2/1 * Waiting

Sziasztok! :) Meg is hoztam az első részt. Nem is tudom mit írhatnék ide, nagyon örülök a visszatérésnek, remélem elnyeri a tetszéseteket a rész. A további részek hosszabbak lesznek, de ebbe nem akartam hirtelen mindent belesűrteni így rögtön. A kinézeten még egy-két apróbb simítást végzek, de egy darabig így marad. :)
Jó olvasást mindenkinek! ^^
xoxo, Kikiih

Waiting

- Tessék? - Zayn csak ennyit tudott kinyögni. Azt hiszem lesokkoltam.
- Terhes vagyok - ismételtem.
Zayn lehajtotta a fejét és beletúrt a hajába. Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szemem, de igyekeztem erős maradni. Néhány percig meg se szólalt, csak gondolkodott, én pedig egyre idegesebb lettem. Minél tovább hallgatott, annál nehezebb volt visszatartani a sírást. 
A jobb szememből kicsúszott egy könnycsepp, de gyorsan letöröltem a pulcsim ujjával, nehogy Zayn észrevegye. Nagy levegőt vettem, és imádkoztam, hogy végre megszólaljon.
- Hogyan? - nézett fel tehetetlenül.
- Hát tudod... - kezdtem zavartan. - Te és én... 
- Fel vagyok világosítva babe - nevette el magát egy picit, majd újra elkomolyodott. - De mikor? Hol rontottuk el?
- Hát... az óvszerek csak 80-90%-ig biztosak. Legalábbis ez szokott a dobozra írva lenni...
Zayn ismét nem szólt semmit. Pontosan tudta, hogy ez az oka, csak nem tudott mit mondani. Újabb hosszú csend, nekem pedig megint gombóc jelent meg a torkomban. A kezem akaratlanul is a hasamra húzódott, ahol ugyan még nem lehetett érezni a kisbabánkat, hiszen még alig pár hetes. Belegondoltam, hogy milyen élete lesz. Az szülei alig 20 évesek, ráadásul az apja egy szupersztár. Még nem állunk készen rá, és szépíteni se lehet a dolgot. Eszembe jutott a terhességi teszt amit elvégeztem. Pozitív lett. Akkor vettem amikor késett a mezneszem. Még mindig nem bírtam felfogni, és Zayn még mindig nem szólalt meg. Kész, ennyi, nem bírtam tovább. Az elmúlt napok fájdalmai kitörtek belőlem és azonnal sírni kezdtem. Térdeimet felhúztam a fotelben és olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam. 
Körülbelül 2 másodpercen belül Zayn karjait éreztem magam körül. Először nem tudtam mit csinál, de aztán felemelt és az ölébe ültetett. Lábaimat körbefontam a dereka körül, kezemmel pedig a nyakát karoltam át, és a vállába fúrt fejjel sírtam tovább. Rázkódtam, a könnyeim pedig nem akartak fogyni. Zayn folyamatosan csitított, majd amikor egy picit alábbhagyott a sírásom eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Figyelj Em - kezdte. - Mindennél jobban szeretlek, és ezzel is meg fogunk birkózni. Ez csak egy akadály, de ha úgy veszed akkor van jó része is. Lehet, hogy kicsit korán van még ehhez, de bekövetkezett. Kész ennyi, nem tudunk ellene mit tenni. Vagyis tudnánk, de én nem akarom.
Az utolsó mondatára teljesen elmúlt a sírásom és egy mosoly is húzódott a számra. Boldogsággal öntött el a tudat, hogy nem akarja elvetetni a közös gyerekünket, hogy ő se lenne rá képes.
Az utolsó kósza könnycseppet letörölte a hüvelykujjával, majd óvatosan közel húzott magához megcsókolt, hogy tudassa velem, nincs semmi baj.

- Megpróbáljam elintézni, hogy elmenjek veled az orvoshoz? Majd kitalálok valami indokot, hogy miért nem tudok odamenni a stúdióba - hadarta Zayn.
Utoljára belenéztem a táskámba, hogy mindent elraktam-e, majd felnéztem Zaynre.
- Nem kell, megoldom egyedül is - feleltem, miközben lábujjhegyre álltam és a kezem a nyaka köré fontam.
- Hívjál amint végeztél - nyomta a homlokát az enyémnek. - Rögtön.
- Rögtön hívni foglak - húztam óvatos mosolyra a számat, majd egy csókot nyomtam Zayn ajkaira, aki ennyivel nem érte be, és mohón utánam kapott. Nyelvemet gyorsan, szenvedélyesen kényeztette, amire szinte beleszédültem. Azt hiszem teljesen mindegy, én még 80 évesen is el fogok tőle ájulni.
- Mennem kell - távolodtam el tőle.
- Tudom - suttogta, majd egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, és szorosan megölelt.
- Szeretlek - motyogtam a mellkasába.
- Én is, babe - puszilt bele a hajamba.
Felkaptam a táskámat a vállamra, majd elhagytam a házat. A kocsiba beülve az első dolgom volt, hogy beírtam a Danielle által megadott címet a telefonom GPS-ébe. Nem, ő sem tudja, csak azt a szöveget adtam be neki, hogy Londonban még nem voltam nődokinál, és csak szűrővizsgálatra kéne mennem, szóval megadta a saját orvosának a névjegyét.
Miután kitolattam a garázsból a GPS hangjának utasításaira fél órán belül eljutottam a rendelőhöz. A recepciónál bejelentkeztem, és elmondtam, hogy telefonon foglaltam időpontot. A recepciós nő műkörmei csattogtak a klaviatúrán, aztán amikor megtalálta a nevemet elmondta, hogy merre van a váróterem.
Ott ült két 30 év körüli nő, akik együtt voltak, valamint egy terhes nő is, egyedül. Leültem a terhes nő mellé, majd csekkoltam a telefonom óráját. Kicsit előbb érkeztem, így várhatok.
- Dr. Smith-hez jött? - érdeklődött a terhes nő.
- Nem, az orvosom neve, Dr. Hicks - emlékeztem vissza a doktornő nevére.
- Ó, értem - bólintott. - Én már vagy 20 perce várok.
- Megkérdezhetem, hogy hányadik hónapban van? - kérdeztem egy apró mosollyal.
- Az ötödikben - felelte, majd végigsimította a pocakját. - Most fog kiderülni a baba neme.
- És mit szeretne? - érdeklődtem. - Tudom, hogy ilyenkor mindenki azt mondja, hogy csak annyit, hogy egészséges legyen, de titokban mindenki vágyik valamelyikre.
- Már van egy két éves kisfiam, szóval örülnék egy lánynak - vallotta be.
- Gratulálok - mosolyogtam. 
- Mrs. Wilson, ön következik - lépett ki egy nővér az egyik ajtón, a mellettem lévő terhes nő pedig elköszönt tőlem, és belépet az ajtón.
Miután ismét egyedül maradtam elgondolkodtam. Milyen szép lenne, ha lenne egy kislányunk. Szerintem Zayn szemeit örökölné és az én göndör hajamat. Elképzeltem, ahogyan a játszótéren figyelem, ahogyan hintázik vagy csúszdázik. Aztán a másik hintában megláttam egy kisfiú képét. Az arcvonásai tökéletesen olyanok, mint Zaynnek és a mosolya is teljesen olyan. Ő lenne a kisfiúnk, milyen aranyos lenne. Eljátszottam a gondolattal, ahogy Zayn eteti, vagy pelenkázza a közös gyerekünket. Tudom, hogy bármit megtenne érte, és tudom, hogy én is. Biztosan nehéz lesz majd gyereket nevelni ezzel az életmóddal, és igen, nagyon fiatalok vagyunk. De így, hogy láttam, hogy mások is milyen boldogak egyre inkább kezdtem látni a dolgok jó oldalát. Egy biztos, nagy kalandnak nézünk elébe.
- Emma Styles - lépett ki az ajtón egy nő, mögötte pedig az orvos mondta a nevemet. A táskámmal a kezemben felálltam, és bementem.
Az orvos, Dr. Hicks egy alacsony, szőke, szemüveges hölgy volt, kedves mosollyal. Negyvenes éveiben járhatott. Jelezte, hogy üljek le a székbe, én pedig kicsit kelletlenül helyet foglaltam. Sosem szerettem nőgyógyászhoz járni, pláne most.
- Szóval pontosan miért is keresett fel? - kérdezte egy rövid bemutatkozás után. - Teljesen összekeveredtem a papírjaimmal - nevetett a saját szétszórtságán.
- Öhmm... - köhintettem kelletlenül. - Azt hiszem, hogy terhes vagyok...
Dr. Hicks eléggé meglepődött és szemüvegén keresztül elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Megkérdezhetném, hogy ön hány éves is?
- 19 - motyogtam lehajtott fejjel.
- Nem kell szégyellnie, manapság rengeteg az ön korában lévő hölgy esik teherbe - próbált meg nyugtatni. - Manapság elég sok a bulizós fiatal...
- Nem - szakítottam félbe. - A barátom és én nagyon szeretjük egymást, már egy ideje szoros kapcsolatban élünk. Együtt is lakunk stb. Ez nem egy futó kaland volt.
- Akkor megkérdezhetném, hogy hol van most a barátja? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Stúdiózik - vágtam rá a kelleténél kicsit gyorsabban.
- Igazán? Milyen stúdió? - érdeklődött.
- A barátom Zayn Malik - sóhajtottam.
- Várjunk csak... A One Directionből? A lányom imádja őket.
- Igen, ő - bólintottam egy apró mosollyal.
- Ön pedig Emma Styles ugye? - kezdett összeállni neki a kép.
- Harry Stlyes ikertestvére - bólintottam.
- Ugye tudja, hogy ebből hatalmas botrány lehet? - kérdezte lesápadva.
- Igen, ezért is szeretném kérni a diszkrécióját - bólintottam.
- Természetesen. És elnézést kérek, ha úgy vette, hogy elítélném a terhessége miatt. Tényleg rengeteg fiatal lány fordul meg itt...
- Semmi baj - mosolyogtam rá.
- Rendben, akkor végezzünk el néhány vizsgálatot - bólintott Dr. Hicks.
A vizsgálatok elvégzése alatt nagyon ideges voltam, és tovább tartott, mint vártam. Ráadásul nem nagyon szeretem, ha Zaynen kívül más is nyúlkál rajtam odalent, szóval próbáltam dalszövegekkel elterelni a figyelmem, de nem volt könnyű, pláne mivel Dr. Hicks többször is hümmögött, amit nem tudtam mire vélni, és végig attól féltem, hogy valami baj van.
- Nos végeztünk, és bejelenthetem, hogy ...

*Zayn szemszöge*

Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Vagy a szöveget rontottam el, vagy a ritmust nem találtam el, esetleg egyiket sem. Egyedül Emma járt a fejemben, és az, hogy miért nem hív már. Egyszerűen megőrjített a várakozás.
- Malik, komolyan, mi bajod van? - ordított az üvegfal mögül Paul. - Figyelj már oda, csak egy kicsit.
- Igyekszem - tártam szét a karom.
A többi srác is furcsán méregetett, tudták, hogy valami bajom van, de nem mondhattam el nekik. Végül is sikerült a következő számot normálisan felvenni, és mivel a többiek kifáradtak, mert fél óra alatt vettük fel ezt az egy számot, kaptunk egy kis pihenőt. Kisétáltunk egy ilyen kis előtér szerűségbe, ahol levetődtem a kanapéra és az ablakon át bámultam ki.
- Hé - lépett elém Liam. - Jól vagy?
- Fogjuk rá - néztem fel, és próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. 
- Tessék, itt egy üveg víz - dobta oda Louis. - Pihenj, és próbálj meg a legjobbat kihozni magadból.
- Akarsz lelkizni egyet? - vigyorgott Niall.
- Nem kell - nevettem el magam, majd belekortyoltam a vizembe.
A többiek elhelyezkedtek körülöttem, én pedig elgondolkodtam. Őszintén, titokban én nagyon örülök a kisbabának. Már kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog kinézni Emma pocakosan. Még úgy is gyönyörű lesz, biztos vagyok benne. Aztán amikor először a karomba veszem majd a picit. És majd megszorítja óvatosan az ujjam, mint a filmekben. Biztosan tökéletes gyerek lesz, akár lány, akár fiú. Oké, azt hiszem tényleg beleéltem magam ebbe a témába.
Kezdtem úgy érezni, hogy Emmában meg kell erősítenem, hogy minden rendben, ezért meg kell kérnem a kezét. Lehet, hogy fiatalok vagyok, de szeretném, hogy a gyerekem úgy nőjön fel, hogy a szülei házasok. Igen, ezzel még több dolgot zúdítanánk a nyakunkba, de nem érdekel, mert minden egyes pillanatot ki akarok használni az életemből. Oké, ez így nyálas lett, de...
Hirtelen megszólalt a telefonomból a szokásos Papa Roach szám, én pedig rögtön kikaptam a zsebemből. A készülék Emma nevét írta ki, én pedig azonnal felvettem.
- Szia babe - mosolyodtam el, akaratom ellenére is. 
- Szia - igyekezte vidámnak mutatni a hangját, de éreztem, hogy szomorú.
- Mi a helyzet? Valami baj van? Ugye nem? - kérdeztem és azonnal elkomolyodott a hangom.
Felálltam a kanapéról és arrébb sétáltam, hogy ne zavarjam a srácokat, na meg ugye, nehogy idő előtt megtudják. Közösen akarjuk majd bejelenti.
- Zayn én... - itt megakadt, a hangja elcsuklott és szinte láttam magam előtt, hogy kigördül egy könnycsepp, amitől rögtön ideges lettem.
- Jézusom Em, mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten, mire láttam, hogy a fiúk egyre többször sandítanak rám.
- Vaklárma volt - nyögte ki.
- Mi? Szóval nem vagy terhes? - sápadtam le és gyorsan nekidőltem a falnak, így szembekerültem a fiúkkal, akik mind mereven bámultak rám. Talán kicsit messzebb kellett volna sétálni.
- Nem.
- Hol vagy most? - kérdeztem és még mindig sokk alatt voltam.
- A kocsiban ülök és mindjárt indulok hazafelé - mondta.
- Otthon találkozunk, sietek.
- Szeretlek - szinte láttam magam előtt, ahogyan próbál erős maradni és mosolyog, de a szeméből folynak a könnyek.
- Én is. Sietek, ahogy tudok - köszöntem el tőle, majd kinyomtam a telefont és lecsúsztam a földre. A fejemet hátranyomtam a falnak, és lehunyt szemmel gondolkodtam. 
Szóval elfelejthetem egy darabig az álmomat, hogy majd a kislányommal, vagy a kisfiammal büszkélkedek mindenfelé. Emmát nem látom pocakkal és így nem is kell siettetni az esküvőt. Bár Emma tudja, hogy bármelyik pillanatban képes lennék az oltár elé állni, de még a költözés is gyorsan jött.
- Figyelj Zayn - hallottam meg Louis hangját mellőlem. Fogalmam sincs, hogy mikor ült le mellém, mindegy is. Oldalra fordítottam a fejem és kérdőn néztem rá. - Menj Emma után, én lerendezem a srácokat. 
- Hogy érted? - pislogtam értetlenül.
- Emma elmondta nekem - vallotta be, mire nekem elkerekedtek a szemeim. Louis előbb tudta, mint én??? - De most ezen ne borulj ki, mert Emmának szüksége van rád - mondta nyomatékosan.
- Kösz - sóhajtottam, majd rámosolyogtam. - Már csak Paulnál kell kivágnom magam.
- Mond azt, hogy fáj a fejed, vagy nem érzed jól magad - adott tanácsot.
- Okés. És tényleg köszönöm - tápászkodtam fel.
- Semmiség - állt fel ő is, majd egy kézfogás és egy tesós ölelés után elköszöntünk egymástól.
Pault 10 percig kellett győzködnöm mire elengedett, de nem volt boldog, szóval azt hiszem holnap nagyon megszívjuk.
A kocsimba bepattanva semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy minél hamarabb tarthassam Emmát a karjaimban. Két piros lámpán is áthajtottam, így alig negyed óra alatt hazaértem. A garázsba beálltam, majd felrohantam az emeletre.
- Em, itthon vagy? - kiáltottam.
Nem hallottam választ, ezért felmentem a másodikra. Ott rögtön a hálószobánkhoz vettem az irányt. A teraszajtó nyitva volt, az enyhe szél pedig fújta a fehér függönyöket. Kilépve a függöny útjából, a teraszra léptem, ahol Emma cigizett a korlátnak dőlve, Londont figyelve. Észre se vette, hogy hazaértem, csak egy mélyet szívott a cigiből, majd hosszan kifújta.
Óvatosan mögé léptem és átkaroltam a derekát, így rögtön észrevett. Egy csókot nyomtam a nyakára, majd a vállán pihentetve a fejemet, vele együtt figyeltem a kilátást. 
Emma felnyújtotta a kezét amiben a cigije volt és kérdőn nézett rám. Elfogadtam, majd a mutató és középső ujjam közé véve, mélyet szívtam a belőle. 
- Szóval... - sóhajtotta Emma. - Élhetjük tovább normálisan az életünket.
- Már amennyire az életünk normálisnak nevezhető - fújtam ki a füstöt.
- Lehet, hogy ez most így bután hangzik, de én egészen beleéltem magam - vallotta be.
- Attól tartok, hogy én is - nevettem el magam. 
- Komolyan? - kerekedtek el a szemei. Óvatosan hátrébb léptem egy kicsit, majd szembefordítottam magammal Emmát, akit a korlátnak döntöttem, az ágyékomat óvatosan hozzányomva, de a testünk többi része nem ért össze, hogy tudjunk beszélni.
- Komolyan. De nem baj, hogy nem jött össze, majd később sikerülni fog, amikor eltervezzük és felkészülünk rá. Valószínűleg így tényleg egyszerűbb lesz az életünk - mondtam, mire Em bólintott. - És tudod, hogy mindennél jobban szeretlek, és ez most nem változtat semmin. Úgy teszünk, mintha meg se történt volna, és éljük tovább az életünket - tűrtem hátra óvatosan egy göndör tincset a füle mire Emma óvatosan elmosolyodott.
- Igazad van - vette ki a kezemből a cigit és beleszívott. Hosszan fújta ki a füstöt, én pedig örömmel néztem ezt a jelenetet, mert nagyon jól állt neki. Miután végzett elnyomta a maradék csikket. - És legalább nem kell magyarázkodni a többieknek, és anyám nem vágja le a golyóidat.
- Öhhm... majdnem - köhintettem kínosan.
- Anyám levágta a golyóidat? - vonta fel a szemöldökét, majd játékosan a farkamhoz nyúlt. Nos, most igazán benne lettem volna a dologban, de magyarázkodnom kellett.
- Nem, a golyóim épségben vannak, a legnagyobb örömödre - húztam perverz mosolyra a számat, miközben gyorsan elkaptam Emma mindkét csuklóját, és szorosan fogtam őket, nehogy megint elkalandozzanak. - De attól tartok, hogy a többieknek mesélni kell - szóltam gyorsan, mielőtt Em megelőzött volna.
- Hogy mi?! - kerekedtek el a szemei, majd rögtön rángatni kezdte a kezem, hogy megszabaduljon a szorításomtól, de erősebb voltam nála. 
- Nyugi kicsi kolibrim, ha lenyugszol elmagyarázom - nevettem el magam, mivel Emma kézmozdulataira találó volt ez a becenév. A kicsi az annyira nem, mivel elég magas, más lányokhoz képest.
- Hallgatlak - adta meg magát sóhajtva.
- Nos, amikor telefonáltunk, miután eljöttél a dokitól, kicsit hangosra sikerült az a mondatom, hogy 'szóval nem vagy terhes?'. De elvileg Louis, akit beavattál, elrendezte a dolgokat - néztem rá szúrós szemmel, jelezve, hogy nem ártatlan.
- Valakinek muszáj volt elmondanom - nézett el oldalra. - Sajnálom.
- Figyelj - sóhajtottam. - Nézz rám - Emma rám emelte gyönyörű zöld szemeit, és kíváncsian méregetett. - Komolyan, felejtsük el a témát és lépjünk tovább. Rendben?
- Rendben - bólintott Emma mosolyogva.
Az közelebb tolta arcát az enyémhez, ajkaimra pedig egy csókot lehelt. Elengedtem a csuklóját, és kezemet egyenesen a derekára helyeztem, és olyan szorosan tartottam, ahogy csak tudtam ő pedig karjait a nyakam köré fonta.