kérdezte kedvesen.
- Igen – bólintottam kissé félve.
- Kelsey Hardwick – nyújtott kezet.
- Emma Styles – ráztam meg azt, és rájöttem, hogy ez még annál is kínosabb, mint amikor Malik mutatta be nekem Perrie-t.
- Tom elmesélte, hogy mi volt – mondta. - Remélem, hogy nem fáj semmid.
- A fejem egy kicsit – válaszoltam. - De egyébként jól vagyok. Mindjárt haza is megyek, nem akarok zavarni.
- Dehogy zavarsz – mosolyodott el. Szép mosolya van. - A minimum, hogy megreggelizel nálunk és iszol egy teát.
- Ez így van – bólintott a barátja is. - Megyek, összedobok valami kaját.
- Tőlem pedig kapsz valami ruhát – mondta Kelsey, miközben a barátja távozott.
- Miért vagy ilyen kedves velem? - értetlenkedtem. - Hisz a pasid rühelli a bátyámat...
- De téged elvileg bírt, amikor találkoztatok. Olyannyira, hogy rád akart mászni...
- Olyasmi – bólintottam és kissé kellemetlenül éreztem magam a témában.
- És ha ti összejöttök, lehetséges, hogy mi sose – vont vállat. - Ki tudja? De nem ez a lényeg. Biztosan jól érzed magad?
- Persze, csak a fejem – ismételtem el.
- Nem fizikailag értettem – közölte finoman, mire elcsodálkoztam.
- Honnan tudod, hogy másféle is van? - nyeltem.
- Egy boldog húsz éves lány nem sétálgat részegen, pláne nem egy ilyen szép gyűrűvel az ujján – húzta el a száját szomorúan.
- Ó – esett le és a gyűrűmre pislantottam. Azonnal elöntött a bűntudat.
- Persze nem kötelező, hisz alig ismerjük egymást. De nem akarsz mesélni róla? Talán kicsit megkönnyebbülnél.
Visszanéztem Kelsey-re. Kedves arca volt, barna őzikeszemei bizalmasan pislogtak rám. Megbíztam benne, így elmeséltem neki, mindent. Hogy Simon írt egy SMS-t, valamint azt is, hogy idővel miért változott meg a véleményem erről az egészről. Nem szakított félbe, csak néha-néha bólintott, jelezve, hogy figyel.
A történet végéhhez értem, amikor Tom felkiabált, hogy kész a reggeli. Elindultunk, miközben ő összeszedte a gondolatait.
- Én is láttam a videót – kezdte.
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Az összes Twitter felhasználó látta – mosolygott rám, miközben kinyitotta a konyhaajtót és beléptünk. - Tehetséges vagy.
- Miről van szó? - érdeklődött Tom, és letette az utolsó tányért is az asztalra. Mindenfelé zöldségek, felvágottak, pirítósok, kenyerek... Kész terülj-terülj asztalkám-ot szervezett ide.
- Emma videójáról a Twitteren... Meg a Youtube-on, Facebookon... - sorolta.
- Ja, amit Horan-nel nyomtál? - kérdezte és leült az egyik székre.
- Aha – bólintottam, és én is helyet foglaltam.
- Mi van vele?
- Simon Cowell látta, és mondta, hogy amint Emma tudja, keresse fel. De ez a bolond nő nem akarja felkeresni – mesélte, és egyáltalán nem sértődtem meg a bolond nő kifejezésre. Tudtam, hogy kedvesen értette.
- Tényleg bolond – bólintott Tom. Na ez már kicsit bántó volt.
- Nem akarok a testvérem és a barátom árnyékában élni – magyaráztam. - Ha még be is jönne a dolog, tuti, hogy hozzájuk hasonlítanának, vagy azt mondanák, hogy csak miattuk van hírnevem.
- Hülyeség - legyintett Tom. - Tehetséges vagy. Ez egy olyan dolog, amiben akkor sem tudnak belekötni, hogyha akarnak.
- Könnyen beszélsz, nincs is híres testvéred.
- Na és Micheal és Janet Jackson? - vonta fel a fél szemöldökét. - Mindketten hihetetlenül tehetségesek. Vádolták meg valaha Janet-et, hogy csak Michael miatt lett sztár?
Elgondolkodva hajtottam le a fejem és elvettem egy paradicsomot. Azt hiszem, Tom-nak igaza van.
Nem ettem sokat, egyszerűen nem mentek le a falatok a torkomon, de tudtam, hogy muszáj elfogyasztanom valamit, hisz a gyomrom üresebb, mint egy sivatag. A sivatag tele van homokkal... Hülye hasonlat.
Kelsey nagyon kedves volt, felajánlotta, hogy ad ruhákat és hasonlók, de mivel úgyis hazamentem úgy gondoltam, hogy tökéletesen megfelel nekem a tegnapi ruhám is. Azért a fürdőszoba használatát és egy fogkefét elfogadtam, valamint egy hajgumit is, amivel elrendeztem a kissé kócos, göndör tincseimet.
Indulásra készen álltam az ajtóban, búcsúzkodva tőlük.
- Nagyon köszönöm, hogy ilyen rendesek voltatok – néztem rájuk kissé meghatódva. - A minimum, hogy meghívlak titeket ebédelni, vagy ilyesmi.
- Felesleges – legyintett Kelsey.
- Ragaszkodom hozzá – kötöttem ki mosolyogva.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte Tom.
- Tunk? - lepődtem meg a többes számon.
- Elviszlek – mondta, teljesen természetesen.
- Jajj, nem kell! Szeretnék inkább sétálni.
- De szakad az eső – csodálkozott Kelsey.
- Tudom, de nem zavar – mosolyogtam rájuk. - Tényleg mindent köszönök, és majd még beszélünk.
Egy-egy puszival elköszöntem tőlük az ajtóban majd elindultam hazafelé. Persze kellett egy kis útbaigazítás, hogy mit merre találok, de könnyen tájékozódtam.
Az eső szinte azonnal elborította az egész hajamat, így a kontyom egyre nehezebbé vált a fejem tetején. Beleuntam, ezért egy laza mozdulattal kiszedtem a hajgumit. Ha már megázok, ázzak meg rendesen. Jól esett. Mintha kissé kitisztította volna az elmémet és azt hiszem segítségemre volt, hogy megtaláljam a helyes utat.
Már ha az a helyes út, amit én annak hiszek.
Nagyot nyelve álltam meg a házunk előtt. Fáradt voltam, nagyon fáradt, de ahogy ránéztem az előttem lévő épületre, azonnal elöntött az adrenalin. Ideges voltam, fogalmam sem volt, hogy Zayn mennyire haragudott rám. Félve nyomtam le a kapu kilincsét, imádkoztam azért, hogy nyitva legyen.
Nyitva volt.
Lábaim kissé remegtek, ahogyan az ajtóhoz sétáltam, a saját gondoltaimat nem hallottam, úgy lüktetett a fülemben a vér. Ez már nem volt nyitva, így a csengőhöz nyúltam. Kissé furcsa érzés volt a saját házamba csengetni, de így jár az, aki nem visz magával kulcsot. Mentségemre legyen mondva, egy hatalmas balhé közepén a kulcs az ami utoljára eszembe jut.
A megszólalása után körülbelül öt másodperccel már ki is nyílt az ajtó. Zayn meggyötörten, piros, karikás szemekkel fogadott. Azonnal gombóc jelent meg a torkomban és könnyek gyűltek a szemembe. Ez is miattam van.
- Én... - makogtam, de nem tudtam mit mondani.
- Úgy örülök, hogy jól vagy – rázta meg Zayn a fejét hitetlenkedve.
Nem bírtam ki, a nyakába borultam és olyan szorosan akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehetett, és még annál is jobban. Nem érdekelte, hogy csurom víz vagyok, az se, hogy miket vágtunk egymás szeméhez. A derekamnál fogva húzott magához, és szinte a levegőt is kiszorította belőlem, de nem zavart. Mert ott voltam végre, a karjaiban és nem akartam, hogy elengedjen.
A hirtelen megkönnyebbüléstől a könnyeim előtörtek, mert nem bírták tovább, túl régóta voltak elfojtva.
- Hé, mi a baj? - tolt el magától Zayn ijedten.
- Én... Annyira sajnálom – hüppögtem és inkább visszahelyeztem a fejem Zayn vállára, mert nem akartam, hogy tovább így lássa az arcomat.
Éreztem ahogyan a lábát kissé előrenyújtotta és berúgta vele a bejárati ajtót. Utána kissé lehajolt és a térdhajlatomnál megfogott és felemelt. Kikerült néhány bútort, és a karjaiban vitt fel a lépcsőn, míg én tovább sírtam.
Leültetett a puha ágyunkra, kibújtatott a kabátomból és mellém helyezte. Leguggolt elém, kezeit a térdeimre helyezte.
- Ne sírj babe – kérlelt halkan. - Ne sírj, kérlek – nyelt egy nagyot.
Kezeimmel kicsit megdörzsöltem az arcomat, amit eddig a tenyerembe rejtettem. Pislogva néztem rá, és csak még rosszabbul éreztem magam, ahogyan megláttam a keserűséget az arcán, valamint a szemének furcsa csillogását, amit eddig még nem nagyon éreztem.
- Ne haragudj rám – folytatta, - Nem kellett volna, úgy erőltetnem. Nem az én döntésem, nem csinálhatom helyetted.
- Te ne haragudj – fogtam meg óvatosan a kezeit, amik a lábamon pihentek. - Én voltam a túl makacs, és felszínesen gondolkodtam. Aztán pedig olyanokat mondtam, amiket nem is gondoltam komolyan. Ugye ezt te is tudod?
- Tudom – mosolyodott el halványan.
Mintha csak erre vártam volna, testemet átjárta a megkönnyebbülés. Lepattantam az ágyról és letérdeltem Zayn-nel szemben. Kezemet a nyaka köré fontam, miközben Zayn is térdre ereszkedett. Ajkaimat finoman az övéire nyomtam és megcsókoltam. Nyelve már engedélyt sem kért, jól ismerte az utat. Hosszan, kellő sebességgel kényeztette az enyémet, tökéletesen a tudtomra adva, hogy újra béke van.
- Emma – tolt el magától kissé lihegve.
- Hmm? - pislogtam nagyokat.
- Még mindig vizes vagy – közölte, én pedig elnevettem magam.
Játékosan megpofoztam, a vigyor mindkettőnk arcáról letörölhetetlen volt. Feltápászkodtam és elmentem megszárítkozni, Zayn pedig kikészített nekem néhány ruhát. Hajamat nem szárítottam meg teljesen, az túl sok idő lett volna, nekem pedig máris hiányérzetem lett Zayn nélkül.
Ismét egy kontyba tettem, majd egy törülközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből, egyenesen a szobánkba. Zayn az ágyon fekve nyomkodta a telefonját, de természetesen rögtön felkapta a fejét, amint meglátta, hogy alig takarja valami a testemet.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben az arcomon ott volt egy diadalittas mosoly, ami a Zayn-nél elért sikerem eredménye.
- SMS-t, írok mindenkinek, hogy megjöttél – felelte, de a telefon már rég nem volt a kezében.
- Minek? - értetlenkedtem, miközben ledobtam magamról a törülközőt. Zayn szemei kissé elkerekedtem, majd kissé krákogott a válasza előtt.
- Mindenkinek körbetelefonáltam, hátha náluk vagy – mesélte. - De mivel senkinél nem voltál, így mindenki aggódni kezdett. Összecsődültünk a nappaliban és az összes kórházat felhívtuk, hátha megint elütöttek. Én a rendőrséget is akartam hívni, de azt mondták, hogy még korai lenne.
Teljesen meghatódtam, hogy Zayn így aggódott értem. Gyorsan átöltöztem és bebújtam mellé az ágyba. Magához ölelt és nyomott a homlokomra egy puszit.
Tudtam, hogy hamarosan rákérdez, így úgy gondoltam, hogy inkább én kezdeményezek, és mondom el, hogy mi történt.
- Egyébként nem álltatok messze az igazságtól.
- Mármint? - ráncolta a homlokát.
- Tényleg elütöttek – sütöttem le a szemem.
- Ó te jó ég – ült fel gyorsan. - De ugye jól vagy, nincsen semmi baj?
- Úgy nézek, ki mint aki megsérült? - nevettem fel kissé, miközben én is felültem.
- Em, komolyan! - Teljesen kétségbe volt esve, aggódóan fürkészett.
- Csak a fejem fáj, és már vettem be rá fájdalomcsillapítót. Tegnap este elvileg volt egy búbom, de nem tudom, hogy ott van-e még. Szerintem csak a piától fájt amúgy.
- Búb? Mi, pia? - esett kétségbe teljesen. - Előbb mutasd a búbot – egyezett meg magában és a fejemet a mellkasához húzta. Merre van?
Látatlanul a kezét elvezetettem ahhoz a helyhez ahol tegnap este Tom megtalálta. Mára sokkal kisebb lett, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy Zayn úgy érezze, mindjárt meghalok.
- Menjünk a kórházba!
- Dehogy megyünk kórházba – feleltem halál nyugodtan.
- Egy púp áll ki a fejedből!
- Van ilyen – tártam szét a karom. - El fog tűnni.
- Emma! - nézett rám fájdalmasan, én mindenképp kórházba akart vinni.
- Zayn! - utánoztam. - Nincs semmi baj. Kérlek...
- Legalább borogatást hadd hozzak rá.
Hozott rá borogatást. Utána persze már áttért a piálás részére is, amiről reméltem, hogy elfelejti. Persze nem felejtette el.
Elkezdtem mesélni neki, de épphogy eljutottam az elütős részig, Zayn kiborult.
- Ki volt az? Megölöm.
- Nem ölöd meg! - próbáltam lehiggasztani. - Nagyon rendes volt, ő is kórházba akart vinni, de meggyőztem, hogy nincs rá szükségem, csak alvásra. Elvitt a házába és lefektetett aludni. Kaptam reggelit is, meg fájdalomcsillapítót, segített mindenben. Kérlek ne öld meg.
- Ki volt az? - kérdezte Zayn, most már nyugodtan.
Tudtam, hogyha elmondom neki, hogy ki volt az, egyáltalán nem lesz nyugodt. Így hazudnom kellett.
- Egy Kelsey nevű lány.

2/17 * Shit

Sziasztok! :) Visszatértem! Kissé nehézkes volt nekikezdeni az új résznek a Truth About Love befejezése után, de most már valamennyire sikerült feldolgozni a dolgot, az új blogom is elkezdett üzemelni. :) (The Love Of Revenge)
Remélem meg lesztek elégedve a résszel a kisebb szünet után (is). ^^
Jó olvasást!
xoxo, Kikiih <3

Shit

Két erős kar fonódott körbe a testemen. Álmosan pislogtam, és kinéztem a velem szemben lévő ablakon. Már erősen tapostuk január napjait. Az idő kifejezetten hűvös, szinte minden nap esett a hó. De ez nem az a szép hó volt, hanem az a hó ami a szél által az arcodat teljesen lefagyasztotta, a szép fehér táj helyett pedig mocskos, szürke lucsok maradt hátra.
Már csak a látványtól is kirázott a hideg, kissé megigazítottam magamon a takarót, miközben az órára néztem. Már tizenegy múlt. Kissé ellustultunk az utóbbi napokban.
Megfordultam, óvatosan lebontva magamról Zayn karjait. A vállának dőltem és óvatosan megpusziltam, majd megsimítottam az arcát és óvatosan megszólítottam.
- Jó reggelt! - szólalt meg rekedtes hangon, amit annyira szerettem.
- Szia - mosolyogtam rá, és ismét hozzádörgölőztem. - Fázok.
- Fel kéne tekerni a fűtést - állapította meg, majd kissé megemelte a takarót. - És talán fel kéne öltözni.
- Tudom hogy tetszik - vigyorogtam rá magabiztosan.
- Ezt egy szóval nem mondtam. Különösen a melleid. Ahogyan a bimbóid reagálnak a hidegre...
- Jól van, le lehet állni - nevettem fel. - Szóval, nem mész le feltekerni a fűtést? - pislogtam rá angyalian.
- Akkor ha csinálsz reggelit - dörmögte.
- Megegyeztünk - mentem bele.
Az oldalamra fordulva csodáltam Zayn meztelen testét, miközben figyeltem ahogyan felöltözik. Egy mackógatyát vett fel és egy sötétszürke pólót. Szájával csücsörített, majd egy puszit küldött nekem, mire elmosolyodtam.
Nagy nehezen rávettem magamat, hogy én is felöltözzek, egy rózsaszín belebújós pulcsit húztam fel és egy leggingset. Mire leértem a konyhába Zayn már ott volt és kávét főzött.
- Ugye emlékszel, hogy ma korizni megyünk a többiekkel? - érdeklődtem miközben a hűtőben kutattam.
- Persze- bólintott. - Már alig várom - tette hozzá enyhe iróniával a hangjában.
- Miért így mondod? - kérdeztem vissza, majd elgondolkodtam. - Tükörtojás vagy rántotta?
- Rántotta - döntött a második variáció mellett. - Egyébként azért, mert tuti megint leégetnek valahogy, a rajongók megtalálnak, hideg lesz és... Egyáltalán van itt korcsolyád? - ráncolta a homlokát, hisz gondolom nem emlékezett rá, hogy a költözködés során ilyen dolgokat hoztam volna.
- Nem, de Dan kisegített és ad nekem egyet - mosolyogtam rá. - Szerintem jó lesz. Kissé visszamegyünk a gyerekkorunkba - próbáltam lelket önteni belé.
- Egy csapat huszonéves akarja égetni magát a koripályán, azzal, hogy esik-kelik? - értetlenkedett tovább miközben feltörtem a tojásokat egy tálba. - Szoktak a húsz évesek korcsolyázni?
- Mindenki szokott korcsolyázni- magyaráztam.
- Én nem szeretek korcsolyázni. Utálom a víz minden formáját.
- Én imádok - vontam vállat, miközben kerestem egy villát, hogy azzal verjem fel a két tojást. - Ahogy siklasz a jégen, a hangszórókból szólnak mindenféle dalok... Jó hangulata van-
- Mikor korcsolyáztál utoljára? - Ezzel megfogott.
- Tizennégy évesen - néztem rá tanácstalanul.
- És gondolom azóta profi vagy - nevetett ki.
- Ez olyan, mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni - bizonygattam.
- És, ha mégis? Mi van, ha kiskanállal kell felszedegetni téged a jégről? - folytatta.
- Ne ijesztgess - néztem rá szúrós szemmel, miközben kinyitottam egy szekrényt, só után kutatva. - Gonosz vagy!
- Nem vagyok gonosz, felkészítelek - tártam szét a karom. - Csak reálian látom a dolgokat.
- Te inkább pesszimista vagy - nevettem fel. - Neked semmi sem jó?
- De. Például kész a kávé.
Zayn töltött a saját, egyszerű fekete bögréjébe is, valamint az én leopárdosomba is. Mániám a leopárdminta, amiből csak lehet azt szerzek be, ellenben Zayn-nel aki általában az egyszerűség híve.
Végül aztán leültünk és nevetve, jókedvűen fogyasztottuk el a reggelinket.
Mivel ismét összevesztünk a készülődésen, eldöntöttünk, hogy egyszerre megyünk a fürdőbe. Zayn ragaszkodott a zuhanyzáshoz, de én közöltem, hogy este szoktam fürdeni, de ha neki szíve vágya menjen csak.
Természetesen nélkülem már nem volt olyan izgalmas.
Fogmosás közben folyamatosan összefejeltünk, esetleg véletlen ráköptünk a másik fogkeféjére, amire mindketten idegesek lettünk. Miután azzal végeztünk a jöhetett a hajunk belövése. Először használtam a Colette-től kapott hajvasalómat, amit még a dobozából vettem ki. Nem érdekelt, hogy Zayn milyen szúrós szemmel nézett, megelégedtem azzal a magyarázattal, hogy csak ki akarom próbálni.
Ombre stílusú hajam egyenesen is elnyerte a tetszésemet, amire azóta büszke voltam és elhatároztam, hogy megtartom ezt a stílust egy darabig. Hosszú tincseimet átdobtam a jobb, majd a bal vállamon, de mivel úgy nem tetszett inkább mindkét oldalra tettem egy keveset.
Zayn a szokásos stílusában állította be a haját és folyamatosan finomított rajta, még borotválkozás után is, aminél szintén felidegesítettem. Tehetek róla, hogy meglökött, így a véletlenül a szempillaspirálom a homlokomat érte, a rúzsom pedig eltört, így el kellett kezdenem kutatnom a szájfényem után, ami a másik oldalon volt, így meglöktem Zayn-t, aki így kicsit elvágta az arcát, de szerencsére nem feltűnően.
Utána jött az öltözködés. Zayn könnyedén megoldotta egy fehér V nyakú pólóval és egy meleg pulóverrel, de én nem már nehezebb eset vagyok. Végül felvettem egy fekete toppot, majd rá egy pólót, arra pedig egy kötött pulóvert, nehogy megfázzak. Zayn figyelmeztetett, hogy korizás közben meleg lesz, így inkább megszabadultam a toptól, és maradtam pólóban és pulcsiban.
- Indulhatunk? - kérdezte kissé türelmetlenül Zayn, teljesen felöltözve, míg én a földön ülve próbáltam felhúzni a csizmám cipzárját. Egyik, majd másik oldalra tűrtem a farmeromat, de valahol mindig becsípődött és sose jött fel teljesen.
- Nem jön fel ez a szar - szitkozódtam, és már lassan kezdett rám izzadni a kigombolt szövetkabát, amit még a cipőhadművelet vettem fel, és most már nem tartottam jó ötletnek.
- Em, elkésünk, vegyél fel egy másikat - mondta.
- Szerintem nem akarod, hogy elkezdjek válogatni - ráztam meg a fejem vészjóslóan.
- Inkább segítek - bólintott ijedten és leguggolt a lábamhoz. Megragadta, kicsit igazgatta és szemtelenül könnyen felhúzta.
- Akkor jöhet a másik - vigyorogtam rá, mire felsóhajtott.
- Úgy viselkedsz, mint egy kislány - jegyezte meg. - Minek veszel olyan csizmát amit nem tudsz felvenni?
- Mert olyan szép - néztem mosolyogva, miközben Zayn azt is megoldotta.
- Gyönyörű - bólintott, majd feltápászkodott.
- Nem tetszik a csizmám? - képedtem el.
- Em, gyere már, elkésünk - nézett rám fájdalmasan.
- Húzz fel! - nyújtottam fel a két kezemet, mire elmosolyodott és készségesen segített.
Zayn felkapta a fekete korcsolyáját és már mehettünk is a kocsihoz. Az anyósülésen ülve lehúztam a napellenzőt és a kis tükörben megigazítottam a szürke kötött sapkámat, ami kicsit hátralógott és egy pompon is volt a végén. Tökéletesen passzolt a szürke csősálamhoz.
Zayn beindította a motort, én pedig lecsuktam a napellenzőt és becsatoltam magam.
- Mindenki jön? - érdeklődtem.
- Állítólag - felelte tanácstalanul. - A srácok többé-kevésbé tudnak korizni, a csajokat nem tudom.
- Danielle biztosan tud, gondolj bele. Táncosnő, alap, hogy van érzéke ehhez is. Gemma is tud, ezt biztosan tudom, hisz a nővérem. Nem egy őstehetség, de nem esik pofára. Colette... Colette-t hagyjuk.
- Nagyon béna? - nézett rám fájdalmasan, és szinte láttam, ahogy elképzeli Colette-t a jégen, ahogy felkel, aztán megint orra esik. Halványan elmosolyodtam.
- Országos bajnokásgon ötödik lett - közöltem szerényen.
- Colette? - kerekedtek el a szemei.
- Igen.
- Műkorcsolyából?
- Aha - nevettem fel. - Nehéz elhinni, mi? - vigyorogtam.
- Azt hittem, hogy ő is röplabdázott - gondolkodott.
- Röplabdázott, korizott, úszott, kosarazott, focizott... Enyhén telhetetlen - vontam vállat. - De mindig a kori volt a kedvence.
- Hogy fért bele ennyi minden az életébe? - csodálkozott.
- Valamivel el kellett vonnia a figyelmét az otthoni balhékról - magyaráztam óvatosan.
- Ó, értem - esett le neki a dolog, és nem is beszéltünk róla többet.
Az út körülbelül fél óra volt, amit üres beszélgetéssel töltöttünk ki. Illetve másnak üresnek tűnt volna ez a beszélgetés, de nekünk ez más volt. Rengeteg ilyen "üres" beszélgetésünk volt már, ami nekem sokkal többet jelent. Szerintem szükség van egy kapcsolatban ahhoz, hogy bármiről tudj beszélgetni a pároddal, legyen az akármilyen nagy hülyeség.
Bementünk a főépületben, ahol a jegyeket kell megvenni és ahova a cuccokat le lehet pakolni kis szekrénykékbe. Már szinte mindenki itt volt, ismételten a Harry-Colette és a Louis-Gemma páros hiányzott.
- Sziasztok! - mosolyogtam szélesen mindenkire.
- Hoztam a korit - mutatta fel Danielle, miután mindenki visszaköszönt.
- Ú, köszi - csillantak fel a szemeim és mosolyogva a kezembe vettem a fehér, fűzős csodát. Valamiért én mindig is imádtam a korcsolyákat. Olyan szépek.
- Hol vannak már megint? - kérdezte kissé idegesen Niall. - Nem igaz, hogy sose érnek ide időben.
- Szerintem jobb, ha nem tudjuk - jegyezte meg Liam, mire halványan elmosolyodtam. Fiúk és a perverz fantáziájuk.
- Nem vesszük meg addig a jegyeket? - fordult körbe Zayn.
- De csak magunknak, nekik nem - kötötte ki Niall, és elindultak a jegypénztárhoz.
- Na - léptem oda mosolyogva Danihez. - Hogy vagy?
- Jól - vont vállat csillogó szemekkel. - Boldog vagyok. Nagyon.
- Tudom - vigyorogtam és szorosan megöleltem. - Már annyiszor elmesélted, de még mindig nem fogtam fel. És annyira jó, hogy Liam-mel újra együtt vagytok.
- Igen - mosolygott szerényen. - Már most várom, hogy a kezemben tarthassam a babát, holott még csak pár hetes.
- A rajongók mit szóltak, hogy újra együtt voltak? - érdeklődtem.
- Örültek neki - mesélte boldogan. - A többségük szeret, amiért én még mindig hálás vagyok. A babát még nem tudják, és nem is tippelgetnek, hogy miképp jöttünk újra össze. Egyszerűen csak örülnek. Így én is.
- Értem - bólintottam. Szerettem Daniellel ilyen lopott percekben beszélgetni, ameddig kicsit kettesben maradunk, tényleg csak kicsit. Kissé sietősen beszéljük meg a dolgokat, de mindig van mit megbeszélni. Persze, sokkal egyszerűbb amikor összejövünk egy plázában vagy egy kávézóban, viszont így van benne egy kis izgalom. Furcsa dolgok ezek, amiket csak egy igazi barátnővel élhetsz át.
Rövidesen a srácok visszatértek hozzánk és a maradék is megérkezett.
- Belehalnátok, ha egyszer időben érnétek ide? - vonta kérdőre őket Liam.
- Bocsi - mondta sajnálkozva egyszerre mindegyikük.
Megvásárolták a saját jegyeiket és végre mehettünk átöltözni. Az egész egy hosszú folyosónak nézett ki, aminél öt méterenként van egy ajtó az egyik falon, a másikon pedig lakatos szekrények sorakoznak. Túlzottan is emlékeztetettek a régi iskolámra a világoskék szekrények, amikkel szemben ültünk, ezért nagyot nyelve ültem le Zayn mellé a támla nélküli padban. Hogyha jobbra néztem kicsit távolabb narancssárga szekrények voltak, balra pedig zöldek. Gondolom azért találták ki ezt a módszert, hogy az igen népszerű és nagy területű korcsolyapályán könnyebben meg lehessen találni a szekrényeket.
A kabátzsebemből szépen kirángattam a kesztyűmet és a lábszárvédőmet. Fogalmam sincs miért, gyerekkori beidegződés, hogy korcsolyázáshoz, mindig veszek fel, ezért nagyon megörültem, amikor a szekrényem alján megtaláltam a világosbarna darabot.
Nagyon koncentráltam, hogy jó szorosan meghúztam, mert semmi kedvem nem volt esni-kelni mindenki szeme láttára. Így történt, hogy Zayn három perc alatt felcsatolta a korcsolyáját, míg én sokkal többet szenvedtem.
Megnyugtatott, hogy nem voltam egyedül, Gemma, Danielle és még Louis is szenvedett.
- Kész vagytok már? - fordult félig hátra Niall, aki mögöttem ült.
- Én igen - húztam meg a masnit boldogan. És felnyújtottam a kezem. Harry szélesen elmosolyodott és felhúzott a padról. Nagyon rég volt korcsolya a lábamon, így igazán furcsa érzés volt.
- Louis? - vonta fel a fél szemöldökét Zayn, és megfigyeltem, hogy Tommo-n még csak egy korcsolya volt, az se volt becsatolva.
- Miért nem megy be ez a szar? - szitkozódott.
- Úristen de szerencsétlen vagy - forgatta meg a szemeit Zayn, majd féltérdre ereszkedett előtte. Megfogta a csat végét, felemelte és betolta a szíjat.
- Jaa - esett le Louis-nak.
- Gratulálok - bólogatott Malik idegesen és feltápászkodott.
- Legalább átélhettem azt is amit Emma - vigyorgott és már be is csatolta a másik kettőt is.
- He? - értetlenkedtem.
- Tudod. Karácsonykor. Eljegyeztelek - emlékeztetett.
- Ja, már el is felejtettem - legyintettem vigyorogva, ő pedig egy flegma arckifejezést vett fel.
- Ezt megjegyeztem.
Kissé közelebb léptem hozzá, átkaroltam és hozzábújtam. Zayn lenézett rám, majd halványan elmosolyodott. Aztán eszébe jutott, hogy haragszik rám.
- Ettől nem lesz jobb - rázta meg a fejét.
- Kész vagyok! - kiáltott boldogan Gemma és csatlakozott a barátjához.
- Dan? - fordult körbe Colette.
- Már vagy öt perce megvagyok, csak Louis bénaságával foglalkoztatok - vont vállat.
- Akkor mehetünk? - csapta be a saját szekrényének ajtaját Harry.
Mint egy csapat pingvin, totyogtunk végig a puha földön, az ajtóhoz. Liam nyitotta ki, így neki kellett bevárnia az egész társaságot, akikből sokan már a jégen voltak, mire mi odaértünk.
- Félek - vallottam be halkan Zayn-nek.
- Mégis mitől? - értetlenkedett.
- Tök rég koriztam - ismételtem el, amit már nemrég említettem. - Mi van ha tényleg elfelejtettem?
- Em, ne butáskodj, nem felejtetted el - mosolygott kedvesen. - Gyere! - Azzal kesztyűs kezének ujjait összekulcsolta az enyémekkel és óvatosan felmentünk a jégre.
Szinte már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Az első lépéseknél még bizonytalan voltam, de utána gyorsan belejöttem és be is értük a többieket.
Meglepett, hogy Colette most egyáltalán nem menőzik, csak egyszerűen korizgat, mint a többiek. Talán kinőtte a felvágós stílusát a jégen?
A zene szólt, az emberek körbe körbe mentek. Kívülről nem néz ki olyan jól, mint amilyen valójában. Van egy különleges hangulata, ahogy a barátaiddal nevetsz, ahogy a barátod egy egész körön át kerget, aztán elkap és megcsókol. Ahogy kicsit lepihentek, isztok egy meleg teát. Igazán boldog percek ezek, amikor elfelejtheted a kinti gondokat.
Néhány fárasztó kör után úgy Niall, Zayn és én leültünk egy padra a pálya szélén, hogy kicsit pihenjünk. Óvatosan szorongattam a teás poharamat ami kellemesen felmelegített. 
- Nagyon finom itt a fánk - gyűrte össze a szalvétáját Niall.
- Hogy tudsz mozgás közben enni? - fintorogtam.
- Niall mikor nem tud enni? - forgatta a szemeit Zayn.
- Fontos az energiabevitel - magyarázta a szöszi.
- Aha - bólintottam nem túl meggyőzően.
Belekortyoltam a teámba, de aztán majdnem kiköptem a nevetéstől. Hirtelen felvillant Colette alakja, hatalmasat ugrott, majd egy ízléses pörgésbe váltott. Mégse szokott le róla.
A többiek felé kaptam a tekintetem, a legtöbben pedig döbbenten bámulták.
- Colette, hol tanult meg így korizni? - képedt el Niall.
- Nem olyan rossz hely ez a Cheshire - vontam vállat szerényen.
- Mindjárt jövök - itta ki a pohara tartalmát Zayn. - Kidobom - mutatta meg nekünk az üres papírpoharat.
Csak bólintottunk és hagytuk, hogy útjára menjen. Szórakozottan nézegettem a korcsolyámat és mosolyogva meredtem, amikor Niall megszólított.
- Boldog vagy?
- Hmm? - kaptam fel a fejem.
- Csak úgy átlagosan - magyarázta. - Mindig mosolyogsz meg ilyenek. Persze, hisz a dolgok a legjobban alakulnak közted és Zayn között.
- Ja, hát igen - pirultam el egy kicsit, majd elgondolkodtam. - Szerinted nem elhamarkodott ez az egész?
- Nem hiszem - rázta meg a fejét. - Ha rólatok van szó, akkor nem.
- Aha - bólintottam elgondolkodva.
Néhány percig csendben ültünk egymás mellett és meredtünk magunk elé. Nem az a fajta kínos csend volt, inkább az a jóleső. Kedveltem Niall-t, nagyon is. Nagyon jó humora van, de mindig tudta, hogy hol a határ. Ha szomorú voltam meghallgatott, és elvonatkoztatott mindenféle tényezőtől. Egy olyan barát, aki mindenkinek kell, és aki nélkül fogalmam sincs, hogy hol tartanék most.
- Egyébként te nem érzed magad rosszul a társaságunkban? - kérdeztem nagyot nyelve.
- Mi? - értetlenkedett.
- Úgy értem, hogy egy csapat szerelmes között ott vagy te egyedül, mint szingli - próbáltam finoman megmagyarázni. - Nem érzed ettől... Olyan kellemetlenül magad?
- Dehogy - mosolygott rám szélesen. Amióta levették a fogszabályzóját még jobban áll neki a mosolygás, és a kisfiúsból átment a szépfiúsba. Mindkettő dögös. - Én imádok itt mindenkit, és fel sem tűnik, hogy itt mindenki szerelmes. Ami persze rám nézve tök jó, mert nem hiszem azt, hogy kívülálló lennék.
- És nem akarsz barátnőt? - tudakoltam.
- Őszintén? - pislantott egyet. - Nem igazán. Persze ha lenne nem bánnám. De nem akarok csak azért egy lányt, hogy elmondhassam, van barátnőm. Majd ha tényleg szerelmes leszek. Addig pedig tökéletesen elvagyok.
Már épp válaszoltam volna, hogy ez milyen klassz meg ilyenek, amikor Louis beállított elénk.
- Hé, jöttök még pár körre? Utána lépnénk.
És így is lett. Mentünk még néhány kört, utána pedig mentünk lecsatolni. A korim kissé vizes volt és koszos, így megígértem Daninek, hogy hazaviszem és letisztítom. Természetesen ellenkezett, de engem nem nagyon érdekelt. Ez volt a minimum.
Zayn-nel kellemesen elfáradtunk, így a nap további részében csak döglöttünk a kanapén, beszélgettünk és pihentünk.
- Emma? - szólalt meg. A TV-ben éppen Így jártam anyátokkal ment, ami nagyon lekötött, így néhány másodperc fáziskéséssel válaszoltam a mögöttem elhelyezkedő Zaynnek, akinek közben végig simogattam a derekamon átsimuló karját.
- Igen?
- Már nagyon régóta halogatjuk és bármikor megpróbálom megkérdezni kitérsz alóla - kezdte. - Szóval... Mikor akarsz találkozni Simon-nal.
Lesütöttem a szemeimmel. Igaza volt, már nagyon régóta kerültem a témát. Mert egyszerűen féltem bevallani.
De most muszáj volt.
- Én - köhintettem halkan, mert a szavaim hirtelen elakadtak. Megfordultam, így szembe kerültem Zayn kérdő tekintetével. Nagyot nyeltem és bevallottam. - Én nem akarok találkozni Simon-nal.
- Ne aggódj - boxolt bele a vállamba kicsit, mosolyogva. - Nem olyan bunkó, mint amilyennek tűnik.
- Nem úgy értem - ráztam meg a fejem és felültem, gondolva úgy egyszerűbb. Törökülésbe helyezkedtem, Zayn pedig kissé felém fordulva, értetlenkedve figyelt. - Egyáltalán nem akarok vele találkozni. Se senkivel ilyen téren. Én már... Nem akarom ezt az utat járni.
- Mi? - kelt fel ő is. - Nem akarod... Nem akarsz énekes lenni?
- Nem.
Zayn arcán elég sok fajta érzelem futott át. Értetlenség, tudni akarás, elkeseredettség.
- Mégis miért? - kérdezte még mindig hitetlenkedve. - Eddig ez volt az álmod. Mindig mesélted nekem. A színpad, a fények...
- De rájöttem, hogy ez nem nekem lett kitalálva - sóhajtottam. - Ha így lenne akkor... Akkor már ott kéne lennem. Akkor nekem is meg kellett volna próbálnom, mint anno Harry-nek. Így már nem... Ez Harry élete és nem az enyém.
- Mi köze ennek az egésznek Harry-hez?
- Az, hogy Harry tette híressé a Styles vezetéknevet - mondtam. - Ha én megjelenek, mindig csak hozzá fognak hasonlítani. De én nem ezt akarom. Én nem a testvérem árnyéka akarok lenni, én ennél önállóbb vagyok.
- Ez hülyeség - közölte. - Azt hittem elég makacs vagy ahhoz, hogy ezen felülkerekedj. Azt hittem, hogy az a fajta vagy, aki valóságot akar csinálni az álmaiból.
- Felnőttem Zayn. Tudom, hogy ez sokkal inkább rémálom lenne.
- Akkor mégis mihez akarsz kezdeni? - nevetett fel idegesen. - Majd én eltartalak életünk végéig? Szépen lógatod a lábad és nem teszel semmit?
- Tudhatnád, hogy én nem ilyen vagyok. Tudhatnád, hogy nem az a fajta vagyok, aki elhiszi, hogy majd abból megél, hogy a barátjának, minden este szétnyitja a lábát. Amit azért ne hagyjunk ki, te eléggé élvezed is. Ezzel nincs is baj, csak tudhatnád, hogy én igenis a saját lábamra fogok állni. Még nem tudom, hogy pontosan, hogyan, de sikerülni fog.
- Basszus Emma, akkor itt az alkalom! Felhívjuk Simon-t és leszervezünk egy találkozót és hajrá! Nincs mit veszíteni! - magyarázott indulatosan.
- Mit nem lehet ezen felfogni? - kiáltottam el magam. - Nem akarok énekelni! Nem akarom, hogy Harry-hez hasonlítsanak, nem akarom, hogy azt mondják, hogy csak azért lettem sztár, mert a menyasszonyod vagyok! - mutattam a gyűrűre, és hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak. Ha nem akarsz életed végéig eltartani minek jegyeztél el?
- Em, te is tudod, hogy hogy értettem - szólt hirtelen gyengédebben.
- Nem Zayn, nem tudom - ráztam meg a fejem. - Tudod mit? Nem is érdekel - pattantam fel. - Nem fogok Simon-nal találkozni és kész. Ez az én életem, nem irányíthatsz.
- Emma - szólított a teljes nevemen. - Tudod, hogy én csak azt akarom, hogy neked legyen jó.
- Persze, hogyne - legyintettem és elindultam felfelé a lépcsőn.
Idegesen léptem be a szobánkba és letéptem magamról a melegítőnadrágom és felvettem a farmerom ami hanyagul félre volt dobva. Felkaptam egy pulcsit és idegesen robogtam le a lépcsőn. Zayn ugyanúgy ült a kanapén és értetlenül bámult rám.
- Hova mész?
- Cigiért - feleltem. Tényleg oda mentem, de kérdéses volt, hogy mikorra érek haza.
Kiléptem az előszobába, ahol idegesen kotorásztam a táskámban a pénztárcám után, valamint az abban lévő pénz után.
- Adjak? - kérdezte Zayn az ajtófélfának támaszkodva.
- Nem kell. Nem hagyhatom, hogy életed végéig te tarts el - idéztem az nemrég elhangzott szavait.
- Em - döntötte hátra a fejét.
- Zayn, nem érdekel - néztem rá. - Majd jövök.
- Nem mész te sehova - rázta meg a fejét. - Nem akarom, hogy egyedül mászkálj - mondta és azzal az ajtó elé lépett.
- Zayn, lassan húsz éves vagyok, nem tíz - közöltem. - Nyugodtan mászkálhatok este az utcákon.
- De én akkor sem akarom.
- Fél tíz van - forgattam a szemeimet. - Nem lesz semmi bajom. Tudok vigyázni magamra.
- Persze, hogy tudsz - bólintott, hangjából csak úgy sütött a szarkazmus. - Azért kellett másnap reggel a kórházba mennünk.
- Na most elég volt! - kiáltottam el magam és lekaptam a kabátom a fogasról. - Csak azért, mert ez a szar az ujjamon van, még nem állsz felettem!
- Szar? - vonta fel a fél szemöldökét kérdőn, és azonnal lelkiismeret furdalásom lett.
- Én... - suttogtam, de nem tudtam mit mondani.
Zayn ellépett az ajtótól, megragadta a kilincset és kitárta előttem. Nem bírtam a szemébe nézni, így köszönés nélkül kisétáltam mellette.
Összehúztam a kabátomat és könnyeimet nyelve dolgoztam fel a dolgokat. Utáltam Zayn-nel veszekedni, de azt hiszem idáig még nem fajult el.
Folyamatosan hátra-hátra néztem, hátha utánam jött. Minél távolabb voltam, annál jobban könnyeztem.
Nem jött utánam, és amikor befordultam tudtam, hogy már nem is fog, a könnyeim pedig utat törtek maguknak.