8. fejezet * Just Friends

Sziasztok!:DD Nem is tudjátok elképzelni, hogy mennyire odavagyok most értetek!:) Egyik napról a másikra lett 9 rendszeres olvasóm és a látogatások száma is nagyot ugrott, szóval most nagyon boldog vagyok. :DD A fejivel igyekeztem ahogy tudtam, remélem, hogy jól sikerült és nektek is tetszik. :) Ha igen akkor ezt fejezzétek ki egy kommentben, vagy alul pipáljátok ki a 'Like'-ot, de ha esetleg nem jött be akkor a 'Hate'-re kattoljatok, higgyétek el nem harapok. :')) xoxo.

Just Friends

-Gyere mutasd a homlokod. - mondta Louis.

-Nem kell, jól vagyok. - tiltakoztam. 

-És ha beteg vagy? 

-Nem vagyok. - ráztam a fejem és tovább futottam a kanapé mögé.

Már vagy 10 perce rohangálunk körbe-körbe, mert Louis szerint lehetséges, hogy valami komoly bajom van, de én meg nem akarok beteg lenni, ezért nem hagyom, hogy megmérje a lázam. 

-Ha nem hagyod magad akkor a sok rohangálástól is meleg lesz a homlokod és akkor tévedésből hiszem, hogy 40°-os lázad van. De közbe lehet, hogy nincs.

-De nem akarok orvoshoz menni. - ingattam a fejem tovább mint egy kisgyerek.

-Emma, ha megígérem, hogy nem viszlek el orvoshoz akkor megnézhetem a lázad? - sóhajtott Louis.

-Ühüm. - bólogattam vadul.

-Rendben.

Louis közelebb jött hozzám és amikor már nyúlt, hogy megfogja a homlokom gyorsan elugrottam előle, de Louisnak vagy nagyon jók a reflexei, vagy rájött, hogy mit tervezek ezért a derekamnál fogva elkapott és magához szorított. Én háttal álltam neki és gondoltam így könnyebb a szabadulás, de csak nehezebb volt, mivel rájöttem, hogy Louis elég erős. 

-Nyugi, Emma. - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Persze nagyon vicces, nem ő fél az orvosoktól és... és mit is akartam...?

-Na mi van? - hajolt kicsit közelebb. - Leblokkoltál?

-Dehogyis. - nevettem fel erőltetetten. Csak mert Louis megpuszilt miközben én magamban szitkozódtam az nem jelent semmit.

Louis nevetve a kezét a homlokomhoz szorította és ott tartotta pár pillanatig.

-Mérjünk egy lázat. - mondta.

-Vágod, hogy úgy viselkedsz mint az anyám? - fújtattam.

-Anne jobb nő nálam.

-Ez biztos, mivel te nem vagy nő. Jézusom, ugye nem vagy nő? - ijedtem meg.

-Dehogyis. - röhögte el magát. - És mielőtt még megkérdeznéd soha nem voltam, nem leszek és nem is akarok nő lenni, hidd el nagyon élvezem a férfi szerepet.

-Örömmel hallom. Szóval akkor nem is kell átvenni anyám szerepét.

-Makacs egy nőszemély vagy te. - morogta, mire én büszkén elmosolyodtam. - De ne hidd, hogy kifogsz rajtam.

-He? - értetlenkedtem, de nem sokáig. 2 másodperc alatt Louis átdobott a vállán és úgy indult el velem, hogy hova azt nem igaz tudtam.

-Louis azon tegyél le! - sipákoltam, de nem is tudom, hogy hogyan a hangomat illetően. Mivel nem hallgatott elkezdtem csapkodni a hátát, de az egyik csapás egy kicsit félrement.

-Hóó. - állt meg hirtelen. 

-Bocsi félrement. 

-Aha persze. - nevetett ki. Tuti élvezte.

-Akkor ne hidd el. 

Louis újra elindult én pedig most csendben hagytam, hogy elraboljon, de akkor ő csapott rá az én seggemre.

-Hééé. 

-Bocs, véletlen volt. - utánozott.

-Nem vagy viccem Tomlinson. 

-Szerintem de. 

-Az senkit nem érdekel, hogy mit gondolsz.

-Ha senkit nem érdekel, akkor elmondom, hogy baromi jó segged van.

-Ezt eddig is tudtam. - vontam meg a vállam.

-Le se tagadhatod Harryt. - mondta, majd belépett egy szobába. - Ugyanolyan egoisták vagytok. - azzal pedig ledobott egy ágyra.

-Héé, finomabb is lehetnél a beteggel. - néztem rá szúrósan.

-Eddig még azt bizonygattad, hogy nem vagy beteg. - forgatta a szemeit, aztán elkezdett egy fiókban kutatni.

-Remélem az nem az alsógatyás fiókod. - fintorogtam.

-Még ha az is lenne, akkor csak tiszták lennének benne. 

-Elég rendmániás vagy, fiú létedre. - néztem körbe. A szobában semmi extra nem volt, volt egy nagy szekrény, egy komód, egy ágy (amin ültem) egy íróasztal és ennyi. 

-Ha nagyon köcsög akarnék lenni akkor feldugnám a seggedbe, de mivel bírlak ezért hagyományosan szorítsd a hónaljadhoz. - vigyorgott rám miközben leült mellém.
-Ezt most bóknak vettem. - mosolyogtam rá, majd ahogy mondta beszorítottam a lázmérőt a hónaljamhoz.
2 percig ültünk csöndben aztán elkezdett csipogni. Louis rögtön elvette tőlem. Basszus, rosszabb mint az anyám.
-35.2. - olvasta le. - Emma, az nem normális, hogy kihűltél volna.
-Most miért engem hibáztatsz? - tártam szét a karom.
-Mert nem szorítottad oda rendesen. 
-És most mit csináljak?
-Gyere ide. - mondta, aztán a derekamnál fogva belehúzott az ölébe. Ismét háttal voltam neki, szóval a fejemet felé fordítottam és kérdőn néztem rá olyan 'mi a francot csinálsz?!' nézéssel. Louis elnevette magát, majd betette a lázmérőt a hónaljamhoz és most ő szorította oda. Az elején egy picit kínos volt, de utána már ellazultam és a fejemet hátrahajtottam Louis vállának és még élveztem is, hogy ott ülök az ölében, miközben ő (ha nem is vallaná be) egy picit aggódik azért, hogy jól vagyok-e. Ha eddig nem voltam lázas, most már biztos. Ez a pillanat hamar félbeszakadt, mert a lázmérő elkezdett csipogni.
-37.9. Ez már elhihetőbb. - mondta. 
-És most? - kérdeztem félve.
-Mivel nem akarsz orvoshoz menni. - forgatta meg Louis a szemeit. - Ezért most én leszek a doktorbácsi.
-Jézusom Louis, ez már perverz.
-Kajak ilyennek ismertél meg? - vonta fel a szemöldökét.
-Még nagyon nem is ismertelek meg. - világosítottam fel.
-Igaz. - bólintott. - Akkor elmagyarázom. Én egyáltalán nem hasonlítok a bátyádra és nem akarok veled lefeküdni vagy kihasználni. Elég hihető vagyok?
-Azt hiszem. - bólintottam.
-Örülök. - mosolyodott el.
Louis elengedte a derekamat és lemászott az ágyról. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogy elment tőlem, annyira jó volt a közelében lenni és...
-Ezt vedd fel. - dobott oda nekem egy fehér pólót, aminek a felső részén vékony kék csíkok futottak.
-Ez minek? - néztem furcsán.
-Ha már nálam ragadtál betegen legalább érezd jól magad és legyél kényelmes ruhákba. - vonta meg a vállát és odadobott nekem még egy boxert is.
-Köszi. - mosolyogtam rá.
-Mindjárt jövök. - mondta, azzal kiment a szobából.

*Louis szemszöge*

Normális vagyok?! Emma itt van nálam, beteg, de én magamnál tartom. Felajánlom neki a szobámat, az ölembe ültetem, megmérem a lázát... Én biztos nem vagyok normális. Na mindegy ha már így alakult... Kerestem neki lázcsillapítót, egy 100-as doboz zsepit, egy üveg szénsavas és egy mentes vizet és egy csomag csokis kekszet. Visszamentem a szobámba és amikor kinyitottam az ajtót Emmát hátulról láttam. A boxerem már rajta volt, hosszú barna haját az egyik vállán át előrefésülte és pont abban a pillanatban kapcsolta ki a melltartóját. Amikor meghallotta, hogy beléptem hátrafordult és halványan elmosolyodott. Ez a csaj szerintem komolyan meg akar ölni. Gyorsan felkapta a pólómat aztán ráfeküdt az ágyamra.
-Most beljebb jössz, vagy mostantól az ajtóban fogsz szobrozni?
-Ja persze. - ráztam meg a fejem zavartan.
Odasétáltam hozzá, majd beültem mellé az ágyra. 
-Mentes vagy szénsavas víz? - kérdeztem.
-Szénsavas jöhet. - mosolygott rám.
-Tessék. - nyomtam a kezébe a vizet.
-Egyébként... ne sértődj meg, de miért vagy ilyen apáskodó, vagyis miért viseled a szíveden az ilyen dolgokat? - kérdezte tőlem. Ha nem nézett volna ilyen aranyosan azt hittem volna, hogy kiröhög, mert ilyen gondoskodó típus vagyok belül... pedig egyáltalán nem vagyok ilyen, vagyis csak ritkán...
-A húgaim miatt. - válaszoltam. - Régen nagyon sokat vigyáztam rájuk. - magyaráztam.
-Ja értem. - gondolta végig.
-Figyelj Emma. - szóltam, miközben ő magára húzta a takarót.
-Igen? - nézett rám azokkal a gyönyörű zöld szemekkel.
-Beszélnünk kéne most már tényleg a tegnap estéről.
-Igen. - sóhajtotta.
-Te az egészre tisztán emlékszel?
-Hát. - túrt bele a hajába. - Elmondom, hogy láttam én jó? Utána meg te is.
-Okés.
-De ugye csókolózásnál nem volt több? - ijedt meg hirtelen.
-Nem hiszem. 
-Jó, mindegy, szóval a tegnap este. - gondolkodott el. - Emlékszem, ahogyan ott álltunk a falnál. Olyan volt, mintha csak mi ketten lettünk volna, de közben tele volt emberrel körülöttünk. De ott abban a pillanatban nem érdekeltek. Semmi mást nem éreztem csak téged. Egészen addig a zene ritmusára lüktetett a testem, de utána hirtelen a te ritmusodat vettem át. Amikor vége lett nem akartam semmit csak újra és újra átélni az egészet. - kicsit belezavarodott az emlékekbe, majd kérdőn rám nézett. - És te?
-Én csak annyit tudok, hogy... - kezdtem. - hogy azt hittem, hogy azért vagyok ott, hogy kiverjem Eleanort a fejemből. De csók közben rájöttem, hogy most már csak annyi kell nekem, hogy érezzelek téged... Újra érezni akarlak. - próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem nagyon ment. Emma rám nézett és azt hiszem értette.
Végiggondoltam az előzőpárbeszédünket. Igazán nyálasra sikerült, de most nem ez a lényeg. Hanem, hogy tulajdonképpen mindketten bevallottuk, hogy újra át akarjuk élni.
Azt hiszem ez a dolog egyszerre esett le mindkettőnknek. Mélyen a szemébe néztem, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá. Ő a nyakamnál fogva magára húzott és így teljes testemmel eltakartam. Homlokomat nekitámasztottam Emma homlokának és belenéztem a gyönyörű zöld szemeibe. Nem érdekelt, hogy ki mit gondol, hogy a legjobb haverom ikertestvére, hogy esetleg elkapom tőle a betegséget az volt a legkevesebb.  
Nyomtam egy apró puszit az alsó ajkaira. Aztán még egyet. A következőt Emma adta nekem. Megnyaltam az alsó ajkát, mire Emma engedélyt adott, így a nyelvemmel elkezdtem kényeztetni az ajkait. Nyelveink hosszú táncot jártak az ajkaink pedig teljesen egybeforrtak. Egyre inkább nőtt a vágy, a szenvedély és már nem tudtam, hogy meddig tudom magam visszafogni...

*Harry szemszöge*

Megkönnyebbültem ültem le a kanapéra miután Perrie és Zayn leléptek. Nem, nem Zaynnel van bajom, csak a csajával. Inkább ne részletezzük. Egy negyedórája mehettek el, én pedig a TV-t kapcsolgattam amikor csöngettek. Először azt hittem, hogy itt hagytak valamit, de rájöttem, hogy ők nem csöngetnének, szóval érdeklődve nyitottam ajtót.
-Szia. - mosolygott rám Colette.
-Colette? - kerekedtek el a szemeim. - Te meg... mit keresel itt? - kerestem a szavakat.
-Elmondom, de előbb beengedsz? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
-Ja persze. - túrtam bele a hajamba, aztán beengedtem Colettet.
Lazán besétált, közben szétnézet majd leült a kanapéra én meg mellé.
-Emma itthon van?
-Öhm... nincs. - dadogtam. - És nem is tudom, hogy mikor jön vissza. - tettem hozzá.
-Megint összevesztetek? - ijedt meg.
-Nem dehogyis. Csak Louisnál van, a tegnap estéről beszélgetnek... - Colette enyhén furcsán nézett rám. - Tudod mit, majd Emma elmagyarázza.
-Oké. - vonta meg a vállát.
-És hogy kerültél Londonba? 
-Hát... előbb letettem a vizsgáimat és elköltöztem. Most azon vagyok, hogy találjak valami munkát.
-És hol akarsz elhelyezkedni, mi érdekel? 
-Hát... elvégeztem már egy divattervezői tanfolyamot, szóval szívesen elmennék egy divatcéghez, vagy stylistnak vagy valami ilyesmi.
Ahogy Colette kimondta a stylist szót rögtön elmosolyodtam. Ugyanis a stylistunk most keres magának gyakornokot és szerintem Colette simán alkalmas a feladatra.
-Mi az? - kérdezte, amikor észrevette, hogy vigyorgok, mint a tejbe tök. 
-Arról van szó... - kezdtem és elmeséltem neki ezt a gyakornok dolgot. Persze teljesen odavolt.
-Úristen Harry, köszönöm. - ölelt meg. 
-Igazán nincs mit. - nevettem. Persze kihasználtam a pillanatot, hogy Colette ilyen közel van hozzám. Csak azért imádkozzam, hogy alul nyugton maradjon... De egyébként kiwis sampont használ és azt hiszem kakaó illatú tusfürdőt.
-Nem vagy éhes? - kérdeztem miután kibontakoztunk az ölelésből.
-Kicsit. 
-Gyere nézzünk körül. - mondtam és azzal kimentünk a konyhába. Belenéztem mélyhűtőbe és láttam, hogy a múlt hétvégi grillpartiról megmaradt két lefagyasztott húspogácsa. 
-Hamburger? - kérdeztem.
-Oké. 
Amíg én elkezdtem kisütni a húspogácsákat addig Colette a zöldségeket vágta fel. 
-Emlékszel amikor a 9. szülinapodon Anne mennyi hamburgert sütött? - kérdezte mosolyogva.
-Tényleg. - gondolkodtam el. - Kemény buli volt. Emlékszem, még Twistereztünk is.
-Az biztos. - nevette el magát. - És akkor volt az amikor... - kezdte de aztán elakadt.
-Mi? - kérdeztem, de persze pontosan tudtam, hogy miről beszél.
-Nem fontos. - vágta rá, a kelleténél kicsit gyorsabban.
-Colette, minden rendben? - léptem oda mellé és közben megsimítottam a derekát.
-Persze. - motyogta. - Menj vissza, leég a hús.
-Aranyos vagy, ha zavarban vagy. - mosolyodtam el, miközben visszamentem a sütőhöz.
-Mi? - fordult hátra értetlenkedve.
-Semmi. - ráztam meg a fejem nevetve.

-Ez isteni lett. - mondta Colette az első harapás után. 
-Igen. - bólintottam.
Bírom, hogy Colette nem az a csaj aki nagyon ügyelne arra, hogy mennyire legyen illedelmes. Simán felrakta a lábát a kávézóasztalra, a tányért az ölébe rakta és nem félt nagy harapásokkal enni. Utálom amikor elmegyek egy csajjal vacsorázni és vagy salátát eszik vagy ha a spagettivel fél órát szórakozik, hogy tökéletesen rátekeredjen. 
Miután mindketten megettük kivittem a tányérokat a konyhába Colette pedig ha jól láttam kiment az erkélyre. Beraktam az edényeket a mosogatógépbe és utánamentem. Colette a falnak támaszkodva a karját maga előtt összefonva nézelődött, majd amikor kimentem halványan rám mosolygott.
Odaléptem elé és egy határozott mozdulattal magamhoz húztam. Láttam rajta a meglepettséged, de csak egy pillanatig, mert az ajkaimat az ő ajkaira tapasztottam. Colette pár pillanatig lefagyott, aztán kezét a nyakam köré fonta és viszonozta a csókom. Lassú, hosszú mély csók volt, nyelveink tökéletesen egyszerre mozogtak az ajkaink pedig teljesen összeforrtak.
-Remélem ez jobb volt mint 9 évesen. - mosolyodtam el halványan, miután szétváltunk.
-Határozottan. - mosolygott vissza, aztán két kezével megfogta az arcomat és visszahúzott magához.