2014. március 28., péntek

2/26 * Now Or Never

Sziasztok! :) Megtörve a rendet, most ide hoztam előbb részt, pedig ide nem is olyan rég érkezett. A TLOR-hez képest biztos nem. :( Ígérem bepótolom, de mentségemre legyen mondva, hogy már azt is elkezdtem!
Ami viszont nagyon fontos, hogy van a részben egy youtube videó, ami fontos lenne, hogy mindenki megnézze!! :))
Jó hétvégét mindenkinek! ^^
xoxo, Kikiih <33

Now Or Never


Kiderült, hogy Harry Colette után ment, hasonlóan mint én Zayn után, más hír azonban nem érkezett felőlük. Inkább nem akartuk zavarni őket, hadd igazítsák el a dolgaikat saját maguk.
Pár napon belül elhagytuk Bradford-ot, hisz nekem szerdán jelenésem volt a stúdióban. Zayn családja végig nagyon rendes volt és örültek, hogy végre rendeződtek köztünk a dolgok.
Zayn nem kísért el, mert csak még jobban izgultam volna, így ő be tudta fejezni a programját Liam-mel, amit még akkor szakítottak félbe, amikor összevesztünk.
Az úton zenét hallgattam, hogy oldjam a feszültséget, de ugyanúgy izgultam, mint az első alkalommal. A parkoló kapujában nem vesződtem sokat, csak a pasi csekkolta a papírját és emelte is a kis méretű sorompót. Annak a helynek a közelében parkoltam ahol Louis is, de mielőtt kiszálltam volna vettem egy nagy levegőt. Lehajtottam a napellenzőt, és a kis tükörben megigazítottam a natúr sminkemet. Nem vittem magammal táskát, hisz nem volt sok dologra szükségem, csak a mobilom volt nálam.
Egy gombnyomással bezártam az ajtót, majd a napsütésben elindultam az ajtó felé. Végre vége szakadt a télnek, vagyis eddig úgy tűnik. Már hó nem esik, csak eső, akkor viszont egyáltalán nincsen meleg, ellenben azzal amikor szikrázó napsütés van. Tavasz elején az időjárás is megbolondul kicsit az emberekkel együtt.
Tűsarkam kopogott utánam a folyosón, majd megtorpantam a 9-es számú váró előtt. Gyorsan leellenőriztem az SMS-ben, hogy jó helyre jöttem-e, majd amikor megbizonyosodtam róla, benyitottam. Kissé meglepődtem, hogy másokat is találok ott, bár nem igazán tudom, hogy mire számítottam úgy igazából.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a két lánynak.
- Hello! - mindketten kissé feszengtek, de felerőltettek egy mosolyt.
Helyet foglaltam az ázsiai származású lány mellett. Haja sötétszőkére volt festve, de az alja fekete volt, és bal oldalt egy kis rész fel volt nyírva belőle, de közben egyáltalán nem tűnt vadnak, kifejezetten ízléses volt. Egy szürke, hosszú ujjú ruha volt rajta, ami combközépig ért, egy vékony ezüst övvel megdobva. Vékony alakja volt, meglehetősen szép arccal, szemeit enyhén füstös sminkkel emelte ki.
A másik lánynak szintén fel volt nyírva a haja, neki viszont sokkal durvábban, így az egyik oldalon teljesen kopasz volt, míg a másik oldalon átdobta a vállán világosbarna haját, és egészen a hasáig ért. Egyszerű fehér toppot viselt, amit betűrt a nadrágjába, ami vádlijáig ért és itt-ott szakadások voltak rajta.
Egyre többször éreztem, hogy a mellettem ülő lány folyamatosan pillantgat rám, de egy darabig nem foglalkoztam vele, csak lapozgattam a kezemben lévő magazint, hátha abbahagyja. De nem tette.
Kérdőn felé pillantottam, mire zavartan megszólalt.
- Ne haragudj, nem akartalak bámulni – szólalt meg, és bár most hallottam először, szinte biztos voltam benne, hogy eredetileg nem ennyire vékony a hangja. - De nagyon hasonlítasz Harry Styles testvérére.
- Előfordulhat, mert Harry Styles testvére vagyok – mosolyogtam rá.
- Komolyan? - sápadt le az alapból fehér arca.
- Igen – szélesebben mosolyogtam, mire a másik lány is odanézett.
- Oké, tudom furcsa, hogy ennyi idősen hallgatom őket, de nagyon sok pop zenét hallgatok és nagyon bírom a zenéjüket – hebegett.
- Értem. - Lassan kezdett görcsbe állni az arcom a sok mosolygástól, de nagyon aranyos volt.
- Ja, egyébként Asami vagyok – nyújtott kezet, én pedig megráztam. Persze azonnal feltűnt neki még valami.
- Az ott? - pislogott.
- Egy gyűrű – bólintottam.
- Szóval te és Zayn Malik tényleg összeházasodtok? - szólt bele a témába a másik lány is. Kérdőn pillantottunk felé, de úgy látszik jól kezeli az ilyen helyzeteket. - Amira vagyok.
- Emma – eresztettem el egy nevetést.
- Asami – mosolygott a popzenekedvelő lány.
A kérdésre a válaszom elmaradt, mivel az ajtó kinyílt. Mindhárman egyszerre néztünk oda, én Simon-t vártam, ők pedig... Nos nem tudom, hogy ők kire várhattak, azonban valószínűleg egyikünk se erre a személyre számított.
Ahogy ránéztem a lányra rögtön a hatalmas szőke, göndör hajára fókuszáltam, ami teljes mértékben megadta a karakterét. Bőre egy árnyalattal sötétebb volt, nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy a vérében van, vagy csak sokat volt napon. Inkább az elsőre tippelek, mint Amira-nal is. Arcán széles mosoly ült, amiből kivettem, hogy egy vidám személyiség lehet. A sminkelést nem vitte túlzásba, igazából csak a kihúzott szeme tűnt fel, a többi teljesen natúr volt, vagy nem is volt rajta. Elég lengén öltözött piros tornacipőjéhez egy fekete farmersortot vett fel és egy mintás pólót, kabátját pedig maga mellé helyezte a kanapéra amint leült. Biztos voltam benne, hogy kocsival jött, különben szétfagyott volna.
- Sziasztok! - mosolygott szélesen és végignézett rajtunk. - Ti kire vártok?
- Simon-ra – mondtuk ki egyszerre, mire furcsán összenéztünk.
- Én is – felelte meglepetten a szőke lány.
Mindannyian mérlegeltük a helyzetet, de semmi kézen fogható magyarázat nem jutott az eszünkbe. A gondolkodást először Amira adta fel.
- Én Amira vagyok, ő Asami, ő pedig Emma – mutatott végig rajtunk. - Te? - Elég határozott stílusa volt, gátlások nélkül.
- Jessica, de csak Jess – nézett végig rajtunk mosolyogva, majd megakadt a szeme rajtam. - Találkoztunk már valahol?
- Harry Styles a testvérem, Zayn Malik a párom, de a többi 1D taghoz nincs közöm, azon felül, hogy nagyon közeli barátaim – tettem fel a kezem védekezőn. - És kezdem kínosan érezni magam.
- Bocsi – mondták egyszerre. Pár másodpercig csend állt fenn, amit a nevetésem tört meg.
- Mióta vártok? - érdeklődött Jess.
- Korán jöttem, úgy fél órája – vont vállat Asami.
- Tizenöt-húsz perc – saccolta meg Amira. Látszólag nem nagyon foglalkoztatta a dolog, csak várta már, hogy vége legyen a hosszú perceknek amit várakozással tölt.
- Öt perc – feleltem.
- Nekem eddig meg volt egy tuti parkolóhelyem, de valami hülye fehér Audi elfoglalta, így távolabb kellett állnom, és többet sétáltam. Ami egyébként nem baj, csak fáztam.
- A hülye fehér Audi szerintem az enyém – közöltem, mivel nem nagyon láttam más hasonló kocsit a parkolóban.
- Hupsz – kerekedtek el a szemei.
- Legközelebb öltözz fel – szóltam rá, de a mosolyomból látta, hogy csak poén.
Négy lány, egy szobában. Természetesen feltaláltuk magunkat és rövid időn belül csapódtunk témából-témába, és rögtön megkedveltem őket. El is felejtettük, hogy miért vagyunk itt, egészen addig amíg Simon be nem lépett az ajtón.
- Ó már mind itt vagytok? - csapta össze a tenyerét a meglepettségen.
- Egy ideje – bólintott Amira.
- Franc, én akartalak bemutatni titeket egymásnak – mondta, mire mi értetlenkedve néztünk össze. - Na jó, akkor elmondom – vetődött le egy szabadon hagyott fotelbe. - Mind a négyen megragadtátok a figyelmem, és mind eljöttetek a próbafelvételre. A csapattal gondolkoztunk és belegondoltunk, hogy mi lenne, ha összeraknánk titeket. Így négyen.
Végigfutott a tekintetem a három lányon és láttam, hogy ők is így tesznek. Hirtelen jött ötlet volt, de izgalmas.
- Vagyis egy banda lennénk? - firtatta Amira.
- Megnéznénk, hogy hangoztok együtt és akkor kitaláljuk – bólintott Simon.
- Most? - pislogtam nagyokat.
- Mégis mikor? - tárta szét a karját Simon, mire én kissé összehúztam magam. - Hoztam pár dalt, válasszatok ki egyet – dobott le egy köteg papírt elénk a dohányzó asztalra.

Kissé arrébb csúsztam, hogy Jess beülhessen mellém és négyen ültünk a kis kanapén, hogy megtaláljuk a tökéletes számot. Simon csendben távozott, így ténylegesen négyen maradtunk a szobában. Furcsamód egy olyan gondolat sem futott végig az agyamon, hogy „Úristen, komolyan van esélyünk, hogy egy csapatban legyünk? De azt sem tudom kik ezek!” Nem, semmi ilyesmi nem volt. Mind a négyen a papírokat böngésztünk, néha elgondolkodtunk egy esetleges választáson, máskor jót nevettünk ahogy elképzeltük magunkat elénekelni egy bizonyos számot.
- Live While We're Young? - mutatta felém vigyorogva Amira.
- Vidd már innen – röhögtem. - Ehhez mit szóltok? - emeltem ki egy számomra szimpatkus számot.
- Én bírom – mosolygott Jess, amint ránézett.
- Nem rossz – bólogatott Amira.
- És ki melyik részt énekelje? - pislogott Asami.
- Egyáltalán kinek milyen hangja van? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Amira.
Nagyot nyelve néztünk össze, egy jó ötletre várva.
- Mindenki válasszon ki egy szimpatikus sort és énekelje el – vont vállat Jess. - Ki kezdi? - mivel senki nem válaszolt így magára vállalta a szerepet. - Akkor majd én.
Még acapellában is kijött, hogy mennyire kiegyensúlyozottan énekel, hangja kellemes volt, szívesen hallgattam volna még, azonban gyorsan lenyomta a választott részét.
- Te jártál énektanárhoz? - kérdezte Amira. - Elég profi.
- Nem, de köszönöm – mosolygott szerényen. - Ki a következő?
- Majd én – vállaltam el.
A lányok érdeklődve figyeltek, míg én a refrént énekeltem. Szemeimet csukva tartottam, egészen az utolsó hangig, hogy ne lássam az arckifejezésüket. Baromira megdicsértek, amire nem is számítottam, így csak vörösödve átnyújtottam a papírt Amira-nak, aki a saját kissé flegma stílusával fogott bele, ami talán pont ettől volt zseniális.
- Imádom – dicsértem meg.
- Tudom – mosolygott vissza, de a szeméből láttam, hogy valami „Köszönöm”-félét ad vissza.
- Asami? - nézett rá Jess bíztatóan.
Asami összes bizonytalansága eltűnt ahogy énekelni kezdett és rögtön megismertem az igazi felnyírt hajú lányt, aki nem fél megmutatni magát. Teljesen tisztában volt a tehetségével.
- Akkor osszuk fel – tapsolt egyet Amira.
Mind a négyen ismertük, szerettük a dalt, így elég volt ötször-hatszor összeénekelni, hogy a papír nélkül is menjen.
- Mehetünk? - fújtam ki hosszan a levegőt.
- Igen – pattant fel Amira elsőként, akiben lehet, hogy túltengett az energia.
- Várjatok – akadt el először Jess. - Mi lesz, hogyha tetszik nekik?
- Hát... Gondolom azt ott megmondják – tippelt Asami.
- Jó, de szóval... Egy banda lennénk? Mi négyen? Szerintetek jó ötlet ez?
- Valami nem tetszik? - vonta fel a fél szemöldökét Amira és kissé ijesztő arcot vágott. Vagyis én tuti megijednék tőle, ha egy buliban összevesztünk volna és azért néz rám így. De a végét elnevette, így tudtuk, hogy semmilyen haragot nem táplál. - Szerintem jók voltunk, és különben is... Simon tudja mit csinál. Ha nem tetszünk neki megyünk tovább szólóban, vagy kitalálunk valami mást. - Mind mérlegeltük a hallottak, pár másodperc nyomasztó csend lépett fel.
- Én mondjuk bírnám ha összeraknának minket – mondtam ki elsőként a hosszú pillanatok után. Rám néztek, szinte egyszerre, így én zavartan tekergetni kezdtem egy göndör tincsemet. - Tök jól hangzott, és az egészet úgy húsz perc alatt hoztuk össze. És bírjuk egymást. Legalábbis én bírlak titeket.
- Mi is téged – vigyorgott Asami, én pedig felnevettem.
- Na, jössz? - fordultam vidáman Jess-hez.
- Jövök! - pattant fel és minden kétség kiesett belőle ezzel a lendülettel.
Ahogy kiértünk a folyosóra kissé összezavarodtunk. Hova is kell mennünk? Azonban egy pillanaton belül Simon feltűnt a folyosó végén a kanyarnál és intett, hogy menjünk utána. Sietős léptekkel, szorosan egymás mellett mentünk, majd egy nagy méretű szobába léptünk be. Mindenfelé profi hangszerek, amiket zenészek hangoltak. Középen volt négy mikrofonállvány, azokkal szemben pedig egy hosszú kanapé, amin pár ember ült, gondolom ők lehettek Simon csapata.
- Oké, akkor Emma menjen a legtávolabbi mikrofonhoz, mellé Asami, mellé Jess a bal szélen pedig Amira – mutogatta Simon a megálmodott helyeinket. - Mit választottatok?
- Lorde, Royals – közölte Jess.
- Remek – tapsolt egyet Simon.
Gyorsan konzultáltunk a zenészekkel, akik egy mosollyal nyugtázták a választásunkat. Visszafordultunk, de kezdés előtt egy körben állva mosolyogva megszorítottuk egymás kezét. Vagy most vagy soha.

https://www.youtube.com/watch?v=rGUVGy8L0qA

Sokkal lassabban fordítottam el a ház kulcsát a zárban, mint általában. Gondolataimat lefoglalták, talán kissé sokkoltak is voltak, még mindig nem bírtam felfogni a történteket.
- Emma? - hallottam Zayn hangját. Nem volt erőm valami frappánsat válaszolni, az egyébként teljesen értelmetlen kérdésére. Mégis ki lennék, hány embernek van kulcsa ehhez a házhoz?
- Megjöttem – feleltem, reményeim szerint lazán, hangom azonban máshogy csengett.
Levettem a magassarkúmat és megmozgattam a lábujjaimat meg a lábfejemet. Kissé belefáradtak a fájdalmas lábbeli viselésébe. Műbőrdzsekimet a fogasra helyeztem, majd ráérős tempóban sétáltam a nappaliba, ahol Zayn a kanapéról kissé furcsállva nézett rám. Azt hiszem nem tudta eldönteni, hogy aggódnia kéne-e vagy sem, vagy, hogy egyáltalán mi történt.
Leültem mellé, és a közelségétől automatikusan elmosolyodtam. Az arcához hajoltam és megcsókoltam, afféle üdvözlésképpen. Viszonozta, azonban láttam, hogy az agyában más dolgok járnak.
- Minden oké? - fürkészett.
- Furcsa dolgok történtek velem – kezdtem bele.
- Jó, vagy rossz furcsa? - ráncolta a szemöldökét.
- Jó – vigyorogtam. - Nagyon is jó.
- Akkor hallgatlak – tette fel a lábait a dohányzóasztalra, egyik karját pedig átdobta a vállamon. Kihasználva a helyzetét én is kicsit helyezkedtem, lábaimat átdobtam az ő lábán, törzsemet úgy fordítottam, hogy lássam az arcát.
- Amikor bementem a megbeszélt váróba két másik csaj is ott ült. Aranyosak voltak, elbeszélgettünk, az is kiderült, hogy az egyik a rajongótok – meséltem neki, mire kissé meglepett arcot vágott, de nem szakított félbe. - Majd jött egy harmadik lány is, aki egy kész energiabomba. Tök jól kijöttünk, tudod elütöttük az időt a várakozással, majd úgy húsz perc múlva megjelent Simon, aki közölte, hogy ezt nem egészen így képzelte. Fogalmunk se volt, hogy miről beszél, de beavatott minket: Egy bandát akart belőlünk csinálni. Illetve csinált is.
- Hogy mi? - ült ki a meglepettség most már teljesen Zayn arcára.
- Bizony – mosolyogtam. - Volt egy próbadalunk, meg még egy, amit ők mondtak és nekünk is tökre tetszett, nekik is. Szóval egy hét múlva visszamegyünk és aláírjuk a végleges szerződéseket. Addigra ki kell találni egy nevet, vagy ők találják ki. Szóval Jess házába szerveztük az ilyen összeszokós dolgot, vagyis holnapután megyünk, szóval nem alszok itthon és...
- Várj, ez nekem most sok – állított le. - Szóval összeraktak három csajjal egy bandába?
- Aha – vigyorogtam.
- Ez rohadt menő – mosolygott őszintén. - És tényleg jó fejek voltak?
- Nagyon. És a hangjuk is baromi jó és úú... Olyan izgalmas ez az egész. És azt hiszem jobban is örülök neki, mintha egyedül kéne nyomnom, így valahogy... Barátságosabb, meg nagyobb kalandnak hangzik.
- Úgy örülök neked – nyomott egy puszit a homlokomra.
- De... Tök idegenek vagyunk és nincs semmi közös dolgunk... Szóval szerinted nem hiányzik valami? - pislogtam rá.
- Ezt te most komolyan a One Direction egyik tagjától kérdezed? - röhögött fel. - Minket versenyhelyzetben raktak össze, szóval még stresszesebb volt. És hidd el, így sokkal jobb élményeitek lesznek, mintha már régebb óta ismernétek egymást. Jó lesz ez.
- Oké, hiszek neked – bólogattam, hisz a 1D a lehető legmeggyőzőbb tény. - Megmutassam őket?
- Ha akarod – vont vállat.
Előhalásztam a mobilom a zsebemből, és rámentem a Facebook-ra. Természetesen az első dolgok között volt, hogy megjelöljük egymást. Először Jess-t mutattam meg, akinek a profiljáról íródott, hogy az övé, még akkor is ha a profilképet nem nézzük. Vidám, felszabadult, laza, vagyis olyan Jess-es. A második Amira volt, neki diszkrétebb profilja volt, előnyös profilképpel, amiről persze tudta, hogy tökéletes. Nem pörgött túl a fala, ellenben Jess-ével, nem sok mindent posztolt, pont annyit amennyi érdekessé tette őt. Asami profilja tele volt Youtube linkekkel és mindenféle dalszövegidézetekkel, valamint egy csomó kép volt a hajáról, mint kiderült elég gyakran váltogatja a színét és a formáját.
- Szimpatikusak – nyugtázta Zayn, hogy nem elmebetegekkel leszek összezárva. - Bár a felnyírt hajú kicsit ijesztő. Nincs priusza?
- Amira? - nevettem fel. - Hihetetlen édes csaj emögött a flegma páncél mögött.
- Ha te mondod.
- És milyen volt Liam-mel? - érdeklődtem.
- Jó – felelte kurtán. - Dan-nel is összefutottam az elején, egyre nagyobb a hasa.
- Olyan rég láttam – szomorodtam el. - Már rendesen látszik?
- Hát utcára ilyen bő pólókat meg pulcsikat hord, rétegesen öltözik, hogy ne látszódjon – magyarázta. - De most otthonra egy régi táncos felsőjét vette fel, amiből azért már látszik, hogy domborodik valami.
- De édes – mosolyogtam folyamatosan és akaratlanul is közelebb bújtam Zayn-hez.
- Egy nap majd nekünk is lesz – simogatta a hátamat és egy puszit nyomott a hajamba.
- Várom – fúrtam a fejem a mellkasába. - Meg az esküvőt is, meg úgy mindent.
- Milyen kis érzelgős valaki – nézett rám vigyorogva. - Mit énekeltetek, hogy ilyen hangulatba kerültél?
- Lorde – Royals – feleltem, mire felmordult. - Mi az?
- Nem bírom a nőt – magyarázta. - Minket is beoltott, nem emlékszel?
- Őszintén? Nem tudtam róla – pislogtam rá. - Mit mondott?
- Hogy tehetségtelenek és rondák vagyunk – közölte, mire elröhögtem magam. - Mi ebben a vicces?
- Téged komolyan érdekel az ilyen? - néztem rá, visszafojtva a nevetésem. - Pont téged, aki legszívesebben felvenné a 'Perfekt' szót is a saját nevébe?
- Te tudod a legjobban, hogy ez nem ilyen egyszerű – válaszolta halkan, én pedig megértettem. Olyan furcsa, egyik pillanatban még az egója az egekben, a másikban pedig eszébe jut egy nem túl kellemes emlék, és az egész romba dől. Nekem pedig néha meg kéne válogatnom, hogy mit válaszolok, mert illene már kiismernem annyira, hogy tudjam, hogy épp hol tart. Vajon képes leszek valaha is tökéletesen kiismerni Zayn-t?
Felemeltem a fejemet, majd az arcához hajoltam és hosszan megpusziltam, de nem nagyon reagált, akár azt is kinézem belőle, hogy annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette. Beleültem az ölébe és finoman megharaptam a fülcimpáját a fülbevalója mellett, hátha végre észrevesz. Éreztem, hogy kicsit megrezzen, így kihasználva az alkalmat fülébe suttogtam.
- Nekem tökéletes vagy.
Mosolyogva nézett rám, majd a homlokát az enyémnek döntötte. Talán mégis sikerült valamennyire kiismernem, mert az a mosoly nem volt teljesen őszinte.
- Most komolyan – szólaltam meg már normál hangerőn. - Az én véleményem érdekel, vagy valami senki ribancé? - szidtam az énekesnőt, akinek a számait eddig előszeretettel hallgattam.
Zayn elnevette magát és most ő csókolt meg engem. Megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy valószínűleg rendbe jött, mivel elég hosszúra húztuk a dolgot.
- Indulnunk kell – tolt el magától.
- A hálóba? - pislogtam kérdőn.
- Valami jobb helyre – rázta meg a fejét titokzatos hangon. - Vedd a cipőd.
Nem tudtam, hogy mire készül, de követtem az előszobába, ahol újra felöltöztem és követtem Zayn-t, aki a kocsikulcsot pörgette az ujján. Beszálltam a nagy méretű autóba, majd kérdőn fordultam a vőlegényem felé.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod – mosolygott.
- Nem lenne egyszerűbb ha elmondanád? - kérdeztem fájdalmasan.
- Á, így izgalmasabb. És kösd be magad – szólt rám.
- Most komolyan megszöktetsz? - húztam be a biztonsági övet.
- Olyasmi – bólintott.
- De ahhoz nem kéne szemkötő meg ilyen baromságok? Gyenge vagy Malik.
- Mindjárt a szádra kapsz valamit – röhögött. - Nyugi van és bízz bennem.
A szemet forgatva dőltem hátra az ülésen és figyeltem az utakat. Mivel tudta, hogy ilyenkor semmi normális témába nem tudok társalogni bekapcsolta a rádiót, ami elnyomta a csendet. Láttam ahogy elhagyjuk Londont, szóval a külvárosba igyekszünk, azonban amikor már egy órája autókáztunk kezdtem még kíváncsibb lenne.
- Most már igazán elmondhatnád – jegyeztem meg.
- Úgyse fogom – rázta a fejét mosolyogva. - De nyugi, mindjárt ott vagyunk – tette a kezét a térdemre, majd óvatosan végigsimított rajta, egészen a combomig. Egy lusta mosollyal néztem rá, miközben ő teljesen az útra koncentrálva simogatta a belső combomat.
Az út még húsz percig tartott, amikor is egy erdőnél állt meg. Először nem tudtam, hogy mit akar, de amikor kihúzta a slusszkulcsot elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Egy erdő?! Egy erdőbe hoztál? - pislogtam teljesen értetlenül.
- Ez több, mint egy erdő. Gyere már – szinte elnevette magát a kétségbeesett arcomon.
Kiszálltunk, ő pedig egy gombnyomással bezárta az ajtót, bár szerintem ember nem jár erre, felesleges volt óvni itt bármit is. Kissé félve néztem a fák lombkoronáján átszűrődő sötétséget, hiszen ez alatt a majdnem másfél óra alatt elkezdett besötétedni, ami nem keltett az erdőnek túl szimpatikus látszatot. Nem volt koromsötét, de pont elég volt a kételyeim felébredjenek.
- Gyere már – ismételte magát, a szemei körül pedig kirajzolódtak a nevetőráncok. Legalább ő jól szórakozott.
- Ugye nem vagy vámpír? - szorítottam meg a kinyújtott kezét, ő pedig összekulcsolta az ujjainkat.
- Mi van? - röhögött fel.
- A filmekbe mindig így van – magyaráztam.
- Ha vámpír lennék már rég lecsaptam volna rád – legyintett. - Szóval nyugi nem vágyom a véredre.
- Örülök – könnyebbültem meg.
Néhány percet kellett sétálnunk a kövekkel kirakott ösvényen, nekem pedig ismét elkerekedtek a szemeim a kis kunyhó láttán. Tényleg olyan volt, mint a filmekbe. Az egész fából készült, a korlát elején egy-egy lámpás égett. Izgatottam lépkedtem a fa gerendákon, és elengedve Zayn kezét a bejárathoz siettem. A kis
kétemeletes ház nem volt nagy, a második szint be se volt a rendezve, az elsőn csak egy kis kanapé volt, egy asztal két székkel és a sarokban egy matrac, rengeteg párnával és takaróval. Csodálkozva néztem hátra Zayn-re, aki az ajtóban állt és a tarkóját vakargatva várta, hogy mit szólok.
- Ezt mind te? - léptem oda hozzá, még mindig hitetlenkedve.
- Meg Liam - tette hozzá. - Ő segített mindenben.
A szám szélét beharapva bólintottam. Szóval ezért volt olyan fontos az a találkozó.
- Tetszik? - fürkészett félve.
- Tetszik? Imádom - mosolyogtam rá szélesen, majd a karomat a nyaka köré fontam és hosszan megcsókoltam. - De azért téged jobban - tettem hozzá, mire halványan felnevetett.
Ajkait ismét az enyémekre tapasztotta, azonban karjaival óvatosan kibújtatott a dzsekimből. Ajka rutinosan kényeztette az enyémet, miközben én is megszabadítottam a zavaró kabátjától. Tenyere a fenekemre csúszott és lágyan megmarkolta, miközben finoman tolni kezdett a matrac irányába. Amikor a bokám a széléhez ért megálltunk és megragadtam a pólójának az alját. Kissé vonakodva, de eleresztette a fenekemet és hagyta, hogy kibújtassam az anyagból. Izmos felsőteste elém tárult, a tetoválásaival együtt, amit nem tudtam sokáig figyelni, mert orrával beletűrt a nyakam hajlatába, ezzel oldalra döntve a fejemet. Nedves csókokat hagyott a nyakamon, miközben az ujjai végigsimították a hátamat. Megállt a melltartóm pántjánál és egy laza mozdulattal kikapcsolta azt, mire én kissé felnyögtem. Nem zavarta, letolta a felsőm bal pántját, majd a jobbat is, majd kínzóan lassú mozdulattal szabadított meg tőle, miközben a melltartóm szinte magától hullott a földre.
- Feküdjünk le - mondta, egy pillanatra elhúzódva tőlem. Én úgy gondoltam, hogy pár másodpercre tényleg elszakadunk, de ő kissé lehajolt és a karjaiba emelt, a derekamnál és a térdhajlatomnál fogva. Csupán két lépést kellett tennie, hogy kényelmesen le tudjon tenni az ágyra, azonban minden mozdulata olyan finom volt, mintha bármelyik percben széteshetnék. Leültem a matracra, ő pedig térdelve maradt, miközben még mindig görcsösen kapaszkodtam a nyakába és csókoltam. Óvatosan elkezdett tolni a testével, miközben az oldalamon lévő tetoválást simogatta, így a meztelen hátam is a matrachoz simult. Bármeddig képes lettem volna eltolni a pillanatot. Nem zavart a hűvös levegő, mert a vágy túlfűtött bennem mindent.
Tenyere lecsúszott egészen a belső combomig, majd megemelte a lábaimat. Ajkaink elhagyták egymást, Ő felemelkedett és a cipőmhöz nyúlt, majd eldobta maga mellé a tűsarkút. Farmerom feszülős anyagát könnyedén húzta le a lábaimról, majd feltápászkodott és a saját nadrágjától is megszabadult.
Ráült a csípőmre, eltűrt pár kósza göndör tincset az arcomból, mosolya szinte letörölhetetlen volt.
- Olyan gyönyörű vagy - húzta végig az ajkait az ajkaimon. Nem bírtam válaszolni, az ajkamban lévő bizsergés jobban lefoglalt. Megcsókolt, de nem húzta el a dolgot.
Fekete csipketangám széléhez nyúlt és hosszan lehúzta rólam, így téve teljesen meztelenné. Ujjait végigsimogatta az összes pontját, lágyan kényeztette, amitől azonnal elkezdtem nedvesedni, de csak nem tett semmit. Kissé vonaglani kezdtem alatta és halk nyögésekkel, erős sóhajokkal adtam tudatára a kívánságaimat.
- Szeretnéd? - kérdezte két ujját a bejáratomhoz téve.
- Igen - nyögtem, azonban a vágytól már ez is nehézkesen csúszott ki belőlem.
Felcsúsztatta a mutató és a középső ujját, majd ki-be húzogatta, amitől megkönnyebbülés járta át a testem. Amikor kellően megszoktam körözni kezdett bennem, amitől ismét megfeszült a testem. Ezt tetőzte amikor Zayn az arcával odahajolt és nyelvével is kényeztetni kezdett a csiklóm körül. Pontosan tudta, hogy mit csinál, így amikor finoman ráharapott átjárta a testemet a jóleső bizsergő érzés, és az ujjai köré élveztem.
Zihálva lélegeztem, lassan pislogtam. Azonban azt láttam ahogyan az ujjait a szájába veszi és jólesőn végignyal rajtuk.
Felállt, letolta magáról az alsónadrágját, tekintetem pedig azonnal a hímtagjára terelődött. Olyan furcsa volt felfognom, hogy Zayn tényleg mindenhol ilyen tökéletes.
Lazán ráült a csípőmre és várta, hogy kifújjam magam. Nem tartott sokáig.
Rám hajolt, felsőtestével kicsit megnyomta a melleimet. Finoman a hajamba túrt és megcsókolt, ajkain éreztem a saját ízemet. Rám mosolygott azzal a hihetetlen édes széles mosollyal, majd a fülemhez hajolt.
- Úgy szeretlek - suttogta, majd játékosan ráharapott, mire a vállaim kicsit felugrottak és halványan felnevettem. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, és nem bírtam felfogni, hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni.
- Hát még én - pusziltam meg, ugyanolyan mosollyal, mint az övé.
Visszatornázta magát felém, karjait a vállam felett támasztotta meg. Jobb kezével elhúzódott, és ismét alám nyúlt, hogy újra felizgasson, de mivel még eléggé az előbbi hatása alatt voltam nem volt nehéz dolga. Gondoltam én is segítek neki, így kinyújtottam a karom, és párszor végighúztam a férfiasságán, de amint feltűnt neki, hogy mit csinálok óvatosan megfogta és visszahelyezte a kezem az eddigi helyére. Elég értetlenül nézhettem rá, mert kérdés nélkül kezdte magyarázni.
- Ez most csak rólad szól - közölte, és nyomott egy puszit a legérzékenyebb pontomba, amitől kissé megugrottam.
Zayn befejezte azt amit én minimálisan elkezdtem, majd a hegyét hozzám érintette. Szétnyitott lábaimat megemeltem, ő pedig közelebb hajolt hozzám. Kezemmel a nyakát, lábammal a derekát karoltam át.
- Mehet? - kérdezte, homlokát az enyémnek döntve. Meglepett, eddig még egyszer sem kérdezett rá, de nem is hiányzott, mert mindig teljes összhangban voltunk.
- Mehet - feleltem mosolyogva miközben megcsókoltam.
Belém csúsztatta magát, miközben folyamatosan csókolt. Pár másodpercig nem is csinált semmit, csak az ajkaimmal foglalkozott, amitől teltségérzés telített el az alhasamban. Amikor mozogni kezdett a szokásosnál sokkal lassabb tempót vett fel. Ráérősen lökött egy-kettőt, ami azonban mindig hatott, így kénytelen voltam belenyögni a csókunkba.
Elhúzta az ajkait és pár másodpercig a szemembe nézve hallgatta a halk zihálásomat, én pedig az övét. Testünk tényleg mindenhol összeért és mindenhol éreztem az elektromosságot.
Apró puszikat adtam a nyakára, ő pedig hangosan mosolyogva hagyta, miközben továbbra is lassan mozgatta a csípőjét.
- Szeretlek - suttogtam, ma már sokadszorra.
- Én is téged - csókolt meg, ma már sokadszorra.

2014. március 21., péntek

2/25 * Truth About Love

Sziasztok! :) Meg is hoztam az új részt, amivel őszintén bevallom egy kicsit szenvedtem. Igazából nem visz sehova, de nem is egy olyan rész amit érdemes kihagyni. :) Nem akarok árulkodni, így nem is mondok semmit. :3
Még annyit szeretnék, hogy most már van ask.fm-em (http://ask.fm/Kikiihsblogs) csak mert én ilyen menő vagyok. :D Szóval itt bátran kérdezhettek tőlem, szívesen válaszolok! :)
Jó olvasást! <3
xoxo, Kikiih <3
p.s.: Túl vagyunk a második évad felén. :((

Truth About Love


Annyira megörültünk, hogy egyszerre mondtuk ki, hogy azonnal egymás ajkai után kaptunk. Csak akkor fogtam fel, hogy most már tényleg visszakaptam és újra együtt vagyunk.
- Nagyon szeretlek – suttogtam az ajkaiba.
- Én is téged – mosolyodott el. - Ugye tudod, hogy sose hittem el, hogy megcsaltál?
- Azért a tüske ott volt – feleltem szomorúan.
- Kiben nincs tüske, akinek ilyen menyasszonya van, mint te? - kérdezett vissza, a szívem pedig rögtön hevesebben kezdett verni. Egy puszit nyomtam az ajkaira, aztán rájöttem valamire.
- Amúgy, hogy akarjuk kitalálni a dátumot, ha még semmi mást nem is tudunk az esküvőről? - nevettem fel kissé.
- Nem tudom, én akár holnap is kész lennék rá – vont vállat.
- De nyálas itt valaki – vigyorogtam rá.
- Csak olyannak, aki megérdemli – puszilta meg az orrom.
- Akkor ha ennyire benne vagy kezdjük el tervezni – ültem fel.
- Most? - nézett fel rám fájdalmasan. - Pár perce békültünk ki, te pedig máris belevágsz az esküvőtervezésbe? - Ahogy feltette a kérdést láttam rajta, hogy meg is válaszolta magában, ahogy végiggondolta a kapcsolatunkat és ez egész normálisnak tűnt nálunk. - Oké, legyen – ült fel, majd az éjjeliszekrényében kezdett kotorászni. Érdeklődve figyeltem, ahogyan az aljából egy kis fekete bőrkötéses füzetet vesz elő.
- Az mi? - böktem rá az arcommal.
- „Egyszer még jó lesz valamire” címszó alatt bevágtam ide. Azt hiszem eljött az a pillanat.
Vigyorogva vettem a kezembe a teljesen original jegyzetfüzetet és átpörgettem a lapjait. Még teljesen üres volt, de tudtam, hogy hamarosan megtelik gyűrött cetlikkel, telefonszámokkal és fontos információkkal. Mennyire lesz ez nagy tortúra?
- Oké – mosolyogtam rá és ő egy tollat is elővarázsolt. - Akkor mivel kezdjük?
- Szalvéta színe?
- Hülye – nevettem. - Komolyan. Egyáltalán, milyen esküvőnk lesz? - kérdeztem óvatosan beletúrva a hajamba.
- Hogy érted?
- Hát... Ugye te muszlim van én pedig... - Ez a téma eddig még nem merült fel a kapcsolatunk során, nem éreztünk fontosnak, hiszen nem ütközött semmivel. Igazából csak annyi volt, hogy a Ramadán alatt ugye alig evett valamit, amitől durván lefogyott, én pedig aggódni kezdtem érte, de mondta, hogy ezt már teljesen megszokta és nála normális. Szóval összesen ennyi volt, máskor szóba se került. - Amúgy én szívesen felveszem a vallást, ha arról van szó...
- Dehogy, nem szükséges – mondta rögtön. - Legyen olyan esküvőnk amilyet te szeretnél.
- Nekem az a fontos, hogy valamilyen úton-módon a feleséged legyek – tártam szét a karom, mire elmosolyodott.
- Akkor mi legyen? - sóhajtott.
- Mindkettő?
- Bevállalod? - lepődött meg kissé.
- Dupla kötelék. Nehezebben tudsz elválni tőlem – vigyorogtam, mire elnevette magát.
- Oké, viszont ha két esküvőnk lesz, melyik lesz előbb? - ment vissza komolyba.
- Rád bízom.
- Em, ha mindent rám fogsz bízni akkor elég tré esküvőnk lesz – nézett rám ijedten, mire felröhögtem.
- Ezt tényleg te döntsd el – mosolyogtam rá.
- Akkor a keresztény – mondta ki, nagyon is gyorsan.
- Ilyen biztos vagy te ebben?
- Figyelj. Te keresztény vagy. A legtöbb közös barátunk keresztény és legyen az előbb. Ha már rám bíztad a döntést.
- Hát jó – mosolyogtam szélesen. - Meghívottak száma?
- Nem akarok nagy felhajtást – rázta meg a fejét.
- Ahogy én sem – kötöttük ki. - Csalás, barátok és akik számítanak.
- Zenekari tagok, satöbbi – bólintott.
- Maximum száz ember? - saccoltam.
- Nem hiszem, hogy lesz annyi, de száz fölé ne menjünk – bólintott. - Meg aztán kell majd egy csomó biztonsági őr a rajongók miatt.
- Te jó ég, ez már most nehéz – vakargattam a szemöldököm. - Kell egy esküvőszervező is.
- Nem ártana – bólintott. - Tanúnak kit akarsz?
- Harry! -  ez volt az amiben a legbiztosabb voltam. Persze csak az után, hogy Zayn-hez megyek hozzá. Természetesen. - Neked?
- Vagy Doniya vagy Liam. - Tudtam, hogy nehéz döntés ez számára. A nővére, vagy a legjobb barátja. Ismerem, rengeteget fog ezen még őrlődni, így inkább tereltem a témét.
- Helyszín?
Na itt akadtunk el. Ugyanis ő ugye Bradfordi, én Cheshirei, de mindketten Londonban élünk. Igazából London volt az egyetlen közös pont, ami a közös otthonunk, de valahogy nem tűnt az igazinak. Azonban azt se tehettük meg, hogy egyikünk szülőföldjét választjuk ki, mert akkor meg a másiknak nem jelent annyit, akármennyire is szeretjük egymást.
- Akarunk mi esküvőt? - böngésztem a füzetet, amiben már most egy csomó áthúzott adat volt.
- Ha már megvettem neked azt a gyűrűt – mosolygott.
- Zayn elfáradtam – dőltem el az ágyon, a fejemet az ölébe hajtva. - Pedig csak két perce kezdtük el.
- Nyugi, van még egy csomó időnk – fogta meg a kezemet, azt amelyiken a gyűrű is volt. - Minden tökéletes lesz – csókolta meg a gyűrűsujjam.
- Hiszek neked – mondtam őszintén.
- És most mit csináljunk? - dobta félre a füzetet.
- Bármit csak veled legyek – pislogtam fel rá.
- Nagyon megártott neked, hogy nem láttál. Teljesen nyálas lettél. Biztos Colette-től tanultad – nevetett, én pedig kissé kelletlenül felültem.
- Col és Harry összevesztek – meséltem.
- Sokszor veszekednek – vont vállat.
- De most Colette hazament. Holmes Chapel-be – túrtam bele a göndör tincseim közé.
- Ó – esett le Zayn-nek.
- Ó – bólintottam.
- Végül is... Én is hazajöttem. És néz ránk. Kibékültünk – eresztett el egy mosolyt.
- Olyan rossz volt Harry-t szomorúnak látni – vallottam be. - Nekem is jobban fájt minden.
- Megértem. De most egy kicsit koncentráljunk ránk. Úgy hiányoztál – húzott magához.
- Te is nekem – fúrtam a fejem a nyakába. - Szeretlek.
- És akkor mit csináljunk? - kérdezte ismét.
- Passz – vontam vállat. - Nem kéne lemenni anyudékhoz? Megmutatni, hogy jól vagy meg ilyenek?
- Majd ha muszáj lesz – húzta el a száját.
- Miért?
- Nem akarok találkozni a tesómmal – mondta.
- Melyikkel? - kérdeztem vissza, mivelhogy három is van.
- Waliyha – vette a kezébe a távirányítót, hogy elterelje a témát, de gyorsan elvettem tőle.
- Zayn, min vesztetek össze? - szorult össze a gyomrom, mert nagyon féltem tőle, hogy én is benne vagyok.
- Semmin – próbálkozott. Mindketten makacsak vagyunk, ez így érdekes lesz.
- Zayn – nyöszörögtem.
- Hagyjuk Em – kérlelt. - Majd megoldjuk. Nem fontos.
- Zayn, tudom milyen érzés haragban lenni a testvéreddel. Mi három évig nem szóltunk egymáshoz. Ez biztos nem fajul el így, de tudom, hogy milyen borzalmas érzés – néztem rá szomorúan.
- De én most veled akarok lenni – érvelt. - Veled se jó ám összeveszni.
- Én itt várlak, a mi ügyünk már rendeződött – biztattam. - Kérlek. Waliyha-nak szüksége van a bátyjára. - Hatalmas kiskutyaszemekkel pislogtam fel rá, mert tudtam, hogy ez mindig hatásos.
- Ne nézz már így – kapta el a tekintetét.
- Zaaayn!
- Itt fogsz várni?
- Mégis hova mennék? - nevettem fel a béna kérdésén.
- Igaz – gondolkodott el. - Akkor sietek.
- Nem kell – mondtam őszintén.
Zayn még visszamosolygott még az ajtóból, majd egyedül maradtam. Pár percig csak mosolyogva tudomásul vettem, hogy most már tényleg minden a legnagyobb rendben van. Mivel unatkozni kezdem megragadtam a TV távirányítóját és elkezdtem kapcsolgatni. Megálltam az MTV-nél, ahol most értelmetlen valóságshow-k helyett zenéket adtak a meglepetés kedvéért. Egy Marina And The Diamonds szám ment, így egyértelműen ott ragadtam. Imádtam ezt a nőt, a hangja olyan különleges volt és nem tömegzenét gyártott.
Magamban énekelgettem a dalt, miközben az ágyon heverő Zayn telefonjához nyúltam. Nem vagyok féltékeny vagy bármi ilyesmi, ez nálunk tök átlagos. Tudjuk a másik jelszavát, mindenféle kódjait, teljesen megbízunk egymásban. Beléptem a képekbe, ahol egy külön mappája volt a közös képeinknek. Rutinosan húzogattam az ujjaimat az érintőképernyőn, miközben mosolyogva figyeltem a különböző pillanatokat. Nem vagyunk az a páros akik minden egyes csókunkat közzéteszik, de gyakran unalomból nekiállunk magunkat fotózni, amit természetesen végigszenvedünk. Én azért szeretem, mert így mindig van friss háttérképem, Zayn pedig azért, mert kedvére csókolgathat.
Miután kimosolyogtam magam úgy gondolkodtam kicsit kiszúrok Zayn-nel, ezért beléptem a Twitter-ébe, azon agyalva, hogy mit írjak ki a nevében. Azonban közben megakadt a szemem egy képen. Még úgy egy hete lehetett, amikor Zayn-nel kettesben voltunk valahol. Összekulcsolt ujjainkat kinagyították és a gyűrűre fókuszáltak. Furcsa, december óta jegyben járunk, de még csak most tűnt fel nekik? Pláne olyankor amikor éppen haragban voltunk? Érdekes egybeesések ezek.
Elkezdtem böngészni utánunk és a fejemet fogva röhögtem a baromságokon. Valaki kitalálta, hogy Zayn az Eiffel-torony tetején kérte meg a kezemet, és állítólag egy ott dolgozót is meginterjúvoltak, aki azt mondta, hogy az egész felső szintet lezárták miattunk. És mindezt egy nívós netes magazin írta. Még ha megtudták volna, hogy Zayn a családi kertjük kis pagodájában tette fel a kérdést. Kész röhej ez a média.
Amikor kinyílt a szoba ajtaja biztos voltam benne, hogy Zayn az, így fel sem néztem. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor megszólalt az ajtóban álló személy.
- Bejöhetek? - nézelődött befelé Waliyha. Már válaszoltam volna, hogy természetes hogy bejöhet, hisz ő lakik itt és nem én. De aztán belenéztem a félő szemébe, és inkább nem akartam zavarba hozni.
- Persze – mosolyogtam rá gyengéden.
Waliyha becsukta maga mögött az ajtót és óvatosan odalépkedett hozzám és leült az ágy szélére. Kikapcsoltam a TV-t, miközben elgondolkodtam azon, hogy normális-e az, hogy én sokkal felszabadultabban érzem magam Zayn szobájában, mint a saját húga.
- Beszélhetnénk? - kérdezte, amire viszont már tényleg nem tudtam elfojtani a furcsa arckifejezésem.
- Szerinted meg akarlak verni, vagy miért tartasz tőlem ennyire?
- Nem tudom. Talán ha Zayn elmesélte neked a veszekedésünket akkor lehet, hogy kéne – gondolkodott.
- Verekedős lánynak látszom? - hangom komoly volt, de a szemem mosolygott.
- Nem – vallotta be.
- Akkor? - eresztettem el egy kis nevetést. Válasz helyett csak feszülten elmosolyodtam. - Miért jöttél?
- Mert Zayn küldött.
- Legalább őszinte vagy – röhögtem fel. - És miért küldött?
- Hogy beszélgessünk – vont vállat.
- Miről? - faggattam tovább.
- Túl jól ismered a bátyámat – forgatta a szemeit, én pedig halványan elmosolyodtam. - Te kutakodsz a cuccai között? - szúrta ki az ölembe ejtett telefont.
- A közös képeinket nézegettem, szóval ha ez kutakodásnak minősül akkor igen – feleltem lazán.
- Bocs – sziszegte.
- Nem kell bocsánatot kérned – mosolyogtam kedvesen. - Szereted a bátyádat, és nem akarod, hogy szomorú vagy összetört legyen. Én ezt megértem.
- Te is féltékeny voltál Harry barátnőire? - kérdezte, felfedve magát. Nem is foglalkozva azzal, hogy beköpte saját magát, válaszoltam.
- Az összesre. Már csak ha összehozták valamelyikükkel a sajtóban meg akartam tépni. Úgy éreztem, hogy az a csaj pótolni akar engem, és én pedig nem akartam, hogy pótolható legyek.
- Előbb még azt mondtad, hogy nem vagy verekedős csaj – mondta kicsit ijedten, valószínűleg kicsit sok volt neki a hirtelen jött indulat.
- Bocsi – nevettem kurtán. - A lényeg, hogy megértem, hogy akármennyire is akarod nem tudsz szabadulni attól, hogy amikor meglátsz az Emma név helyett az ugorjon be, hogy a ribanc aki elveszi tőlem a bátyámat.
- Mintha a gondolataimban olvasnál. - Még pislogni is elfelejtett.
- Jól van – vigyorogtam. - Szóval nem várom el, hogy szeress vagy bármi. Ha nem megy akkor nem megy. De nem szeretném, hogy Zayn-nel miattam veszekedjetek.
- Egész korrekt csaj vagy mégis – állapította meg.
- Köszönöm – mosolyogtam. Bóknak vettem. Nagyon is.
- Nem megyünk le? Anya meg Zayn is a konyhában vannak.
- Oké – egyeztem bele, majd Waliyha után indultunk.
Lerobogtunk a lépcsőn, aminek az aljában még össze is mosolyogtunk. Waliyha nem egyszerű eset, ahogy én se. Biztosan nem lesz felhőtlen a kapcsolatunk, de remélem egy idő múlva készen lesz arra, hogy befogadjon a családjába és elfogadjon Zayn mellett.
Ahogy beléptünk Zayn és Patricia a pultnak támaszkodva beszélgettek, de ahogy beléptünk mindketten felénk kapták a fejüket. Zayn ragyogó szemeivel összhangban volt a mosolya. Jobb karját kinyújtotta célzásképpen, én pedig mellé léptem és átkaroltam. Patricia mosolyogva nézett minket, Waliyha pedig a hűtőben kezdett kotorászni.
- Anya, van még olyan meggyes joghurt? - érdeklődött, teljesen belemászva a hűtőszekrénybe.
- Balra, a tejföl mögött – felelte Patricia, majd hirtelen eszébe jutott valami. - Amúgy Zayn, összefutottam Dan-nel a boltban. Beszélgettünk és meséltem neki, hogy itthon vagy. Rögtön át akart jönni, de mondtam, hogy – itt kicsit megakadt és félve rám nézett. - Nem vagy túl jó állapotban. De azért mondta, hogy mindenképp beugrik.
- Tényleg? - csillantak fel a szemei. - Majd megcsörgetem, hogy mi van vele. Hacsak addig be nem állít – nevetett fel.
- Szokása – bólogatott mosolyogva Patricia. Mivel ebben a témában végképp nem voltam jártas csak csendben ácsorogtam, miközben az ujjaimat óvatosan húzogattam Zayn hátán.
Még beszélgettek meg összenevettek pár régi sztorin, én pedig csak álltam és néztem ki a fejemből. Waliyha gyorsan lelépett, ahogy megtalálta a kedvenc joghurtját.
- Na megyek, még be kell fejeznem valamit – mosolygott ránk Patricia. - Munka.
- Hagyunk is – mondta Zayn továbbra is mosolyogva, majd távoztunk. Láttam ahogy Patricia beleharap egy almába és visszaül a laptopja elé.
Visszamentünk Zayn szobájába, ahol levetődtünk az ágyra és valahol ott folytattuk ahol abbahagytuk. A semmittevésnél.
- Ki ez a Dan? - kérdeztem meg, mert már nagyon zavart, hogy semmit nem tudok róla.
- Gyerekkori haverom – mesélte. - Ovis korunk óta ismerjük egymást.
- Az jó – mosolyogtam. - Bár még sose meséltem róla.
- Dan-ről nem lehet mesélni. Őt látni kell – nevetett fel.
- Aha – bólintottam nem túl sokatmondóan.
- Akarsz vele találkozni?
- Nekem mindegy – mondtam őszintén. - Nem akarok senkit erőltetni, hogy ismerjen meg.
- Igazad van, borzasztó egyéniséged van, akit legszívesebben eltitkolnék a barátaim elől – bólogatott enyhe szarkazmussal a hangjában.
- Tudod, hogy értem – forgattam a szemeim, de a szám szegletében megbújt egy apró mosolyránc.
- Fel is hívom – nyúlt a telefonjáért. - Hé, miért van megnyitva a Twitter?
- Unatkoztam – csúsztam közelebb hozzá, hogy rálássak a képernyőre.
- Felfedezték? - lepődött meg kissé.
- Úgy látszik.
- Kissé későn is – nevetett fel.
- Valamelyik netes magazin szerint az Eiffel-toronyban jegyeztél el – közöltem, mire a mosoly lehervadt az arcáról.
- Az kemény.
- Az – bólintottam. - Viszont a rajongók teljes lázban vannak.
- Megerősítsük őket? - nézett rám mosolyogva.
- Csak az ő kedvükért – vigyorogtam.
Zayn megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, és úgy fotózta, hogy a gyűrűm elég feltűnően látszódjon. Ezt elfogadhatónak ítéltük, így mondta, hogy csináljunk magunkról is. Elnevettem magam és minden képek lekorholtunk, még azokat is amik jók voltak, csak mert jól elszórakoztattuk magunkat. Aztán Zayn összeszerkesztette a képeket és végül felnyomta Twittere. Nem írt hozzá semmit, nem jelölt meg semmit. A kép magáért beszélt.
Zayn elfeküdt az ágyon, fejét az ölembe hajtva és a TV villodzó képernyőjét bámultok, ami mindig változott, ahogy megnyomtam a távirányítón a megfelelő gombot.
- Nem gondolod, hogy borotválkozni kéne? - kérdeztem, miközben a szabad kezemmel az arcát simogattam.
- Nem volt kedvem – vont vállat. - Jobban lefoglalt, hogy hiányoztál. És különben is, tudom, hogy tetszik.
- Egyébként – gondolkodtam el. - Eddig ha összevesztünk mindig tettél valami kárt magadban... Múltkor még a kezdet is eltörted. Én nem látom, vagy tényleg nincs semmi.
- Tényleg nincs semmi – mondta nyugodt hangon, majd az arcához nyúlt, megfogta a kezem és nyomott a kézfejemre egy puszit.
- Hogy-hogy? - A kérdés akaratlanul csúszott ki a számom.
- Hát... - pislogott fel rám az ölemből. - Akkor általában a düh és az idegesség hajtott. Most inkább szomorú voltam és kétségbeesett.
A szívem azonnal összeszorult a válaszára és lehajoltam hozzá, hogy kárpótlásul megcsókoljam. Kissé nehézkes volt, de Zayn először visszacsókolt, majd felült és az ölébe húzott. Beletúrt a göndör hajamba, miközben én tovább fészkelődtem az ölében és ajkaink tovább kóstolgatták egymás jól ismert ízét. Lassan, fokozatosan egyre hátrébb döntött, egészen addig, amíg a hátam nem érintkezett a puha matraccal. Keze a derekamról levándorolt a combom aljához, amin végigsimított, miközben a derekára kulcsolta. Egyszerre öleltem az összes végtagommal és még közelebb akartam tudni magamhoz.
Nem is foglalkoztam a külső zajokkal, egészen addig amíg Zayn el nem húzódott tőlem, mert egy számomra ismeretlen hang szólalt meg.
- Zaaaaayn! - kiáltotta vidáman, majd azonnal elkomorodott. - Azt hiszem rosszkor jöttem – állapította meg.
- Az időzítésed még mindig pocsék – nevetett Zayn, majd lemászott rólam.
- Muterod azt mondta, hogy ki vagy az élettől – mesélte, miközben gyorsan, olyan haveri stílusban megölelték egymást. - Nem éppen úgy nézel ki – vigyorgott folyamatosan, majd rám nézett. - Ő az? - bökött felém.
Kissé csapzott hajjal, könyökölve és csámpásan szétrakott lábakkal néztem vissza rá, mert egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy hogyan lehet valaki ilyen laza, amikor mi éppen valaminek az elején voltunk. Zayn csak diszkréten intett, hogy menjek oda. Még mindig kissé sokkoltan, de elkezdtem feltápászkodni.
- Em, ő itt Dan, a haverom akiről meséltem – bökött a mellette álló srácra. Magas volt, vékony, de látszott, hogy sportolt, különösen a széles vállain. Hasonlóan kreol bőre és fekete haja volt, mint Zayn-nek, az arcberendezésük viszont merőben más volt. - Dan, ő itt Emma, a menyasszonyom.
- Szia! - erőltettem fel magamra egy mosolyt.
- Sose hittem volna, hogy valaki úgy elcsavarja Malik fejét, hogy már húsz évesen házasodni akarjon – közölte, és nem tudtam, hogy ezt most mire vegyen, amíg be nem fejezte a mondatot. - De most már megnyugodtam, hogy legalább valami belevaló csaj az – vigyorgott.
- Körülbelül egy szót váltottunk egymással – világosítottam fel.
- Ugyan már. Csak rád kell nézni. - Kissé pironkodva vettem ezt a bókot, amit nem nagyon tudtam hova rakni. Zayn csak büszkén elmosolyodott és a derekamnál fogva magához húzott.
- Na mesélj! – vetődött le a kanapéra. - Mi történt, hogy ilyen hirtelen haza kellett jönnöd?
- Már megoldottuk – mosolygott Zayn és leült a kanapéra, én pedig mellé, a lábamat átdobva a combjain.
- Akkor együtt meséljetek valamit, magatokról! - folytatta. - Körülbelül semmit nem tudok rólad, csak annyit, hogy Emily-nek hívnak és odavan érted.
- Emma – javítottam ki és nem hittem el, hogy nem bír megjegyezni egy nevet amit két perce mondtak el neki.
- Nem Emily? - pislogott értetlenül Zayn-re, mintha csak nem tudnám a saját nevem.
- Nem – szűrte Zayn a fogai között.
- De határozottan emlékszem, hogy Emily-t mondtál – gondolkodott. - Ja várj, az nem szőke volt?
- Ő Emma – sziszegte Zayn.
- De volt egy Emily!
- Régen! - vágta rá Zayn. - De ők két külön világ!
- De csak volt egy Emily! - örült Dan a saját igazának. - Bár az szőke volt, nem? Várj, nem ő az a modell? - egyre inkább érdeklődve hallgattam ezt a társalgást. - Perrie előtt vagy után volt?
- Között – Zayn belejött az egyszavas válaszokba, ami engem szórakoztatott.
- Azt hogy? - értetlenkedett a barátja.
- Együtt voltam Perrie-vel, szakítottunk, együtt voltam Emily-vel, szakítottunk, újra összeálltunk Perrie-vel, aztán... Aztán megjelent Emma – mosolygott rám, nekem pedig gyorsabban kezdett verni a szívem. A többi lánynak a nevét olyan egysíkúan mondta, az enyém viszont olyan lágyan és dallamosan csengett a szájából, hogy akaratlanul is melegség öntött el, a féltékenységnek nyoma se volt.
- Aha – gondolkodott. - És Emily...
- Akadj már le Emily-ről! - szólt kicsit erélyesebben Zayn. - Nem volt az igazi, sose. Nem is szerettem úgy. Szakítottunk, ő elment az igazi szerelméhez, egy darabig Párizsban éltek, most New York-ban! Összeházasodtak és Emily szült Ben-nek egy gyereket.
- Ki az a Ben? - ráncolta a homlokát Dan, nekem pedig a szám elé kellett kapnom a kezemet, nehogy felnevessek. Zayn régebben már elmesélte nekem ezt a sztorit. Ismertem a (Zayn-nél egyébként idősebb) lányt, hisz híres modell, de azt sose tudtam, hogy viszonyuk volt, amíg Malik el nem mesélte, ahogyan azt is bevallotta, hogy végig csak azért volt vele, mert vonzódott hozzá. Annyira, hogy Perrie-t is megcsalta vele.
- Emily pasija! Férje... Izé a srác akibe szerelmes! A fotós, te gyökér?
- Akkor most a pasija, a férje, a szerelme vagy egy fotós? - zavarodott össze teljesen.
Nem bírtam tovább és hangosan kitört belőlem a röhögés, amit fokozott, hogy Zayn nem kívánt több magyarázatot adni a barátjának, így egyszerűen csak megdobta egy párnával, aki nevetve hajította vissza. Nos, tényleg megismertem Zayn barátját, és igazán örülök, hogy nem az esküvőnkön találkozunk majd először. Így lesz időm bőven felkészülni rá. Azt hiszem szükség is lesz rá.

2014. március 14., péntek

2/24 * Same Mistakes

Sziasztok! ^^ Most a szokásosnál is korábban érkezett a rész, remélem örültök neki! :) Nagyon köszönöm a kommenteket, ígérem majd mindegyikre válaszolok amit időm adja, és ugyan ez van a rengeteg díjjal is amivel elárasztottatok! Imádlak titeket, remélem tetszeni fog a rész! :)
xoxo, Kikiih <33

Same Mistakes


A vonatút még a szokásosnál is hosszabb volt. Azt hiszem az összesen számot a telefonomon sikerült kétszer meghallgatnom, és van úgy háromszázhatvanöt dalom. Tehát ennek a duplája. Unalmamban végig azt számolgattam, hogy még hány három perces dalt kell meghallgatnom a célomig, de aztán rossz matekos lévén annyira jutottam mindig, hogy sokat. Piszok sokat.
De valahogy csak megállt a vonat a városnál. Nem szálltak le túl sokan, azt viszont észrevettem, hogy mindenkihez tartozott valaki. Vagy együtt voltak, vagy az állomáson várták őket. Én azonban egyedül voltam, egyetlen társam a poggyászom volt.
Vettem egy mély levegőt és elindultam a már ismert úton, azonban már egyre jobban tartottam, hogy mi vár rám, ha odaérek. Értetlenség? Csalódás? Szánalom? Egyikre sem vágytam.
Ideges voltam, féltem. Talán egy cigi segített volna, de nem volt nálam és kezdtem dühös lenni magamra, amiért ezek a vékony fehér szálak mentik meg a rosszabb napjaim. Normális ez?
Az ajtó előtt megállva végiggondoltam, hogy mi vár rám ha kopogtatok. Rám csapják az ajtót? Elküldenek a fenébe és utána csapják rám az ajtót? Mi történik, ha.
- Elég a gondolkodásból! - motyogtam magamnak és kezdtem megijedni, hogy a Zayn nélkül töltött napok után kezdek teljesen meghülyülni.
Kopogtam. Nem bántam meg, bár a szívem sokkal szaporábban vert, mint általában, aztán nem tudom, hogy most könnyebbüljek meg, vagy essek kétségbe, az ajtóban álló személy láttán.
- Mit akarsz? - kérdezte durván Waliyha.
- Bejöhetek? - nyeltem nagyot. Azt hiszem sikeresen elvesztettem a lány bizalmát, pedig olyan soká tartott megszerezni.
- Azok után amiket a bátyámmal tettél? - vonta fel a fél szemöldökét egy szarkasztikus nevetés közben, amit vagy a bátyjától tanult el, vagy csak kísértetiesen hasonlítanak egymással.
- Mit tettem vele? - haraptam be a szám szélét, amin végre beforrt a seb, amit pár nappal ezelőtt okoztam.
- Ki se jött a szobájából amióta itt van, nem eszik, nem iszik, nem kommunikál – sorolta, bennem pedig minden szó után megfordult a szívemben lévő kés. - Nem mondja el, hogy pontosan mi van, csak annyit, hogy összevesztetek. Azt hittem, hogy szereted Zayn-t.
- Persze, hogy szeretem – ráztam meg a fejem kínosan nevetve. - Mindennél jobban, továbbra is. És tudom, hogy egy utolsó szajhának tartasz, de muszáj beszélnem vele.
- Nem – folytatta kitartóan, azonban a következő pillanatban Patricia jelent meg Waliyha mögött.
- Emma? - nézett rám csodálkozva.
Ha ő is elküld fogalmam sincs, hogy mit csinálok.

/Zayn szemszöge/

Idegállapotomat tekintve esélyem se volt, hogy kocsiba üljek, így vonattal mentem haza. A szüleim eléggé meglepődtek amikor megláttak, de persze örültek. Aztán Emma-t hiányolták, amitől rögtön gombóc keletkezett a torkomban.
- Összevesztünk – morogtam halkan, de mivel síri csend uralkodott a szobában mindenki hallotta.
Egy szomorú mosollyal az arcomon felmentem a szobámba és ki se jöttem onnan. Körülbelül fél órát töltöttem egyedül, az alatt pedig kicsit lepakoltam és elszívtam egy cigit. Na jó, kettőt. Már le akarok szokni, Em-mel is, már többször elhatároztuk, de egyikünknek sem megy.
Már megint Em. Minden egyes mozzanatról eszembe jut, ami már rohadtul fájt. Ott van mindenhol az életemben, aminek örülnöm kéne.
De mit csinált amikor nem volt velem? Hagyta, hogy Tom bármit is tegyen vele? Nem voltak sérülései, tehát nem volt dulakodás, ha volt valami nem ellenkezett. De miért lett volna bármi is, hiszen Emma szeret, én is szeretem. De részeg volt, és akkor az emberek könnyebben megtesznek dolgokat, Tom pedig a tökéletes személy arra, hogy kihasználja Emma védetlenségét. És Emma dühös volt rám. Talán annyira is, hogy megcsaljon?
A gondolatmenetemből az ajtó nyitódása kergetett ki. Elmosolyodtam ahogy a legkisebb húgom, Safaa lépett be. A szüleim okosak, tudták, hogy őt kell küldeni.
- Zayn? - kukucskált be a résen.
- Mi van nagylány? Gyere beljebb – nevettem fel kissé.
Safaa becsukta maga után az ajtót és hozzám sietett. A legszebb korát éli, tíz évesen még nem kell szenvednie semmitől, de azért már két számjegy van az életkorában. Még boldog lehet, határtalanul. Aztán majd megjelenik valami srác, akinek nekem kell bevernem a képét, amikor megbántja a húgomat, aki éppen belemászott az ölembe és szorosan megölelt.
- Hiányoztál.
- Te is nekem – simogattam a hátát. - Mi a helyzet? Suli?
- Kaptam egy piros pontot matekból – mesélte büszkén.
- Ügyes vagy! - mosolyogtam, végre őszintén. Őrület, őt egy kis dicséret is milyen boldoggá tudja tenni. Bárcsak az én boldogságomhoz is ennyi kéne.
- Miért nem szóltál, hogy jössz? - kérdezte.
- Hirtelen jött ötlet volt – próbáltam kibújni a válasz alól.
- És Emma miért nem jött veled?
- Ő most otthon maradt.
- Miért? - A húgom és a kérdései. Túlságosan is okos, vagy Anya túlságosan is a szájába rágta a dolgokat.
- Most mindkettőnknek jobb így – fogtam meg az apró kezét
- Szakítottatok? - pislogott nagyokat.
- Nem. Nem hiszem – túrtam bele a hajamban. - Ez bonyolult. A lényeg, hogy mindkettőnknek jó kicsit a családdal lenni.
- Ő is hazament?
- Ő... Em Londonban maradt – mondtam, mire Safaa szemében egy kis ijedtséget láttam. - Harry-vel – tettem hozzá, mire kissé megnyugodott, hogy Emma biztonságban van. Remélem is... Lehet, hogy hülyeség volt otthagyni.
- Szomorú vagy, Zayn? - zökkentett ki ismét.
- Egy kicsit – hazudtam. Pocsékul voltam. - De ha megölelsz jobb lesz.
Safaa elmosolyodott és karjait szorosan körém fonta, én pedig a hajával játszottam.
És ezen kívül három napon keresztül a szobámban voltam, az orromat csak reggelente dugtam ki, hogy jelezzem, hogy élek. Elvettem egy almát a konyhaasztalról, majd se szó se beszéd visszamentem. Három alma csoportosult már az éjjeliszekrényemen, mert egyikbe se ettem bele. Igazi depresszióba zuhantam, miközben egyre több összeesküvés-elmélet jelent meg a fejemben, hogy mit csinálhatott Parker a menyasszonyommal.
Hiányzott Emma, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy a telefonhoz nyúljak. Illetve egyszer megpróbáltam, de a háttérképem még mindig ő volt. Még nyári kép volt, göndör haja természetesen omlott a vállára, orrán az én napszemüvegem ült, egy laza fehér toppot viselt és az arcán széles mosoly terült el. Annyira elképesztő, annyira gyönyörű, annyira szeretem és annyira hiányzik.
Nem tudtam, hogy mi lehet vele, mit csinál, hol van, és ez zavart. Ő is ugyanúgy szenvedett, mint én? Esetleg rosszabbul, vagy ő jól viseli, és várja, hogy hazaérjek? Mikor megyek egyáltalán haza?
A második napon megcsörrent a telefonom, azonnal kaptam érte, de nem ő volt. Liam.
- Igen? - Hangom sokkal rekedtebb volt, nyilván azért mert szinte alig beszéltem.
- Gyere fel Skype-ra! - szólt bele köszönés nélkül.
- Nem megy – feleltem, részben a lustaságom szólt belőlem, részben pedig az, hogy nem volt nálam laptop.
- Kérlek Malik, fontos – kérlelt.
- Emma is ott van? - gyanakodtam.
- Nem, egyedül vagyok, eskü. Danielle sincs itthon.
- Fontos? - nyögtem miközben hátrafordultam az ágyon, és éreztem, hogy roppan egyet a gerincem.
- Igen! Öt perced van! - És kinyomott.
Átbotorkáltam Waliyha szobájába, aki telefonját nyomkodta, miközben valami sorozat üvöltött a TV-ből.
- Szia! - mosolygott rám.
- Kölcsönadod a laptopod? - mutattam a fehér, pink billentyűs laptopnak csúfolt valaminek.
- Mire kell? - ijedt meg kissé.
- Skype – mondtam.
- Ugye nem akarod leellenőrizni a Facebook-om és a malijeim? - pislogott idegesen.
- Ha beijesztesz akkor lehet – fontam keresztbe magam előtt a karom. - Titkolózol?
- Dehogy – rázta a fejét, hatalmasra meresztett szemekkel. Rosszul hazudik.
- Nem nézem meg, csak add ide, mert Liam beszélni akar velem – sóhajtottam. Én is voltam kiskamasz, bár akkor még nem a neten éltem az életem, de nyilván volt pár dolog amiről nem akartam, hogy Doniya tudjon. - Nem kotorászok a cuccaidban – ígértem meg, a húgom pedig hitt nekem, és odaadta a gépét.
Visszafeküdtem az ágyamra és megnyitottam a Skype-ot. Ki volt lépve, így véletlenül sem láttam meg semmit. Ahogy kapcsolódtam Liam már hívott is, amitől kicsit lefagyott a gép. Idegesen doboltam a laptop szélén, hogy induljon már újra, mintha ez segítene bármit is.
- Mi tartott eddig? - meredt idegesen Liam a kamerába.
- Lefagyasztottad a húgom gépét – feleltem, miközben idegenül néztem a képernyő mellé ragasztott kis virágokat meg pillangókat. - Mi volt ilyen nagyon fontos?
- Először is az, hogy szarul nézel ki – bólogatott. Elnyúlt melegítő, kócos haj, karikás szemek. Voltam már jobban is.
- Asszem' megnyerted a világ legjobb haverja címet – tapsoltam kettőt unottan. - Mehetek?
- Mégis hova mennél? - vigyorgott. Ott a pont. Mivel látta, hogy nem kívánom kommentálni folytatta. - Nagyon ki vagy Emma miatt?
- Csak amennyire kell – vontam meg a vállam. - Totál tanácstalan vagyok. Szerinted megcsalt?
- Kizárt dolog – mondta. - Már-már undorítóan szeretitek egymást. Emma az utolsó lány aki képes lenne ilyesmire.
- Részeg volt – emlékeztettem.
- Emlékszel, hogy a turné alatt egyszer voltunk egy buliban...
- Sok buliban voltunk – szóltam közbe.
- Hagynád, hogy végigmondjam? Köszönöm. Szóval. Voltunk egy buliban, ahol te meg Emma egymás mellett ébredtetek. És még mielőtt beszólnál, még nem voltatok együtt – tette fel a mutatóujját, én pedig egy picit elmosolyodtam. Túl jól ismer. - Amikor Emma lelépett, megkérdeztem, hogy mit csináltál vele. Te közölted, hogy semmit, én pedig azzal jöttem, hogy részegek voltatok. Mire halál lazán rávágtad, hogy még részegen se tennél semmit egy ilyen lánnyal, mint Emma, mert nem tudnád kihasználni. Mert már a génjeidben van szinte.
- Áttérhetnénk a lényegre? - ráncoltam a homlokom, mert nemigazán értettem az összefüggést.
- Emma-nak ugyanúgy ösztönös, hogy nem csal meg – sóhajtotta. - Lehetnek hülye elméleteid, de ez kívülről biztos, és szeret. Szereted. Mire vársz? Hívd fel és beszélj vele!
Elgondolkodtam... Tényleg így volt, emlékszem az esetre. Az ösztöneimben van, hogy nem csalom meg Emma-t, nem bántom, nem használom ki. Ez vajon, nála is így van? Annyi mindenben hasonlítunk, néha már túlságosan is egyformák vagyunk, ettől a sok ellentét köztünk, ami néha-néha fellebben. Szóval akkor ezzel kapcsolatban is így lenne? Neki is ugyanígy van ez?
- Zayn! Zayn! Malik figyelsz te rám? - kiabált Liam, már-már kétségbeesve.
- Persze bocs – néztem vissza a képernyőre. - Csak kicsit elkalandoztam.
- Oké, mindegy – legyintett. - A lényeg, most elpakolod a gépet, és felhívod Emma-t. Megbeszélitek, hazajössz és minden úgy megy ahogy régen volt.
Meggyőztem Liam-et, hogy minden úgy lesz ahogy mondta, majd visszavittem a Waliyha szobájába a laptopot. Kérdőn nézett rám, de nem volt kedvem dumálni, így csak morogtam neki, egy „kösz”-t és visszakullogtam a szobámba. Kissé értetlenkedve nézett vissza rám, majd újra a telefonját kezdte nyomkodni, mintha az ujjaihoz lenne nőve. Miért nem találkozik a barátaival a szabadban?
Újra elterültem az ágyamon, de nem tartottam be a Liam-nek tett ígéretemet. Nem hívtam fel Emma-t, mert nem tudtam. Nem voltam elég bátor hozzá. Miért nem hagytam, hogy bármit is megmagyarázzon? Miért mentem megint fejjel a falnak, a helyett, hogy gondolkodtam volna? Miért csesztél el mindent megint Zayn?
A magamat szidalmazó gondolatmenetemet az ajtó nyitódása zavarta meg, amikor is rájöttem, hogy ideje lenne már kulcsra zárni.
Waliyha lépett be rajta, mindenféle kérdés nélkül. A szemei mintha szikrákat szórtak volna, miután becsapta az ajtómat keresztbe font karral állt meg előttem, amiben érdekes módon most nem volt ott a mobilja.
- Igen? - néztem rá kérdőn, hátha akkor előbb belekezd.
- Nagyon elegem van – közölte a legszembetűnőbb tényt. - Mi bajod van neked? Miért nem nyögsz ki egy normális mondatot napok óta? Mi történt?
- Szerelmes vagyok – vontam meg a vállam, mintha ez teljesen normális lennél.
- A szerelem egy jó dolog, boldog vagy tőle, szárnyalsz, folyamatosan mosolyogsz – regélte, miközben leült az ágyam szélére, én pedig erősen fürkésztem, amit rögtön észrevett. - Legalábbis nekem ezt mondták.
- Vannak benne hullámvölgyek is. Most pont egy ilyenben vagyok – magyarázta.
- Persze lehetnek – mondta. - De nem úgy, hogy hazaállítasz bejelentés nélkül, és befordulva ücsörögsz a szobádban. Legalább hagynád, hogy segítenénk.
- Kicsit egyedül kell lennem...
- Akkor áss magadnak egy lyukat és nézz ki belőle! - kiáltotta. - De senkinek nem jó. Te teljesen szétestél, mi aggódunk érted. Miért jó ez neked?
- Nem jó! Egyszerűen csak itthon akartam lenni, mert megnyugtat ha velem vagytok – ültem fel most már teljesen, hogy egy szinten legyünk. - Erre a saját húgom elküld egy lyukba! Ha nem vagyok itthon az a baj, ha itthon vagyok akkor meg az?!
- Nem az a baj, hogy itthon vagy! Az a baj, hogy a ribanc miatt jöttél haza!
- Mi van?! - kerekedtek el a szemeim. Először elküld a búsba, most pedig leribancozza a menyasszonyom? Ki ez és hol van Waliyha?
- Azt hittem bírom a csajt, de ha valaki képes téged így kiforgatni önmagadból... Nem Zayn, nem bírom megkedvelni. Ügyesen belopta magát a szívembe, de most már távol van attól. Hogy tudsz szeretni valakit aki ezt teszi veled? Egy csődtömeg lettél miatta!
- Azt se tudod min vesztünk össze! - röhögtem fel. - Nincs jogod leribancozni!
- Ha valaki ilyenné teszi a bátyámat akkor van!
- Mi van, ha azt mondom neked, hogy az egész az én hibám? Hogy én reagáltam túl, és hogy itt inkább én vagyok a szemét? Akkor most én vagyok a ribanc és nem Emma? Mert rám bármit mondhatsz, de azt nem tűröm, hogy őt bántsd!
- Én meg azt nem tűröm, hogy ő bántson téged! És igenis az. Egy kibaszott ribanc.
- Na most menj innen – mutattam az ajtó felé.
- Mi? - tátotta el a száját.
- Jól hallottad! - kiáltottam rá úgy igazából életemben először a húgomra. - Takarodj innen! Látni sem akarlak.
Kissé sokkolva, de eltűnt a szobámból. Tudtam, hogy sírni fog, tudtam, hogy megbántottam. De nem tudott érdekelni, mert ő pedig valami olyannal támadott, amiről jól tudta, hogy a legjobban fáj. Ha azért jött, hogy felvidítson rendesen elcseszte.

/Emma szemszöge/

- Patricia! - néztem rá könyörgőn. - Bemehetnék? - nyeltem nagyot.
- Persze kicsim – invitált beljebb azonnal, Waliyha pedig elkerekdett szemekkel nézett az anyjára.
- Mégis miért engeded be a házunkba? - pislogott nagyokat.
- Waliyha! - szólt rá Patricia, majd magához ölelt. Kissé meglepett ez a gesztus, mindenre számítottam csak erre nem. Esetlenül visszaöleltem, és kimondhatatlanul jól esett.
- Mi történt? Miért vesztetek össze? Ugye nem végleges? - kérdezősködött. - Csinált valamit? Te jó ég, ugye nem bántott?
- Mi? - kérdeztem ijedten. - Mégis miért?
- Nem tudom, fogalmad sincs, hogy mennyit gondolkodtam ezen – simogatta a hátamat. - Annyira szépek vagytok együtt, úgy aggódtam a kapcsolatotokért és mindkettőtökért.
A szavai nagyon mélyen hatottak. Az, hogy Zayn anyja ennyire szeretett olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amikről nem is tudtam. Nem igazán volt komoly kapcsolatom, volt olyan pasim akinek a családnevét is csak akkor tudtam meg amikor Facebook-ra kiposztoltuk, hogy együtt vagyunk. Az, hogy engem így befogadtak ide az már sokkal több volt, mint egy kellemes érzés. Annyira furcsán érintett az egész, hogy Zayn anyja engem ápol, holott igazából jó messzire kéne elküldenie. Nem tudtam mit kezdeni magammal, annyi minden kavargott bennem, hogy sírni kezdtem.
- Ne sírj – csitított Patricia. - Minden jó lesz.
Még úgy egy percig kapaszkodtam belé, mert hihetetlen jól esett a stabilsága, hogy nem vesztettem el minden reményt.
Eltoltam magamtól, majd letöröltem a szemem, amin még a minimális natúr sminkem is elfojt.
- Hol van Zayn? - kérdeztem nagyot nyelve.
- A szobájában – mondta Patricia.
- Én nem próbálkoznék – szólt közbe Waliyha, aki egyébként végignézte a sírós jelenetem. Azt hittem, hogy elküld a francba, de az anyja jelenlétében talán mégsem. De mindenféleképpen negatívra számítottam. - Teljesen bezárkózott, megközelíthetetlen - Hangjából sokkal inkább együttérzés sütött, mint undor.
- Azért megpróbálhatom? - váltogattam a tekintetem köztük kérdőn.
- Kérlek – mondták ki egyszerre, én pedig egy röpke pillanatra lefagytam. Aztán leesett a dolog és felsiettem a lépcsőn.
Megálltam a szobaajtó előtt, amiről természetesen tudtam, hogy az övé, az emlékezetembe vésődött, akár az ábécé.
Bekopogtam.
Nincs válasz.
Újra kopogtattam.
Semmi.
Ismét próbálkoztam, kissé erőteljesebben.
- Hagyjatok már békén! - kiáltotta indulatosan. - Nem vagyok kíváncsi senkire.
- Biztos? - szólaltam meg, de félő volt, hogy nem ismerte fel a hangomat, mert annyira elcsuklott.
- Emma? - hallottam meg a hangját, ami egészen máshogy csengett. Reménykedve.
Nem válaszoltam. Nem tudtam, mert ahogy a nevem és a hangja összekeveredtek azonnal megjelentek a lepkék a gyomromban fojtogatni kezdtek, amitől a könnyeim eleredtek és ismét keserves sírásba kezdtem. Lassan már teljesen a napjaim részévé válik, olyan szükségem lesz rá, mint az ételre.
Az ajtó szinte azonnal kinyílt, és épp időben, mert a lábaim egyre gyengébbé váltak és félő volt, hogy mindjárt összeesek. Zayn azonnal elkapott és a karjaiba vont. Besegített a szobába, majd ránk zárta az ajtót. A könnyeimtől semmit nem láttam, de éreztem, hogy ott van. Éreztem az illatát, a közelségét és azt, hogy soha nem akarom elengedni.
Az ajtónak dőlve a testét az enyémnek támasztotta, arcomat a tenyerei közé fogta, hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.
Néhány percig így álltunk, szinte el se hittük, hogy újra látjuk egymást és tényleg ott állunk, egy hajszálnyira egymástól. Pedig így volt.
Leálltam a sírással, a szemem már nem könnyezett, végre teljes valójában láttam Zayn-t.
- Te mégis hogy kerülsz ide? - kérdezte hitetlenkedve.
- Vonattal – feleltem kissé bátortalanul, Zayn pedig halványan felnevetett.
- Most komolyan. Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - tűrt néhány tincset a fülem mögé.
- Először elmentem Vegasba, de mivel ott nem találtalak inkább ide jöttem.
- Vagyis voltak besúgóid – bólintott.
- Akadt egy-kettő – erőltettem fel egy mosolyt az arcomra. - Figyelj Zayn én annyira sajnálom ezt az egészet. Olyan hülye voltam. Minden az én hibám...
- Dehogyis – rázta a fejét rögtön. - Az én hibám. Már ott elbasztam, hogy hagytalak elmenni. Ha van egy kis eszem sose engedlek ki a kezeim közül.
- De ha nem részegedek le akkor nem üt el és nem ejtek benned kételyeket – folytattam. - És fogalmam sincs, hogy hogyan bizonyíthatnám neked, hogy nem csaltalak meg.
- Nem kell. Hiszek neked?
- Száz százalékig? - kérdeztem bizonytalanul.
Megakadt. Tudtam, hogy meg fog akadni. Elkaptam a tekintetem, beharaptam a számat. Persze, hogy megint könnyek gyűltek a szemembe, de rájöttem, hogy most ezt nem szabad. Bizonyítanom kell.
Egyszer már bevált. Talán másodszorra, és nagyon remélem, hogy utoljára kell bizonyítanom, hogy szeretem.
Karomat óvatosan a nyaka köré fontam, lábujjhegyre álltam és nyomtam egy csókot az ajkaira. Majd még egyet, bár egyikre sem kaptam reakciót. Nem adtam fel, tovább próbálkoztam. Már szinte téptem az ajkait mindent megtettem a bizonyítás érdekében, még egy kicsit meg is haraptam az alsó ajkát, igaz nem szándékosan. Fogalmam sincs meddig küzdöttem, de már kezdtem hülyén érezni magam, amikor hirtelen visszacsókolt. Hevesen, szenvedélyesen, amivel visszajelezte, hogy mindent ért.
Kezeit a fenekem alá vitte, ujjait kicsit beljebb mélyesztette, én pedig felugrottam és a lábaimat a dereka köré fontam. Az ágyához vitt, ahol azonban elrontotta a számításokat és túl hamar ütköztünk a szélével, így mindketten ráestünk a puha matracra.
Zayn egész testsúlyával nyomott, így aggódva emelkedett fel, hogy jól vagyok-e azonban én éppen sírtam. A röhögéstől. Végre-valahára.
Zayn először furcsán nézett rám, majd ő is nevetni kezdett. Őszintén, szélesen mosolyogva. Annyira boldog voltam, hogy boldognak láttam, hogy gyorsan átkaroltam, hozzábújtam és úgy nevettem tovább.
- Nagyon szeretlek – motyogtam a vállába.
- Én is téged – nyomott egy puszit a hajamba, majd kicsit eltolt magától. - Sokat sírtál?
- Lássuk csak – gondoltam végig. - Amikor leléptél akkor kezdtem. Folytattam három napon keresztül, szerintem még álmomban is sírtam. Aztán megjelent Louis, Harry, Danielle és Gemma, akkor abbahagytam. A vonaton megint nem sírtam, aztán amikor itt megjelentem anyukád karjaiban sírtam, amit Waliyha végignézett, aki előtte pár perccel még el akart küldeni. Aztán meg most is bőgtem. Szóval ja, egy kicsit sírtam.
- Úgy sajnálom – szorított magához jobban.
- Attól nem lesz jobb ha eltöröd a gerincem – figyelmeztettem.
- Upsz, bocsi – engedett a szorításon.
- Így pont jó – feleltem miközben ő a hátára feküdt én a mellkasára hajtottam a fejem.
- El se hiszed, hogy mennyire hiányoztál.
- Te se, hogy te nekem mennyire.
Elhallgattunk mindketten. Lehunyt szemmel szívtam be az illatát aztán rájöttem valamire. Azonnal Zayn-re néztem, akinek valami hasonló csillogott a szemében.
- Tűzzük ki a dátumot – mondtuk ki egyszerre.

2014. március 9., vasárnap

2/23 * Broken

Sziasztok! :) Most nem nagyon tudok mit írni, mert ez egy kissé nehéz rész volt. Ígérem a következőnél már folyni fognak belőlem a szavak, csak még kicsit a hatása alatt vagyok.
Remélem mindenki jól van és jól érzi magát, valamint, hogy tetszeni fog a rész! :)
xoxo, Kikiih <3

Broken


A nagy házunk hirtelen teljesen üres lett. Kerültük egymást, mint az idegenek. Ha felmentem az emeletre Zayn lement. Zayn bejött a konyhába és kimentem. Néhány órája még egymás karjaiban voltunk és valami boldogság nevezetű dolog vett minket körbe, most pedig egymásra sem nézünk. Teljesen érzelemmentes volt minden mozzanatunk.
Már tíz órakor az ágyban feküdtem és nyakig betakarózva bámultam kifelé az ablakon a sötét utcára. Az időérzékem elveszett, már nem tudom, hogy Zayn mikor jött be. Csak elvette a pólóját amiben aludni szokott és a paplanját. Éreztem ahogy közelebb hajol, majd leül, és fentről néz le rám. Csukott szemeimről azt hitte, hogy alszok, én pedig még véletlenül se nyitottam volna ki. Lefagytam, amint meghallottam a hangját.
- Emma – sóhajtotta, miközben végigsimított a hajam. - Még mindig nem értem, és azt hiszem nem is fogom... Azt se tudom, hogy akarom, csak annyit tudok, hogy szeretlek. De ez nekem nem megy, fogalmam sincs mihez kezdjek. Miért nem bíztál meg bennem, hogy meg tudjak bízni benned? - Hihetetlen őszinte volt, és nem tudom, hogy csak azért mert úgy tudta, hogy alszok, vagy ha ébren vagyok is ezt mondta volna-e. Már a sírás határán voltam. - Nem tudom, hogy pontosan mit fogok csinálni, de... - Elhallgatott, mintha csak gondolkodna. Félbehagyva a mondatát folytatta. - Nagyon szeretlek babe – és azzal előrehajolt és egy puszit nyomott a hajamba.
Éreztem, ahogy az ágy megemelkedik, majd egyre messzebb került. Az ajtó egy tompa csattanással becsukódott én pedig sírni kezdtem. Eszeveszettül, tragikusan, mert egyszerűen annyira összetört voltam, mint még soha.
Valahogy álomba sírtam... Sírtam? Bőgtem. Tehát álomba bőgtem magam, de szerintem csak olyan hajnaltájt és reggel nyolckor már ébren is voltam.
Nem tudtam mihez kezdjek. Egy darabig csak feküdtem és néztem ki a fejemből, de meguntam. Még az ágy is unalmas, ha ő nincs mellettem, és minden egyes pillanat eszembe jutott. Ahogy összebújva aludtunk, a „jó éjszakát!” csókjaink. Fájt, kimondhatatlanul fájt.
Lebotorkáltam a lépcsőn, azonban a nappaliban nem várt látvány ért. Zayn a kanapén ült és egy tollat pörgetett az ujjai között, miközben egy papírlapra meredt, azonban ahogy megjelentem előtte felkapta a fejét. Kérdőn néztem rá, a papírra és a sporttáskájára.
- Elmész? - kérdeztem nagyot nyelve, már ilyen korán a könnyeimmel küszködve.
Zayn válasz helyet csak bólintott.
Elfordítottam a fejem és az alsó ajkamba haraptam, olyan erősen, hogy meg is sebeztem azt, a vér fémes ízét is érezni kezdtem, a fájdalommal együtt. De ez semmi volt ahhoz képest, amit a szívemben éreztem.
Azonnal kérdések merültek fel bennem. Akkor most itt hagy? Örökre? Szakítunk? Felbontjuk az eljegyzést és minden mást? De tegnap este még azt mondta, hogy szeret.
- Nem örökre – szólalt meg, hangja kissé rekedtes volt. - De időre van szükségem.
- Mennyire? - hangom kissé elcsuklott, de nem tudott érdekelni.
- Nem tudom – húzta el a száját, én pedig megértően bólintottam. Legalábbis próbáltam megértő lenni.
Zayn felállt, vállára kapta a táskáját, majd hozzám lépett és nyomott az arcomra egy puszit. Figyeltem, ahogy az ajtóhoz megy, majd utoljára visszanéz.
- Szeretlek – mondtam, és úgy éreztem, hogy mindjárt száz darabra török.
Választ az ajtó adott, ami becsukódott előttem. Pár pillanatig néztem a sötétzöld burkolatot, majd egyszerűen térdre estem és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy az éjszaka folyamán minden könnyemet elhasználtam, de ezek szerint nem. Mintha valaki kitépte volna a szívemet, majd elhajította volna messzire, én pedig nem láttam, hogy merre és idegesen kapkodok utána.
Elterültem a földön a térdeimet felhúztam és átkaroltam, magzatpózban sírtam tovább.
Nem érdekelt, hogy milyen nevetséges látványt festek, hogy mennyire vagyok szánalmas. Nélküle már semmi sem érdekelt.
Kicsit feljebb emeltem a bal kezem, majd az ujjaimra néztem. A gyűrű még mindig ott volt, egyszer se vettem le. Most se. Csupán valami feltűnt. Közel nem csillogott olyan szépen mint eddig, még a könnyeim fátyla előtt sem.
Három nap. Három napot töltöttem el otthon, teljesen egyedül. Rosszabbul festettem, mint egy tiniregény főszereplője, vagy mint valami amerikai romantikus film összetört női hőse. Csak azért, hogy tovább kínozzam magam elővettem a srácok új CD-jét, amibe eddig csak bele-bele hallgattam, mert Zayn túl szégyellős volt, hogy együtt végighallgassuk.
Egészen a kilencedik számig bírtam, a Right Now-ig. Az egész dal, mintha a kapcsolatunkról és a mostani helyzetünkről szólna, ráadásul Zayn énekli a szám nagy részét is. Egyértelműen letöltöttem mindenhova és azt hallgattam folyamatos lejátszáson.
Nem ettem, inni vagy a könnyeimet ittam, vagy ha nagyon száraz éreztem a torkom ittam egy pohár vizet. Fürdést is hanyagoltam, ahogyan a kócos hajam is három napig meredt minden irányba. A fogmosás volt az egyedüli amit nem hanyagoltam, mert féltem, hogy a nélkül túlzottan is a természet lánya válik belőlem.
Elnyúlt melegítőnadrágban és Zayn pulcsijában terültem el a kanapén, miközben a kikapcsolt TV-t néztem. Illetve nem azt néztem, mert az agyam lepörgetett egy filmet. A mi filmünket, a kapcsolatunk minden egyes fontos pillanatát, olyanokat is amiknél esetleg még nem is voltunk együtt. Szeretem. Mindennél jobban és fogalmam sincs, hogy bizonyíthatnám be neki.
Megszólalt a csengő én pedig azonnal felkaptam a fejem. Azt hittem, hogy Zayn az, így minden egyes erőmet összeszedve rohantam az ajtóhoz, azonban nem is értettem, hogy miért hittem, hogy ő az, hisz ez az ő háza is, van kulcsa.
Harry, Louis, Gemma és Danielle állt az ajtómba, és ahogy megláttak, mindegyik hátrahőkölt egy kicsit.
- Ennyire rémes látvány vagyok? - kérdeztem szomorúan.
- Remélem nincs sok tükör nálatok – erőltetett fel egy mosolyt Louis. Ezzel most segíteni akart?
- Beengedsz? - mosolygott kedvesen Dani, én arrébb álltam az ajtóból.
Mindegyikük megölelt, és bár segített volna. Inkább csak kényelmetlenül éreztem magam tőle, de ezt természetesen nem mondhattam nekik.
- Hogy vagy? - érdeklődött Gemma, miközben elhelyezkedtünk a nappaliban.
- Fullosan – feleltem. - Éppen készülök a maratonra, nem látod? Fitt vagyok és kiegyensúlyozott.
- Szóval szarul – fordította le Harry.
- Rettenetesen – rogytam le a fotelba.
- Hoztunk kaját – próbált feldobni Louis.
- Nem vagyok éhes – morogtam.
- De hoztunk csokis muffint is – emelte ki a papírzacskót Gemma.
- Zayn is vett nekem csokis muffint – görbült lefelé a szám és a könnyeim szúrni kezdtek.
- Jajj Em – pattant fel Dani és rögtön a fotel karfájára ülve simogatni kezdte a hátam. - Nem szakítottatok. Csak van egy kis mosolyszünet.
- Nem akarok mosolyszünetet – néztem fel rá fájdalmasan.
- Gyere – guggolt le elém Gemma. - Kicsit rendbe hozunk, nem mintha így nem lennél szép – védekezett rögtön. - Megmossuk a hajad, kiszedjük belőle a tollpihéket – vett ki egy fehér tollat, ami valószínűleg még a párnámból maradt ott. Fúj. - Visszahozzuk a régi Emmát.
Végignéztem rajtuk. Olyan édesek voltak, ahogy mind kedvesen mosolyogva biztattak, hogy nem bírtam nemet mondani. Hagytam, hogy felvigyenek a fürdőbe, ahol amíg én a zuhanyfüggöny mögé elrejtőzve alaposan letusoltam, ők valamit ügyködtek. Beadták nekem a törülközőm és a fehérneműm, majd így léptem ki és néztem szembe magammal.
Nem tudom, hogy ki volt az a csaj, de nem Emma Styles, az biztos. Sápadt bőrén a szeme alatt lévő lilás karikák feltűnőbbek voltak, mint a valaha csillogó zöld szemei, amik most tompán bámultak kifelé. Tartásom elernyedt volt, és csak most jöttem rá, hogy, milyen gyenge is vagyok, mert három nap alatt kevesebb táplálékot juttattam a szervezetembe, mint máskor egy nap alatt. A hajam vizes tincsekbe állt össze és omlott a vállamra. Örülök, hogy nem láttam hajmosás előtt, mert biztosan elsírtam volna magam a látványon. Bár én most már mindenen sírok, szóval nem lett volna olyan meglepő.
- Segítsetek – néztem kétségbeesetten hol a barátnőmre, hol a nővéremre. Összemosolyogtak, majd kezelésbe vettek.
Dani szépen beszárította a hajam, Gemma pedig valami kényelmes, de mégis normális ruha összeállítást kerített nekem, majd kisminkeltek.
Belenéztem az egész alakos tükörbe, és valamivel elégedettebb voltam. Ez a lány már hasonlított Emmára. Hajam hullámos lett, az alsó szőke része szépen omlott le a vállamon. A kedvenc fekete leggingsem ott feszült ahol kellett, kiemelve az alakomat. Fehér atlétámon a jól ismert kinyújtott nyelvű Rolling Stones logó virított, amire rávettem egy szürke farmeringet. Na ez már valaki akit büszkén hívok Emmának, de még mindig nem az igazi.
- Mehetünk le? - kérdezte Danielle mosolyogva, amint látta, hogy meg vagyok elégedve azzal amit látok.
- Igen – erőszakoltam fel magamra egy mosolyt, majd követtem őket a konyhába, ahol nem várt meglepetés ért. Harry és Louis a konyhában ügyködtek, és még nem gyújtották fel!
- Mit törtetek el? - néztem rájuk sápadtan.
- Semmit – felelték egyszerre.
- Mit szórtatok ki?
- Semmit.
- Mit rontottatok el?
- Emma, minden a legnagyobb rendben van – nyugtatott meg Harry.
- Én nem bízok meg a Larry párosban, pláne nem a konyhában – néztem rosszallóan mindkettőjükre.
- Oké, kiborítottuk a lisztet vallotta be Louis.
A lányokkal csak szem forgatva összenéztünk. Pasik...
- Ne kérdezd – mondta Hazz szúrósan, majd gyorsan témát váltott. - Szedhetünk?
- Mi a kaja? - pislogott Gemma.
- Milánói.
- Ú, igen! - lelkesedett be azonnal.
Leültünk és én inkább nem jegyeztem meg, hogy ez a kedvencem. Pontosan tudták.
- Miért kellett nektek a milánóihoz liszt? - ráncolta a szemöldökét Dani.
- Összekevertük a cukorral – mondta Louis.
- Inkább nem akarom tudni, hogy mi van benne, mert egyébként meglepően finom – tekerte fel a spagettit a villájára Gemma.
Igazán jól esett, hogy végre kerül a gyomromba valami, ami több, mint egy szelet vajas kenyér, ráadásul tényleg finomat hoztak össze. Azonban volt valami, ami folyamatosan szúrta az oldalam.
- Amúgy – kérdeztem csak úgy mellékesen. - Beszéltetek Zayn-nel?
Erre persze mindannyian másfelé kezdtek nézelődni, Louis meg is jegyezte, hogy milyen szép időnk van. Szakadt az eső, de ez mellékes.
- Kérlek – néztem rájuk könyörgőn.
- Hazament. Bradford-ba – nyögte ki végül Harry.
Furcsa, de megnyugodtam. Tudtam, hogy jó helyen van és ott vigyáznak rá, így nem érheti semmi hülyeség, ezért az összes rémképem eltűnt, ahogyan összetörten fekszik egy kórházban, vagy részegen valami kaszinó padlóján.
- Aha – bólintottam, majd turkálni kezdetem a tányérban. Tudtam, hogy az én kérdesem után, ők jönnek. Csak arra voltam kíváncsi, hogy ki lesz a legbátrabb.
- Egyébként... Mi történt pontosan? - Danielle volt az.
- A sztori elejét mind ismeritek, részeg voltam elütöttek blabla – kezdtem bele. - Csakhogy kicsit ferdítettem a dolgon és azt mondtam, hogy egy Kelsey nevű lány ütött el. Nem, Kelsey Tom barátnője, akivel csak másnap reggel találkoztam. Igazából Tom ütött el. - Ahogy kimondtam először összenéztek, majd a tányérjukba. Jól tudták, én pedig jól tudtam, hogy Zayn-től. - És bármit hisztek, semmi nem történt. Én azt hiszem már a kocsiban bealudtam, másnap pedig egy vendégszobában ébredtem. Tudom, hogy azt hiszitek megcsaltam Zayn-t, de nem.
- Nem hisszük azt – mondta Louis. - Csak minden jel arra utalt.
- Nyilván. Zayn az akit mindennél jobban szeretek. Nyilván meg fogom csalni. És nem azért, de ha már tényleg oda folyamodnék egy Tom Parker-nél jobbat is kaphatok – nevettem fel gúnyosan.
- Emma, részeg voltál – finomkodott Harry. - Tom azt csinált veled amit akart, mert nem is emlékszel semmire.
- Még részegen sem hagynám, hogy megcsaljam Zayn-t. Ez már a génjeimben van. És azt hiszem az ütés után már nagy mennyiségű alkohol elpárolgott belőlem...
- Ez nem függ össze – rázta a fejét Gemma.
- Akkor sem csaltam meg – közöltem indulatosan. - Mit csináljak, hogy higgyetek nekem? - kérdeztem már-már hisztérikusan.
- Em, mi nem haragszunk rád, se semmi ilyesmi – nyugtatott Danielle, de nem nagyon figyeltem rá.
- Nyilván Tom barátnője is akkora szerencsétlen, hogy nem veszi észre, ahogyan a pasija a szomszéd szobában csalja – röhögtem. - Ez már kész vicc.
- Várj, Kelsey végig ott volt? - lepődött meg Harry az új infó hallatán.
- Igen – mondtam. - Eleve Tom pólójában jött be hozzám reggel. Sőt, szerintem együtt is élnek, elég komolynak tűnik a dolog... - vontam meg a vállam. - Fel is hívhatjuk, ha gondoljátok.
- Nem kell – rázta meg a fejét Dan. - Ha tényleg lett volna valami, akár tudatodon kívül, vagy tudatoddal...  Ez Kelsey már biztos mondta volna.
- Em, ugye tudod, hogy mi hiszünk neked? - nézett rám bizalmasan Louis. - Csak szerencsétlen Zayn is teljesen kétségbe van esve, mert nem tudja mit gondoljon.
- Tudja, hogy itt vagytok?
- Nem – rázta meg a fejét Harry. - És nem is fogja, hogyha azt szeretnéd.
Köszönetképpen bólintottam, majd teljesen meghatódtam, hogy ilyen rendesek hozzám. A napokban először könnyeztem úgy, hogy a boldogság hajtott. Azonban nem hagytam, hogy elsírjam magam, felfelé pislogva gátoltam meg. Azonban hirtelen feltűnt valami.
- Colette-el mi van? - ijedtem meg, mert a legjobb barátnőm nem véletlen, hogy nincs itt.
- Ó – köhintett Harry. - Col izé... Ő is hazament.
- Holmes Chapel-be? - kerekedtek el a szemeim.
- Oda – bólintott Harry.
- De... De mégis miért? - túrtam a hajamba.
- Nem csak a ti kapcsolatotokban vannak hullámvölgyek – felelte keserűen, nekem pedig rögtön összeszorult a szívem és a megtört bátyámhoz bújtam és szorosan megöleltem.
Még maradtam egy darabig, úgy másfél órát, aztán közöltem, hogy eléggé kisajnáltak már, köszönök mindent, de nekik is van életük, éljék azt. Nem akartam önző lennyi. Harry-nek megvan a saját baja, Gemma és Louis nyilván kettesben akarnak lenni, Danielle pedig éppen Liam gyerekét hordja a szíve alatt, így megérdemli, hogy a világ legboldogabb embereként együtt legyen a szerelmével.
Üres tekintettel bámultam az MTV-t, amikor elgondolkodtam.
Mégis mit keresek én még mindig itt? Miért bámulom tétlenül a TV-t, amikor annyi tennivalóm van?
Felrohantam a szobánkba, előszedtem egy bőröndöt és mindent belehajigáltam ami fontos lehet. Nem tudtam, hogy mennyi időre megyek, ezért annyit pakoltam amennyit elbírt a poggyászom.
Felöltöztem, majd a kaput becsukva magam után, a taxim már kint várt, amiért nagyon hálás voltam. Egészen a vasútállomásig vitt, ahol én céltudatosan mentem a jegypénztár felé, ahol azonban elbizonytalanodtam.
- Hova kíván jegyet venni? - nézett rám kérdőn a jegyeladó.
Mégis hova a francba akarok menni?

2014. március 5., szerda

2/22 * WHY?

Sziasztok! Most nagyon belehúztam, hisz három napja volt legutóbb rész, és én máris újjal jelentkezem. :3 Remélem örültök neki, én ezt a részt is nagyon szeretem, bár nem tudom, hogy ti, hogy lesztek vele.
Facebook-on ment a találgatás, hogy vajon ki lesz a visszatérő. Sokan nagy visszatérőkre gondoltatok, de annyira nem az, hisz nem olyan rég szerepelt.:) Gondolom a képből már mindenki rájött, így nincs más hátra, minthogy jó olvasást mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih <3

WHY?


Minden úgy volt, ahogy Simon mondta. Még felvettünk pár dalt, aztán időpontot egyeztettünk. Pont két hét múlva, jövőhét szerdán. Szóval akkor beszélünk a szerződésről.
Ha valaki nekem két éve azt mondják, hogy pont Simon Cowell fog engem felfedezni akkor szépen kiröhögöm és elküldöm jó messzire. De talán mégsem lehetetlen ez az álom. Talán minden valóra válik.
Folyamatosan vigyorogtam Louis kocsijában, aki pedig egyfolytában azt mondogatta, hogy ő megmondta. És tényleg így volt.
- Nem jössz be? - kérdeztem, miközben ő leparkolt a házunk előtt.
- Gemma már vár – húzta el a száját, de a szeme sarkában láttam azt a mosolyt. A mosolyt, ami azt jelentette, hogy alig várja, hogy lássa a barátnőjét.
- Értem – bólintottam, teljesen megértve a helyzetet. Gyorsan megöleltem, majd az útjára engedtem.
Kissé szórakozottan keresgéltem a kulcsaimat, miközben a Breakaway-t énekelgettem. Ahogy megtaláltam és elfordítottam a zárban elkiáltottam, magam, hogy megjöttem. Nem mintha Zayn nem hallaná a kulcs kattanását, de azért ez már berögződött szokás.
- Nappali – felelte köszönés helyett.
Gyorsan levettem a csizmáimat és egészen a nappaliig ugráltam (igen, tényleg ugráltam), majd észrevettem a kanapén elterülő Zayn-t, aki valami sporthíradót bámult a TV-ben, de ahogy beugrottam lehalkította.
Szinte rávettem magam, de nem igazán zavarta csak jót nevetett rajta. Elterültem rajta, arcunk egy szinten volt, de a lábaim így is csak a vádlija aljáig ért. Talán mégsem vagyok olyan magas, mint hiszem?
Köszöntésképpen nyomtam egy hosszú csókot a szájára, amit azonban gyorsan megszakított, mert kíváncsi volt, hogy mi is történt.
- Na mesélj – vigyorgott. - Kellett ennyire félni? Megevett valaki?
- Igazából baromi jó volt – feleltem, nem is foglalkozva a cukkolásával. - Annyira élveztem, és most már biztos vagyok benne, hogy tényleg ezt akarom csinálni.
- Mit énekeltél?
- Kelly Clarckson - Breakaway – feleltem.
- Úgy tudtam – mondta mosolyogva.
- Mi? Honnan? - pislogtam nagyokat.
- Emlékszel amikor először találkoztunk? Vagyis a hivatalos első találkozásunkra? A bárban?
- Persze – mosolyogtam vissza az emlékre.
- Akkor elénekelted ezt a számot. És én akkor tudtam, hogy ez a tiéd – vont vállat, nekem pedig a szívem pedig még hevesebben kezdett verni. Akkoriban utáltam Zayn-t, de úgy látszik ő már akkor is jobban ismert engem, mint saját magamat.
- Úgy szeretlek – hajtottam a fejem a mellkasára és óvatosan nyomtam rá egy puszit. Elfáradtam, túlizgultam magam így jól esett csak lehunyni a szemeimet egy pár perce és relaxálni.
Aztán kiderült, hogy ebből a pár percből pár óra lett. Amikor felnyitottam a szemeimet arra lettem figyelmes, hogy még mindig ugyanúgy fejszem Zayn-en, csak a kanapé tetejére hanyagul feldobott takaró már rajtunk van. Felpislogtam és láttam, hogy Zayn halkan nézi a TV-t.
- Jó reggelt! - mosolygott rám, amikor észrevette, hogy felkeltem.
- Miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem enyhe lelkiismeret furdalással.
- Olyan édesen aludtál – vont vállat lazán. - Aztán fázni kezdtél, így még be is takartalak. Szóval minimum, hogy kapok egy „világ legjobbfejebb vőlegénye” díjat, valamint kiengedsz WC-re, mert már vagy fél órája tartom vissza.
- Ó, persze menj csak – nevettem fel kicsit, majd felültem és kiengedtem.
Pár pillanatig pislogva ültem és próbáltam felébredni, majd a dohányzóasztalon lévő telefonomra néztem. Nyilván Zayn vette ki a zsebemből, hogy ne nyomjon alvás közben. Elkezdtem tekerni a névjegyzékben, majd megálltam a megfelelő címkénél. Tárcsáztam és szinte azonnal felvette.
Anyával nagyon sokat beszélgettünk az utóbbi időben. Ő adta meg a végső löketet, hogy tényleg találkozzak Simon-nal, folyamatosan támogat és érdeklődik, ami nekem nagyon sokat jelent. Azt hiszem a kapcsolatunk mostanában szorosabb lett, mint bármikor. Zayn már réges-rég visszatért amikor letettük. Vagy húsz percet beszéltünk.
- Anne? - kérdezte, de jól tudta a választ.
- Igen – tettem le a telefonomat mosolyogva az asztalra.
- Örülök, hogy újra jóban vagytok – mosolygott, én pedig kissé hozzá bújtam és a vállára hajtott fejjel pislogva néztem a TV-t.
- Holnap találkozok Harryvel – gondolkodtam.
- Én meg Liam-mel – mondta. - Teljesen be van zsongva.
- Persze, apuka lesz – nevettem fel kissé, majd elmerengtem és elképzeltem, ahogyan Liam és Danielle babáznak.
- Olyan hihetetlen – rázta a fejét. - Én azt hittem, hogy Harry-nek lesz először gyereke.
- Harry-nek? - néztem rá hitetlenkedve.
- Úgy gondoltam, hogy véletlen felcsinál egy csajt, aztán végül egymásba szeretnek – mondta. - Ilyen nyálas amerikai filmszerűnek képzeltem az életét.
- Látom – nevettem, de közben egy sokkal komolyabb témán járt az agyam, amiről ugyan már így lopva beszéltünk, de egy ideje nem merült fel. - Zayn, nekünk lesz gyerekünk? Mármint úgy, hogy rendesen eltervezzük meg minden? Mert már elvileg szülők lennénk, de az véletlen lett volna. Szóval te tényleg szeretnél tőlem gyereket? - makogtam össze vissza.
- Milyen kérdés ez, persze, hogy szeretnék! - mondta teljesen komolyan. - Nem most, majd később. Mondjuk jövőhéten elkezdhetnénk dolgozni rajta.
- Hé, épp a zenei karrierem csúcsán vagyok! - szóltam rá, mire mindketten elröhögtük magunkat.
- Majd pár év múlva – tért vissza komolyba. - Kicsit visszavonulunk és családot alapítunk. Lesz kettő vagy három szép kisgyerekünk, akik majd boldogan rohangálnak körülöttünk. Már alig várom, hogy lássalak terhesen.
- Miért várod? - fintorogtam. - Meghízok, egy görögdinnye lesz a hasam helyén, folyton fájni fognak a lábaim, hisztis leszek...
- Én pedig alig várom – ismételte el és nyomott egy puszit az orromra.

Másnap reggel tízkor ébredtünk, és boldogan állapítottam meg, hogy még van három órám elkészülni, hisz egykor találkozok a bátyámmal. Persze, rengeteget találkoztunk folyamatosan, de csak ketten nagyon ritkán vagyunk, így elhatároztuk, hogy ideje bepótolni. Semmi kötöttség, csak sétálgatunk és majd eldöntjük, hogy mihez van kedvünk, ahogy régen is mindig csináltuk.
Én általában gyorsabban kelek ki az ágyból, így enyém volt előbb a fürdőszoba. Azonban mire visszaértem, Zayn még mindig az ágyban feküdt. Nem aludt, csak álmosan pislogott, szerintem azt sem tudta, hogy hol van. Aranyos látványt festett, csak ne csinálná ezt szinte minden reggel.
- Malik – ültem mellé az ágy szélére, majd megsimítottam a kócos haját. Felpislantott rám, és rájöttem, hogy tisztára úgy néz ki, mint egy kutya, akár a füle tövét is vakargathatnám. Na jó, az azért mégis fura lett volna, hisz ő a vőlegényem és nem a házőrzőm. - Fel kéne kelni.
- Nem akarok – mondta, majd arrébb csúszott én pedig gyanútlanul figyeltem. - Mi lenne, ha inkább egész nap csak itt döglenénk, filmzenénk zenét hallgatnánk meg ilyenek? - vette fel az ötletet, majd a derekamnál fogva visszahúzott maga mellé az ágyra, én pedig felnevettem.
- Sajnálom, nem lehet – fordultam vele szembe és finoman beletúrtam a hajába.
- Miért? - nézett fájdalmasan.
- Azért, mert mindkettőnknek programja van – közöltem, majd közelebb húzva magamhoz egy csókot nyomtam az ajkaira.
Zayn fájdalmasan felnyögött, majd kicsit jobban hozzám bújt, mire elnevettem magam.
- És ha elnapolnánk? - próbálkozott.
- Oké, ha öt percen belül nem jössz le a konyhába én foglak kiráncigálni innen – pattantam fel mellőle és nem hagytam, hogy visszahúzzon.
- Alig várom – nevetett fel rekedtesen, én pedig nem is reagáltam rá, csak a szekrényhez léptem és az ingei között kezdtem keresgélni, mert kissé hűvös volt egy szál topban és bugyiban.
- Ugye nem az én ruháim között matatsz? - hallottam Zayn hangját mögülem.
- Fázok – fordultam meg bociszemekkel, hátha megesik rajtam a szíve.
- Fel kéne öltözni – adta meg a logikus magyarázatot, mire én már nyitottam is a számat, de megelőzött. - A saját ruháidból.
- De azokat te szedted le rólam este – emlékeztettem, és szinte láttam ahogy Zayn agyán átfutnak az emlékek, és lustán elmosolyodott. - Zayn! - szóltam rá.
- A ruháid a sarokban vannak – mutatott feléjük, ahol egyébként nem csak a tegnapi ruháink voltak, hanem sokkal régebbiek is. Kissé rég raktunk rendet, így kisebb káosz uralkodott a szobában.
- És nem is szedte fel nekem senki – érveltem.
- Nem a nő dolga a rendrakás? - kérdezett vissza, mire én sértetten eltátottam a számat.
- A NŐ – idéztem a szavait. - Most megy reggelit csinálni – feleltem dacosan, majd kirántottam Zayn egyik kedvenc fekete kockás ingét. Részletkérdés, hogy ezer más dolog is kihullott a polcról azzal együtt.- És még meggondolja, hogy ad-e belőle neked.
Azzal sértetten kivonultan a szobából, miközben magamra húztam Zayn ingét.
A konyhában benéztem a hűtőbe és megállapítottam, hogy bevásárolni is kéne már, mert amíg a szobánk tele van jóformán mindennel, addig a hűtő teljesen üres.
Végül feláldoztam az utolsó tojásokat és rántottát kezdtem készíteni. Teljesen jól elvoltam a csendben, majd elmosolyodtam amikor a lépcsőn lépteket hallottam.
Zayn félmeztelenül, összesen egy szál melegítőnadrágban jelent meg, hisz jól tudja, hogy ilyenkor könnyebben hajlok a békülésre. Szemét.
Karjait a derekam köré fonta, majd nyomott egy csókot a nyakam hajlatába, amitől kirázott a hideg és elnevettem magam.
- Ha nekem valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy egy ilyen NŐ fog nekem reggelit készíteni, valószínűleg pofán röhögöm – mondta, a szívem pedig rögtön hevesebben kezdett verni. Mosolyogva fordultam hátra, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Szeretlek – mondtam, majd szórakozottan tologatni kezdtem a tojást a serpenyőben egy fakanál segítségével.
- Én jobban – fonta kissé szorosabbra a karjait körülöttem.
A reggelink elfogyasztása után Zayn most már tényleg birtokba vette a fürdőszobát, én pedig lustán nyomkodtam a laptopom billentyűzetét.
A Facebook annyira unalmas volt. Az emberek teljesen eltávolodtak tőlem, holott régen hatalmas barátok voltunk. Emma leállt a bulizással, Londonba költözött, kit érdekel most már? Kissé rosszul esett, de legalább megtudtam, hogy kik is az igazi barátaim. Azért vannak páran akik rám írtak és érdeklődtek, de ez már nem az igazi. Ráadásul a legtöbbjüket ismerem, és most, hogy az életem jól alakul újra próbálnak a Styles-tesók közé férkőzni, akik közül az egyik konkrétan egy szupersztár.
Twitter szokás szerint pörgött, én pedig visszakövettem pár embert, ha már az összeset nem tudtam. A követőim száma jelentősen megnőtt, amint Harry felvállalt, mint testvért, aztán még több lett, amikor Zayn barátnője lettem.
- Mizu? - jelent meg mellettem Zayn vizes hajjal, a nyakába dobva egy törülközőt. Már elég régóta vagyunk együtt, de ez a látvány még mindig sokkol.
- Semmi – vontam meg a vállam és már le is hajtottam a fejem. - Csak a szokásos.
- Kamu barátok, retweet-ek, like-ok, ismeretlen emberek? - húzta el a száját.
- Szóval ez normális? - ijedtem meg.
- Sajnos az – bólintott, majd odahúzott magához és nyomott a hajamba egy puszit.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd lassan nekiálltam készülődni. Semmi extrát nem akartam belevinni, egy szolid sminket tettem fel, hajamat természetesen hagytam, egy sapkát is megpróbáltam ráhúzni, de úgy néztem ki, mint egy ázott spániel, ezért inkább hagytam természetesen, mondván ha fázok van kapucnim. Egy egyszerű pólót vettem fel, rá egy kigombolt inget, farmernadrág és csizma.
Harry pontban egykor érkezett, így gyorsan elbúcsúztam Zayn-től, aki már szintén készülődött Liam-hez.
- Húgi! - örült meg nekem Harry én pedig rögtön a karjaiba ugrottam, hiába utáltam ezt a hihetetlen béna és felszínes becenevet.
- Mi újság? - kérdeztem, miközben elindultunk.
- Semmi extra – rúgott bele egy kavicsba. - Col tiszta hisztis, nem tudom mi van vele.
- Colette mindig hisztis.
- Tudom, de komoly dolgokban nem annyira kéne annak lennie – húzta el a száját.
- Milyen komoly dolog? - sandítottam rá.
- Azt mondtam, hogy költözzön hozzám. Végleg – tárta szét a karját, és teljes értetlenség ült ki az arcára.
- És mi volt a baja? - ráncoltam a szemöldököm.
- Az, hogy nem úgy kellett volna megkérnem – forgatta a szemeit. - Most mi a baj azzal, hogy reggel az ágyban vettetem fel az ötletet?
- Egy lány ennél romantikusabbra vágyik – vontam meg a vállam. - Vagy vittél neki reggelit, ilyesmi? - gondoltam át, mert ha Harry tényleg így kitett magáért, akkor Col-nak nincs joga így felháborodni.
- Dehogy. Felkeltünk, dumáltunk én meg feldobtam az ötletet – mesélte, mintha ez teljesen normális lenne.
Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy egy lány életében ez fontos döntés, és szeretné meghittebben meghozni ezt, Harry viszont azon az elven volt, hogy már így is egyfolytában együtt vannak, hetente egyszer ha hazamegy. Később már nem igazán akartam belefolyni a dologba, hisz ez az ő dolguk, egyedül kell megoldaniuk.
A téma elterelődött, mi pedig csak úgy sétálgattunk. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy mindketten megéheztünk, ezért beugrottunk egy kisebb kávézóba, ahol Harry elhatározta, hogy meghív egy sütire is, amire természetesen nem mondhattam nemet.
Végig olyan furcsa érzésem volt, mintha valaki lyukat fúrt volna a hátam közepébe a tekintetével, folyamatosan forgolódtam, de nem láttam senkit akit ismertem volna, így arra fogtam, hogy biztosan felismertek minket Harry-vel.
Egészen addig tartott ez a hitem, amíg le nem ültünk egy asztalhoz a fal mellett és meg nem láttam, hogy kik ülnek velünk szemben.
Gyorsan lehajtottam a fejem és inkább az étlapot nézegettem, még Harry-re se pillantottam fel, úgy beszéltem hozzá. Nem tudom, hogy mennyire furcsállta ezt, mert nem láttam az arcát, de biztos vagyok, hogy nem tudta be természetesnek.
A pincérnő odajött hozzánk és felvette a rendelésünket. Ahogy felé fordultam úgy fésültem a hajam, hogy oldalról ne lehessek felismerhető. Persze ezzel valószínűleg csak jobban felhívtam magamra a figyelmet, de nem foglalkoztam vele, inkább magamat szidtam amiért mégse vettem fel sapkát. Sőt, inkább egy hatalmas karimájú kalap kellett volna. Meg egy napszemüveg.
- Em, jól vagy? - hajolt kicsit lejjebb Harry, hogy valamennyire a szemembe nézhessen. Én napellenzőszerűen a homlokom elé tettem a kezem és a tölgyfaasztalt bámultam.
- Ühüm – bólintottam.
- Hé! – kapta el a kezem, és mivel erősebb volt nálam nem tudtam visszarántani. Kénytelen voltam a szemébe nézni. - Ki elől bujkálsz?
- Senki elől – feleltem, de hangom erőtlen és vékony volt, közben pedig folyamatosan a szemben lévő asztalt bámultam.
Kelsey nekem háttal ült, csak a szőke hullámos tincseit láttam, azonban Tom éppen akkor mosolygott rá a pincérre, aki elvette az itallapokat és távozott. És akkor felénk kapta a fejét, zöld szemeivel pedig ránk nézett. Pont ránk, nem jobbra, nem balra. Ránk.
Ha eddig nem vett észre akkor biztosan.
Harry visszafordult felém, kissé eszelős tekintettel.
- Leüssem?
- Dehogy – nevettem fel feszülten. - Viselkedj felnőttként – utasítottam, holott én vagyok az aki pár perccel előtte még bújócskázott.
Harry csendben bólintott és próbálta elterelni a figyelmem, nem sok sikerrel. Ahogy a lány kihozta a kávénkat és a sütiket kissé összeszorult a szívem. Olyan rendes hozzám, de én neki is hazudok, hogy hol voltam azon az ominózus éjszakán. Azt hiszem nem is Tom-ot kéne leütni, sokkal inkább engem.
Néhány perc múlva pedig én magam is megtettem volna.
Tom és Kelsey felálltak, én pedig megkönnyebbültem, hogy elmennek, de azért továbbra is feltűnésmentesen
turkáltam a sütimben, ami egyébként nagyon finom volt, de nekem egy falat sem akart lecsúszni a torkomon.
Fel sem néztem, amíg meg nem hallottam az ajtó tompa csattanását. Kissé fel is sóhajtottam, azonban csak Kelsey távozott, Tom pedig egyenesen az asztalunk felé közeledett, bennem pedig folyamatosan fagyott meg a vér.
- Sziasztok – állt meg végül előttünk egy kedves mosollyal, az én bőröm pedig két tónussal világosabb lett.
- Hello – nézett rá érzelemmentesen Harry, majd bekapott egy falat sütit.
- Szia – köszöntem cérnavékony hangon.
- Hogy vagy Emma? Nem is beszéltünk a baleseted óta. Remélem nem lett semmi komoly bajod... - simította meg óvatosan a vállat, én pedig ha tudtam volna, se hagytak volna válaszolni, mert Harry-ben azonnal felment a pumpa.
- Mégis honnan tudsz te Em balesetéről? - kérdezte kissé fagyos hangon.
- Hogy honnan tudok? - ráncolta a szemöldökét. - Hisz én vo... - mondta bizonytalanul, majd rám nézett. Fogalmam sincs, hogy mit látott a tekintetemben, de jól olvasott, mert azonnal elhallgatott. - Óh – esett le neki a dolog.
- Hisz te? - vonta fel a szemöldökét enyhén idegesen Harry.
- Én... Én... - makogott Tom.
- Jól van barátom – vigyorgott Harry szarkasztikusan, majd félrenyúlt és egy üres asztaltól elhúzott egy széket. - Most leülsz és összeszeded a gondoltaidat, mert nekem itt valami nem tetszik.
Tom kissé értetlenül bámult rám, de azért leült a Harry által odahúzott székre.
- Mégis mikor beszéltél te a tesómmal? Honnan tudod, hogy balesete volt? Hol tartod vele a kapcsolatod? - Két kezét összekulcsolta, az asztalra könyökölt és kérdő tekintettel faggatta Tom-ot, aki igazából semmiről nem tehet.
Tom rám nézett én pedig felsóhajtottam.
- Harry – vettem egy mély lélegzetet. - Ne Tom-ot szidd.
- Ne félj, te majd utána jössz – vigyorgott erőltetetten.
- Nem! Tom nem tehet semmiről izé... - kapkodtam a fejem köztük. - Szóval izé. Tom ütött el – nyögtem ki.
- Hogy mi?! - kerekedtek el Harry szemei, a kezeit pedig el is vitte az asztaltól, és olyan pózt vett fel, mint aki mindjárt felpattan és egy puszta ütéssel kinyírja Tom-ot.
- Harry, nyugi – szóltam rá és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt, de nem volt könnyű mert az asztalon lévő telefonom rezegni kezdett és hatalmas betűkkel Zayn nevét írta ki, ammt ők is észrevettek. - Az én hibám – magyaráztam. - Részeg voltam, nem figyeltem és körülnézés nélkül léptem le az útról, mint egy rossz kisgyerek. Tom nem tehet semmiről, sőt, ha nem ő jön akár meg is hallhattam volna. De rögtön segített és minden rendben van – a telefonom rezgése abbamaradt.
- De – ráncolta a homlokát és láttam, hogy még mindig nem állt össze neki a kép. - Akkor miért hazudtál?
- Mert... - elgondolkodtam, hogy hogyan tudnám a legfinomabban beadni. Aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet finoman beadni, és én már így is bajban vagyok. - Mert nála töltöttem az éjszakát.
- Mit csináltál a húgommal te seggfej? - dagadtak ki Harry homlokán az erek, most igazán.
- Semmit! - vágta rá, azonban a mondata következő felét már nem hallottam, mert a telefonom folyamatosan rezgett, és én automatikusan elkezdtem aggódni, így felvettem.
- Igen? - szóltam bele félve, és a fél fülemet befogtam, hogy az egyébként csendes kávézóban halljam a hangomat, amit elnyomott Harry és Tom veszekedése.
- Otthon vagy már? - Bár otthon lennék!
- Nem, még nem.
- Csak azért hívlak, hogy ne aggódj, mert valószínűleg kicsit kése... - magyarázta, de elhallgatott. Nagyon reméltem, hogy nincs köze ahhoz, hogy Harry éppen jó hangosan közölte, hogy „Tom Parker, te perverz faszfej”.
- Hallo? - szólaltam meg, hátha csak megszakadt a vonal. Pechemre nem.
- Harry nem éppen Parker-nek üvöltözik? - tette fel a kérdést olyan lazán, mintha csak azt kérdezte volna, meg, hogy milyen nap van.
- Nem csináltam vele semmit, fogd már fel! - rázta a fejét röhögve Tom, és félő, hogy ez is beszűrődött a telefonba.
- Nem – mondtam Zayn-nek.
- Pedig most biztos Tom-ot hallottam.
- Em, Zayn-nel beszélsz? - nézett rám Harry.
- Izé... - mivel nem tudtam, hogy melyik a jó válasz így ez a szó logikusabbnak tűnt. Sok minden alól felmentett már. Most nem éppen.
- Hangosíts ki! - szólt egyre idegesebben Zayn.
- Minek? - kérdeztem vissza ártatlanul.
- Ne akard, hogy Harry-t hívjam – fenyegetett.
- Oké – mentem bele azonnal és megnyomtam a megfelelő dolgot.
- Zayn? - bizonyosodott meg Harry.
- Hello – köszönt hűvösen.
- Szia Zayn! - mondta Tom, és egy fura vigyor ült végig az arcán. Gondolom szórakoztatta a helyzet. Nagyon jó.
- Na halljam, mit keresel a menyasszonyom közelében Parker!
- Megmentettem az életét – túlzott.
- Mégis mikor? - röhögött fel Zayn.
- Amikor te kinyitottad előtte az ajtót, ő pedig depresszióba esve holt részegre itta magát és elütöttem – mondta kíméletlenül. - Nem is tudod, hogy mekkora mázlista vagy Malik. Ha nem én megyek arra, hanem valami száguldozó idióta, akár el is veszted életed szerelmét. És ha jól belegondolunk a saját felelőtlenséged miatt. Ja és még valami – tette hozzá, mintha csak eszébe jutna. - Szerintem elég gáz, ha a nőd annyira fél tőled, hogy egy ilyen dologban is képes neked hazudni. Elég szarul neveled.
- Mi az, hogy „neveled”?! - borultam ki. - Mi vagyok én, valami kutya?!
- Szerintem most kisebb gondod is nagyobb ennél – szólt Harry.
- Na jól van én már nem értek semmit – szólalt meg Zayn hangja a telefonból. - Akkor most Emma-t Tom ütötte el?
- Igen – feleltük Tom-mal egyszerre.
- És ezt miért nem mondtad el? - kérdezte Zayn, egyértelműen tőlem.
- Mert... Mert az éjszakát is nála töltöttem és féltem, hogy... - túrtam bele a hajamba, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Zayn még a telefonból is a szavamba vágott.
- Szóval – összegezte. - Te halál részegen Tom házában töltötted az éjszakát?
- Aha – sütöttem le a szemem.
- De a barátnőm is ott volt – tette hozzá Tom.
- Aha, szóval hármasba ment? - röhögött ironikusan Zayn. - Fogalmam sincs, hogyan használtad ki Emma-t, de ha megtudom...
- Állj már le Zayn! Nem csináltam vele semmit, fogd már fel – szólt indulatosan Tom. - Nem vagyok idióta.
- Én ebben kételkedem – jegyezte meg Harry.
- Emma indulj haza! Tíz perc és én is ott vagyok!
- De nem azért hívtál, mert elvileg késel? - rágtam a szám szélét.
- Program lefújva, ez fontosabb – és kinyomta.
Megvártam amíg elsötétül a kijelzőm, majd Harry-re néztem. Nem volt dühös, nem volt mérges. Csalódottság szűrődött ki a tekintetéből.
- Hívjak neked egy taxit? - kérdezte én pedig némán bólintottam.
Egy féloldalas, elég gyenge mosolyt vettem Tom-ra, aki csak intett egyet. Nem hibáztattam semmiért. Itt ő volt az aki helyesen cselekedett, segített nekem, de erre őt is bajba kevertem, pedig most tényleg nem érdemelte meg.
Harry-vel egy gyors öleléssel búcsúztunk, de közel nem olyan volt, mint amikor találkoztunk. Csak az autó ablakán bámultam kifelé, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan cseszhettem el ennyire. Az egyik pillanatban minden jó és a fellegekben járok, a következőben pedig mindent elrontok. Nem is én lennék.
Megköszöntem és kifizettem a fuvart, majd hatalmas gombóccal a torkomban a bejárati ajtó felé indultam. Nem akartam kitalálni, hogy mi vár rám ha beértem. Úgyis pár pillanaton belül megtudom.
Nem kiáltottam vidáman amikor beléptem, csupán a kulcsom csörgésével adtam hangot annak, hogy megjöttem.
Zayn otthon volt, ezt a felakasztott kabátjáról és a hanyagul ledobott cipőjéről tudtam. Követtem a cselekedeteit, majd az ingem ujját húzogatva léptem be a nappaliba.
A kanapén ült, a halántékát dörzsölte, de ahogy beléptem a tekintete rám szegeződött. Végignézett rajtam, a hajamtól egészen a lábujjaimig, majd vissza és megakadt a szememnél. Fájdalmasan elmosolyodott, majd újra lefelé kezdett bámulni.
Nem tudom, honnan volt bennem annyi bátorság, de a kanapéhoz sétáltam és leültem mellé. Csendben meredtünk magunk elé. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Elcsesztem? Ez egyértelmű. Sajnálom? Nem ér semmit. Szeretem? Elhiszi még?
- Miért? - nézett rám elkeseredetten, én pedig szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Ha jött volna se tudtam volna semmi értelmeset hozzáfűzni. Zayn folytatta. - Miért akartál kárt tenni magadnak? Miért volt az neked jó? Miért kellett lerészegedned? Miért kellett neked, hogy elüssön? Miért nem kérted meg, hogy hozzon haza? Miért engedted, hogy elvigyen magához? Miért feküdtél az ágyába? Miért akartál inkább vele lenni, mint velem? És miért hazudtál?
Miért?
Mert úgy éreztem, hogy semmirekellő vagyok, és teljesen magamba zuhantam, amiért megbántottam azt, akit a legjobban szeretek.
Mert úgy éreztem ez az egy választásom volt akkor.
Mert egy elcseszett személyiség vagyok.
Mert nem csak a személyiségem elcseszett, hanem én is elcseszek mindent.
Mert nem bírtam volna a szemedbe nézni.
Mert nem tudtam volna máshová menni.
A vendégszobájába feküdtem, és akkor már tudatomnál nem voltam.
Mert veled akartam lenni. Csak nem mertem.
Mert szeretlek.
Minden egyes válasz nem volt. Csak bátorság nem volt elmondani őket.
Zayn most már teljesen összezuhant és egy keserű mosollyal megrázta a fejét.
- Talán tényleg igazam volt reggel. Talán mégis jobban szeretlek – mondta, azzal felállt és elindult valamelyik szobába. Nem tudtam, hogy milyen szándékkal és melyikbe. Csak annyit tudtam, hogy most érkezett el a pillanat amikor minden szétesik körülöttem.