2013. július 17., szerda

38. fejezet * Family Portrait

Sziasztok! :) Megírtam az új részt, szóval hoztam is :)) Igazából ebben a részben, most lesz bőven kavarás, szóval inkább nem is húzom itt nagyon az időt. :) Remélem mindenkinek jól telik a nyara, és jól érzitek magatokat! ^^
Amúgy kommentbe jöhetnének jó Zayn-es fanfic-ek, mert ki vagyok fogyva a blogokból. :( Szóval, aki tud az írjon! :))
Jó olvasást, xx <33

Family Portrait

Reggel Zayn mellkasán ébredtem. Halkan szuszogott, ebből rájöttem, hogy még alszik. Óvatosan felültem az ágyon, majd körbenéztem. Furcsa volt, hogy nem a megszokott helyen ébredek, de ezt is meg fogom szokni. Hiszen ez az új házunk. Te jó ég, egyre inkább megijeszt a gondolat. Zayn éjjel nappal látni fog és én is őt. Nem, mintha bármi rejtegetni valóm lenne, csak olyan furcsa. A kapcsolatunk alatt alig voltunk kettesben, erre hirtelen közös házunk van. Meg még át is kell cuccolnom. Az se lesz könnyű feladat.
Az éjjeli szekrényen Zayn telefonja halkan rezegni kezdett. Akaratlanul is a képernyőre néztem, ami Harry nevét írta ki. Azt hiszem ezt jogom volt felvenni. Gyorsan elkaptam a telefont és halkan kiosontam a szobából.

-Szia Hazz, Emma vagyok - szóltam bele
-Na végre - szólt bele. -  Anya itthon van és téged keres.
-Hogy mi a...? - képedtem el.
-Mit mondjak neki, hogy hol vagy? Csak nem mondom, hogy most próbáltátok ki a közös lakásotokban az új ágyat.
-Honnan veszed, hogy lefeküdtünk? - sértődtem meg.
-A tesód vagyok, nem hülye.
-Oké, részletkérdés - tértem vissza az eredeti témához. - Anya nagyon ki fog bukni, ha hazaállítok Zaynnel és közlöm, hogy összeköltöztünk?
-Egy kicsit. 
-Francba - sziszegtem.
-Figyelj, van egy tervem - sóhajtotta. - Fél óra múlva gyertek ide, mi Colettel meg addig elszórakoztatjuk anyát.
-Szóval kihasználtátok, hogy üres a ház - vigyorodtam el, aztán rögtön le is ment a mosoly az arcomról. - És még te piszkálsz engem?!
-Hugi, megint eltértél a tárgytól
-Oké, vettem. Fél óra múlva hazamegyek és benyögöm anyának, hogy együtt vagyunk Zaynnel. Ja és, hogy összeköltözünk. És, hogy nagyon szeretem, és ne haragudjon amiért csak most mondom el. 
-Akkor valószínűleg rám nem lesz olyan dühös, amiért egy magazin címlapjáról tudta meg, hogy együtt vagyunk...
-Az szívás - gondoltam végig.
-Na keltsd fel Zaynt, aztán meg nyomás készülődni - nyomta ki a telefont.
Egy sóhaj kíséretében visszamentem a hálóba, ahol Zayn még mindig aludt. Leraktam a telefonját, majd nemes egyszerűséggel ráugrottam. 
-Mgrrh - morgott. Nem hiszem el, nem ébredt fel.
-Zaayn ébresztőő - kiabáltam, miközben rugóztam az ágyon. Szép lassan kinyitotta a szemét.
-Nagyon tetszik ez a mozdulat, de inkább egy kicsit később - motyogta, majd szimplán lelökött magáról.
-Héé - sértődtem meg.
-Aludj vissza, korán van - beszélt a párnájába.
-De haza kell mennünk - közöltem.
-Em, fogd már fel, hogy most már itthon vagy.
-De anya ott van Harrynél, és nem érti, hogy én miért nem vagyok ott - világosítottam fel.
-Miért nem ezzel kezdted? - pattantak ki a szemei.
-Hagytad? - tártam szét a karom.
Elkészültünk és pontosan fél óra múlva már Harrynél is voltunk. A lépcső aljánál Zaynnel egymásra néztünk, majd megszorította a kezemet. Minden egyes lépcsőfoknál úgy éreztem, mintha a fogamat húznák, egyre jobban, egyre fájdalmasabban. Amikor beléptünk a kanapén találtuk anyát és éppen kávét ivott. Először engem látott meg, és rögtön elmosolyodott. Aztán észrevette a mögöttem belépő Zaynt. Itt még nem volt semmi gond, csak aztán a tekintete az összekulcsolt ujjainkra terelődött.
-Emma Alexandra Styles - kerekedtek el a szemei.
-Alexandra? - nézett furán Zayn.
-Igen? - pislogtam anyára, figyelmen kívül hagyva, hogy Zayn megtudta a harmadik nevemet, amit rühellek.
-Eljönnél velem a konyhába?
-Persze - fújtam ki lassan a levegőt, majd elindultam és Zayn is jött velem.
-Csak te - fúrta tekintetét az enyémbe.
Kelletlenül elengedtem Zayn kezét és követtem anyát a konyhába. Megtámaszkodott a pulton és néhány pillanatig gondolkodott, én közben az asztalnak dőltem és vártam a véleményét.
-Miért pont Zayn? 
-Mi? - nem igazán értettem a kérdést.
-Mindegyik srác teljesen rendben van a bandában, félreértés ne essék. Csak Zayn a legmegbízhatatlanabb közölük. Bárkivel szívesen látnálak, kivéve vele.
-Miért, mi baj van vele? - kérdeztem, visszafojtott hangon. Nem igazán tetszett, hogy így beszél róla.
-Mondom, nem megbízható - ismételte meg az előző mondata egy részét, majd hozzátett egy lapáttal. - Egyfolytában cserélgeti a barátnőit, megcsalja őket, rossz szokási vannak, bulizni jár, tele van tetoválással...
-Harry is tele van, nekem is vannak tetkóim. Ennél jobb kifogást is találhatnál. 
-Ott van az előtte lévő összes többi - forgatta a szemeit.
-Ezeket mind pletykalapokból szeded - mondtam. - És azt hittem, hogy te nem innen ítéled meg a srácokat, hanem onnan, hogy ismered őket.
-És igen, ismerem Zaynt. Mindig másik barátnője volt, és mindig kihasználta a lányokat.
-Ez mind múlt időben van - tártam szét a karom.
-Emma, nézz már szemben a tényekkel -  sóhajtott anya. - Zayn piál, bulizik cigizik. Nem akarom, hogy egy ilyen srácnak nyitogasd a lábadat, amikor olyat is kaphatnál aki vigyázz rád, és szeret. Például Louist - az utolsó mondata kicsit meglepett, de hirtelen nem tudtam vele mit kezdeni, mert az elejére is reagálnom kellett. 
-Jézusom anya - túrtam bele a hajamba. - És ha Zayn piál? Én is. És ha Zayn bulizik? Akkor én is megyek vele. Cigizik? Képzeld el én is - vágtam a fejéhez az infót, amit eddig még nem tudott. - És mi közöd van hozzá, hogy kinek nyitogatom a lábam? Én döntöm el, és igen, én Zaynnek fogom. Mert szeretem, fog fel. És senki jobbat nem találok, aki jobban vigyázna rám, és jobban szeretne. 
Anyát kicsit lesokkolta a szövegem. Nem ez volt az első veszekedésünk, persze, hogy nem. És volt ennél sokkal durvább is. És nem esett jól, de ezt mind a fejéhez kellett vágnom. Mert azt hiszi, hogy még mindig ő irányítja az életem. De nem. A saját lábamra álltam és innentől már nincs annyi beleszólása, mint régen.
-És Louisra térve - folytattam. - Rendes srác, de nem hozzám való. Nagyon szeretem, de csak mint barát. Ő a legjobb barátom, de soha nem lesz több. És rohadtul nem te fogod megmondani, hogy ki legyen a pasim.
-Olyan felnőttnek érzed magad  19 éves létedre, közben a tojáshéj még ott van a seggeden. Kicsit magadba kéne nézned édes lányom, még mindig az anyád vagyok.
-Lehet, hogy az anyám vagy, de nem te irányítod az életem - kiabáltam. - És már nincs szükségem rád. Nem kellesz. A saját lábadra álltam és nem kell a pátyolgatásod, és, hogy beleszólj a dolgaimba.
Néhány perc kínos csend telepedett körénk. Nem teljesen így akartam tudatni anyával ezt a dolgot, de ő volt az aki rögtön elítélte Zaynt. Régen mindig megbántam amikor ilyeneket mondtam, de most nem fogom. Mert most Zayn a legfontosabb ember az életemben, és a saját anyámnak se fogom hagyni, hogy szidja. És igen. Végeztem anyával.
-Azt hiszem, jobb ha én most elmegyek - szólalt meg.
-Nincs szükség rá, maradj nyugodtan - állítottam meg. - Zaynhez költözök. Tegnap mutatta meg az új házat.
Kiléptem a konyhából, majd becsaptam magam mögött az ajtót és egyenesen a szobámba indultam. Kirángattam a bőröndjeimet és a sporttáskáimat az ágy alól és elkezdtem a cuccaimat beleszórni. De ez nem volt túl jó ötlet. Mert egy csomó olyan tárgy akadt a kezembe, aminek nem kellett volna. Ruhák, amiket anyával vettem, anya régi cuccai amiket nekem adott. Itt még erős voltam és szimplán egy külön bőröndbe hajigáltam őket. De aztán kezembe akadt a szekrény aljáról egy boríték tele régi családi képekkel. Annál a képnél csúszott ki az első könnycsepp, ahol hárman voltunk. Gemma, anya és én. Aztán jött a kép, az egyik szülinapomról. Talán a 15. Szorosan öleltem anyát és egy puszit nyomtam az arcára. A könnyeim maguktól törtek utat és többet nem álltak meg.
Pont Ő, aki végig ott volt velem. Pont Ő. Pont neki kell elítélnie a srácot, akit mindennél jobban szeretek. Pont Ő nem fogadja el.
Tovább pakoltam a cuccaimat, amikor Colette belépett a szobámba.

-Gondoltam, hogy ilyen állapotban talállak - húzta el a száját.
Felálltam a földről és egyenesen a karjaiba borultam. Fájt. Iszonyatosan fájtak anya szavai. És az én szavaim is. Soha nem hittem volna, hogy egy srác miatt fogunk összeveszni, így. Soha nem hittem volna, hogy bárkihez is így állna hozzá. Pláne Zaynhez is, akit még ismer is.
Colette néhány percig ápolgatott, majd segített pakolni. Viszonylag gyorsan végeztünk és lecipeltük a cuccaimat a földszintre, ahol sehol sem találtam Zaynt. Na már csak ez kellett, tuti anya neki is beszólt.

-Zayn? - kérdeztem közömbösen, és próbáltam úgy viselkedni, mint aki nem az előbb bőgte szét a fejét.
-Kint van a kocsinál - felelte Harry, és a tekintetéből láttam, hogy valami nagyon nincs rendben.
Harry és Col segítettek kicipelni a cuccaimat, de anya csak karba tett kézzel figyelt minket a kanapéról. Kávéscsészéje már teljesen üres volt. Én is azt éreztem. Ürességet.
El se köszönve tőle kiléptem az ajtón, ahol megláttam Zaynt. A kocsijának dőlve idegesen méregette az egyik bokrot. Szerencsére nem gyújtotta fel, nem rúgott bele és még csak nem is köpte le. A bokornak jó napja van. Ellenben velem.

-Mi történt? - kérdeztem miközben átnyújtottam az egyik bőröndömet, amit berakott a csomagtartóba.
-Majd elmondom - felelte, célozva arra, hogy ez csak kettőnkre tartozik, Harry és Colette pedig majd megtudja, ha kicsit lecsengett a dolog.
Elköszöntünk tőlük, majd beültünk a kocsiba és Zayn gázt adott. Szerintem legszívesebben meg se állt volna hazáig (de fura mér ezt mondani), de sajnos a londoni közlekedés ezt megakadályozta.
-Miért nem tudnak ezek normálisan vezetni? - kérdezte idegesen.
-Nyugi - tettem a kezem óvatosan a combjára, mire Zayn halványan elmosolyodott.
Az út további részében csendben voltunk. Azt emésztettem amit anya mondott, és attól tartok, hogy Zayn is.
Amikor Zayn leparkolt a ház előtt, apró megkönnyebbülést éreztem. Végre csak kettesben. Kicuccoltunk a kocsiból és becuccoltunk a házba. Oké, igazából csak lecsesztük az összes bőröndömet, majd közöltem Zaynnel, hogy azonnal tudni akarom, hogy anyám mit mondott neki, amitől így kibukott. Zayn bólintott majd kivezetett a teraszra.

-Kérsz? - nyújtotta felém a cigis dobozt. Kihúztam egy szálat, majd a számba helyeztem, és hagytam, hogy Zayn szokás szerint meggyújtsa.
Kifújtam a füstöt és figyeltem, ahogy ő is meggyújtja a sajátját. Néhányat szívtunk belőle, nyugtatásképpen. Zaynt figyeltem. Napszemüvege mögül nem sokat láttam, de tudom, hogy milyen ha ideges, ha bántja valami. És most biztosan erről van szó. Mélyeket szívott, és hosszan fújta ki. Tudtam, hogy nem akarja előttem szidni az anyát, meg nem is akarná, hiszen eddig jóban voltak. 

Amikor Zayn kellőnek érezte a pillanatot megszólalt.
-Biztos tudni akarod? - nézett rám.
-Sokat nem ronthat a helyzeten - vontam meg a vállam.
Zayn néhány másodpercig figyelt, és a tekintetével teljesen végigmért. Már kezdett idegesíteni a szótlansága.
-Bökd már ki - sóhajtottam.
-Anne közölte, hogy néhány év, vagy esetleg hónap után számítsak rá, hogy megjelenik nálam, amikor te hazaállítasz terhesen, mert a saját kezével fogja letépni a heréimet. De elvileg most is szívesen megtenné, mert állítása szerint egy ribancot csináltam a lányából, és pont amikor kezdtél jó útra térni én visszarántottalak, és már csak arra vár, hogy mikor teszlek ki a sarokra.
-Aucs - talán lehet, hogy mégsem kellett volna megtudnom.
Most én gondolkodtam el néhány másodpercre. Anya már több hónapja nincs közvetlenül az életemben, de azt hiszi, hogy jobban látja, mint én. Ez hülye. Pont, hogy Zayn segített visszatérni a jó útra. Ezt nem hiszem el. Mégis mi a francot csináljak, hogy anyám elfogadja a barátomat, akit egyébként már több éve ismer.
Fel sem tűnt, hogy idegességemben előjött egy könnycsepp, csak akkor amikor Zayn letörölte.

-És te mit feleltél erre? - faggattam tovább.
-Szerintem azt már tényleg nem akarod tudni - nyomta el a cigicsikket.
-Miért? - pislogtam nagyokat, miközben leutánoztam az előző mozdulatát.
-Legyen elég annyi, hogy nagy valószínűséggel sosem lesz felhőtlen a kapcsolatom ezek utána a leendő anyósommal - hirtelen nem tudtam, hogy kipattanjak a bőrömből, mert anyát leendő anyósának hívta, vagy bőgjem el magam, amiért sosem lesz békés Karácsonyunk. 
-És a te szüleid? - pislogtam nagyokat.
-Mi van velük? - ráncolta Zayn a szemöldökét.
-Hát... nekik is illene tudniuk a kapcsolatunkról. Mert legalább az egyik fél legyen békés. Bár fogalmam sincs, hogy hogyan fognak fogadni, de...
-Annyit meséltem már rólad, hogy máshogy nem is tudnának fogadni, csak a lehető legjobban - mosolygott.
-Te meséltél rólam a családodnak? - hirtelen azt hittem, hogy mindjárt elájulok.
-Igen - nevette el magát. Jó volt újra ezt a Zaynt látni, és nem a 'Mindjárt felrobbanok az idegtől' Zaynt. 
-De azért szeretném őket személyesen is megismerni... - el se hiszem, hogy kimondtam ezt a mondatot. Még egyik barátom se mutatott be a szüleinek, és ők se találkoztak az enyéimmel.
-Felhívom őket, és elhívom az egész családot vacsorázni valahova. Oké?
-Mi lenne ha ide hívnánk őket? - vettem fel az ötletet. - És akkor összedobnék valamit vacsira, ők meglátják az új házat és az egész sokkal barátságosabb lenne, mint egy étteremben nyomorogni.
-Ha ez így neked jó... - gondolta végig Zayn.
-Tökéletes - mosolyogtam.
Zayn vállára hajtottam a fejem, aki a derekamnál fogva húzott bele az ölébe. Arcomat a nyakába fúrtam és elöntöttek a könnycseppek. Zayn a hátamat simogatva, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, miközben majdnem letéptem róla a pólót, olyan erősen kapaszkodtam belé. 

12 megjegyzés:

  1. Húha hát nem tudok mit mondani... Imádom, nagyon jó, mint mindig. "Mit mondjak neki, hogy hol vagy? Csak nem mondom, hogy most próbáltátok ki a közös lakásotokban az új ágyat." ezen szakadtam, mondjuk minden olyan részen, ami vicces volt, de ez tetszett a legjobban. Remélem, azért Anne megbékél Zaynnel, és teljes lesz a boldogság. :) Siess a következővel! xx ♥
    Zaynes blogokat tudnék mondani rengeteget, inkább itt egy link, én ezeket olvasom: http://www.blogger.com/profile/00673023269768447416
    Kedvencem közülük a Testem rabja vagyok (ez mind az öt fiús, Zayn majd a vége fele lesz csak benne), a Legjobb ellenség, a Dear heart, why him? és a What my blood feels, bár ez Harrys, de Zayn karakterét annyira imádom benne. :D Ja meg persze még ez is kedvenc: http://rightbackforyouonedirection.blogspot.hu/
    Remélem találsz jót. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húha, köszönöm szépem, és a blogokat is. :DD és a vége nagyon aranyos volt ^-^
      biztos találok, köszönöm még egyszer. :'))
      siietek <3

      Törlés
  2. aaahh nagyon jó rész lett, imádtam és még mindig fantasztikusan fogalmazol. remélem Zayn és leendő anyósa között- ahw itt elolvadtam - is békés hangulat lesz egyszer. nem nagyon tudok már mit mondani, mindig kifogyok a szavakból. siess a folytatásal! xx réku
    nagyjából csak Zaynes blogokat olvasok és nagyon sok van belőlük, de a legjobbak: http://ourlovebyangelgirl.blogspot.hu/
    http://youreperfecttome1.blogspot.hu/
    http://iwannasaveya.blogspot.hu/
    http://millastory3.blogspot.hu/ és a millastory7 meg a millastory5 :D
    http://1d-hateorlove.blogspot.hu/ és a második évadja
    http://darkzaynfanfictionhu.tumblr.com/
    http://bealright-1d.blogspot.hu/
    http://bri-iwantfly.blogspot.hu/
    http://1d-bradford-bad-boy.blogspot.hu/
    http://deliberatelove-zaynmalik.blogspot.hu/
    http://togetherwiththetrue1d.blogspot.hu/
    http://mynew1dfanfic.blog.neon.hu/
    http://its-so-hard-to-say-goodbye.blogspot.hu/
    http://silence-of-the-soul.blogspot.hu/
    hát nem tudom, hogy ebből te melyiket olvasod, de remélem segíthettem :) x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen.. ^^
      köszi a sok blogot, biztos találok benne, 1-2t olvasok is. :'))
      sietek <3

      Törlés
  3. Imádtam a részt! Mind mindig... Remélem, Zayn és az anyuka között minden rendben lesz, és mindenki belátja, Zayn szereti Emmát. Siess a következővel!
    Én nem ismerek olyan sok blogot, ezekből pedig vegyesen van ilyen is, olyan is, de én a:
    http://bri-iwantfly.blogspot.hu/ -t imádom, de ez már befejezett, meg kettő van még, amit ajánlok, az egyik most indult, a másik pedig jócskán benne van a történetben, de csak ajánlani tudom: http://secretwhichchangedmylife.blogspot.hu/ , a másik: http://now-or-never1d.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, majd meglátjuk, hogy alakul Zayn és Anne között a dolog. :DD
      köszönöm a blogokat!
      xx. <3

      Törlés
  4. imádomimádomimádom ♥ nem csak ezt a részt hanem az egész blogot :D igazából mást nagyon nem is tudok mondani mert kb mindent leírtak előttem.
    már nagyon várom a kövit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik, a rész is és a blog is. :DD
      igyekszem sietni <3

      Törlés
  5. júj nagyon várom,h Zayn családja mit szól majd Emmához!!*--* várom a köviii. részt..:))

    VálaszTörlés
  6. Egyik legjobb rész amit írtál ;) Azért én is remélem hogy Anne és Zayn jóba lesznek :) A kihagyhatatlan rész: Zayn nagyon aranyos volt ahogy vigasztalta Emmát :')
    Nagyon várom a részt majd amikor Zayn családja és Emma találkozik, remélem hogy ők azért jóba lesznek :))
    Blogot én már nem tudok linkelni mert már az összeset amit olvasok belinkelték :D
    Várom a következő részt <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. huhh, köszönöm szépen. :DD
      már megijedtem, hogy az elejére nem írtad le :((xdd
      sietek <3

      Törlés