2/23 * Broken

Sziasztok! :) Most nem nagyon tudok mit írni, mert ez egy kissé nehéz rész volt. Ígérem a következőnél már folyni fognak belőlem a szavak, csak még kicsit a hatása alatt vagyok.

Remélem mindenki jól van és jól érzi magát, valamint, hogy tetszeni fog a rész! :)
xoxo, Kikiih <3

Broken

A nagy házunk hirtelen teljesen üres lett. Kerültük egymást, mint az idegenek. Ha felmentem az emeletre Zayn lement. Zayn bejött a konyhába és kimentem. Néhány órája még egymás karjaiban voltunk és valami boldogság nevezetű dolog vett minket körbe, most pedig egymásra sem nézünk. Teljesen érzelemmentes volt minden mozzanatunk.
Már tíz órakor az ágyban feküdtem és nyakig betakarózva bámultam kifelé az ablakon a sötét utcára. Az időérzékem elveszett, már nem tudom, hogy Zayn mikor jött be. Csak elvette a pólóját amiben aludni szokott és a paplanját. Éreztem ahogy közelebb hajol, majd leül, és fentről néz le rám. Csukott szemeimről azt hitte, hogy alszok, én pedig még véletlenül se nyitottam volna ki. Lefagytam, amint meghallottam a hangját.
- Emma – sóhajtotta, miközben végigsimított a hajam. - Még mindig nem értem, és azt hiszem nem is fogom... Azt se tudom, hogy akarom, csak annyit tudok, hogy szeretlek. De ez nekem nem megy, fogalmam sincs mihez kezdjek. Miért nem bíztál meg bennem, hogy meg tudjak bízni benned? - Hihetetlen őszinte volt, és nem tudom, hogy csak azért mert úgy tudta, hogy alszok, vagy ha ébren vagyok is ezt mondta volna-e. Már a sírás határán voltam. - Nem tudom, hogy pontosan mit fogok csinálni, de... - Elhallgatott, mintha csak gondolkodna. Félbehagyva a mondatát folytatta. - Nagyon szeretlek babe – és azzal előrehajolt és egy puszit nyomott a hajamba.
Éreztem, ahogy az ágy megemelkedik, majd egyre messzebb került. Az ajtó egy tompa csattanással becsukódott én pedig sírni kezdtem. Eszeveszettül, tragikusan, mert egyszerűen annyira összetört voltam, mint még soha.
Valahogy álomba sírtam... Sírtam? Bőgtem. Tehát álomba bőgtem magam, de szerintem csak olyan hajnaltájt és reggel nyolckor már ébren is voltam.
Nem tudtam mihez kezdjek. Egy darabig csak feküdtem és néztem ki a fejemből, de meguntam. Még az ágy is unalmas, ha ő nincs mellettem, és minden egyes pillanat eszembe jutott. Ahogy összebújva aludtunk, a „jó éjszakát!” csókjaink. Fájt, kimondhatatlanul fájt.
Lebotorkáltam a lépcsőn, azonban a nappaliban nem várt látvány ért. Zayn a kanapén ült és egy tollat pörgetett az ujjai között, miközben egy papírlapra meredt, azonban ahogy megjelentem előtte felkapta a fejét. Kérdőn néztem rá, a papírra és a sporttáskájára.
- Elmész? - kérdeztem nagyot nyelve, már ilyen korán a könnyeimmel küszködve.
Zayn válasz helyet csak bólintott.
Elfordítottam a fejem és az alsó ajkamba haraptam, olyan erősen, hogy meg is sebeztem azt, a vér fémes ízét is érezni kezdtem, a fájdalommal együtt. De ez semmi volt ahhoz képest, amit a szívemben éreztem.
Azonnal kérdések merültek fel bennem. Akkor most itt hagy? Örökre? Szakítunk? Felbontjuk az eljegyzést és minden mást? De tegnap este még azt mondta, hogy szeret.
- Nem örökre – szólalt meg, hangja kissé rekedtes volt. - De időre van szükségem.
- Mennyire? - hangom kissé elcsuklott, de nem tudott érdekelni.
- Nem tudom – húzta el a száját, én pedig megértően bólintottam. Legalábbis próbáltam megértő lenni.
Zayn felállt, vállára kapta a táskáját, majd hozzám lépett és nyomott az arcomra egy puszit. Figyeltem, ahogy az ajtóhoz megy, majd utoljára visszanéz.
- Szeretlek – mondtam, és úgy éreztem, hogy mindjárt száz darabra török.
Választ az ajtó adott, ami becsukódott előttem. Pár pillanatig néztem a sötétzöld burkolatot, majd egyszerűen térdre estem és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy az éjszaka folyamán minden könnyemet elhasználtam, de ezek szerint nem. Mintha valaki kitépte volna a szívemet, majd elhajította volna messzire, én pedig nem láttam, hogy merre és idegesen kapkodok utána.
Elterültem a földön a térdeimet felhúztam és átkaroltam, magzatpózban sírtam tovább.
Nem érdekelt, hogy milyen nevetséges látványt festek, hogy mennyire vagyok szánalmas. Nélküle már semmi sem érdekelt.
Kicsit feljebb emeltem a bal kezem, majd az ujjaimra néztem. A gyűrű még mindig ott volt, egyszer se vettem le. Most se. Csupán valami feltűnt. Közel nem csillogott olyan szépen mint eddig, még a könnyeim fátyla előtt sem.
Három nap. Három napot töltöttem el otthon, teljesen egyedül. Rosszabbul festettem, mint egy tiniregény főszereplője, vagy mint valami amerikai romantikus film összetört női hőse. Csak azért, hogy tovább kínozzam magam elővettem a srácok új CD-jét, amibe eddig csak bele-bele hallgattam, mert Zayn túl szégyellős volt, hogy együtt végighallgassuk.
Egészen a kilencedik számig bírtam, a Right Now-ig. Az egész dal, mintha a kapcsolatunkról és a mostani helyzetünkről szólna, ráadásul Zayn énekli a szám nagy részét is. Egyértelműen letöltöttem mindenhova és azt hallgattam folyamatos lejátszáson.
Nem ettem, inni vagy a könnyeimet ittam, vagy ha nagyon száraz éreztem a torkom ittam egy pohár vizet. Fürdést is hanyagoltam, ahogyan a kócos hajam is három napig meredt minden irányba. A fogmosás volt az egyedüli amit nem hanyagoltam, mert féltem, hogy a nélkül túlzottan is a természet lánya válik belőlem.
Elnyúlt melegítőnadrágban és Zayn pulcsijában terültem el a kanapén, miközben a kikapcsolt TV-t néztem. Illetve nem azt néztem, mert az agyam lepörgetett egy filmet. A mi filmünket, a kapcsolatunk minden egyes fontos pillanatát, olyanokat is amiknél esetleg még nem is voltunk együtt. Szeretem. Mindennél jobban és fogalmam sincs, hogy bizonyíthatnám be neki.
Megszólalt a csengő én pedig azonnal felkaptam a fejem. Azt hittem, hogy Zayn az, így minden egyes erőmet összeszedve rohantam az ajtóhoz, azonban nem is értettem, hogy miért hittem, hogy ő az, hisz ez az ő háza is, van kulcsa.
Harry, Louis, Gemma és Danielle állt az ajtómba, és ahogy megláttak, mindegyik hátrahőkölt egy kicsit.
- Ennyire rémes látvány vagyok? - kérdeztem szomorúan.
- Remélem nincs sok tükör nálatok – erőltetett fel egy mosolyt Louis. Ezzel most segíteni akart?
- Beengedsz? - mosolygott kedvesen Dani, én arrébb álltam az ajtóból.
Mindegyikük megölelt, és bár segített volna. Inkább csak kényelmetlenül éreztem magam tőle, de ezt természetesen nem mondhattam nekik.
- Hogy vagy? - érdeklődött Gemma, miközben elhelyezkedtünk a nappaliban.
- Fullosan – feleltem. - Éppen készülök a maratonra, nem látod? Fitt vagyok és kiegyensúlyozott.
- Szóval szarul – fordította le Harry.
- Rettenetesen – rogytam le a fotelba.
- Hoztunk kaját – próbált feldobni Louis.
- Nem vagyok éhes – morogtam.
- De hoztunk csokis muffint is – emelte ki a papírzacskót Gemma.
- Zayn is vett nekem csokis muffint – görbült lefelé a szám és a könnyeim szúrni kezdtek.
- Jajj Em – pattant fel Dani és rögtön a fotel karfájára ülve simogatni kezdte a hátam. - Nem szakítottatok. Csak van egy kis mosolyszünet.
- Nem akarok mosolyszünetet – néztem fel rá fájdalmasan.
- Gyere – guggolt le elém Gemma. - Kicsit rendbe hozunk, nem mintha így nem lennél szép – védekezett rögtön. - Megmossuk a hajad, kiszedjük belőle a tollpihéket – vett ki egy fehér tollat, ami valószínűleg még a párnámból maradt ott. Fúj. - Visszahozzuk a régi Emmát.
Végignéztem rajtuk. Olyan édesek voltak, ahogy mind kedvesen mosolyogva biztattak, hogy nem bírtam nemet mondani. Hagytam, hogy felvigyenek a fürdőbe, ahol amíg én a zuhanyfüggöny mögé elrejtőzve alaposan letusoltam, ők valamit ügyködtek. Beadták nekem a törülközőm és a fehérneműm, majd így léptem ki és néztem szembe magammal.
Nem tudom, hogy ki volt az a csaj, de nem Emma Styles, az biztos. Sápadt bőrén a szeme alatt lévő lilás karikák feltűnőbbek voltak, mint a valaha csillogó zöld szemei, amik most tompán bámultak kifelé. Tartásom elernyedt volt, és csak most jöttem rá, hogy, milyen gyenge is vagyok, mert három nap alatt kevesebb táplálékot juttattam a szervezetembe, mint máskor egy nap alatt. A hajam vizes tincsekbe állt össze és omlott a vállamra. Örülök, hogy nem láttam hajmosás előtt, mert biztosan elsírtam volna magam a látványon. Bár én most már mindenen sírok, szóval nem lett volna olyan meglepő.
- Segítsetek – néztem kétségbeesetten hol a barátnőmre, hol a nővéremre. Összemosolyogtak, majd kezelésbe vettek.
Dani szépen beszárította a hajam, Gemma pedig valami kényelmes, de mégis normális ruha összeállítást kerített nekem, majd kisminkeltek.
Belenéztem az egész alakos tükörbe, és valamivel elégedettebb voltam. Ez a lány már hasonlított Emmára. Hajam hullámos lett, az alsó szőke része szépen omlott le a vállamon. A kedvenc fekete leggingsem ott feszült ahol kellett, kiemelve az alakomat. Fehér atlétámon a jól ismert kinyújtott nyelvű Rolling Stones logó virított, amire rávettem egy szürke farmeringet. Na ez már valaki akit büszkén hívok Emmának, de még mindig nem az igazi.
- Mehetünk le? - kérdezte Danielle mosolyogva, amint látta, hogy meg vagyok elégedve azzal amit látok.
- Igen – erőszakoltam fel magamra egy mosolyt, majd követtem őket a konyhába, ahol nem várt meglepetés ért. Harry és Louis a konyhában ügyködtek, és még nem gyújtották fel!
- Mit törtetek el? - néztem rájuk sápadtan.
- Semmit – felelték egyszerre.
- Mit szórtatok ki?
- Semmit.
- Mit rontottatok el?
- Emma, minden a legnagyobb rendben van – nyugtatott meg Harry.
- Én nem bízok meg a Larry párosban, pláne nem a konyhában – néztem rosszallóan mindkettőjükre.
- Oké, kiborítottuk a lisztet vallotta be Louis.
A lányokkal csak szem forgatva összenéztünk. Pasik...
- Ne kérdezd – mondta Hazz szúrósan, majd gyorsan témát váltott. - Szedhetünk?
- Mi a kaja? - pislogott Gemma.
- Milánói.
- Ú, igen! - lelkesedett be azonnal.
Leültünk és én inkább nem jegyeztem meg, hogy ez a kedvencem. Pontosan tudták.
- Miért kellett nektek a milánóihoz liszt? - ráncolta a szemöldökét Dani.
- Összekevertük a cukorral – mondta Louis.
- Inkább nem akarom tudni, hogy mi van benne, mert egyébként meglepően finom – tekerte fel a spagettit a villájára Gemma.
Igazán jól esett, hogy végre kerül a gyomromba valami, ami több, mint egy szelet vajas kenyér, ráadásul tényleg finomat hoztak össze. Azonban volt valami, ami folyamatosan szúrta az oldalam.
- Amúgy – kérdeztem csak úgy mellékesen. - Beszéltetek Zayn-nel?
Erre persze mindannyian másfelé kezdtek nézelődni, Louis meg is jegyezte, hogy milyen szép időnk van. Szakadt az eső, de ez mellékes.
- Kérlek – néztem rájuk könyörgőn.
- Hazament. Bradford-ba – nyögte ki végül Harry.
Furcsa, de megnyugodtam. Tudtam, hogy jó helyen van és ott vigyáznak rá, így nem érheti semmi hülyeség, ezért az összes rémképem eltűnt, ahogyan összetörten fekszik egy kórházban, vagy részegen valami kaszinó padlóján.
- Aha – bólintottam, majd turkálni kezdetem a tányérban. Tudtam, hogy az én kérdesem után, ők jönnek. Csak arra voltam kíváncsi, hogy ki lesz a legbátrabb.
- Egyébként... Mi történt pontosan? - Danielle volt az.
- A sztori elejét mind ismeritek, részeg voltam elütöttek blabla – kezdtem bele. - Csakhogy kicsit ferdítettem a dolgon és azt mondtam, hogy egy Kelsey nevű lány ütött el. Nem, Kelsey Tom barátnője, akivel csak másnap reggel találkoztam. Igazából Tom ütött el. - Ahogy kimondtam először összenéztek, majd a tányérjukba. Jól tudták, én pedig jól tudtam, hogy Zayn-től. - És bármit hisztek, semmi nem történt. Én azt hiszem már a kocsiban bealudtam, másnap pedig egy vendégszobában ébredtem. Tudom, hogy azt hiszitek megcsaltam Zayn-t, de nem.
- Nem hisszük azt – mondta Louis. - Csak minden jel arra utalt.
- Nyilván. Zayn az akit mindennél jobban szeretek. Nyilván meg fogom csalni. És nem azért, de ha már tényleg oda folyamodnék egy Tom Parker-nél jobbat is kaphatok – nevettem fel gúnyosan.
- Emma, részeg voltál – finomkodott Harry. - Tom azt csinált veled amit akart, mert nem is emlékszel semmire.
- Még részegen sem hagynám, hogy megcsaljam Zayn-t. Ez már a génjeimben van. És azt hiszem az ütés után már nagy mennyiségű alkohol elpárolgott belőlem...
- Ez nem függ össze – rázta a fejét Gemma.
- Akkor sem csaltam meg – közöltem indulatosan. - Mit csináljak, hogy higgyetek nekem? - kérdeztem már-már hisztérikusan.
- Em, mi nem haragszunk rád, se semmi ilyesmi – nyugtatott Danielle, de nem nagyon figyeltem rá.
- Nyilván Tom barátnője is akkora szerencsétlen, hogy nem veszi észre, ahogyan a pasija a szomszéd szobában csalja – röhögtem. - Ez már kész vicc.
- Várj, Kelsey végig ott volt? - lepődött meg Harry az új infó hallatán.
- Igen – mondtam. - Eleve Tom pólójában jött be hozzám reggel. Sőt, szerintem együtt is élnek, elég komolynak tűnik a dolog... - vontam meg a vállam. - Fel is hívhatjuk, ha gondoljátok.
- Nem kell – rázta meg a fejét Dan. - Ha tényleg lett volna valami, akár tudatodon kívül, vagy tudatoddal...  Ez Kelsey már biztos mondta volna.
- Em, ugye tudod, hogy mi hiszünk neked? - nézett rám bizalmasan Louis. - Csak szerencsétlen Zayn is teljesen kétségbe van esve, mert nem tudja mit gondoljon.
- Tudja, hogy itt vagytok?
- Nem – rázta meg a fejét Harry. - És nem is fogja, hogyha azt szeretnéd.
Köszönetképpen bólintottam, majd teljesen meghatódtam, hogy ilyen rendesek hozzám. A napokban először könnyeztem úgy, hogy a boldogság hajtott. Azonban nem hagytam, hogy elsírjam magam, felfelé pislogva gátoltam meg. Azonban hirtelen feltűnt valami.
- Colette-el mi van? - ijedtem meg, mert a legjobb barátnőm nem véletlen, hogy nincs itt.
- Ó – köhintett Harry. - Col izé... Ő is hazament.
- Holmes Chapel-be? - kerekedtek el a szemeim.
- Oda – bólintott Harry.
- De... De mégis miért? - túrtam a hajamba.
- Nem csak a ti kapcsolatotokban vannak hullámvölgyek – felelte keserűen, nekem pedig rögtön összeszorult a szívem és a megtört bátyámhoz bújtam és szorosan megöleltem.
Még maradtam egy darabig, úgy másfél órát, aztán közöltem, hogy eléggé kisajnáltak már, köszönök mindent, de nekik is van életük, éljék azt. Nem akartam önző lennyi. Harry-nek megvan a saját baja, Gemma és Louis nyilván kettesben akarnak lenni, Danielle pedig éppen Liam gyerekét hordja a szíve alatt, így megérdemli, hogy a világ legboldogabb embereként együtt legyen a szerelmével.
Üres tekintettel bámultam az MTV-t, amikor elgondolkodtam.
Mégis mit keresek én még mindig itt? Miért bámulom tétlenül a TV-t, amikor annyi tennivalóm van?
Felrohantam a szobánkba, előszedtem egy bőröndöt és mindent belehajigáltam ami fontos lehet. Nem tudtam, hogy mennyi időre megyek, ezért annyit pakoltam amennyit elbírt a poggyászom.
Felöltöztem, majd a kaput becsukva magam után, a taxim már kint várt, amiért nagyon hálás voltam. Egészen a vasútállomásig vitt, ahol én céltudatosan mentem a jegypénztár felé, ahol azonban elbizonytalanodtam.
- Hova kíván jegyet venni? - nézett rám kérdőn a jegyeladó.
Mégis hova a francba akarok menni?