2/25 * Truth About Love

Sziasztok! :) Meg is hoztam az új részt, amivel őszintén bevallom egy kicsit szenvedtem. Igazából nem visz sehova, de nem is egy olyan rész amit érdemes kihagyni. :) Nem akarok árulkodni, így nem is mondok semmit. :3

Még annyit szeretnék, hogy most már van ask.fm-em (http://ask.fm/Kikiihsblogs) csak mert én ilyen menő vagyok. :D Szóval itt bátran kérdezhettek tőlem, szívesen válaszolok! :)
Jó olvasást! <3

xoxo, Kikiih <3

p.s.: Túl vagyunk a második évad felén. :((

Truth About Love

Annyira megörültünk, hogy egyszerre mondtuk ki, hogy azonnal egymás ajkai után kaptunk. Csak akkor fogtam fel, hogy most már tényleg visszakaptam és újra együtt vagyunk.
- Nagyon szeretlek – suttogtam az ajkaiba.
- Én is téged – mosolyodott el. - Ugye tudod, hogy sose hittem el, hogy megcsaltál?
- Azért a tüske ott volt – feleltem szomorúan.
- Kiben nincs tüske, akinek ilyen menyasszonya van, mint te? - kérdezett vissza, a szívem pedig rögtön hevesebben kezdett verni. Egy puszit nyomtam az ajkaira, aztán rájöttem valamire.
- Amúgy, hogy akarjuk kitalálni a dátumot, ha még semmi mást nem is tudunk az esküvőről? - nevettem fel kissé.
- Nem tudom, én akár holnap is kész lennék rá – vont vállat.
- De nyálas itt valaki – vigyorogtam rá.
- Csak olyannak, aki megérdemli – puszilta meg az orrom.
- Akkor ha ennyire benne vagy kezdjük el tervezni – ültem fel.
- Most? - nézett fel rám fájdalmasan. - Pár perce békültünk ki, te pedig máris belevágsz az esküvőtervezésbe? - Ahogy feltette a kérdést láttam rajta, hogy meg is válaszolta magában, ahogy végiggondolta a kapcsolatunkat és ez egész normálisnak tűnt nálunk. - Oké, legyen – ült fel, majd az éjjeliszekrényében kezdett kotorászni. Érdeklődve figyeltem, ahogyan az aljából egy kis fekete bőrkötéses füzetet vesz elő.
- Az mi? - böktem rá az arcommal.
- „Egyszer még jó lesz valamire” címszó alatt bevágtam ide. Azt hiszem eljött az a pillanat.
Vigyorogva vettem a kezembe a teljesen original jegyzetfüzetet és átpörgettem a lapjait. Még teljesen üres volt, de tudtam, hogy hamarosan megtelik gyűrött cetlikkel, telefonszámokkal és fontos információkkal. Mennyire lesz ez nagy tortúra?
- Oké – mosolyogtam rá és ő egy tollat is elővarázsolt. - Akkor mivel kezdjük?
- Szalvéta színe?
- Hülye – nevettem. - Komolyan. Egyáltalán, milyen esküvőnk lesz? - kérdeztem óvatosan beletúrva a hajamba.
- Hogy érted?
- Hát... Ugye te muszlim van én pedig... - Ez a téma eddig még nem merült fel a kapcsolatunk során, nem éreztünk fontosnak, hiszen nem ütközött semmivel. Igazából csak annyi volt, hogy a Ramadán alatt ugye alig evett valamit, amitől durván lefogyott, én pedig aggódni kezdtem érte, de mondta, hogy ezt már teljesen megszokta és nála normális. Szóval összesen ennyi volt, máskor szóba se került. - Amúgy én szívesen felveszem a vallást, ha arról van szó...
- Dehogy, nem szükséges – mondta rögtön. - Legyen olyan esküvőnk amilyet te szeretnél.
- Nekem az a fontos, hogy valamilyen úton-módon a feleséged legyek – tártam szét a karom, mire elmosolyodott.
- Akkor mi legyen? - sóhajtott.
- Mindkettő?
- Bevállalod? - lepődött meg kissé.
- Dupla kötelék. Nehezebben tudsz elválni tőlem – vigyorogtam, mire elnevette magát.
- Oké, viszont ha két esküvőnk lesz, melyik lesz előbb? - ment vissza komolyba.
- Rád bízom.
- Em, ha mindent rám fogsz bízni akkor elég tré esküvőnk lesz – nézett rám ijedten, mire felröhögtem.
- Ezt tényleg te döntsd el – mosolyogtam rá.
- Akkor a keresztény – mondta ki, nagyon is gyorsan.
- Ilyen biztos vagy te ebben?
- Figyelj. Te keresztény vagy. A legtöbb közös barátunk keresztény és legyen az előbb. Ha már rám bíztad a döntést.
- Hát jó – mosolyogtam szélesen. - Meghívottak száma?
- Nem akarok nagy felhajtást – rázta meg a fejét.
- Ahogy én sem – kötöttük ki. - Csalás, barátok és akik számítanak.
- Zenekari tagok, satöbbi – bólintott.
- Maximum száz ember? - saccoltam.
- Nem hiszem, hogy lesz annyi, de száz fölé ne menjünk – bólintott. - Meg aztán kell majd egy csomó biztonsági őr a rajongók miatt.
- Te jó ég, ez már most nehéz – vakargattam a szemöldököm. - Kell egy esküvőszervező is.
- Nem ártana – bólintott. - Tanúnak kit akarsz?
- Harry! -  ez volt az amiben a legbiztosabb voltam. Persze csak az után, hogy Zayn-hez megyek hozzá. Természetesen. - Neked?
- Vagy Doniya vagy Liam. - Tudtam, hogy nehéz döntés ez számára. A nővére, vagy a legjobb barátja. Ismerem, rengeteget fog ezen még őrlődni, így inkább tereltem a témét.
- Helyszín?
Na itt akadtunk el. Ugyanis ő ugye Bradfordi, én Cheshirei, de mindketten Londonban élünk. Igazából London volt az egyetlen közös pont, ami a közös otthonunk, de valahogy nem tűnt az igazinak. Azonban azt se tehettük meg, hogy egyikünk szülőföldjét választjuk ki, mert akkor meg a másiknak nem jelent annyit, akármennyire is szeretjük egymást.
- Akarunk mi esküvőt? - böngésztem a füzetet, amiben már most egy csomó áthúzott adat volt.
- Ha már megvettem neked azt a gyűrűt – mosolygott.
- Zayn elfáradtam – dőltem el az ágyon, a fejemet az ölébe hajtva. - Pedig csak két perce kezdtük el.
- Nyugi, van még egy csomó időnk – fogta meg a kezemet, azt amelyiken a gyűrű is volt. - Minden tökéletes lesz – csókolta meg a gyűrűsujjam.
- Hiszek neked – mondtam őszintén.
- És most mit csináljunk? - dobta félre a füzetet.
- Bármit csak veled legyek – pislogtam fel rá.
- Nagyon megártott neked, hogy nem láttál. Teljesen nyálas lettél. Biztos Colette-től tanultad – nevetett, én pedig kissé kelletlenül felültem.
- Col és Harry összevesztek – meséltem.
- Sokszor veszekednek – vont vállat.
- De most Colette hazament. Holmes Chapel-be – túrtam bele a göndör tincseim közé.
- Ó – esett le Zayn-nek.
- Ó – bólintottam.
- Végül is... Én is hazajöttem. És néz ránk. Kibékültünk – eresztett el egy mosolyt.
- Olyan rossz volt Harry-t szomorúnak látni – vallottam be. - Nekem is jobban fájt minden.
- Megértem. De most egy kicsit koncentráljunk ránk. Úgy hiányoztál – húzott magához.
- Te is nekem – fúrtam a fejem a nyakába. - Szeretlek.
- És akkor mit csináljunk? - kérdezte ismét.
- Passz – vontam vállat. - Nem kéne lemenni anyudékhoz? Megmutatni, hogy jól vagy meg ilyenek?
- Majd ha muszáj lesz – húzta el a száját.
- Miért?
- Nem akarok találkozni a tesómmal – mondta.
- Melyikkel? - kérdeztem vissza, mivelhogy három is van.
- Waliyha – vette a kezébe a távirányítót, hogy elterelje a témát, de gyorsan elvettem tőle.
- Zayn, min vesztetek össze? - szorult össze a gyomrom, mert nagyon féltem tőle, hogy én is benne vagyok.
- Semmin – próbálkozott. Mindketten makacsak vagyunk, ez így érdekes lesz.
- Zayn – nyöszörögtem.
- Hagyjuk Em – kérlelt. - Majd megoldjuk. Nem fontos.
- Zayn, tudom milyen érzés haragban lenni a testvéreddel. Mi három évig nem szóltunk egymáshoz. Ez biztos nem fajul el így, de tudom, hogy milyen borzalmas érzés – néztem rá szomorúan.
- De én most veled akarok lenni – érvelt. - Veled se jó ám összeveszni.
- Én itt várlak, a mi ügyünk már rendeződött – biztattam. - Kérlek. Waliyha-nak szüksége van a bátyjára. - Hatalmas kiskutyaszemekkel pislogtam fel rá, mert tudtam, hogy ez mindig hatásos.
- Ne nézz már így – kapta el a tekintetét.
- Zaaayn!
- Itt fogsz várni?
- Mégis hova mennék? - nevettem fel a béna kérdésén.
- Igaz – gondolkodott el. - Akkor sietek.
- Nem kell – mondtam őszintén.
Zayn még visszamosolygott még az ajtóból, majd egyedül maradtam. Pár percig csak mosolyogva tudomásul vettem, hogy most már tényleg minden a legnagyobb rendben van. Mivel unatkozni kezdem megragadtam a TV távirányítóját és elkezdtem kapcsolgatni. Megálltam az MTV-nél, ahol most értelmetlen valóságshow-k helyett zenéket adtak a meglepetés kedvéért. Egy Marina And The Diamonds szám ment, így egyértelműen ott ragadtam. Imádtam ezt a nőt, a hangja olyan különleges volt és nem tömegzenét gyártott.
Magamban énekelgettem a dalt, miközben az ágyon heverő Zayn telefonjához nyúltam. Nem vagyok féltékeny vagy bármi ilyesmi, ez nálunk tök átlagos. Tudjuk a másik jelszavát, mindenféle kódjait, teljesen megbízunk egymásban. Beléptem a képekbe, ahol egy külön mappája volt a közös képeinknek. Rutinosan húzogattam az ujjaimat az érintőképernyőn, miközben mosolyogva figyeltem a különböző pillanatokat. Nem vagyunk az a páros akik minden egyes csókunkat közzéteszik, de gyakran unalomból nekiállunk magunkat fotózni, amit természetesen végigszenvedünk. Én azért szeretem, mert így mindig van friss háttérképem, Zayn pedig azért, mert kedvére csókolgathat.
Miután kimosolyogtam magam úgy gondolkodtam kicsit kiszúrok Zayn-nel, ezért beléptem a Twitter-ébe, azon agyalva, hogy mit írjak ki a nevében. Azonban közben megakadt a szemem egy képen. Még úgy egy hete lehetett, amikor Zayn-nel kettesben voltunk valahol. Összekulcsolt ujjainkat kinagyították és a gyűrűre fókuszáltak. Furcsa, december óta jegyben járunk, de még csak most tűnt fel nekik? Pláne olyankor amikor éppen haragban voltunk? Érdekes egybeesések ezek.
Elkezdtem böngészni utánunk és a fejemet fogva röhögtem a baromságokon. Valaki kitalálta, hogy Zayn az Eiffel-torony tetején kérte meg a kezemet, és állítólag egy ott dolgozót is meginterjúvoltak, aki azt mondta, hogy az egész felső szintet lezárták miattunk. És mindezt egy nívós netes magazin írta. Még ha megtudták volna, hogy Zayn a családi kertjük kis pagodájában tette fel a kérdést. Kész röhej ez a média.
Amikor kinyílt a szoba ajtaja biztos voltam benne, hogy Zayn az, így fel sem néztem. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor megszólalt az ajtóban álló személy.
- Bejöhetek? - nézelődött befelé Waliyha. Már válaszoltam volna, hogy természetes hogy bejöhet, hisz ő lakik itt és nem én. De aztán belenéztem a félő szemébe, és inkább nem akartam zavarba hozni.
- Persze – mosolyogtam rá gyengéden.
Waliyha becsukta maga mögött az ajtót és óvatosan odalépkedett hozzám és leült az ágy szélére. Kikapcsoltam a TV-t, miközben elgondolkodtam azon, hogy normális-e az, hogy én sokkal felszabadultabban érzem magam Zayn szobájában, mint a saját húga.
- Beszélhetnénk? - kérdezte, amire viszont már tényleg nem tudtam elfojtani a furcsa arckifejezésem.
- Szerinted meg akarlak verni, vagy miért tartasz tőlem ennyire?
- Nem tudom. Talán ha Zayn elmesélte neked a veszekedésünket akkor lehet, hogy kéne – gondolkodott.
- Verekedős lánynak látszom? - hangom komoly volt, de a szemem mosolygott.
- Nem – vallotta be.
- Akkor? - eresztettem el egy kis nevetést. Válasz helyett csak feszülten elmosolyodtam. - Miért jöttél?
- Mert Zayn küldött.
- Legalább őszinte vagy – röhögtem fel. - És miért küldött?
- Hogy beszélgessünk – vont vállat.
- Miről? - faggattam tovább.
- Túl jól ismered a bátyámat – forgatta a szemeit, én pedig halványan elmosolyodtam. - Te kutakodsz a cuccai között? - szúrta ki az ölembe ejtett telefont.
- A közös képeinket nézegettem, szóval ha ez kutakodásnak minősül akkor igen – feleltem lazán.
- Bocs – sziszegte.
- Nem kell bocsánatot kérned – mosolyogtam kedvesen. - Szereted a bátyádat, és nem akarod, hogy szomorú vagy összetört legyen. Én ezt megértem.
- Te is féltékeny voltál Harry barátnőire? - kérdezte, felfedve magát. Nem is foglalkozva azzal, hogy beköpte saját magát, válaszoltam.
- Az összesre. Már csak ha összehozták valamelyikükkel a sajtóban meg akartam tépni. Úgy éreztem, hogy az a csaj pótolni akar engem, és én pedig nem akartam, hogy pótolható legyek.
- Előbb még azt mondtad, hogy nem vagy verekedős csaj – mondta kicsit ijedten, valószínűleg kicsit sok volt neki a hirtelen jött indulat.
- Bocsi – nevettem kurtán. - A lényeg, hogy megértem, hogy akármennyire is akarod nem tudsz szabadulni attól, hogy amikor meglátsz az Emma név helyett az ugorjon be, hogy a ribanc aki elveszi tőlem a bátyámat.
- Mintha a gondolataimban olvasnál. - Még pislogni is elfelejtett.
- Jól van – vigyorogtam. - Szóval nem várom el, hogy szeress vagy bármi. Ha nem megy akkor nem megy. De nem szeretném, hogy Zayn-nel miattam veszekedjetek.
- Egész korrekt csaj vagy mégis – állapította meg.
- Köszönöm – mosolyogtam. Bóknak vettem. Nagyon is.
- Nem megyünk le? Anya meg Zayn is a konyhában vannak.
- Oké – egyeztem bele, majd Waliyha után indultunk.
Lerobogtunk a lépcsőn, aminek az aljában még össze is mosolyogtunk. Waliyha nem egyszerű eset, ahogy én se. Biztosan nem lesz felhőtlen a kapcsolatunk, de remélem egy idő múlva készen lesz arra, hogy befogadjon a családjába és elfogadjon Zayn mellett.
Ahogy beléptünk Zayn és Patricia a pultnak támaszkodva beszélgettek, de ahogy beléptünk mindketten felénk kapták a fejüket. Zayn ragyogó szemeivel összhangban volt a mosolya. Jobb karját kinyújtotta célzásképpen, én pedig mellé léptem és átkaroltam. Patricia mosolyogva nézett minket, Waliyha pedig a hűtőben kezdett kotorászni.
- Anya, van még olyan meggyes joghurt? - érdeklődött, teljesen belemászva a hűtőszekrénybe.
- Balra, a tejföl mögött – felelte Patricia, majd hirtelen eszébe jutott valami. - Amúgy Zayn, összefutottam Dan-nel a boltban. Beszélgettünk és meséltem neki, hogy itthon vagy. Rögtön át akart jönni, de mondtam, hogy – itt kicsit megakadt és félve rám nézett. - Nem vagy túl jó állapotban. De azért mondta, hogy mindenképp beugrik.
- Tényleg? - csillantak fel a szemei. - Majd megcsörgetem, hogy mi van vele. Hacsak addig be nem állít – nevetett fel.
- Szokása – bólogatott mosolyogva Patricia. Mivel ebben a témában végképp nem voltam jártas csak csendben ácsorogtam, miközben az ujjaimat óvatosan húzogattam Zayn hátán.
Még beszélgettek meg összenevettek pár régi sztorin, én pedig csak álltam és néztem ki a fejemből. Waliyha gyorsan lelépett, ahogy megtalálta a kedvenc joghurtját.
- Na megyek, még be kell fejeznem valamit – mosolygott ránk Patricia. - Munka.
- Hagyunk is – mondta Zayn továbbra is mosolyogva, majd távoztunk. Láttam ahogy Patricia beleharap egy almába és visszaül a laptopja elé.
Visszamentünk Zayn szobájába, ahol levetődtünk az ágyra és valahol ott folytattuk ahol abbahagytuk. A semmittevésnél.
- Ki ez a Dan? - kérdeztem meg, mert már nagyon zavart, hogy semmit nem tudok róla.
- Gyerekkori haverom – mesélte. - Ovis korunk óta ismerjük egymást.
- Az jó – mosolyogtam. - Bár még sose meséltem róla.
- Dan-ről nem lehet mesélni. Őt látni kell – nevetett fel.
- Aha – bólintottam nem túl sokatmondóan.
- Akarsz vele találkozni?
- Nekem mindegy – mondtam őszintén. - Nem akarok senkit erőltetni, hogy ismerjen meg.
- Igazad van, borzasztó egyéniséged van, akit legszívesebben eltitkolnék a barátaim elől – bólogatott enyhe szarkazmussal a hangjában.
- Tudod, hogy értem – forgattam a szemeim, de a szám szegletében megbújt egy apró mosolyránc.
- Fel is hívom – nyúlt a telefonjáért. - Hé, miért van megnyitva a Twitter?
- Unatkoztam – csúsztam közelebb hozzá, hogy rálássak a képernyőre.
- Felfedezték? - lepődött meg kissé.
- Úgy látszik.
- Kissé későn is – nevetett fel.
- Valamelyik netes magazin szerint az Eiffel-toronyban jegyeztél el – közöltem, mire a mosoly lehervadt az arcáról.
- Az kemény.
- Az – bólintottam. - Viszont a rajongók teljes lázban vannak.
- Megerősítsük őket? - nézett rám mosolyogva.
- Csak az ő kedvükért – vigyorogtam.
Zayn megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, és úgy fotózta, hogy a gyűrűm elég feltűnően látszódjon. Ezt elfogadhatónak ítéltük, így mondta, hogy csináljunk magunkról is. Elnevettem magam és minden képek lekorholtunk, még azokat is amik jók voltak, csak mert jól elszórakoztattuk magunkat. Aztán Zayn összeszerkesztette a képeket és végül felnyomta Twittere. Nem írt hozzá semmit, nem jelölt meg semmit. A kép magáért beszélt.
Zayn elfeküdt az ágyon, fejét az ölembe hajtva és a TV villodzó képernyőjét bámultok, ami mindig változott, ahogy megnyomtam a távirányítón a megfelelő gombot.
- Nem gondolod, hogy borotválkozni kéne? - kérdeztem, miközben a szabad kezemmel az arcát simogattam.
- Nem volt kedvem – vont vállat. - Jobban lefoglalt, hogy hiányoztál. És különben is, tudom, hogy tetszik.
- Egyébként – gondolkodtam el. - Eddig ha összevesztünk mindig tettél valami kárt magadban... Múltkor még a kezdet is eltörted. Én nem látom, vagy tényleg nincs semmi.
- Tényleg nincs semmi – mondta nyugodt hangon, majd az arcához nyúlt, megfogta a kezem és nyomott a kézfejemre egy puszit.
- Hogy-hogy? - A kérdés akaratlanul csúszott ki a számom.
- Hát... - pislogott fel rám az ölemből. - Akkor általában a düh és az idegesség hajtott. Most inkább szomorú voltam és kétségbeesett.
A szívem azonnal összeszorult a válaszára és lehajoltam hozzá, hogy kárpótlásul megcsókoljam. Kissé nehézkes volt, de Zayn először visszacsókolt, majd felült és az ölébe húzott. Beletúrt a göndör hajamba, miközben én tovább fészkelődtem az ölében és ajkaink tovább kóstolgatták egymás jól ismert ízét. Lassan, fokozatosan egyre hátrébb döntött, egészen addig, amíg a hátam nem érintkezett a puha matraccal. Keze a derekamról levándorolt a combom aljához, amin végigsimított, miközben a derekára kulcsolta. Egyszerre öleltem az összes végtagommal és még közelebb akartam tudni magamhoz.
Nem is foglalkoztam a külső zajokkal, egészen addig amíg Zayn el nem húzódott tőlem, mert egy számomra ismeretlen hang szólalt meg.
- Zaaaaayn! - kiáltotta vidáman, majd azonnal elkomorodott. - Azt hiszem rosszkor jöttem – állapította meg.
- Az időzítésed még mindig pocsék – nevetett Zayn, majd lemászott rólam.
- Muterod azt mondta, hogy ki vagy az élettől – mesélte, miközben gyorsan, olyan haveri stílusban megölelték egymást. - Nem éppen úgy nézel ki – vigyorgott folyamatosan, majd rám nézett. - Ő az? - bökött felém.

Kissé csapzott hajjal, könyökölve és csámpásan szétrakott lábakkal néztem vissza rá, mert egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy hogyan lehet valaki ilyen laza, amikor mi éppen valaminek az elején voltunk. Zayn csak diszkréten intett, hogy menjek oda. Még mindig kissé sokkoltan, de elkezdtem feltápászkodni.
- Em, ő itt Dan, a haverom akiről meséltem – bökött a mellette álló srácra. Magas volt, vékony, de látszott, hogy sportolt, különösen a széles vállain. Hasonlóan kreol bőre és fekete haja volt, mint Zayn-nek, az arcberendezésük viszont merőben más volt. - Dan, ő itt Emma, a menyasszonyom.
- Szia! - erőltettem fel magamra egy mosolyt.
- Sose hittem volna, hogy valaki úgy elcsavarja Malik fejét, hogy már húsz évesen házasodni akarjon – közölte, és nem tudtam, hogy ezt most mire vegyen, amíg be nem fejezte a mondatot. - De most már megnyugodtam, hogy legalább valami belevaló csaj az – vigyorgott.
- Körülbelül egy szót váltottunk egymással – világosítottam fel.
- Ugyan már. Csak rád kell nézni. - Kissé pironkodva vettem ezt a bókot, amit nem nagyon tudtam hova rakni. Zayn csak büszkén elmosolyodott és a derekamnál fogva magához húzott.
- Na mesélj! – vetődött le a kanapéra. - Mi történt, hogy ilyen hirtelen haza kellett jönnöd?
- Már megoldottuk – mosolygott Zayn és leült a kanapéra, én pedig mellé, a lábamat átdobva a combjain.
- Akkor együtt meséljetek valamit, magatokról! - folytatta. - Körülbelül semmit nem tudok rólad, csak annyit, hogy Emily-nek hívnak és odavan érted.
- Emma – javítottam ki és nem hittem el, hogy nem bír megjegyezni egy nevet amit két perce mondtak el neki.
- Nem Emily? - pislogott értetlenül Zayn-re, mintha csak nem tudnám a saját nevem.
- Nem – szűrte Zayn a fogai között.
- De határozottan emlékszem, hogy Emily-t mondtál – gondolkodott. - Ja várj, az nem szőke volt?
- Ő Emma – sziszegte Zayn.
- De volt egy Emily!
- Régen! - vágta rá Zayn. - De ők két külön világ!
- De csak volt egy Emily! - örült Dan a saját igazának. - Bár az szőke volt, nem? Várj, nem ő az a modell? - egyre inkább érdeklődve hallgattam ezt a társalgást. - Perrie előtt vagy után volt?
- Között – Zayn belejött az egyszavas válaszokba, ami engem szórakoztatott.
- Azt hogy? - értetlenkedett a barátja.
- Együtt voltam Perrie-vel, szakítottunk, együtt voltam Emily-vel, szakítottunk, újra összeálltunk Perrie-vel, aztán... Aztán megjelent Emma – mosolygott rám, nekem pedig gyorsabban kezdett verni a szívem. A többi lánynak a nevét olyan egysíkúan mondta, az enyém viszont olyan lágyan és dallamosan csengett a szájából, hogy akaratlanul is melegség öntött el, a féltékenységnek nyoma se volt.
- Aha – gondolkodott. - És Emily...
- Akadj már le Emily-ről! - szólt kicsit erélyesebben Zayn. - Nem volt az igazi, sose. Nem is szerettem úgy. Szakítottunk, ő elment az igazi szerelméhez, egy darabig Párizsban éltek, most New York-ban! Összeházasodtak és Emily szült Ben-nek egy gyereket.
- Ki az a Ben? - ráncolta a homlokát Dan, nekem pedig a szám elé kellett kapnom a kezemet, nehogy felnevessek. Zayn régebben már elmesélte nekem ezt a sztorit. Ismertem a (Zayn-nél egyébként idősebb) lányt, hisz híres modell, de azt sose tudtam, hogy viszonyuk volt, amíg Malik el nem mesélte, ahogyan azt is bevallotta, hogy végig csak azért volt vele, mert vonzódott hozzá. Annyira, hogy Perrie-t is megcsalta vele.
- Emily pasija! Férje... Izé a srác akibe szerelmes! A fotós, te gyökér?
- Akkor most a pasija, a férje, a szerelme vagy egy fotós? - zavarodott össze teljesen.
Nem bírtam tovább és hangosan kitört belőlem a röhögés, amit fokozott, hogy Zayn nem kívánt több magyarázatot adni a barátjának, így egyszerűen csak megdobta egy párnával, aki nevetve hajította vissza. Nos, tényleg megismertem Zayn barátját, és igazán örülök, hogy nem az esküvőnkön találkozunk majd először. Így lesz időm bőven felkészülni rá. Azt hiszem szükség is lesz rá.