2014. március 5., szerda

2/22 * WHY?

Sziasztok! Most nagyon belehúztam, hisz három napja volt legutóbb rész, és én máris újjal jelentkezem. :3 Remélem örültök neki, én ezt a részt is nagyon szeretem, bár nem tudom, hogy ti, hogy lesztek vele.
Facebook-on ment a találgatás, hogy vajon ki lesz a visszatérő. Sokan nagy visszatérőkre gondoltatok, de annyira nem az, hisz nem olyan rég szerepelt.:) Gondolom a képből már mindenki rájött, így nincs más hátra, minthogy jó olvasást mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih <3

WHY?


Minden úgy volt, ahogy Simon mondta. Még felvettünk pár dalt, aztán időpontot egyeztettünk. Pont két hét múlva, jövőhét szerdán. Szóval akkor beszélünk a szerződésről.
Ha valaki nekem két éve azt mondják, hogy pont Simon Cowell fog engem felfedezni akkor szépen kiröhögöm és elküldöm jó messzire. De talán mégsem lehetetlen ez az álom. Talán minden valóra válik.
Folyamatosan vigyorogtam Louis kocsijában, aki pedig egyfolytában azt mondogatta, hogy ő megmondta. És tényleg így volt.
- Nem jössz be? - kérdeztem, miközben ő leparkolt a házunk előtt.
- Gemma már vár – húzta el a száját, de a szeme sarkában láttam azt a mosolyt. A mosolyt, ami azt jelentette, hogy alig várja, hogy lássa a barátnőjét.
- Értem – bólintottam, teljesen megértve a helyzetet. Gyorsan megöleltem, majd az útjára engedtem.
Kissé szórakozottan keresgéltem a kulcsaimat, miközben a Breakaway-t énekelgettem. Ahogy megtaláltam és elfordítottam a zárban elkiáltottam, magam, hogy megjöttem. Nem mintha Zayn nem hallaná a kulcs kattanását, de azért ez már berögződött szokás.
- Nappali – felelte köszönés helyett.
Gyorsan levettem a csizmáimat és egészen a nappaliig ugráltam (igen, tényleg ugráltam), majd észrevettem a kanapén elterülő Zayn-t, aki valami sporthíradót bámult a TV-ben, de ahogy beugrottam lehalkította.
Szinte rávettem magam, de nem igazán zavarta csak jót nevetett rajta. Elterültem rajta, arcunk egy szinten volt, de a lábaim így is csak a vádlija aljáig ért. Talán mégsem vagyok olyan magas, mint hiszem?
Köszöntésképpen nyomtam egy hosszú csókot a szájára, amit azonban gyorsan megszakított, mert kíváncsi volt, hogy mi is történt.
- Na mesélj – vigyorgott. - Kellett ennyire félni? Megevett valaki?
- Igazából baromi jó volt – feleltem, nem is foglalkozva a cukkolásával. - Annyira élveztem, és most már biztos vagyok benne, hogy tényleg ezt akarom csinálni.
- Mit énekeltél?
- Kelly Clarckson - Breakaway – feleltem.
- Úgy tudtam – mondta mosolyogva.
- Mi? Honnan? - pislogtam nagyokat.
- Emlékszel amikor először találkoztunk? Vagyis a hivatalos első találkozásunkra? A bárban?
- Persze – mosolyogtam vissza az emlékre.
- Akkor elénekelted ezt a számot. És én akkor tudtam, hogy ez a tiéd – vont vállat, nekem pedig a szívem pedig még hevesebben kezdett verni. Akkoriban utáltam Zayn-t, de úgy látszik ő már akkor is jobban ismert engem, mint saját magamat.
- Úgy szeretlek – hajtottam a fejem a mellkasára és óvatosan nyomtam rá egy puszit. Elfáradtam, túlizgultam magam így jól esett csak lehunyni a szemeimet egy pár perce és relaxálni.
Aztán kiderült, hogy ebből a pár percből pár óra lett. Amikor felnyitottam a szemeimet arra lettem figyelmes, hogy még mindig ugyanúgy fejszem Zayn-en, csak a kanapé tetejére hanyagul feldobott takaró már rajtunk van. Felpislogtam és láttam, hogy Zayn halkan nézi a TV-t.
- Jó reggelt! - mosolygott rám, amikor észrevette, hogy felkeltem.
- Miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem enyhe lelkiismeret furdalással.
- Olyan édesen aludtál – vont vállat lazán. - Aztán fázni kezdtél, így még be is takartalak. Szóval minimum, hogy kapok egy „világ legjobbfejebb vőlegénye” díjat, valamint kiengedsz WC-re, mert már vagy fél órája tartom vissza.
- Ó, persze menj csak – nevettem fel kicsit, majd felültem és kiengedtem.
Pár pillanatig pislogva ültem és próbáltam felébredni, majd a dohányzóasztalon lévő telefonomra néztem. Nyilván Zayn vette ki a zsebemből, hogy ne nyomjon alvás közben. Elkezdtem tekerni a névjegyzékben, majd megálltam a megfelelő címkénél. Tárcsáztam és szinte azonnal felvette.
Anyával nagyon sokat beszélgettünk az utóbbi időben. Ő adta meg a végső löketet, hogy tényleg találkozzak Simon-nal, folyamatosan támogat és érdeklődik, ami nekem nagyon sokat jelent. Azt hiszem a kapcsolatunk mostanában szorosabb lett, mint bármikor. Zayn már réges-rég visszatért amikor letettük. Vagy húsz percet beszéltünk.
- Anne? - kérdezte, de jól tudta a választ.
- Igen – tettem le a telefonomat mosolyogva az asztalra.
- Örülök, hogy újra jóban vagytok – mosolygott, én pedig kissé hozzá bújtam és a vállára hajtott fejjel pislogva néztem a TV-t.
- Holnap találkozok Harryvel – gondolkodtam.
- Én meg Liam-mel – mondta. - Teljesen be van zsongva.
- Persze, apuka lesz – nevettem fel kissé, majd elmerengtem és elképzeltem, ahogyan Liam és Danielle babáznak.
- Olyan hihetetlen – rázta a fejét. - Én azt hittem, hogy Harry-nek lesz először gyereke.
- Harry-nek? - néztem rá hitetlenkedve.
- Úgy gondoltam, hogy véletlen felcsinál egy csajt, aztán végül egymásba szeretnek – mondta. - Ilyen nyálas amerikai filmszerűnek képzeltem az életét.
- Látom – nevettem, de közben egy sokkal komolyabb témán járt az agyam, amiről ugyan már így lopva beszéltünk, de egy ideje nem merült fel. - Zayn, nekünk lesz gyerekünk? Mármint úgy, hogy rendesen eltervezzük meg minden? Mert már elvileg szülők lennénk, de az véletlen lett volna. Szóval te tényleg szeretnél tőlem gyereket? - makogtam össze vissza.
- Milyen kérdés ez, persze, hogy szeretnék! - mondta teljesen komolyan. - Nem most, majd később. Mondjuk jövőhéten elkezdhetnénk dolgozni rajta.
- Hé, épp a zenei karrierem csúcsán vagyok! - szóltam rá, mire mindketten elröhögtük magunkat.
- Majd pár év múlva – tért vissza komolyba. - Kicsit visszavonulunk és családot alapítunk. Lesz kettő vagy három szép kisgyerekünk, akik majd boldogan rohangálnak körülöttünk. Már alig várom, hogy lássalak terhesen.
- Miért várod? - fintorogtam. - Meghízok, egy görögdinnye lesz a hasam helyén, folyton fájni fognak a lábaim, hisztis leszek...
- Én pedig alig várom – ismételte el és nyomott egy puszit az orromra.

Másnap reggel tízkor ébredtünk, és boldogan állapítottam meg, hogy még van három órám elkészülni, hisz egykor találkozok a bátyámmal. Persze, rengeteget találkoztunk folyamatosan, de csak ketten nagyon ritkán vagyunk, így elhatároztuk, hogy ideje bepótolni. Semmi kötöttség, csak sétálgatunk és majd eldöntjük, hogy mihez van kedvünk, ahogy régen is mindig csináltuk.
Én általában gyorsabban kelek ki az ágyból, így enyém volt előbb a fürdőszoba. Azonban mire visszaértem, Zayn még mindig az ágyban feküdt. Nem aludt, csak álmosan pislogott, szerintem azt sem tudta, hogy hol van. Aranyos látványt festett, csak ne csinálná ezt szinte minden reggel.
- Malik – ültem mellé az ágy szélére, majd megsimítottam a kócos haját. Felpislantott rám, és rájöttem, hogy tisztára úgy néz ki, mint egy kutya, akár a füle tövét is vakargathatnám. Na jó, az azért mégis fura lett volna, hisz ő a vőlegényem és nem a házőrzőm. - Fel kéne kelni.
- Nem akarok – mondta, majd arrébb csúszott én pedig gyanútlanul figyeltem. - Mi lenne, ha inkább egész nap csak itt döglenénk, filmzenénk zenét hallgatnánk meg ilyenek? - vette fel az ötletet, majd a derekamnál fogva visszahúzott maga mellé az ágyra, én pedig felnevettem.
- Sajnálom, nem lehet – fordultam vele szembe és finoman beletúrtam a hajába.
- Miért? - nézett fájdalmasan.
- Azért, mert mindkettőnknek programja van – közöltem, majd közelebb húzva magamhoz egy csókot nyomtam az ajkaira.
Zayn fájdalmasan felnyögött, majd kicsit jobban hozzám bújt, mire elnevettem magam.
- És ha elnapolnánk? - próbálkozott.
- Oké, ha öt percen belül nem jössz le a konyhába én foglak kiráncigálni innen – pattantam fel mellőle és nem hagytam, hogy visszahúzzon.
- Alig várom – nevetett fel rekedtesen, én pedig nem is reagáltam rá, csak a szekrényhez léptem és az ingei között kezdtem keresgélni, mert kissé hűvös volt egy szál topban és bugyiban.
- Ugye nem az én ruháim között matatsz? - hallottam Zayn hangját mögülem.
- Fázok – fordultam meg bociszemekkel, hátha megesik rajtam a szíve.
- Fel kéne öltözni – adta meg a logikus magyarázatot, mire én már nyitottam is a számat, de megelőzött. - A saját ruháidból.
- De azokat te szedted le rólam este – emlékeztettem, és szinte láttam ahogy Zayn agyán átfutnak az emlékek, és lustán elmosolyodott. - Zayn! - szóltam rá.
- A ruháid a sarokban vannak – mutatott feléjük, ahol egyébként nem csak a tegnapi ruháink voltak, hanem sokkal régebbiek is. Kissé rég raktunk rendet, így kisebb káosz uralkodott a szobában.
- És nem is szedte fel nekem senki – érveltem.
- Nem a nő dolga a rendrakás? - kérdezett vissza, mire én sértetten eltátottam a számat.
- A NŐ – idéztem a szavait. - Most megy reggelit csinálni – feleltem dacosan, majd kirántottam Zayn egyik kedvenc fekete kockás ingét. Részletkérdés, hogy ezer más dolog is kihullott a polcról azzal együtt.- És még meggondolja, hogy ad-e belőle neked.
Azzal sértetten kivonultan a szobából, miközben magamra húztam Zayn ingét.
A konyhában benéztem a hűtőbe és megállapítottam, hogy bevásárolni is kéne már, mert amíg a szobánk tele van jóformán mindennel, addig a hűtő teljesen üres.
Végül feláldoztam az utolsó tojásokat és rántottát kezdtem készíteni. Teljesen jól elvoltam a csendben, majd elmosolyodtam amikor a lépcsőn lépteket hallottam.
Zayn félmeztelenül, összesen egy szál melegítőnadrágban jelent meg, hisz jól tudja, hogy ilyenkor könnyebben hajlok a békülésre. Szemét.
Karjait a derekam köré fonta, majd nyomott egy csókot a nyakam hajlatába, amitől kirázott a hideg és elnevettem magam.
- Ha nekem valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy egy ilyen NŐ fog nekem reggelit készíteni, valószínűleg pofán röhögöm – mondta, a szívem pedig rögtön hevesebben kezdett verni. Mosolyogva fordultam hátra, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Szeretlek – mondtam, majd szórakozottan tologatni kezdtem a tojást a serpenyőben egy fakanál segítségével.
- Én jobban – fonta kissé szorosabbra a karjait körülöttem.
A reggelink elfogyasztása után Zayn most már tényleg birtokba vette a fürdőszobát, én pedig lustán nyomkodtam a laptopom billentyűzetét.
A Facebook annyira unalmas volt. Az emberek teljesen eltávolodtak tőlem, holott régen hatalmas barátok voltunk. Emma leállt a bulizással, Londonba költözött, kit érdekel most már? Kissé rosszul esett, de legalább megtudtam, hogy kik is az igazi barátaim. Azért vannak páran akik rám írtak és érdeklődtek, de ez már nem az igazi. Ráadásul a legtöbbjüket ismerem, és most, hogy az életem jól alakul újra próbálnak a Styles-tesók közé férkőzni, akik közül az egyik konkrétan egy szupersztár.
Twitter szokás szerint pörgött, én pedig visszakövettem pár embert, ha már az összeset nem tudtam. A követőim száma jelentősen megnőtt, amint Harry felvállalt, mint testvért, aztán még több lett, amikor Zayn barátnője lettem.
- Mizu? - jelent meg mellettem Zayn vizes hajjal, a nyakába dobva egy törülközőt. Már elég régóta vagyunk együtt, de ez a látvány még mindig sokkol.
- Semmi – vontam meg a vállam és már le is hajtottam a fejem. - Csak a szokásos.
- Kamu barátok, retweet-ek, like-ok, ismeretlen emberek? - húzta el a száját.
- Szóval ez normális? - ijedtem meg.
- Sajnos az – bólintott, majd odahúzott magához és nyomott a hajamba egy puszit.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd lassan nekiálltam készülődni. Semmi extrát nem akartam belevinni, egy szolid sminket tettem fel, hajamat természetesen hagytam, egy sapkát is megpróbáltam ráhúzni, de úgy néztem ki, mint egy ázott spániel, ezért inkább hagytam természetesen, mondván ha fázok van kapucnim. Egy egyszerű pólót vettem fel, rá egy kigombolt inget, farmernadrág és csizma.
Harry pontban egykor érkezett, így gyorsan elbúcsúztam Zayn-től, aki már szintén készülődött Liam-hez.
- Húgi! - örült meg nekem Harry én pedig rögtön a karjaiba ugrottam, hiába utáltam ezt a hihetetlen béna és felszínes becenevet.
- Mi újság? - kérdeztem, miközben elindultunk.
- Semmi extra – rúgott bele egy kavicsba. - Col tiszta hisztis, nem tudom mi van vele.
- Colette mindig hisztis.
- Tudom, de komoly dolgokban nem annyira kéne annak lennie – húzta el a száját.
- Milyen komoly dolog? - sandítottam rá.
- Azt mondtam, hogy költözzön hozzám. Végleg – tárta szét a karját, és teljes értetlenség ült ki az arcára.
- És mi volt a baja? - ráncoltam a szemöldököm.
- Az, hogy nem úgy kellett volna megkérnem – forgatta a szemeit. - Most mi a baj azzal, hogy reggel az ágyban vettetem fel az ötletet?
- Egy lány ennél romantikusabbra vágyik – vontam meg a vállam. - Vagy vittél neki reggelit, ilyesmi? - gondoltam át, mert ha Harry tényleg így kitett magáért, akkor Col-nak nincs joga így felháborodni.
- Dehogy. Felkeltünk, dumáltunk én meg feldobtam az ötletet – mesélte, mintha ez teljesen normális lenne.
Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy egy lány életében ez fontos döntés, és szeretné meghittebben meghozni ezt, Harry viszont azon az elven volt, hogy már így is egyfolytában együtt vannak, hetente egyszer ha hazamegy. Később már nem igazán akartam belefolyni a dologba, hisz ez az ő dolguk, egyedül kell megoldaniuk.
A téma elterelődött, mi pedig csak úgy sétálgattunk. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy mindketten megéheztünk, ezért beugrottunk egy kisebb kávézóba, ahol Harry elhatározta, hogy meghív egy sütire is, amire természetesen nem mondhattam nemet.
Végig olyan furcsa érzésem volt, mintha valaki lyukat fúrt volna a hátam közepébe a tekintetével, folyamatosan forgolódtam, de nem láttam senkit akit ismertem volna, így arra fogtam, hogy biztosan felismertek minket Harry-vel.
Egészen addig tartott ez a hitem, amíg le nem ültünk egy asztalhoz a fal mellett és meg nem láttam, hogy kik ülnek velünk szemben.
Gyorsan lehajtottam a fejem és inkább az étlapot nézegettem, még Harry-re se pillantottam fel, úgy beszéltem hozzá. Nem tudom, hogy mennyire furcsállta ezt, mert nem láttam az arcát, de biztos vagyok, hogy nem tudta be természetesnek.
A pincérnő odajött hozzánk és felvette a rendelésünket. Ahogy felé fordultam úgy fésültem a hajam, hogy oldalról ne lehessek felismerhető. Persze ezzel valószínűleg csak jobban felhívtam magamra a figyelmet, de nem foglalkoztam vele, inkább magamat szidtam amiért mégse vettem fel sapkát. Sőt, inkább egy hatalmas karimájú kalap kellett volna. Meg egy napszemüveg.
- Em, jól vagy? - hajolt kicsit lejjebb Harry, hogy valamennyire a szemembe nézhessen. Én napellenzőszerűen a homlokom elé tettem a kezem és a tölgyfaasztalt bámultam.
- Ühüm – bólintottam.
- Hé! – kapta el a kezem, és mivel erősebb volt nálam nem tudtam visszarántani. Kénytelen voltam a szemébe nézni. - Ki elől bujkálsz?
- Senki elől – feleltem, de hangom erőtlen és vékony volt, közben pedig folyamatosan a szemben lévő asztalt bámultam.
Kelsey nekem háttal ült, csak a szőke hullámos tincseit láttam, azonban Tom éppen akkor mosolygott rá a pincérre, aki elvette az itallapokat és távozott. És akkor felénk kapta a fejét, zöld szemeivel pedig ránk nézett. Pont ránk, nem jobbra, nem balra. Ránk.
Ha eddig nem vett észre akkor biztosan.
Harry visszafordult felém, kissé eszelős tekintettel.
- Leüssem?
- Dehogy – nevettem fel feszülten. - Viselkedj felnőttként – utasítottam, holott én vagyok az aki pár perccel előtte még bújócskázott.
Harry csendben bólintott és próbálta elterelni a figyelmem, nem sok sikerrel. Ahogy a lány kihozta a kávénkat és a sütiket kissé összeszorult a szívem. Olyan rendes hozzám, de én neki is hazudok, hogy hol voltam azon az ominózus éjszakán. Azt hiszem nem is Tom-ot kéne leütni, sokkal inkább engem.
Néhány perc múlva pedig én magam is megtettem volna.
Tom és Kelsey felálltak, én pedig megkönnyebbültem, hogy elmennek, de azért továbbra is feltűnésmentesen
turkáltam a sütimben, ami egyébként nagyon finom volt, de nekem egy falat sem akart lecsúszni a torkomon.
Fel sem néztem, amíg meg nem hallottam az ajtó tompa csattanását. Kissé fel is sóhajtottam, azonban csak Kelsey távozott, Tom pedig egyenesen az asztalunk felé közeledett, bennem pedig folyamatosan fagyott meg a vér.
- Sziasztok – állt meg végül előttünk egy kedves mosollyal, az én bőröm pedig két tónussal világosabb lett.
- Hello – nézett rá érzelemmentesen Harry, majd bekapott egy falat sütit.
- Szia – köszöntem cérnavékony hangon.
- Hogy vagy Emma? Nem is beszéltünk a baleseted óta. Remélem nem lett semmi komoly bajod... - simította meg óvatosan a vállat, én pedig ha tudtam volna, se hagytak volna válaszolni, mert Harry-ben azonnal felment a pumpa.
- Mégis honnan tudsz te Em balesetéről? - kérdezte kissé fagyos hangon.
- Hogy honnan tudok? - ráncolta a szemöldökét. - Hisz én vo... - mondta bizonytalanul, majd rám nézett. Fogalmam sincs, hogy mit látott a tekintetemben, de jól olvasott, mert azonnal elhallgatott. - Óh – esett le neki a dolog.
- Hisz te? - vonta fel a szemöldökét enyhén idegesen Harry.
- Én... Én... - makogott Tom.
- Jól van barátom – vigyorgott Harry szarkasztikusan, majd félrenyúlt és egy üres asztaltól elhúzott egy széket. - Most leülsz és összeszeded a gondoltaidat, mert nekem itt valami nem tetszik.
Tom kissé értetlenül bámult rám, de azért leült a Harry által odahúzott székre.
- Mégis mikor beszéltél te a tesómmal? Honnan tudod, hogy balesete volt? Hol tartod vele a kapcsolatod? - Két kezét összekulcsolta, az asztalra könyökölt és kérdő tekintettel faggatta Tom-ot, aki igazából semmiről nem tehet.
Tom rám nézett én pedig felsóhajtottam.
- Harry – vettem egy mély lélegzetet. - Ne Tom-ot szidd.
- Ne félj, te majd utána jössz – vigyorgott erőltetetten.
- Nem! Tom nem tehet semmiről izé... - kapkodtam a fejem köztük. - Szóval izé. Tom ütött el – nyögtem ki.
- Hogy mi?! - kerekedtek el Harry szemei, a kezeit pedig el is vitte az asztaltól, és olyan pózt vett fel, mint aki mindjárt felpattan és egy puszta ütéssel kinyírja Tom-ot.
- Harry, nyugi – szóltam rá és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt, de nem volt könnyű mert az asztalon lévő telefonom rezegni kezdett és hatalmas betűkkel Zayn nevét írta ki, ammt ők is észrevettek. - Az én hibám – magyaráztam. - Részeg voltam, nem figyeltem és körülnézés nélkül léptem le az útról, mint egy rossz kisgyerek. Tom nem tehet semmiről, sőt, ha nem ő jön akár meg is hallhattam volna. De rögtön segített és minden rendben van – a telefonom rezgése abbamaradt.
- De – ráncolta a homlokát és láttam, hogy még mindig nem állt össze neki a kép. - Akkor miért hazudtál?
- Mert... - elgondolkodtam, hogy hogyan tudnám a legfinomabban beadni. Aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet finoman beadni, és én már így is bajban vagyok. - Mert nála töltöttem az éjszakát.
- Mit csináltál a húgommal te seggfej? - dagadtak ki Harry homlokán az erek, most igazán.
- Semmit! - vágta rá, azonban a mondata következő felét már nem hallottam, mert a telefonom folyamatosan rezgett, és én automatikusan elkezdtem aggódni, így felvettem.
- Igen? - szóltam bele félve, és a fél fülemet befogtam, hogy az egyébként csendes kávézóban halljam a hangomat, amit elnyomott Harry és Tom veszekedése.
- Otthon vagy már? - Bár otthon lennék!
- Nem, még nem.
- Csak azért hívlak, hogy ne aggódj, mert valószínűleg kicsit kése... - magyarázta, de elhallgatott. Nagyon reméltem, hogy nincs köze ahhoz, hogy Harry éppen jó hangosan közölte, hogy „Tom Parker, te perverz faszfej”.
- Hallo? - szólaltam meg, hátha csak megszakadt a vonal. Pechemre nem.
- Harry nem éppen Parker-nek üvöltözik? - tette fel a kérdést olyan lazán, mintha csak azt kérdezte volna, meg, hogy milyen nap van.
- Nem csináltam vele semmit, fogd már fel! - rázta a fejét röhögve Tom, és félő, hogy ez is beszűrődött a telefonba.
- Nem – mondtam Zayn-nek.
- Pedig most biztos Tom-ot hallottam.
- Em, Zayn-nel beszélsz? - nézett rám Harry.
- Izé... - mivel nem tudtam, hogy melyik a jó válasz így ez a szó logikusabbnak tűnt. Sok minden alól felmentett már. Most nem éppen.
- Hangosíts ki! - szólt egyre idegesebben Zayn.
- Minek? - kérdeztem vissza ártatlanul.
- Ne akard, hogy Harry-t hívjam – fenyegetett.
- Oké – mentem bele azonnal és megnyomtam a megfelelő dolgot.
- Zayn? - bizonyosodott meg Harry.
- Hello – köszönt hűvösen.
- Szia Zayn! - mondta Tom, és egy fura vigyor ült végig az arcán. Gondolom szórakoztatta a helyzet. Nagyon jó.
- Na halljam, mit keresel a menyasszonyom közelében Parker!
- Megmentettem az életét – túlzott.
- Mégis mikor? - röhögött fel Zayn.
- Amikor te kinyitottad előtte az ajtót, ő pedig depresszióba esve holt részegre itta magát és elütöttem – mondta kíméletlenül. - Nem is tudod, hogy mekkora mázlista vagy Malik. Ha nem én megyek arra, hanem valami száguldozó idióta, akár el is veszted életed szerelmét. És ha jól belegondolunk a saját felelőtlenséged miatt. Ja és még valami – tette hozzá, mintha csak eszébe jutna. - Szerintem elég gáz, ha a nőd annyira fél tőled, hogy egy ilyen dologban is képes neked hazudni. Elég szarul neveled.
- Mi az, hogy „neveled”?! - borultam ki. - Mi vagyok én, valami kutya?!
- Szerintem most kisebb gondod is nagyobb ennél – szólt Harry.
- Na jól van én már nem értek semmit – szólalt meg Zayn hangja a telefonból. - Akkor most Emma-t Tom ütötte el?
- Igen – feleltük Tom-mal egyszerre.
- És ezt miért nem mondtad el? - kérdezte Zayn, egyértelműen tőlem.
- Mert... Mert az éjszakát is nála töltöttem és féltem, hogy... - túrtam bele a hajamba, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Zayn még a telefonból is a szavamba vágott.
- Szóval – összegezte. - Te halál részegen Tom házában töltötted az éjszakát?
- Aha – sütöttem le a szemem.
- De a barátnőm is ott volt – tette hozzá Tom.
- Aha, szóval hármasba ment? - röhögött ironikusan Zayn. - Fogalmam sincs, hogyan használtad ki Emma-t, de ha megtudom...
- Állj már le Zayn! Nem csináltam vele semmit, fogd már fel – szólt indulatosan Tom. - Nem vagyok idióta.
- Én ebben kételkedem – jegyezte meg Harry.
- Emma indulj haza! Tíz perc és én is ott vagyok!
- De nem azért hívtál, mert elvileg késel? - rágtam a szám szélét.
- Program lefújva, ez fontosabb – és kinyomta.
Megvártam amíg elsötétül a kijelzőm, majd Harry-re néztem. Nem volt dühös, nem volt mérges. Csalódottság szűrődött ki a tekintetéből.
- Hívjak neked egy taxit? - kérdezte én pedig némán bólintottam.
Egy féloldalas, elég gyenge mosolyt vettem Tom-ra, aki csak intett egyet. Nem hibáztattam semmiért. Itt ő volt az aki helyesen cselekedett, segített nekem, de erre őt is bajba kevertem, pedig most tényleg nem érdemelte meg.
Harry-vel egy gyors öleléssel búcsúztunk, de közel nem olyan volt, mint amikor találkoztunk. Csak az autó ablakán bámultam kifelé, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan cseszhettem el ennyire. Az egyik pillanatban minden jó és a fellegekben járok, a következőben pedig mindent elrontok. Nem is én lennék.
Megköszöntem és kifizettem a fuvart, majd hatalmas gombóccal a torkomban a bejárati ajtó felé indultam. Nem akartam kitalálni, hogy mi vár rám ha beértem. Úgyis pár pillanaton belül megtudom.
Nem kiáltottam vidáman amikor beléptem, csupán a kulcsom csörgésével adtam hangot annak, hogy megjöttem.
Zayn otthon volt, ezt a felakasztott kabátjáról és a hanyagul ledobott cipőjéről tudtam. Követtem a cselekedeteit, majd az ingem ujját húzogatva léptem be a nappaliba.
A kanapén ült, a halántékát dörzsölte, de ahogy beléptem a tekintete rám szegeződött. Végignézett rajtam, a hajamtól egészen a lábujjaimig, majd vissza és megakadt a szememnél. Fájdalmasan elmosolyodott, majd újra lefelé kezdett bámulni.
Nem tudom, honnan volt bennem annyi bátorság, de a kanapéhoz sétáltam és leültem mellé. Csendben meredtünk magunk elé. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Elcsesztem? Ez egyértelmű. Sajnálom? Nem ér semmit. Szeretem? Elhiszi még?
- Miért? - nézett rám elkeseredetten, én pedig szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Ha jött volna se tudtam volna semmi értelmeset hozzáfűzni. Zayn folytatta. - Miért akartál kárt tenni magadnak? Miért volt az neked jó? Miért kellett lerészegedned? Miért kellett neked, hogy elüssön? Miért nem kérted meg, hogy hozzon haza? Miért engedted, hogy elvigyen magához? Miért feküdtél az ágyába? Miért akartál inkább vele lenni, mint velem? És miért hazudtál?
Miért?
Mert úgy éreztem, hogy semmirekellő vagyok, és teljesen magamba zuhantam, amiért megbántottam azt, akit a legjobban szeretek.
Mert úgy éreztem ez az egy választásom volt akkor.
Mert egy elcseszett személyiség vagyok.
Mert nem csak a személyiségem elcseszett, hanem én is elcseszek mindent.
Mert nem bírtam volna a szemedbe nézni.
Mert nem tudtam volna máshová menni.
A vendégszobájába feküdtem, és akkor már tudatomnál nem voltam.
Mert veled akartam lenni. Csak nem mertem.
Mert szeretlek.
Minden egyes válasz nem volt. Csak bátorság nem volt elmondani őket.
Zayn most már teljesen összezuhant és egy keserű mosollyal megrázta a fejét.
- Talán tényleg igazam volt reggel. Talán mégis jobban szeretlek – mondta, azzal felállt és elindult valamelyik szobába. Nem tudtam, hogy milyen szándékkal és melyikbe. Csak annyit tudtam, hogy most érkezett el a pillanat amikor minden szétesik körülöttem.

13 megjegyzés:

  1. Sziaaa
    Én is ezt kérdezem, why? Olyan édesek voltak együtt, de hát kell az izgalom. Maliknak van igaza egyértelműen. Azért remélem kibékülnek majd:) Nagyon jó rész volt és mint mindig nagyon jól írtad le. Kicsit még a hatása alatt vagyok szóval nem tudok olyan sokat mondani, de a lényeg, hogy tetszett :)
    Nagyon várom a következőt <3
    xx.<3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helloo ^^
      Tudtam, hogy kétes érzelmek lesznek, de örülök, hogy azért összességében tetszett. ^^
      Nagyon várom a következő komid <3
      xx, <33333

      Törlés
  2. Huh...
    Most olyan leszek mint az osztályfőnököm..már elnézést a kifejezésekért! :D
    Téged jelölni kéne valami "sirattasukmegazolvasóinkatmertolyankibaszottjólírok" díjra :P
    Aztán emlékszel mikor te mondtad,hogy amit csináltam ne csináljam mert megversz?Ha nem nembaj,ha meg igen akkor ügyes..szóval..én is meg foglak verni ha nekem szétszeded Zemmát...bár..lehet,hogy kibékülnek - mint mindig - ez így nem jó...harag harag neee... :O :((
    És szegény babuciim - az Zayn - ne csináljon semmi hülyeséget,add át Emmának,hogy adja át Zaynek - ha beszélni fognak - hogy ez is megoldódik idővel... :S
    I love you :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD
      Emlékszem. :)
      Átadom :DDDDDDD
      I love you too <3

      Törlés
  3. Szia imádtam. bravúros. mint mindig. már megszokhattuk tőled :) sajnálom hogy nem voltam eddig. de mostsem nagyon leszek netközrlben. alig tudtam most is el szabadulni :(

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm, hihetetlen jól esik, hogy szakítasz rám időt! :) <3

    VálaszTörlés
  5. Ezt nem mondhatod komolyan? Ez azért durva volt, mond, hogy jól fog folytatódni, mert akkor az épp készülő regényem is rosszul fog és menedzserem eléggé kifog akadni. Eléggé elemt a kedvem, létszi, csak írd meg hogy jó lesz, fatnasztikus lett annyit tudok mondani. Tanács, ha elfogadod:Ne érdekeljen azok a vélemények, amelyek amiatt szidnak, hogy rosszul írsz meg ilyesmi, egy dolog, ha csak pofáznak írjanak jobbat és ha a többiek jobbnak találják akkor papolhat addig ne.
    2. Gondolkodj saját könyvem, szerintem volna tehetséged egy saját könyvhöz. Próbálkozz! ( Itt majd viyázni kell a nevek miatt, ha híres embereket is beleírsz.
    Még egy dolog, nagyon tetszik a megfogalmazásod és örültem neki, hogy végre újra olvashattam a blogoan a részt köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom. :S ÉS remélem nem fog kiakadni!:D
      Nem mondok semmit.
      Köszönöm szépen <3
      Még nem érzem magam elég érettnek egy ilyen dologhoz. :)
      Nagyon köszönöm, olyan hihetetlen, olyan szépeket mondasz <3

      Törlés
  6. Huh hát ez eszméletlen jó volt :) Remélem kibékülnek! :D

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom, lehet, egyedül vagyok vele, de én szeretem a konfliktusokat, meg a veszekedést (addig, amíg nem én vagyok a helyzetben...), szóval, egyszerűen imádtam ezt a részt. Azért, remélem, hogy még kibékülnek, mert... Hát Zamma, már csak Zamma (csak én gondolok rájuk ilyen néven? Mekkora király már, Zamma...), és Zamma csak úgy Zamma, ha Zayn és Emma is boldogok, ami csak egy valahogy lehetséges: ha együtt vannak :)

    VálaszTörlés
  8. Remélem minél előbb kibékülnek olyancukik együtt ne csináljon semmi hülyeséget Zayn

    VálaszTörlés
  9. Szia! Nézz be a blogomba, egy kis meglepetés vár ;) http://catand1dinmylife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés