3. fejezet * Stars

Sziiasztok! :DD Hoztam az új rész ahogy tudtam remélem elfogadható lett. :')) Őszintén szólva az Everything About Youra nem tudom mikor érkezik új rész, nagyon elállt az ihlet, de azért igyekszem. :// I'm sorry. :(( De remélem ezzel kiengeszteltek és nagyon sokat jelentene, ha kapnék néhány komit. Még mindig nincs kommenthatár és nem is lesz, de azért nagyon jól esne 1-2 szó. :')) xoxo.

Stars

*Zayn szemszöge*

Láttam, hogy Emma a bakancsa orrát bámulva gondolkodik. Inkább nem kérdeztem rá, hogy mi történt, mert láttam az arcán, hogy komoly dolog. Harry is hasonló arcot vág amikor fontos dolgok járnak a fejében. Igazából ahogy végignézek rajta vannak dolgok amik Harryre emlékeztetnek, de egyébként ha nem tudnám, hogy Harry ikertestvére akkor nem is fordult meg volna a fejemben. Kinézetben leginkább csak abban hasonlítanak, hogy mindkettőjüknek göndör haja van (igaz Emmát csak kiegyenesített hajjal láttam eddig, de Harry mutatott róluk egy képet amin göndör haja van) és talán a szemük. Mindkettőjüknek zöld szeme van. Talán Emmáé egy kicsit sötétebb, de mindkettőjük szemében látni a teljes őszinteséget. És amikor elkapsz egy-két olyan pillanatot amikor ez a két zöld szempár egymásra szegeződik látod, hogy mindketten úgy érzik, hogy ők szúrták el és nem a másikuk. Mindketten helyre akarják hozni. De félnek. Félnek, hogy túlságosan sok ideig voltak egymástól ilyen távol.

Mindkettőnk elmélkedését a mikró pittyegése szakította félbe. Emma előrenyúlt, hogy kinyissa a mikrót és akkor végignéztem a karján lévő tetováláson. Az alkarja felső részén egy kanyargós vonalban végig csillagok húzódtak. Néhány teljesen fekete volt, de volt olyan is aminek csak a körvonala volt felvarrva. Egyébként ahogy reggel elnéztem teljesen szép és ízléses tetoválásai vannak.

-Hány tetkód van? - kérdeztem tőle, miközben ő kinyitotta a popcornos zacskót amiből a füst elszállt az arca előtt.

-8. - nézett fel rám, miközben kiszórta egy tálba a kukoricaszemeket. - 2 éve varrattam az elsőt. Amikor...

-Értem. - szakítottam félbe. Tudtam, hogy arra céloz, hogy amikor Harry elment. 

Emma hálásan elmosolyodott aztán felém tolta a popcornos tálat.

-Kérsz?

-Kösz. - mosolyogtam rá és belenyúltam. - Gyere menjünk vissza a többiekhez.

*Emma szemszöge*

Kicsit furcsa, de Zaynnel nagyon gyorsan megtaláltam a közös hangot. Teljesen megértő és kedves volt, pedig alig 5 percet beszéltünk kettesben. Fura...

A nap végül egész jól eltelt. Igaz Harryvel külön nem beszélgettem, de így hármasba egy kicsit azért dumáltunk, de nem voltunk teljesen felszabadulva.

Amikor anya és Gemma hazaértek nekiálltunk vacsizni. Rendelt pizza. Amikor kicsit megelégeltem a jópofizásból felkaptam még egy szeletet és felmentem a szobámba. Befeküdtem az ágyamba és a laptopomból hangosan üvöltettem a zenét. Reece Mastin hangja majdnem kiszakadt a hangszórókból ahogy a Freakshow szólt. Ez az egyik kedvenc számom tőle. 

Éjfél körül félreraktam a laptopom és elkezdtem gondolkodni. Itt vagyunk, 2 ikertestvér és úgy viselkedünk egymással, mint 2 idegen. De miért? A képzeletbeli kötél elméletileg a világ bármelyik pontjáról is képes összetartani minket. Nem? Emlékszem, egyszer valaki azt mondta nekem, hogy szerencsések vagyunk, hogy nem egyedül érkeztünk ebbe az őrült világba. Hát igen. De amikor életünk legőrültebb részét éljük meg teljesen távol vagyunk egymástól. Miért kell ennek így lennie? Miért vesztünk össze-e miatt? 

A végére már annyi gondolat ébredt a fejemben, hogy úgy éreztem kell egy kis friss levegő, hogy kiürítsem a fejem. Kisétáltam a kertbe és utána jöttem rá, hogy egy pulcsi azért nem ártott volna, mert azért elég hideg volt így. 

Leültem a nyirkos fűre és felhúztam a lábam, amit két kezemmel szorosan átöleltem. Óvatosan felnéztem az égre és a csillagokat és a Holdat figyeltem. Nem tudom, hogy mióta ülhettem ott egyedül a gondolatimmal, talán 20-30 percet amikor halottam, hogy a kis kerti pagoda kicsit megreccsen, vagyis valaki felállt a padról. Ijedten néztem oda, hogy vajon ki lehet az, mert tippem se volt és ha azóta amióta itt ülök nem vettem észre akkor biztos engem figyel és...

-Miért vágsz ilyen ijedt fejet? - kérdezte mosolyogva Harry, miközben eltette a fülhallgatóját a zsebébe.

-Megijesztettél jó? - tártam szét a karom.

-Kicsit gáz, ha már ilyen szinten tartunk. - húzta félmosolyra a száját. - Ide ülhetek?

-Nem Harry, megtiltom, hogy leülj a fűre, tudod megsértődök ha szétnyomod a fűszálakat. - mondtam cinikusan

Harry nevetve leült mellém, majd ketten folytattuk az előbbi tevékenységemet, vagyis a csillagok bámulását. Egy kicsivel később Harry megszólalt.

-Hiányzol. - értettem, hogy miért nem rakta múltidőbe. Hiába találkoztunk olyan mintha több ezer mérföld távolság lenne köztünk.

-Te is. - suttogtam alig hallhatóan.

-Miért csináltuk ezt?

-Igazából... - vakargattam a tarkómat. - Én sem értem. De mardos a tudat, hogy nem vagy a közelemben. Hogy nem tudsz lekeverni egy pofont ha hülyeséget csinálok. Hogy nem tudsz elkapni, ha zuhanok. Hiányzol az életemből. És nem csak magam miatt. Szükségünk van egymásra. De félek, hogy elkéstünk. 

-Hidd el nem késtünk el. Csak újra rá kell találnunk egymásra. 

-Szerinted sikerül? - néztem rá félve.

-Biztos vagyok benne. Csak... Csak nem szabad felgyorsítani a dolgokat. Max rásegíteni, de nem szabad siettetni. Az veszélyesebb. - végiggondoltam a hallottakat és azt hiszem Harrynek igaza van. Talán van még esély.

A fejemet Harry vállára hajtottam, ő pedig közelebb húzott magához. Még egyszer végiggondoltam a beszélgetésünket...

-Vágod, hogy milyen nyálas szöveget nyomtunk le?

-Nem is te lennél. - röhögte el magát.

*Harry szemszöge*

Azt hiszem tegnap este javult valamit a kapcsolatom Emmával. Ha nem is olyan, mint régen, talán egy fél fokkal jobb. Épp a mosdóba indultam amikor az ajtó magától kinyílt előttem.
-Szia. - mosolyodott el halványan Emma.
-Hello. Végeztél? 
-Nem Harry, a folyosón fogom befejezni a dolgaimat. - forgatta meg a szemeit.
-Oké, értem. - nevettem el magam és bementem.
Amikor végeztem elsétáltam Emma szobája mellett és hallottam, hogy üvölt bent a zene. Ciara és Justin Timberlake közös száma a Love Sex Magic. Bekopogtam és meg se várva a választ benyitottam. 
-Mit akarsz? - fordult felém a szekrényéből.
-Csak gondoltam benézek. - védtem magam.
-Aha. És látsz valami érdekeset? - vonta fel a szemöldökét.
-Harapós vagy. - jegyeztem meg. 
-Ezzel sokat segítesz a helyzeten. - túrt bele a hajába tehetetlenül.
-Segítsek valamit? - mentem egy kicsit közelebb hozzá. Csak féltem, nehogy rám támadjon. Emma mindenre képes ha ideges.
-Nem tudom mit vegyek fel. - na erre a kijelentésre meglepődtem. 
-Itthonra minek öltözöl itt?
-Melózni megyek. - ütögette meg finoman az öklével a homlokom. 
-Jaa. - esett le. - És mi a probléma?
-Nem találom az ACDC felsőm. 
-Még mindig gyűjtöd? - kérdeztem mosolyogva az együtteses pólókra utalva. Emma csak halvány mosollyal bólintott.

Végül nagy nehezen választott és egy zöld inget vett fel fekete-fehér mintás rövidnadrággal. 
-Akkor lépek. - vette fel a táskáját és megnézte, hogy mindene megvan-e. 
-Ha később bemegyünk a srácokkal az gond? - kérdeztem. Emma felnézett a táskájából és elgondolkodott.
-Végül is nem. - rázta meg a fejét. - Gyertek nyugodtan. Csak anya nem tudja, hogy ott melózok...
-Hogyhogy? - lepődtem meg.
-Nem hiszem, hogy támogatná. - gondolkodott el a válaszán. - Na tényleg megyek, mert elkések. Szia.
-Hello. - intettem a csukott ajtónak.
Most egy kicsit tüzetesebben is végignéztem Emma szobáján. Körülbelül annyit változott az évek során, mint Emma. A fal tele volt különböző együttesek posztereivel, az íróasztala teljesen rendetlen volt, a cipők szétdobálva, és a paplan meg félig lent a földön. Le se tagadhatjuk egymást.

*Emma szemszöge*

Kicsit meglepődtem amikor Harry megkérdezte, hogy mi lenne, ha ma este is bejönnének a bárba. Aztán végül egy mindegy alapon mondtam, hogy jöjjenek. Colette ahogy minden nap a szokásos helyén ülve várt.
-Szia. - öleltem meg.
-Mi van veled? - tolt el magától.
-Mi lenne? - néztem rá furán.
-Jó kedved van. - mondta, mire elgondolkodtam.
-Ömm.. talán. - vontam meg a vállam
Colette már kérdezősködött volna, de Rob közbeszólt.
-Emma. Gyerünk. - mutatott, hogy már énekelnem kéne. Bocsánatkérő pillantások közepette felvánszorogtam a színpadra és énekelni kezdtem Pink God is a DJ c. számát, de közbe kicsit elgondolkodtam. Tényleg boldogabb lennék? Csak Harry puszta jelenléte boldoggá tett? Én pedig pont nem ezt akartam. Visszajött, elmegy és utána minden úgy lesz, mint eddig. Megint pofára fogok esni.
Harryék pont az utolsó számra értek be és láttam, hogy mindhárman rám figyelnek. De észrevettem, hogy Zayn a tekintetével többször is végigmért és aztán mindig elmosolyodott. Ezt nem tudtam mire vélni ezért az utolsó pár sort már elég zavartan énekeltem, de csak vége lett a számnak.
Ahogy sétáltam le a színpadról megint jöttek az undorítóbbnál undorítóbb megjegyzések, de ma senki nem volt olyan kreatív, hogy visszaszóljak. Ahogy leültem Colette mellé (aki közben csatlakozott a srácokhoz) Harry idegesen bámult egy srácot aki erősen stírölt engem.

-Megverjem? - kérdezte egy picivel később.
-He? - néztem rá hülyén, majd elnevettem magam. - Hidd el, megtanultam már kezelni. 
-Nagyon jó voltál. - mosolygott rám Zayn.
-Köszi. - tűrtem el egy tincset a fülem mögé. 
-Mit kérsz? - jött elém mosolyogva Drake.
-A szokásosat. - utaltam a kedvenc koktélomra és Drake ment is elkészíteni.
Drake kihozta a koktélom és utána csak hallgattam a többiek beszélgetését. Most valahogy nem volt hangulatom mindenhez vigyorogva hozzáállni. Inkább csak azzal a kis hülye esernyővel játszottam amit Drake beledobott a koktélomba.
-Oké, szerintem menjünk haza. - nézett az órájára Louis.
20 perc múlva elindultunk. Az úton szintén csöndben sétáltam erősen a cipőm orrát bámulva. 
-Én innen a másik irányba megyek. - mondta Colette a haját csavargatva.
-Elkísérjelek? - kérdezte a bátyám mosolyogva. Idióta.
-Nem köszi hazatalálok egyedül is. - fordult sarkon Colette mosolyogva. Okos.
Az út további részében a srácok hülyültek meg jól elvoltak, közben beszéltek valami Niall-el és mindhárman egyszerre üvöltöztek a telefonba. Ahogy így végignéztem rajtuk egyszerűen csak boldogsággal töltött el, hogy Harry megtalálta a helyét.
-Jó éjt srácok. - köszöntem el tőlük amikor beértünk a házba és egyenesen a szobámba mentem.
Átvettem a pizsamám ami egy fekete topból és egy kék bugyiból állt és befeküdtem az ágyamba. Egy órát forgolódtam, aztán arra a tényre jutottam, hogy alvásra semmi esélyem, ezért inkább kiültem az ablakomba. Az ablakpárkányom elég széles volt, hogy kitudjak ülni, igaz kiskoromban anya rosszul volt tőle, mert félt, hogy kiesek és most se rajong érte, de csak nem fogok kiesni egy ablakból. Legalábbis nagyon remélem. Elővettem a telefonom és benyomtam a zenét és próbáltam kikapcsolni az agyam. Egy 25 perc után kaptam egy sms-t. Ismeretlen szám, de azért természetesen túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy ne nyissam meg.

Ne ülj az ablakba, még megfázol.! :))

Na erre nagyon nem számítottam. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Egy kicsit jobban kihajoltam. Az egyik mellettem lévő szobában Harry van, a másik pedig az egyik srác vendégszobája, de nem tudtam, hogy kié. Először előrébb néztem, mert ugye az a logikus és megláttam az ablakban támaszkodó Zayn-t egy cigivel a kezében. Intett egyet, majd mélyen beszívta a mérgező nikotint. OMG, de jól néz ki... Megráztam a fejem és válaszoltam.

Emma: Te meg ne cigizz, mert rákos leszel. Az rosszabb. :'d De.. honnan tudod a számom? 

Zayn: Hehe. Egyébként kimásoltam Harry telefonjából.

Emma: Ezzel a személyi jogaimat sérted! 

Zayn: Perelj be. :DDDD

Emma: :PP Heey, hova mész?

Az utolsó üzenet arra utalt, hogy hirtelen eltűnt. Azért mondhatta volna, hogy bocs bealszok mert annyira nem érdekelnek a hülye smseid... Aztán...
-Gondoltam ne legyen magas a telefonszámla. - nyitott be hozzám mosolyogva, majd egy kicsit elakadt és végignézett rajtam. Valószínűleg a sötétben nem nagyon látta, hogy alig fedi bármi is a testemet. De azért ennyire jó csaj nem vagyok. 
-Mit szeretnél?
-Láttam, hogy nem vagy jó passzban. - ült le az ágyamra.
-Honnan veszed? - ugrottam le az ablakból, majd leraktam a telefonom az éjjeliszekrényemre.
-Láttalak a bárban, meg hazafelé is csak csendben meredtél magad elé. Mi a baj?
Leültem Zayn mellé majd szomorúan elhúztam a számat.
-Csak... - kezdtem. - Annyira nem bírom, hogy Harryvel ilyen keveset találkozok. Régebben úgy gondoltam, hogy azzal szerzek magamnak a legkevesebb fájdalmat ha megpróbálom kizárni őt az életemből. Hátha úgy nem olyan mardosó. De még így is minden egyes apró hülyeségről ő jut az eszembe. Mindent megpróbáltam, hogy elfelejtessek magammal mindent ami hozzá kapcsolódik. De valahol mindenhol ott van. Egyszerűen szükségem van rá. És most... Hagytam, hogy újra egymásra találjunk egy picit. De ti lassan elmentek és megint minden kezdődik előröl. Újra depresszióba esek és elvonom magam a külvilágtól. Nem bírom nélküle, szükségem van rá. - Zayn végig mélyen a szemembe nézett és amikor befejeztem a mondandóm nem mondott semmit. Nem mondta, hogy sajnálja. Azt se, hogy megérti. Nem mondott semmit. Csak szorosan magához ölelt és hagyta, hogy az elmúlt évek fájó emlékei kijöjjenek rajtam. Kezemet szorosan a nyaka köré fontam, arcomat a vállába fúrtam és sírtam. Minden emlék visszatért és mintha mindegyiknél egy kést forgattak volna meg a szívemben újra és újra. 
Miután kisírtam magam Zayn a fülem mögé tűrt egy hajtincset és a hüvelykujjával letörölte az utolsó könnycseppjeimnek egyikét.
-Sajnálom, hogy ezt most így rád zúdítottam. - szólaltam meg végül.
Zayn csak halvány mosollyal megrázta a fejét. Nem érdekelte, hogy a pólóján egy nagy vízfolt keletkezett a könnyeim miatt. Nem zavarta, hogy pirosra sírt szemekkel és csapzott hajjal ülök vele szemben. Tudta, hogy szükségem volt erre.
Még mindig magához ölelve óvatosan elfektetett az ágyon, megfordított és karját szorosan a derekamra fonva húzta ránk a takarót.
-Csak pihenj egy kicsit. - suttogta. - Minden jobb lesz. 
-Ígéred? - kérdeztem félve, mint egy kisgyerek.
-Ígérem. - simította hátra a hajam.
Nyomott egy puszit az arcomra, majd a védő karjai között tudtam, hogy nem lehet bajom, most Ő vigyáz rám. Kicsit megnyugodva aludtam el.   

2. fejezet * She's Not Afaird

Hello. ^^ Meghoztam az új részt, igyekeztem sietni és remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :DD Igaz, hogy nincsen nálam kommenthatár, de nagyon boldog lennék ha megírnátok a véleményeteket, mivel ezzel a bloggal még bizonytalanabb vagyok és nagyon jól esne 1-2 szó is. :')) Egyébként elárulnék nektek egy kulisszatitkot, hogy a blogon a részek csakis Réka engedélyével láthatnak napvilágot és rengeteg tanácsot szokott nekem adni a részek kapcsán, amit nagyonnagyonnagyon köszönök neki.!<3 Persze vannak még mások is akiknek nagyon adok a véleményére, de ő a numberone. :')) Nem is húzom tovább, inkább jöjjön a rész, mielőtt átmegyek nagyon érzelgősbe. :') xoxo.

She's Not Afaird

*Harry szemszöge*

Pislogás nélkül hallgattam ahogy Emma énekel. Olyan rég hallottam ezt a hangot és egyszerűen megállt velem a világ. Akkor ébredtem fel amikor vége lett a számnak. 

-Ez brutális. - nyögte ki Louis.

-Az. - bólintottam. Egy hang nem jött ki a torkomon a meglepetéstől.

Emma elkezdte énekelni Jessie J-től a Who you are-t és megint a hatása alá kerültem. Brutális, hogy így kell 2 év után újra meglátnom a tesómat, hogy egy bár színpadán énekel, mint egy vérprofi. Neki nem itt van a helye. Amikor ennek a számnak is vége lett hirtelen egy szőke lány jelent meg előttem.

-Harry? - kérdezte mosolyogva. Pár másodpercig furán néztem rá, aztán megismertem.

-Colette! - vigyorodtam el majd gyorsan leugrottam a bárszékről és szorosan megöleltem. Amikor kibontakoztunk, csak akkor tűnt fel, hogy ő is rendesen megváltozott. Sehol nem találtam azt a baseballsapkás, lapos, szőkés barna hajú lányt akit régen megismertem. Helyette egy bombázó állt előttem. Az egész lányból sugárzott a magabiztosság, ahogy a szakadt farmerét és a vállán lelógó felsőjét viseli, amiből kilátszik a melltartójának a pántja. A haja már teljesen szőke lett és barna szemeivel egy perc alatt képes bárkit elvarázsolni.

-Te meg, hogy kerültél ide? - kérdezte felülve a mellettem lévő bárszékre.

-Haza jöttem 3 napra. - vontam meg a vállam mosolyogva. 

-Úgy értem a bárba. - magyarázta. - Emma hívott? Kibékültetek végre?

-Áhh, azt se tudja, hogy itt vagyok. Azóta nem beszéltünk. - hajtottam le a fejem és felidéztem a napot. Láttam Emma szemében a csalódottságot amikor felfogta, hogy itt hagyom. Nem szólt semmit csak magára csapta a szobaajtót. Az volt az utolsó beszélgetésünk.

A gondolataimból egy köhintés zavart meg. Zayn jelezte finoman, hogy még nem mutattam be nekik Colettet. 

-Jaj, bocs. - kaptam észbe. - Colette, Zayn és Louis. - mutattam a srácokra. - Ő pedig Colette. - mutattam most Colettere.

-Hello. - mosolygott Colette, majd beleivott a koktéljába amit akkor tett le a pultos. Zayn és Louis is köszöntek aztán már így 4en beszélgettünk. 

Közben Emma elkezdte Rita Ora Hello Hi Goodbye c. számát. Ahogy figyeltem egyszer csak észrevettem, hogy az egyik refrénnél zöld szemeit rám szegezi. Egyenesen rám.

*Emma szemszöge*

-Hát ennyi lettem volna mára. - mosolyogtam, majd kikapcsoltam a mikrofont és lebotorkáltam a színpadról. És most jöhet az a rész amiért néha úgy érzem, hogy ez a hely rosszabb, mint a Sakáltanya.

-Csajszi, nincs kedved énekelni egyet nálam?

-Nyalnálak.

Ilyen és hasonló megjegyzéseket kaptam. Az elején még nagyon zavart, de most már megtanultam kezelni.

-Hé, nem írod alá a faszomat? - kiáltotta oda nekem egy olyan 20 év körüli srác. Megfordultam, majd végignéztem rajta.

-Nem hiszem, hogy ráférne. - vontam fel a fél szemöldököm. Hallottam, hogy a srác haverjai hangosan húúúznak meg röhögnek, de vissza se nézve fogtam magam és beültem a bárpultba, kerülve a szemkontaktust Harryvel. Fogalmam sincs, hogy hogy került ide, mit keres itt, de nem is akarok vele foglalkozni. A gáz csak az, hogy egyetlen szabad hely volt, Colettetől 2 székre, aki meg Harry mellett ült. 

-Mit kérsz? - mosolygott rám Drake a pultos srác.

-Egy vodka tonikot. - mondtam, majd hozzátettem. -Tonik nélkül.

-Vettem. - nevette el magát, majd elment kihozni a piámat.
-Emma! - ugrált hozzám vidáman Colette - Nem jössz oda? 
Végignéztem a társaságukon. Ott ült Harry lehajtott fejjel mellette a bandából két tag akik kérdőn pislogtak felém.
-Bocs, de most nem. Inkább átmegyek egy másik helyre. - mondtam, majd meghúztam a poharam. - Jössz?
Colette az egyetlen igaz barátnőm tudta, hogy most nem hagyhatja, hogy leigyam magam a sárga földig. Nélküle.

Reggel brutális fejfájással ébredtem. Fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem haza, de ez a jobbik eset, inkább, minthogy egy tök idegen helyen ébredek. Lassan feltápászkodtam az ágyon és körbenéztem a szobámba. Semmi különös. Tehát nem csináltam balhét. Odamásztam a tükörhöz, majd ahogy végignéztem magamon beletúrtam a kócos hajamba. Egy szál melltartóban és bugyiban voltam. A ruháim az íróasztali székemre voltak rakva, szépen összehajtogatva. Tuti Gemma volt.
Komótosan levánszorogtam a lépcsőn úgy ahogy voltam, annyira fájt a fejem, hogy gondolkodni is alig tudtam. Pedig nem ártott volna. Amikor beléptem a konyhába anya, Harry és a másik két srác az étkezőasztalnál ült és láttam, hogy anyám komolyan beszél Harryvel.
Ahogy beléptem mindenki rám nézett. Harry teljesen lesápadt, a fekete hajú tag beleejtette a kanalat a müzlijébe a harmadik pedig elkerekedett szemekkel nézett rám. 
-Erről beszéltem. - sóhajtott anya, majd felállt és a mosogatóhoz lépett.

Nem értettem, hogy mi van ezért megvontam a vállam és elkezdtem a felső szekrényben keresni az Aszpirint.

*Harry szemszöge*

Reggel a srácokkal együtt mentünk le a konyhába. Az éjszakám nem volt túl kényelmes. Egész este forgolódtam és alig aludtam, mert csak Emma járt a fejembe. Miért engedtem, hogy lelépjen piálni Colette-el. Csak akkor nyugodtam meg egy picit amikor hajnali 2 körül Gemma belépett a szobámba és mondta, hogy minden rendben, hazaért. Valamennyire megnyugodtam és aludtam egy kicsit.
-Jó reggelt. - mosolygott ránk anya amikor beléptünk a konyhába.
Elláttuk magunkat reggelivel, egy kicsit beszélgettünk, aztán anya megszólalt.
-Harry, valami komolyról kéne beszélnünk.
-Kimenjünk? - kérdezte rögtön Zayn.
-Nem titkos, maradhattok. - mosolygott rájuk anya.
-Hallgatlak. - fordultam felé. Anya leült velem szembe az étkezőasztalra és belekezdett. 
-Emmáról lenne szó. - vágott bele a közepébe. Lehajtottam egy percre a fejem, majd újra felnéztem, jelezve, hogy figyelek rá. - Az utóbbi időkben nagyon elzüllött. Senkire nem hallgat, néha még Colette-re se, pedig ő eddig valamennyire tudott rá vigyázni, de már ő se. Nagyon félek, hogy ennél csak rosszabb lesz és csak egyetlen ember van aki befolyásolni tudja. 
-Ki? - kérdeztem halkan, de sejtettem a választ.
-Te. - éreztem.
-Biztos? - húztam el félve a számat.
-Igen. - bólintott anya. - Nagyon eltávolodtatok egymástól és én ezt nem bírom nézni. Szeretném ha vigyáznál rá. Te vagy az egyetlen akire felnéz. Kérlek Harry. - a végére már teljesen elcsuklott a hangja.
Nem tudom, hogy mire gondolt. Tegnap a bárban nem láttam semmi jelét annak, hogy bármi baj lenne vele. Aztán belépett a konyhába és mindent megértettem.
Barna haja kócosan állt össze-vissza és egy szál fekete fehérnemű volt rajta. Ahogy jobban végig néztem rajta feltűnt valami. Tetoválások. Volt a bokáján, a hasán, az oldalán a karján és az egyik ujján. Utána pedig feltűnt a köldökében lévő kis kő. Piercing. Mellettem halottam egy csörömpölést. Zayn elejtette a kanalat. 
-Erről beszéltem. - sóhajtotta anya.
Amikor visszanéztem Emma már a felső szekrényben kotorászott. Akkor megláttam a csípőjén egy tetoválást, a hátán és a nyakán. Összesen 8. Emlékszem amikor kicsit voltunk megfogadta, hogy sose fog csináltatni. Hát úgy látszik mégis. 

Emma kérdőn körbefordult látta, hogy mindenki furán méregeti. Csak morgott egyet és felment a szobájába.
-Mit tudnék csinálni? - kérdeztem komolyan, mert ahogy így megláttam, hirtelen nagyon elkezdtem érte aggódni.
-Vidd magaddal Londonba. Vigyázz rá. Segíts neki túltenni magát a dolgain.
-Milyen dolgain? - ijedtem meg.
-Azt majd ő kifejti neked. Csak kérlek, vidd el magaddal és segíts neki.
-És a sulija? - kérdeztem. Azt azért nem kéne itt hagynia, pláne mivel idén érettségizik.
-Kirúgták. - hajtotta le a fejét anya. Azt hiszem megint lesápadtam. Mi történt veled Emma?
-Mi a biztosíték arra, hogy velem jön? - túrtam bele a kanalammal zavartan a müzlimbe.
-Te. - mondta anya komolyan.
-Igaz, 2 évig nem szól hozzám, de azért eljön velem Londonba mi? - vontam fel a szemöldököm.
-Azért nem szól hozzád, mert azt hiszi, hogyha beszélgettek és néhány napig olyanok vagytok, mint régen azzal csak még jobban összetör miután elmész. Csak keresd meg vele újra a közös hangot. Ismered őt eléggé ahhoz, hogy tudd, hogyan szerezd vissza a bizalmát. - nézett mélyen a szemembe, majd mindhármunkra nézett. - Tudnátok maradni egy kicsit tovább?
-Ameddig csak kell. - felelte Louis, mivel rájött, hogy ez most tényleg komoly dolog és Zayn is hevesen bólogatott.
-Mondjuk még körülbelül egy hét? - kérdeztem, mire anya mosolyogva bólintott.

*Emma szemszöge*

-Emma! - lépett be Gemma a szobámba mire, rögtön összerezzentem és felébredtem. - Jaj aludtál, ne haragudj. - kapta a kezét hirtelen a szája elé.
-Most már mindegy. - morogtam és a fejemre húztam a paplant.
-Nincs kedved lejönni a nappaliba?
-Nincs. - vágtam rá.
-Ez költői kérdés volt. - felelte Gemma. - Kapd össze magad és gyere le. Ja meg persze öltözz fel. - tette hozzá cinikusan.
-Ennyire hiányzok anyának vagy mi? - ültem fel.
-Nem, anya most dolgozik, de nem akarom, hogy egész nap a szobádban dögöljél.
-Aggrh. - hörögtem fel artikulátlanul.
-Ha nem jössz le az lesz, mint a múltkor. - mondta, mire elkerekedtek a szemeim. Gemma elég makacs csaj és tudtam, hogy komolyan gondolja. Tapasztalat. Először nem hittem neki, de múltkor amikor ezzel fenyegetőzött megcsinálta. És nem, nincs kedvem a vizes cuccaimat szárítani és a begöndörített hajamat vasalni, szóval inkább szót fogadtam. 

Tekintettel arra, hogy a tesóm haverjai is itt vannak azért valamit adtam a külsőmre, mint egy normális lány, de nem akartam az egész mellem kipakolni vagy bármi ilyesmi. Igazából sose akartam kicsípni magam a srácok miatt, de most valahogy... Inkább hagyjuk. Szóval kiválasztottam a kedvenc Rolling Stones felsőmet, egy kicsit szakadt farmert és a szürke bakancsomat. A hajamat egy laza kontyba tettem, mivel megint kezdett göndörödni és így legalább nem látszik. Egy gyors szempillaspirált is magamra tettem és lebattyogtam a nappaliba. Harry és a haverjai ott ültek a kanapén, Gemma pedig a farmerdzsekijét vette fel.
-Hova mész? - kérdeztem félve. Nem hiszem el, hogy itt akar hagyni Harryvel.
-Most kaptam egy telefont, és muszáj lelépnem. Sajnálom. - húzta el a száját, de felesleges volt mert tudtam, hogy direkt csinálta. Gemma intett egyet és kiment. Bénán álltam az ajtót figyelve, majd hallottam egy hangot a hátam mögül. 
-Kérsz chipset? - kérdezte a kék szemű, barna hajú srác. Megfordultam és felvont szemöldökkel néztem rá. Aztán végül megvontam a vállam, és beültem közé és a másik srác közé és belemarkoltam a zacskóba.
-Köszi.
Felnéztem egy pillanatra a fotelben ülő Harryre. Láttam, hogy szomorúan néz rám és már majdnem megingtam, de inkább elkaptam a fejem. Még nem tudok mihez kezdeni a békülés gondolattal. Túlságosan eltávolodtunk.
Néhány percig ültünk a kínos csöndben, majd megelégeltem és a távirányítóért nyúltam. Elkezdtem nyomkodni a csatornákat, de valahogy semmi érdekeset nem találtam. Gyorsan nyomkodtam a gombokat és csak egy-egy részlet látott az adott csatornából.
-Héé. - szólaltak egyszerre a srácok. Persze, az egyik zeneadón az ő klipjük ment.
-Ha annyira akarjátok magatokat nézegetni magatokat álljatok be a tükör elé. - nevettem el magam halványan.
Vittem tovább a csatornákat addig amíg a sportadókig nem értem. Ott válogattam egy kicsit, majd az amerikai focinál megálltam. 
-Ismétlés. - húztam el a szám és inkább átnyomtam a hokira. Félidő. 
Nézem tovább a csatornákat, de mivel minden jó meccs vagy bármi jóval később lesz inkább átpasszoltam a távirányítót a kék szemű srácnak.
-Oks, én nem találok semmit. - mondtam és azzal kimentem a konyhába.
A konyhában elővettem egy csomag popcornt és beraktam a mikróba. Felültem a konyhapultra és a mikrót figyeltem és számoltam a kukorica szemek pattogását. Hallottam, hogy a konyhaajtó halkan becsukódik. Odanéztem és láttam, hogy a fekete hajú srác jött be azokkal a hatalmas barna szemekkel. 
-Szia. - mosolygott rám.
-Hello. - néztem rá. Fekete haja fel volt zselézve, szürke belebújós pulcsi és fekete farmer volt rajta.
-Mit csinálsz? - kérdezte és közben megállt mellettem. 
-Popcornt. - feleltem röviden.
-Az jó. - bólintott és közben fél kezével megtámaszkodott a konyhapulton.
-Ja. - néztem rá felvont szemöldökkel. Pár másodpercig némán néztünk egymásra, majd egyszerre elnevettük magunkat. Ennél bénább párbeszédet...
-Zayn. - mosolygott rám.
-Emma. 
-Igen, Harry már mesélt rólad. Bár a hallottakból nem hittem volna, hogy először úgy fogunk találkozni, hogy melltartóban fogsz betipegni a szobába.
-Harry mesélt rólam? - lepődtem meg, a mondat második felével nem is igazán foglalkozva.
-Rengeteget. - bólintott halvány mosollyal.
Lehajtottam a fejem és elkezdtem gondolni ennek a jelentőségén. Szóval Harry mesélt rólam. Vajon hiányoztam neki Londonban? Tényleg sajnálta hogy itt hagyott? Mennyit gondolhatott rám az elmúlt 2 év alatt? Ismer még engem? Tudja, hogy mi lett belőlem? Honnan is tudná... De... Azt hiszem újra kéne kezdenem vele ezt az egész dolgot.
De hogyan?

1. Fejezet. * It's My Life

Sziasztok!:'DD Meg is hoztam az első részt amilyen gyorsan csak tudtam. Igyekszem úgy írni, meg a kinézetet is úgy szerkeszteni, hogy eltérjen a Másik Blogomtól. Szóval remélem, hogy elnyerem vele a tetszéseteket, legalább annyira, mint az Everything About You-val. :') Ígérem a részek nem lesznek mindig ilyen rövidek, csak nem akarom az összes fontos történést rögtön az első részbe belesűríteni, de ebben is kiderülnek dolgok... :) Ha tetszett akkor kérlek ajándékozzatok meg néhány komival, nagyon fontos lenne. :) xoxo.

It's My Life

A tükör előtt álltam és a hajammal szenvedtem, hogy végre kiegyenesítsem. Már egy hajvasalót tönkretettem mert örökös küzdelmeim vannak a göndör tincseimmel. Ez is csak Rá emlékeztet. Idegesít, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk, így esélyem sincs elfelejteni Őt. Bár őszintén, sose tudnám elfelejteni.

-Emma! - kiabált be a nővérem a fürdőszobába. - Mikor óhajtasz kijönni?

-Most. - vigyorogtam rá, miközben kinyitottam az ajtót.

-Miért vasalod ki mindig a hajad? Annyira szép göndören. - nézett végig rajtam Gemma.

Válaszul csak rámorogtam és bementem a szobámba. Előkerestem a neszesszeremet amiben a sminkemet tartom és beálltam a tükör elé. A tükör mellett álló szekrényre leraktam a sminkeket és 'munkához álltam'. Nem szoktam egy vakolatot kenni a fejemre, de a szempillaspirál, szemceruza, szájfény nálam alap. Miután ezzel is kész lettem nekiálltam válogatni a szekrényemben. Végül egy fehér topra, egy szakadt fekete farmersortra és egy fekete blézerre esett a választásom. 

-Hello. - morogtam miközben bementem a konyhába ahol anya éppen kávét főzött. Anya halványan rám mosolygott, hátha ettől jobb kedvem lesz. Nem lett. Már úgy több mint 2 éve nincs jó kedvem. 

-Figyelj Emma lehet, hogy beszélnünk kéne. - nézett rám anya.

-Mond, csak gyorsan. - mondtam miközben sietve előkaptam a telefonom. 18:24. Csak el ne késsek!

-Mész valahova? - kérdezte a pulton támaszkodó Gemma.

-Colette-el találkozok, szóval remélem, hogy nem olyan fontos, mert késésben vagyok. - húztam el a számot.

-Hát igazából. - kezdte anya, de amikor meglátta, hogy nem izgat, hogy mit mond inkább legyintett. - Menj.

Bólintottam egyet, sarkon fordultam és kimentem. Anya és Gemma még elköszöntek de én már rég kint voltam. Őszintén nem sok embernek kerestem a társaságát az elmúlt 2 évben. Talán igazából csak Colette-ét. Colette a legjobb barátnőm már nagyon kicsi korunk óta. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk. A család társasága meg már nem érdekelt. Már nem tudtam, hogy mit is számít ez igazán. 

Egyébként az, hogy Colette-el találkozok részben igaz volt. Azt a kis pici részletet, hogy a melóhelyemen találkozunk valahogy nem akarom anyám orrára kötni, mivel semmi köze hozzá, hogy én hol melózok, meg tuti nem támogatná. Van egy elég jól menő bár nem messze tőlünk és ott szoktam hétvégénként énekleni. Elég jól fizetnek és legalább ott azon az egy helyen azt csinálhatom amit szeretek. Ahol nem a nevem miatt ítélnek meg. Ahol csak az embereket a hangom érdekel és nem az, hogy Emma Stylesnak hívnak.

-Már megint majdnem elkéstél. - vette oda Rob a főnököm. 30as éveiben járó pasi, nagyon jó fej. Mindenki tegezi és ő is az alkalmazottakat, egy ilyen 'álomfőnök' típus.

-De csak majdnem. - mondtam megnyomva a majdnem szót. - A majdnem késés az nem késés.

-Jól van, menjél. - legyintett röhögve. 

-Hello. - ugrott a nyakamba Colette amikor odamentem a szokásos helyéhez a bárpultnál.

-Szia.- mosolyodtam el egy picit. Az egyetlen ember aki segített mosolyt csalni az arcomra mostanában.

Szőke haja most lazán ki volt engedve, szakadt farmert és fél vállán lelógó világoskék felső volt rajta. 

-Mikor kezdesz? - kérdezte felnézve nagyra nyitott szemekkel. Na igen, ami szintén közös bennem és tesóm között, hogy mindketten rohadt magasak vagyunk. Legalábbis én egy lányhoz képest szeretnék sokkal alacsonyabb lenni. Olyan 165 körül. De nem én 170 vagyok...

-Egy olyan 20 perc múlva. - válaszoltam.

*Harry szemszöge*

Bámultam kifelé a taxi ablakán a napszemüvegemen keresztül, mivel az erősen sütő nap már-már vakította a szemem. Jó volt újra végignézni Holmes Chape utcáin. Tudtam, hogy csak 3 napot maradok, de mégis örültem, hogy újra itt vagyok. Egyre több régi emlék jött vissza. És ezekben az emlékekben mindig megjelenik Emma. A veszekedésünk óta mardos a lelkiismeret-furdalás. Tudtam, hogy nem kéne ennyire szétválnunk. De nem tudtam mit tenni, végleg Londonba kellett költöznöm. Azóta minden megváltozott köztünk. Teljesen eltávolodtunk egymástól. Amikor hazamegyek mindig kerül. 2 év alatt körülbelül 5ször láttam és nem bírom. Az ember nem bírhatja ki a saját ikertestvére nélkül. 

Nagy elmélkedésembe, egy combomba fúródó könyök zavarta meg. Zayn könyöke, akit Louis lökött nekem.

-Viselkedjetek már. - nevettem el magam. A taxis nem találta ilyen viccesnek.

Ja, igen Louis és Zayn is jött velem. Igazából nem akartam őket is hívni, csak mindketten magányosak. Liam Dannel van, Niall hazament Írországba, de Elnek vizsgái vannak az egyetemen, Perriék pedig most Amerikában vannak, szóval amikor elmondtam Louisnak és Zaynnek, hogy én is hazamegyek, nem bírtam nézni a szomorú fejüket ezért elhívtam őket is. Természeten a depresszió rögtön elszállt belőlük.

-Megérkeztünk. - mondta a taxis, azt hiszem megkönnyebbülten. Kifizettem neki a fuvart és rendesen adtam neki borravalót is. Ez után az út után igazán megérdemelte.

Előhalásztam a kulcsomat és benyitottam. Anya és Gemma rögtön a nyakamba ugrottak. Csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire is hiányoztak. Sokáig ott álltunk ebben a béna családi ölelésben, amikor észrevettem, hogy még egy kar átfúródik a vállam felett. Louis természetesen ezt nem hagyhatta ki. Miután kibontakoztunk egy kicsit beszélgettünk anyáékkal, aztán a srácokkal felmentünk a szobánkba. Igen, már saját vendégszobájuk van a többieknek, szóval teljesen céltudatosan mentek a szobák felé. Amikor a sajátomhoz értem, mielőtt beléptem volna elfordítottam a fejem a mellettem lévő ajtóra. Emma szobája.

-Nincs itthon. - hallottam Gemma hangját a hátam mögött.

-Hogy érted? - fagytam le egy pillanat alatt. Mégis hol van?!

-Nyugi. - nevette el magát. - Úgy értem, hogy most nincs itthon. Colette-el van.

-Jaa. - esett le, aztán megkönnyebbültem benyitottam a szobámba. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam. Néhány eldobált ruha a földön, néhány plakát kicsit leszakadozva, CD-k mindenfelé szétdobálva. Egyedül az ágyam volt szépen beágyazva. Ledobtam a táskámat egy kisebb kupacra és rávetődtem az ágyra.

-Végre itthon. - suttogtam lecsukott szemmel.

-És hova mentek? - kérdezte Gemma mosolyogva.

-Elviszem a srácokat a kedvenc helyemre. - böktem hátra a fejemmel az ajtóban álló Lou-ra és Zayn-re. Gemma csak mosolyogva bólintott, aztán bement a konyhába.

-Mehetünk? - kérdezte Louis.

-Persze. - vigyorodtam el és elindultunk.

-Mennyi időt kell gyalogolnunk? - nézett rám Zayn fél perc után.

-Úgy 5-10 perc. Hidd el kibírod. És megéri. 

-Hát jó. - vonta meg a vállát.

Ahogy sétáltunk a kedvenc itteni szórakozóhelyemen gondolkodtam. Mindig ide jártunk a haverokkal péntek esténként, de volt, hogy csak Emmával leugrottunk ide. Egy nagyon jó hangulatú bár, nem az a típusú amiben üvölt a zene és nem hallasz semmit, hanem élőzene megy, és leginkább arról szól, hogy beültök, megisztok a haverokkal 1-2 sört és már jól is vagytok. 

-Gyertek. - intettem amikor odaértünk. 

Lazán besétáltunk, majd leültünk a bárpulthoz. Ahogy leültünk, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Egy ismerős hangot hallottam, de az agyam leblokkolt és nem tudtam, hogy honnan jön. Ahogy egyre inkább észhez tértem, lassan elfordítottam a fejem a színpad felé. Emma állt ott.

Ott állt (kiegyenesített) hosszú barna hajjal, fekete sortban és fehér topban. Lazán állt a mikrofonállvány előtt, és tejesen olyan volt mint a profik. A Boulevard Of Broken Dreams-t énekelte a Green Day-től és rájöttem, hogy még soha nem hallottam lányt ilyen profin Green Day-t énekelni. Sőt még soha nem hallottam lányt Green Day-t énekelni. A hangja egy picit mély volt, de teljesen nőies. Ahogy ő is nőies lett az elmúlt évek alatt. Komolyan, mindig is tudtam, hogy a tesómból jó csaj lesz, de hogy ennyire...

-Héé Harry. - bökött oldalba Louis és láttam, hogy Zayn is kérdő fejjel néz rám. - Minden oké?

-Ő az. - csak ennyit mondtam, de mindketten rögtön megértették és elkerekedett szemmel néztem a színpad felé.

Prológus

Prológus

Feküdtem az ágyon és csak gondolkodtam. Ő valahol messze ott áll egy hatalmas színpadon, lányok milliói veszik körül, mindene megvan amiről mindig is álmodott. Az én álmaim is hasonlóak voltak. Emlékszem együtt terveztük meg az első közös lemezünket, a koncertjeinket, hogy milyen is lenne híresnek lenni. De ennek az álomnak lőttek. Az álom fele valóra vált, de a másik fele itt hever romokban.
Emlékszem amikor azt mondta, hogy megpróbálja. Hogy elindul az X-Faktorba. Csak pislogtam rá, mint egy pár hónapos kisbaba aki nem tudja, hogy mi folyik körülötte. Amikor megkérdezte, hogy mennék-e vele nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem éreztem késznek magam. Ő sokkal magabiztosabb volt. A történet végét mindenki ismeri. Elindult, majd egy csapata összerakták másik 4 sráccal. Azóta ők a One Direction. És, hogy én ki vagyok? Csupán egy lány hatalmas álmokkal, amik sose válhatnak valóra. Egy lány aki elvesztette a másik felét. Egy elveszett lány, egyedül a világban. Egy lány, akit Emma Stylesnak hívtak. 

Nyitáás.:'))

Na sziasztok! :') Szóval megnyílt az új blogom. (Szerintem észrevettétek..xd) Őszintén kicsit félek, hogy elnyerem-e vele a tetszéseteket, de remélem, hogy ez a blog (is) sok pozitív visszajelzést fog kapni. Egy picit más stílusú lesz, mint az előző, talán ez lelkileg egy kicsit mélyebb lesz és sorry ha lesznek benne enyhébb csöpögős részek. :')
A kinézettel nem vagyok teljesen kibékülve, de remélem, hogy azért elfogadható.
Ígérem igyekszem mindkét blogra időben hozni a részeket és egyiket sem elhanyagolni, de ez egy picit(picitnagyon) nehéz feladat lesz számomra, de remélem megbirkózom vele.
Nem tudom, hogy mennyire érdekelt-e titeket az én kis őszinteségi rohamom és gyors beszámolóm, szóval inkább kiteszem a prológust. :')) Az első rész, valószínűleg hétvégén vagy a hét elején kerül fel.:')
xoxo.