2/26 * Now Or Never

Sziasztok! :) Megtörve a rendet, most ide hoztam előbb részt, pedig ide nem is olyan rég érkezett. A TLOR-hez képest biztos nem. :( Ígérem bepótolom, de mentségemre legyen mondva, hogy már azt is elkezdtem!
Ami viszont nagyon fontos, hogy van a részben egy youtube videó, ami fontos lenne, hogy mindenki megnézze!! :))
Jó hétvégét mindenkinek! ^^

xoxo, Kikiih <33

Now Or Never

Kiderült, hogy Harry Colette után ment, hasonlóan mint én Zayn után, más hír azonban nem érkezett felőlük. Inkább nem akartuk zavarni őket, hadd igazítsák el a dolgaikat saját maguk.
Pár napon belül elhagytuk Bradford-ot, hisz nekem szerdán jelenésem volt a stúdióban. Zayn családja végig nagyon rendes volt és örültek, hogy végre rendeződtek köztünk a dolgok.
Zayn nem kísért el, mert csak még jobban izgultam volna, így ő be tudta fejezni a programját Liam-mel, amit még akkor szakítottak félbe, amikor összevesztünk.
Az úton zenét hallgattam, hogy oldjam a feszültséget, de ugyanúgy izgultam, mint az első alkalommal. A parkoló kapujában nem vesződtem sokat, csak a pasi csekkolta a papírját és emelte is a kis méretű sorompót. Annak a helynek a közelében parkoltam ahol Louis is, de mielőtt kiszálltam volna vettem egy nagy levegőt. Lehajtottam a napellenzőt, és a kis tükörben megigazítottam a natúr sminkemet. Nem vittem magammal táskát, hisz nem volt sok dologra szükségem, csak a mobilom volt nálam.
Egy gombnyomással bezártam az ajtót, majd a napsütésben elindultam az ajtó felé. Végre vége szakadt a télnek, vagyis eddig úgy tűnik. Már hó nem esik, csak eső, akkor viszont egyáltalán nincsen meleg, ellenben azzal amikor szikrázó napsütés van. Tavasz elején az időjárás is megbolondul kicsit az emberekkel együtt.
Tűsarkam kopogott utánam a folyosón, majd megtorpantam a 9-es számú váró előtt. Gyorsan leellenőriztem az SMS-ben, hogy jó helyre jöttem-e, majd amikor megbizonyosodtam róla, benyitottam. Kissé meglepődtem, hogy másokat is találok ott, bár nem igazán tudom, hogy mire számítottam úgy igazából.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a két lánynak.
- Hello! - mindketten kissé feszengtek, de felerőltettek egy mosolyt.
Helyet foglaltam az ázsiai származású lány mellett. Haja sötétszőkére volt festve, de az alja fekete volt, és bal oldalt egy kis rész fel volt nyírva belőle, de közben egyáltalán nem tűnt vadnak, kifejezetten ízléses volt. Egy szürke, hosszú ujjú ruha volt rajta, ami combközépig ért, egy vékony ezüst övvel megdobva. Vékony alakja volt, meglehetősen szép arccal, szemeit enyhén füstös sminkkel emelte ki.
A másik lánynak szintén fel volt nyírva a haja, neki viszont sokkal durvábban, így az egyik oldalon teljesen kopasz volt, míg a másik oldalon átdobta a vállán világosbarna haját, és egészen a hasáig ért. Egyszerű fehér toppot viselt, amit betűrt a nadrágjába, ami vádlijáig ért és itt-ott szakadások voltak rajta.
Egyre többször éreztem, hogy a mellettem ülő lány folyamatosan pillantgat rám, de egy darabig nem foglalkoztam vele, csak lapozgattam a kezemben lévő magazint, hátha abbahagyja. De nem tette.
Kérdőn felé pillantottam, mire zavartan megszólalt.
- Ne haragudj, nem akartalak bámulni – szólalt meg, és bár most hallottam először, szinte biztos voltam benne, hogy eredetileg nem ennyire vékony a hangja. - De nagyon hasonlítasz Harry Styles testvérére.
- Előfordulhat, mert Harry Styles testvére vagyok – mosolyogtam rá.
- Komolyan? - sápadt le az alapból fehér arca.
- Igen – szélesebben mosolyogtam, mire a másik lány is odanézett.
- Oké, tudom furcsa, hogy ennyi idősen hallgatom őket, de nagyon sok pop zenét hallgatok és nagyon bírom a zenéjüket – hebegett.
- Értem. - Lassan kezdett görcsbe állni az arcom a sok mosolygástól, de nagyon aranyos volt.
- Ja, egyébként Asami vagyok – nyújtott kezet, én pedig megráztam. Persze azonnal feltűnt neki még valami.
- Az ott? - pislogott.
- Egy gyűrű – bólintottam.
- Szóval te és Zayn Malik tényleg összeházasodtok? - szólt bele a témába a másik lány is. Kérdőn pillantottunk felé, de úgy látszik jól kezeli az ilyen helyzeteket. - Amira vagyok.
- Emma – eresztettem el egy nevetést.
- Asami – mosolygott a popzenekedvelő lány.
A kérdésre a válaszom elmaradt, mivel az ajtó kinyílt. Mindhárman egyszerre néztünk oda, én Simon-t vártam, ők pedig... Nos nem tudom, hogy ők kire várhattak, azonban valószínűleg egyikünk se erre a személyre számított.
Ahogy ránéztem a lányra rögtön a hatalmas szőke, göndör hajára fókuszáltam, ami teljes mértékben megadta a karakterét. Bőre egy árnyalattal sötétebb volt, nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy a vérében van, vagy csak sokat volt napon. Inkább az elsőre tippelek, mint Amira-nal is. Arcán széles mosoly ült, amiből kivettem, hogy egy vidám személyiség lehet. A sminkelést nem vitte túlzásba, igazából csak a kihúzott szeme tűnt fel, a többi teljesen natúr volt, vagy nem is volt rajta. Elég lengén öltözött piros tornacipőjéhez egy fekete farmersortot vett fel és egy mintás pólót, kabátját pedig maga mellé helyezte a kanapéra amint leült. Biztos voltam benne, hogy kocsival jött, különben szétfagyott volna.
- Sziasztok! - mosolygott szélesen és végignézett rajtunk. - Ti kire vártok?
- Simon-ra – mondtuk ki egyszerre, mire furcsán összenéztünk.
- Én is – felelte meglepetten a szőke lány.
Mindannyian mérlegeltük a helyzetet, de semmi kézen fogható magyarázat nem jutott az eszünkbe. A gondolkodást először Amira adta fel.
- Én Amira vagyok, ő Asami, ő pedig Emma – mutatott végig rajtunk. - Te? - Elég határozott stílusa volt, gátlások nélkül.
- Jessica, de csak Jess – nézett végig rajtunk mosolyogva, majd megakadt a szeme rajtam. - Találkoztunk már valahol?
- Harry Styles a testvérem, Zayn Malik a párom, de a többi 1D taghoz nincs közöm, azon felül, hogy nagyon közeli barátaim – tettem fel a kezem védekezőn. - És kezdem kínosan érezni magam.
- Bocsi – mondták egyszerre. Pár másodpercig csend állt fenn, amit a nevetésem tört meg.
- Mióta vártok? - érdeklődött Jess.
- Korán jöttem, úgy fél órája – vont vállat Asami.
- Tizenöt-húsz perc – saccolta meg Amira. Látszólag nem nagyon foglalkoztatta a dolog, csak várta már, hogy vége legyen a hosszú perceknek amit várakozással tölt.
- Öt perc – feleltem.
- Nekem eddig meg volt egy tuti parkolóhelyem, de valami hülye fehér Audi elfoglalta, így távolabb kellett állnom, és többet sétáltam. Ami egyébként nem baj, csak fáztam.
- A hülye fehér Audi szerintem az enyém – közöltem, mivel nem nagyon láttam más hasonló kocsit a parkolóban.
- Hupsz – kerekedtek el a szemei.
- Legközelebb öltözz fel – szóltam rá, de a mosolyomból látta, hogy csak poén.
Négy lány, egy szobában. Természetesen feltaláltuk magunkat és rövid időn belül csapódtunk témából-témába, és rögtön megkedveltem őket. El is felejtettük, hogy miért vagyunk itt, egészen addig amíg Simon be nem lépett az ajtón.
- Ó már mind itt vagytok? - csapta össze a tenyerét a meglepettségen.
- Egy ideje – bólintott Amira.
- Franc, én akartalak bemutatni titeket egymásnak – mondta, mire mi értetlenkedve néztünk össze. - Na jó, akkor elmondom – vetődött le egy szabadon hagyott fotelbe. - Mind a négyen megragadtátok a figyelmem, és mind eljöttetek a próbafelvételre. A csapattal gondolkoztunk és belegondoltunk, hogy mi lenne, ha összeraknánk titeket. Így négyen.
Végigfutott a tekintetem a három lányon és láttam, hogy ők is így tesznek. Hirtelen jött ötlet volt, de izgalmas.
- Vagyis egy banda lennénk? - firtatta Amira.
- Megnéznénk, hogy hangoztok együtt és akkor kitaláljuk – bólintott Simon.
- Most? - pislogtam nagyokat.
- Mégis mikor? - tárta szét a karját Simon, mire én kissé összehúztam magam. - Hoztam pár dalt, válasszatok ki egyet – dobott le egy köteg papírt elénk a dohányzó asztalra.

Kissé arrébb csúsztam, hogy Jess beülhessen mellém és négyen ültünk a kis kanapén, hogy megtaláljuk a tökéletes számot. Simon csendben távozott, így ténylegesen négyen maradtunk a szobában. Furcsamód egy olyan gondolat sem futott végig az agyamon, hogy „Úristen, komolyan van esélyünk, hogy egy csapatban legyünk? De azt sem tudom kik ezek!” Nem, semmi ilyesmi nem volt. Mind a négyen a papírokat böngésztünk, néha elgondolkodtunk egy esetleges választáson, máskor jót nevettünk ahogy elképzeltük magunkat elénekelni egy bizonyos számot.
- Live While We're Young? - mutatta felém vigyorogva Amira.
- Vidd már innen – röhögtem. - Ehhez mit szóltok? - emeltem ki egy számomra szimpatkus számot.
- Én bírom – mosolygott Jess, amint ránézett.
- Nem rossz – bólogatott Amira.
- És ki melyik részt énekelje? - pislogott Asami.
- Egyáltalán kinek milyen hangja van? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Amira.
Nagyot nyelve néztünk össze, egy jó ötletre várva.
- Mindenki válasszon ki egy szimpatikus sort és énekelje el – vont vállat Jess. - Ki kezdi? - mivel senki nem válaszolt így magára vállalta a szerepet. - Akkor majd én.
Még acapellában is kijött, hogy mennyire kiegyensúlyozottan énekel, hangja kellemes volt, szívesen hallgattam volna még, azonban gyorsan lenyomta a választott részét.
- Te jártál énektanárhoz? - kérdezte Amira. - Elég profi.
- Nem, de köszönöm – mosolygott szerényen. - Ki a következő?
- Majd én – vállaltam el.
A lányok érdeklődve figyeltek, míg én a refrént énekeltem. Szemeimet csukva tartottam, egészen az utolsó hangig, hogy ne lássam az arckifejezésüket. Baromira megdicsértek, amire nem is számítottam, így csak vörösödve átnyújtottam a papírt Amira-nak, aki a saját kissé flegma stílusával fogott bele, ami talán pont ettől volt zseniális.
- Imádom – dicsértem meg.
- Tudom – mosolygott vissza, de a szeméből láttam, hogy valami „Köszönöm”-félét ad vissza.
- Asami? - nézett rá Jess bíztatóan.
Asami összes bizonytalansága eltűnt ahogy énekelni kezdett és rögtön megismertem az igazi felnyírt hajú lányt, aki nem fél megmutatni magát. Teljesen tisztában volt a tehetségével.
- Akkor osszuk fel – tapsolt egyet Amira.
Mind a négyen ismertük, szerettük a dalt, így elég volt ötször-hatszor összeénekelni, hogy a papír nélkül is menjen.
- Mehetünk? - fújtam ki hosszan a levegőt.
- Igen – pattant fel Amira elsőként, akiben lehet, hogy túltengett az energia.
- Várjatok – akadt el először Jess. - Mi lesz, hogyha tetszik nekik?
- Hát... Gondolom azt ott megmondják – tippelt Asami.
- Jó, de szóval... Egy banda lennénk? Mi négyen? Szerintetek jó ötlet ez?
- Valami nem tetszik? - vonta fel a fél szemöldökét Amira és kissé ijesztő arcot vágott. Vagyis én tuti megijednék tőle, ha egy buliban összevesztünk volna és azért néz rám így. De a végét elnevette, így tudtuk, hogy semmilyen haragot nem táplál. - Szerintem jók voltunk, és különben is... Simon tudja mit csinál. Ha nem tetszünk neki megyünk tovább szólóban, vagy kitalálunk valami mást. - Mind mérlegeltük a hallottak, pár másodperc nyomasztó csend lépett fel.
- Én mondjuk bírnám ha összeraknának minket – mondtam ki elsőként a hosszú pillanatok után. Rám néztek, szinte egyszerre, így én zavartan tekergetni kezdtem egy göndör tincsemet. - Tök jól hangzott, és az egészet úgy húsz perc alatt hoztuk össze. És bírjuk egymást. Legalábbis én bírlak titeket.
- Mi is téged – vigyorgott Asami, én pedig felnevettem.
- Na, jössz? - fordultam vidáman Jess-hez.
- Jövök! - pattant fel és minden kétség kiesett belőle ezzel a lendülettel.
Ahogy kiértünk a folyosóra kissé összezavarodtunk. Hova is kell mennünk? Azonban egy pillanaton belül Simon feltűnt a folyosó végén a kanyarnál és intett, hogy menjünk utána. Sietős léptekkel, szorosan egymás mellett mentünk, majd egy nagy méretű szobába léptünk be. Mindenfelé profi hangszerek, amiket zenészek hangoltak. Középen volt négy mikrofonállvány, azokkal szemben pedig egy hosszú kanapé, amin pár ember ült, gondolom ők lehettek Simon csapata.
- Oké, akkor Emma menjen a legtávolabbi mikrofonhoz, mellé Asami, mellé Jess a bal szélen pedig Amira – mutogatta Simon a megálmodott helyeinket. - Mit választottatok?
- Lorde, Royals – közölte Jess.
- Remek – tapsolt egyet Simon.
Gyorsan konzultáltunk a zenészekkel, akik egy mosollyal nyugtázták a választásunkat. Visszafordultunk, de kezdés előtt egy körben állva mosolyogva megszorítottuk egymás kezét. Vagy most vagy soha.

https://www.youtube.com/watch?v=rGUVGy8L0qA

Sokkal lassabban fordítottam el a ház kulcsát a zárban, mint általában. Gondolataimat lefoglalták, talán kissé sokkoltak is voltak, még mindig nem bírtam felfogni a történteket.
- Emma? - hallottam Zayn hangját. Nem volt erőm valami frappánsat válaszolni, az egyébként teljesen értelmetlen kérdésére. Mégis ki lennék, hány embernek van kulcsa ehhez a házhoz?
- Megjöttem – feleltem, reményeim szerint lazán, hangom azonban máshogy csengett.
Levettem a magassarkúmat és megmozgattam a lábujjaimat meg a lábfejemet. Kissé belefáradtak a fájdalmas lábbeli viselésébe. Műbőrdzsekimet a fogasra helyeztem, majd ráérős tempóban sétáltam a nappaliba, ahol Zayn a kanapéról kissé furcsállva nézett rám. Azt hiszem nem tudta eldönteni, hogy aggódnia kéne-e vagy sem, vagy, hogy egyáltalán mi történt.
Leültem mellé, és a közelségétől automatikusan elmosolyodtam. Az arcához hajoltam és megcsókoltam, afféle üdvözlésképpen. Viszonozta, azonban láttam, hogy az agyában más dolgok járnak.
- Minden oké? - fürkészett.
- Furcsa dolgok történtek velem – kezdtem bele.
- Jó, vagy rossz furcsa? - ráncolta a szemöldökét.
- Jó – vigyorogtam. - Nagyon is jó.
- Akkor hallgatlak – tette fel a lábait a dohányzóasztalra, egyik karját pedig átdobta a vállamon. Kihasználva a helyzetét én is kicsit helyezkedtem, lábaimat átdobtam az ő lábán, törzsemet úgy fordítottam, hogy lássam az arcát.
- Amikor bementem a megbeszélt váróba két másik csaj is ott ült. Aranyosak voltak, elbeszélgettünk, az is kiderült, hogy az egyik a rajongótok – meséltem neki, mire kissé meglepett arcot vágott, de nem szakított félbe. - Majd jött egy harmadik lány is, aki egy kész energiabomba. Tök jól kijöttünk, tudod elütöttük az időt a várakozással, majd úgy húsz perc múlva megjelent Simon, aki közölte, hogy ezt nem egészen így képzelte. Fogalmunk se volt, hogy miről beszél, de beavatott minket: Egy bandát akart belőlünk csinálni. Illetve csinált is.
- Hogy mi? - ült ki a meglepettség most már teljesen Zayn arcára.
- Bizony – mosolyogtam. - Volt egy próbadalunk, meg még egy, amit ők mondtak és nekünk is tökre tetszett, nekik is. Szóval egy hét múlva visszamegyünk és aláírjuk a végleges szerződéseket. Addigra ki kell találni egy nevet, vagy ők találják ki. Szóval Jess házába szerveztük az ilyen összeszokós dolgot, vagyis holnapután megyünk, szóval nem alszok itthon és...
- Várj, ez nekem most sok – állított le. - Szóval összeraktak három csajjal egy bandába?
- Aha – vigyorogtam.
- Ez rohadt menő – mosolygott őszintén. - És tényleg jó fejek voltak?
- Nagyon. És a hangjuk is baromi jó és úú... Olyan izgalmas ez az egész. És azt hiszem jobban is örülök neki, mintha egyedül kéne nyomnom, így valahogy... Barátságosabb, meg nagyobb kalandnak hangzik.
- Úgy örülök neked – nyomott egy puszit a homlokomra.
- De... Tök idegenek vagyunk és nincs semmi közös dolgunk... Szóval szerinted nem hiányzik valami? - pislogtam rá.
- Ezt te most komolyan a One Direction egyik tagjától kérdezed? - röhögött fel. - Minket versenyhelyzetben raktak össze, szóval még stresszesebb volt. És hidd el, így sokkal jobb élményeitek lesznek, mintha már régebb óta ismernétek egymást. Jó lesz ez.
- Oké, hiszek neked – bólogattam, hisz a 1D a lehető legmeggyőzőbb tény. - Megmutassam őket?
- Ha akarod – vont vállat.
Előhalásztam a mobilom a zsebemből, és rámentem a Facebook-ra. Természetesen az első dolgok között volt, hogy megjelöljük egymást. Először Jess-t mutattam meg, akinek a profiljáról íródott, hogy az övé, még akkor is ha a profilképet nem nézzük. Vidám, felszabadult, laza, vagyis olyan Jess-es. A második Amira volt, neki diszkrétebb profilja volt, előnyös profilképpel, amiről persze tudta, hogy tökéletes. Nem pörgött túl a fala, ellenben Jess-ével, nem sok mindent posztolt, pont annyit amennyi érdekessé tette őt. Asami profilja tele volt Youtube linkekkel és mindenféle dalszövegidézetekkel, valamint egy csomó kép volt a hajáról, mint kiderült elég gyakran váltogatja a színét és a formáját.
- Szimpatikusak – nyugtázta Zayn, hogy nem elmebetegekkel leszek összezárva. - Bár a felnyírt hajú kicsit ijesztő. Nincs priusza?
- Amira? - nevettem fel. - Hihetetlen édes csaj emögött a flegma páncél mögött.
- Ha te mondod.
- És milyen volt Liam-mel? - érdeklődtem.
- Jó – felelte kurtán. - Dan-nel is összefutottam az elején, egyre nagyobb a hasa.
- Olyan rég láttam – szomorodtam el. - Már rendesen látszik?
- Hát utcára ilyen bő pólókat meg pulcsikat hord, rétegesen öltözik, hogy ne látszódjon – magyarázta. - De most otthonra egy régi táncos felsőjét vette fel, amiből azért már látszik, hogy domborodik valami.
- De édes – mosolyogtam folyamatosan és akaratlanul is közelebb bújtam Zayn-hez.
- Egy nap majd nekünk is lesz – simogatta a hátamat és egy puszit nyomott a hajamba.
- Várom – fúrtam a fejem a mellkasába. - Meg az esküvőt is, meg úgy mindent.
- Milyen kis érzelgős valaki – nézett rám vigyorogva. - Mit énekeltetek, hogy ilyen hangulatba kerültél?
- Lorde – Royals – feleltem, mire felmordult. - Mi az?
- Nem bírom a nőt – magyarázta. - Minket is beoltott, nem emlékszel?
- Őszintén? Nem tudtam róla – pislogtam rá. - Mit mondott?
- Hogy tehetségtelenek és rondák vagyunk – közölte, mire elröhögtem magam. - Mi ebben a vicces?
- Téged komolyan érdekel az ilyen? - néztem rá, visszafojtva a nevetésem. - Pont téged, aki legszívesebben felvenné a 'Perfekt' szót is a saját nevébe?
- Te tudod a legjobban, hogy ez nem ilyen egyszerű – válaszolta halkan, én pedig megértettem. Olyan furcsa, egyik pillanatban még az egója az egekben, a másikban pedig eszébe jut egy nem túl kellemes emlék, és az egész romba dől. Nekem pedig néha meg kéne válogatnom, hogy mit válaszolok, mert illene már kiismernem annyira, hogy tudjam, hogy épp hol tart. Vajon képes leszek valaha is tökéletesen kiismerni Zayn-t?
Felemeltem a fejemet, majd az arcához hajoltam és hosszan megpusziltam, de nem nagyon reagált, akár azt is kinézem belőle, hogy annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette. Beleültem az ölébe és finoman megharaptam a fülcimpáját a fülbevalója mellett, hátha végre észrevesz. Éreztem, hogy kicsit megrezzen, így kihasználva az alkalmat fülébe suttogtam.
- Nekem tökéletes vagy.
Mosolyogva nézett rám, majd a homlokát az enyémnek döntötte. Talán mégis sikerült valamennyire kiismernem, mert az a mosoly nem volt teljesen őszinte.
- Most komolyan – szólaltam meg már normál hangerőn. - Az én véleményem érdekel, vagy valami senki ribancé? - szidtam az énekesnőt, akinek a számait eddig előszeretettel hallgattam.
Zayn elnevette magát és most ő csókolt meg engem. Megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy valószínűleg rendbe jött, mivel elég hosszúra húztuk a dolgot.
- Indulnunk kell – tolt el magától.
- A hálóba? - pislogtam kérdőn.
- Valami jobb helyre – rázta meg a fejét titokzatos hangon. - Vedd a cipőd.
Nem tudtam, hogy mire készül, de követtem az előszobába, ahol újra felöltöztem és követtem Zayn-t, aki a kocsikulcsot pörgette az ujján. Beszálltam a nagy méretű autóba, majd kérdőn fordultam a vőlegényem felé.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod – mosolygott.
- Nem lenne egyszerűbb ha elmondanád? - kérdeztem fájdalmasan.
- Á, így izgalmasabb. És kösd be magad – szólt rám.
- Most komolyan megszöktetsz? - húztam be a biztonsági övet.
- Olyasmi – bólintott.
- De ahhoz nem kéne szemkötő meg ilyen baromságok? Gyenge vagy Malik.
- Mindjárt a szádra kapsz valamit – röhögött. - Nyugi van és bízz bennem.
A szemet forgatva dőltem hátra az ülésen és figyeltem az utakat. Mivel tudta, hogy ilyenkor semmi normális témába nem tudok társalogni bekapcsolta a rádiót, ami elnyomta a csendet. Láttam ahogy elhagyjuk Londont, szóval a külvárosba igyekszünk, azonban amikor már egy órája autókáztunk kezdtem még kíváncsibb lenne.
- Most már igazán elmondhatnád – jegyeztem meg.
- Úgyse fogom – rázta a fejét mosolyogva. - De nyugi, mindjárt ott vagyunk – tette a kezét a térdemre, majd óvatosan végigsimított rajta, egészen a combomig. Egy lusta mosollyal néztem rá, miközben ő teljesen az útra koncentrálva simogatta a belső combomat.
Az út még húsz percig tartott, amikor is egy erdőnél állt meg. Először nem tudtam, hogy mit akar, de amikor kihúzta a slusszkulcsot elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Egy erdő?! Egy erdőbe hoztál? - pislogtam teljesen értetlenül.
- Ez több, mint egy erdő. Gyere már – szinte elnevette magát a kétségbeesett arcomon.
Kiszálltunk, ő pedig egy gombnyomással bezárta az ajtót, bár szerintem ember nem jár erre, felesleges volt óvni itt bármit is. Kissé félve néztem a fák lombkoronáján átszűrődő sötétséget, hiszen ez alatt a majdnem másfél óra alatt elkezdett besötétedni, ami nem keltett az erdőnek túl szimpatikus látszatot. Nem volt koromsötét, de pont elég volt a kételyeim felébredjenek.
- Gyere már – ismételte magát, a szemei körül pedig kirajzolódtak a nevetőráncok. Legalább ő jól szórakozott.
- Ugye nem vagy vámpír? - szorítottam meg a kinyújtott kezét, ő pedig összekulcsolta az ujjainkat.
- Mi van? - röhögött fel.
- A filmekbe mindig így van – magyaráztam.
- Ha vámpír lennék már rég lecsaptam volna rád – legyintett. - Szóval nyugi nem vágyom a véredre.
- Örülök – könnyebbültem meg.
Néhány percet kellett sétálnunk a kövekkel kirakott ösvényen, nekem pedig ismét elkerekedtek a szemeim a kis kunyhó láttán. Tényleg olyan volt, mint a filmekbe. Az egész fából készült, a korlát elején egy-egy lámpás égett. Izgatottam lépkedtem a fa gerendákon, és elengedve Zayn kezét a bejárathoz siettem. A kis
kétemeletes ház nem volt nagy, a második szint be se volt a rendezve, az elsőn csak egy kis kanapé volt, egy asztal két székkel és a sarokban egy matrac, rengeteg párnával és takaróval. Csodálkozva néztem hátra Zayn-re, aki az ajtóban állt és a tarkóját vakargatva várta, hogy mit szólok.

- Ezt mind te? - léptem oda hozzá, még mindig hitetlenkedve.

- Meg Liam - tette hozzá. - Ő segített mindenben.

A szám szélét beharapva bólintottam. Szóval ezért volt olyan fontos az a találkozó.

- Tetszik? - fürkészett félve.

- Tetszik? Imádom - mosolyogtam rá szélesen, majd a karomat a nyaka köré fontam és hosszan megcsókoltam. - De azért téged jobban - tettem hozzá, mire halványan felnevetett.

Ajkait ismét az enyémekre tapasztotta, azonban karjaival óvatosan kibújtatott a dzsekimből. Ajka rutinosan kényeztette az enyémet, miközben én is megszabadítottam a zavaró kabátjától. Tenyere a fenekemre csúszott és lágyan megmarkolta, miközben finoman tolni kezdett a matrac irányába. Amikor a bokám a széléhez ért megálltunk és megragadtam a pólójának az alját. Kissé vonakodva, de eleresztette a fenekemet és hagyta, hogy kibújtassam az anyagból. Izmos felsőteste elém tárult, a tetoválásaival együtt, amit nem tudtam sokáig figyelni, mert orrával beletűrt a nyakam hajlatába, ezzel oldalra döntve a fejemet. Nedves csókokat hagyott a nyakamon, miközben az ujjai végigsimították a hátamat. Megállt a melltartóm pántjánál és egy laza mozdulattal kikapcsolta azt, mire én kissé felnyögtem. Nem zavarta, letolta a felsőm bal pántját, majd a jobbat is, majd kínzóan lassú mozdulattal szabadított meg tőle, miközben a melltartóm szinte magától hullott a földre.
- Feküdjünk le - mondta, egy pillanatra elhúzódva tőlem. Én úgy gondoltam, hogy pár másodpercre tényleg elszakadunk, de ő kissé lehajolt és a karjaiba emelt, a derekamnál és a térdhajlatomnál fogva. Csupán két lépést kellett tennie, hogy kényelmesen le tudjon tenni az ágyra, azonban minden mozdulata olyan finom volt, mintha bármelyik percben széteshetnék. Leültem a matracra, ő pedig térdelve maradt, miközben még mindig görcsösen kapaszkodtam a nyakába és csókoltam. Óvatosan elkezdett tolni a testével, miközben az oldalamon lévő tetoválást simogatta, így a meztelen hátam is a matrachoz simult. Bármeddig képes lettem volna eltolni a pillanatot. Nem zavart a hűvös levegő, mert a vágy túlfűtött bennem mindent.
Tenyere lecsúszott egészen a belső combomig, majd megemelte a lábaimat. Ajkaink elhagyták egymást, Ő felemelkedett és a cipőmhöz nyúlt, majd eldobta maga mellé a tűsarkút. Farmerom feszülős anyagát könnyedén húzta le a lábaimról, majd feltápászkodott és a saját nadrágjától is megszabadult.
Ráült a csípőmre, eltűrt pár kósza göndör tincset az arcomból, mosolya szinte letörölhetetlen volt.
- Olyan gyönyörű vagy - húzta végig az ajkait az ajkaimon. Nem bírtam válaszolni, az ajkamban lévő bizsergés jobban lefoglalt. Megcsókolt, de nem húzta el a dolgot.
Fekete csipketangám széléhez nyúlt és hosszan lehúzta rólam, így téve teljesen meztelenné. Ujjait végigsimogatta az összes pontját, lágyan kényeztette, amitől azonnal elkezdtem nedvesedni, de csak nem tett semmit. Kissé vonaglani kezdtem alatta és halk nyögésekkel, erős sóhajokkal adtam tudatára a kívánságaimat.
- Szeretnéd? - kérdezte két ujját a bejáratomhoz téve.
- Igen - nyögtem, azonban a vágytól már ez is nehézkesen csúszott ki belőlem.
Felcsúsztatta a mutató és a középső ujját, majd ki-be húzogatta, amitől megkönnyebbülés járta át a testem. Amikor kellően megszoktam körözni kezdett bennem, amitől ismét megfeszült a testem. Ezt tetőzte amikor Zayn az arcával odahajolt és nyelvével is kényeztetni kezdett a csiklóm körül. Pontosan tudta, hogy mit csinál, így amikor finoman ráharapott átjárta a testemet a jóleső bizsergő érzés, és az ujjai köré élveztem.
Zihálva lélegeztem, lassan pislogtam. Azonban azt láttam ahogyan az ujjait a szájába veszi és jólesőn végignyal rajtuk.
Felállt, letolta magáról az alsónadrágját, tekintetem pedig azonnal a hímtagjára terelődött. Olyan furcsa volt felfognom, hogy Zayn tényleg mindenhol ilyen tökéletes.
Lazán ráült a csípőmre és várta, hogy kifújjam magam. Nem tartott sokáig.
Rám hajolt, felsőtestével kicsit megnyomta a melleimet. Finoman a hajamba túrt és megcsókolt, ajkain éreztem a saját ízemet. Rám mosolygott azzal a hihetetlen édes széles mosollyal, majd a fülemhez hajolt.
- Úgy szeretlek - suttogta, majd játékosan ráharapott, mire a vállaim kicsit felugrottak és halványan felnevettem. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, és nem bírtam felfogni, hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni.
- Hát még én - pusziltam meg, ugyanolyan mosollyal, mint az övé.
Visszatornázta magát felém, karjait a vállam felett támasztotta meg. Jobb kezével elhúzódott, és ismét alám nyúlt, hogy újra felizgasson, de mivel még eléggé az előbbi hatása alatt voltam nem volt nehéz dolga. Gondoltam én is segítek neki, így kinyújtottam a karom, és párszor végighúztam a férfiasságán, de amint feltűnt neki, hogy mit csinálok óvatosan megfogta és visszahelyezte a kezem az eddigi helyére. Elég értetlenül nézhettem rá, mert kérdés nélkül kezdte magyarázni.
- Ez most csak rólad szól - közölte, és nyomott egy puszit a legérzékenyebb pontomba, amitől kissé megugrottam.
Zayn befejezte azt amit én minimálisan elkezdtem, majd a hegyét hozzám érintette. Szétnyitott lábaimat megemeltem, ő pedig közelebb hajolt hozzám. Kezemmel a nyakát, lábammal a derekát karoltam át.
- Mehet? - kérdezte, homlokát az enyémnek döntve. Meglepett, eddig még egyszer sem kérdezett rá, de nem is hiányzott, mert mindig teljes összhangban voltunk.
- Mehet - feleltem mosolyogva miközben megcsókoltam.
Belém csúsztatta magát, miközben folyamatosan csókolt. Pár másodpercig nem is csinált semmit, csak az ajkaimmal foglalkozott, amitől teltségérzés telített el az alhasamban. Amikor mozogni kezdett a szokásosnál sokkal lassabb tempót vett fel. Ráérősen lökött egy-kettőt, ami azonban mindig hatott, így kénytelen voltam belenyögni a csókunkba.
Elhúzta az ajkait és pár másodpercig a szemembe nézve hallgatta a halk zihálásomat, én pedig az övét. Testünk tényleg mindenhol összeért és mindenhol éreztem az elektromosságot.
Apró puszikat adtam a nyakára, ő pedig hangosan mosolyogva hagyta, miközben továbbra is lassan mozgatta a csípőjét.
- Szeretlek - suttogtam, ma már sokadszorra.
- Én is téged - csókolt meg, ma már sokadszorra.