2013. június 12., szerda

33. fejezet * Love On Top

Sziasztok! :D Siettem a résszel ahogy tudtam,és őszintén, jobban meg vagyok vele elégedve, mint az előzővel. :) Jelentem, most már lenyugodtam és újra egy kis hiperaktív boldogságzsák lettem ^^ Vagyis valami olyasmixdd A rész címét ne kérdezzétek, mert nagyon én se értem, annyi az egész, hogy Beyoncét hallgattam, miközben írtam a fejit. Vagyis őt is. Mindegy. Jó olvasást mindenkinek :DD
A következő fejezet 9 komment után érkezik
xx. Kikiih

Love On Top

Már körülbelül két hónapja megy a turné a srácokkal. Most megyünk vissza Kaliforniába. A következő koncert San Franciscoban lesz, utána San Diegoban, Long Beachben végül pedig Sacramentoban, majd megyünk át Floridába. 
A repülő ablakából néztem végig ahogy leszállunk San Franciscoba. Zayn óvatosan megszorította a térdem, mire felé néztem és eleresztettem egy mosolyt. Igen, továbbra is együtt vagyunk és minden a legjobb úton halad. Lehajolt hozzám és nyomot egy puszit az ajkaimra, majd homlokát az enyémnek döntötte és mélyen a szemembe nézett. Hirtelen megijedtem, hogy a szempilláink esetleg összeakadnak. Most komolyan. Van még egy ilyen pasi akinek ekkora szempillái vannak? Őrület. Egyébként, mielőtt tovább gondolkodtam volna Malik pilláin, újra megcsókolt, így a pilláink messzebb kerültek egymástól, de a nyelveink összeforrtak.
Miután elváltunk egymástól a gép is végleg leszállt, szóval kiszálltunk és mentünk a csomagjainkért.
Amíg vártunk hirtelen kaptam egy sms-t Danitől.
Danielle: Megérkeztetek már?
Én: Most szálltunk le. Körülbelül fél óra és a hotelnál vagyunk.
Danielle: Okés :)
Ja igen, Dan és Liam már a turné kezdete óta nem látták egymást, és Dan most szeretné meglepni Liamet, mivel neki most van szünete a saját turnéjában, szóval még előttünk San Franciscoba utazott. 
-Oké, akkor a szobafelosztás marad a szokásos - mondta Paul, majd rám és Harryre nézett. - Továbbá, nem akarom, hogy a 2 Styles ismét a másik szobájába tévedjen - erőltetett magára egy mosolyt. Na igen, a múlt héten Harry egyenesen nekiment Paulnak, azóta pedig egész éjszaka a folyóson mászkál. 
A szobánk nagyon menő volt. Igaz, megfordultunk már jó pár hotelben, de mindig elámulunk az új helyeken. Ez most három ágyas volt, és Dani néhány cucca is ki volt pakolva. Természetesen Paullal is meg kellett beszélni a meglepetés dolgot, és így velük sem kezdeményezett, ők is külön szobában vannak. Szerintem Paul túlságosan is tart attól, hogy becsúszhat egy 1D baba.
Colettel kipakoltunk néhány cuccot, majd átmentünk a srácok szobájába. Amikor beléptünk a szokásos látvány fogadott minket. Niall zabált, Harry és Louis már megint hülyültek, Zayn a telefonján Twitterezett, Liam pedig Dant karolta át. Amikor Danielle meglátott minket, rögtön szétölelgetett minket, de viszonylag hamar visszament a pasijához, amit meg is értek, két hónap az igenis sok idő.
Nos, én az én pasimat fél órája láttam, de azért ő is megérdemelt egy üdvözlést, ezért beültem az ölébe és adtam neki egy gyors csókot.

-Öö... azt hiszem én valamiről lemaradtam - integetett Dani. Ja persze, ő még abban a tudatban volt, hogy még Louisal vagyok.
-Khm... személyesen akartam elmesélni - mosolyogtam zavartan.
-Így is világos - nevetett Dani, de láttam a szemén, hogy azért örül neki és még beszélni fogunk erről.
Az egész délután a srácok lakosztályán voltunk és hülyültünk, dumáltunk, csak a szokásos. Utána Paul szólt, hogy ma este valami puccos étterembe megyünk kajálni, szóval mindenki kezdjen el készülődni. Mi a lányokkal visszamentünk a saját lakosztályunkba, ahol ruhaválogatás között Danielle rendesen kifaggatott.
-Ezt még mindig nem hiszem el - vetődött le az ágyra Dani, amikor mindent elmeséltem. - Alig két hónap alatt ez így mind lezajlott és én még csak nem is tudtam róla?
-Ne haragudj - ültem le mellé. - De telefonon vagy Skypeon túl személytelen lett volna.
-Dehogy haragszom - nevette el magát, majd megölelt.
-Akkor ki mit vesz fel? - szólalt meg Colette, megszakítva ezzel a pillanatot.
-Én azt hiszem azt a sárgát - böktem az ágyamra, amire vagy 50 ruha volt ledobva.
-Öm... Ott van sárga? - ráncolta a szemöldökét Daniella, mire szem forgatva felálltam és megmutattam nekik a választott darabot.
-Dögös - vigyorodott el Colette.
-Tudom - válaszoltam vigyorogva.
-Ego - mosolygott Danielle
-És ti mit vesztek fel? - kérdeztem. 
Colette előrángatott egy fehér ruhát, fekete pöttyökkel, Dan pedig egy nyárias, rózsaszín ruhát választott. Miután kitárgyaltuk a ruhakérdést, mind elkezdtünk készülődni. Mivel csak egy fürdőszobánk volt, ezért kőpapírolló-val döntöttük el, hogy ki megy elsőnek. Jelentem, nyertem szóval gyorsan el is foglaltam a fürdőszobát. Ahogy beálltam a zuhany alá magamra engedtem a forró vizet és hagytam, hogy átjárja a testem, majd néhány perc múlva rendesen megmosakodtam és megmostam a hajam. Nos, a hajmosás miatt Dan és Colette tuti nagyon dühösek lesznek, mivel mire a hajamat rendbe hozom... Mivel tényleg nem akartam bunkó lenni ezért siettem a hajszárítással, és a szobában a tükör előtt varázsoltam magamnak hullámos tincseket. Felvettem a ruhámat, aminek a felső része fehér, alul pedig citromsárga. Kikerestem hozzá a fekete többsoros nyakláncom és egy karperecet, majd nekiálltam a sminkemnek. A szememet enyhén füstös árnyalatúra festettem, majd kontúrral kihúztam, és szempillaspirált is tettem fel. Ajkaimra halvány rózsaszín árnyalatú málnás szájfényt kentem és késznek nyilvánítottam magam. Amíg a többiekre vártam beültem a fotelbe, elővettem a laptopomat és egy kicsit beléptem a közösségi oldalakra, mert már elég rég csekkoltam őket. Facebookon leginkább az otthoni ismerőseim posztjait olvasgattam, és kaptam egy csomó üzenetet, hogy mi van velem. A fontosakra válaszolgattam, de például olyanok is írtak a régi sulimból, akik abban az időben megvettek. Persze, hirtelen eltűnök az életükből, bejárom a bátyámmal Amerikát, tényleg közel kerültem a One Directionhoz, és most mindenki nyalizik. Kösz nem. Azoknak írtam vissza akik tényleg számítottak. 1-2 régi osztálytárs, gyerekkori barát, és bocsánatot kértem tőlük amiért eltűntem. Miután Facebookon végeztem átmentem Twittere. Na ez is érdekes. Az elején még ki voltam borulva a sok negatív megjegyzéstől, de ma már egyre kevesebb érkezik, és azt veszem észre, hogy a rajongók kedvelnek. Úgy látszik csak kellett nekik egy kis idő, mire felfogták, hogy Harryvel igenis nagyon jó a kapcsolatunk és, hogy nyilván komoly oka volt annak, hogy megszakadt a kapcsolat.
-Indulhatunk? - állt meg felettem Danielle.

-Persze - mosolyogtam rá, majd lecsuktam a laptopom tetejét és elindultunk a srácok lakosztályába. Amikor beléptünk az ajtón a szokásos szenvedést láttuk. Komolyan, még hogy a lányok készülődnek sokáig! Harry nem tudta megkötni a nyakkendőjét, Liam elgombolta az ingét, Louis elhagyta a fél cipőjét, Niall természetesen leette a gatyáját, ez nem is különleges, csak az a gáz, hogy nem tudjuk, hogy mivel.
-Zayn merre van? - fordultam körbe.
-A fürdőben szenved a hajával. Komolyan rosszabb, mint te - rázta meg a fejét Harry, miközben Col megcsinálta neki a nyakkendőjét.
-Összeillenek - vonta meg a vállát mosolyogva Liam, mire én zavartam tekergetni kezdtem az egyik hajtincsem.
Néhány perc múlva a barátom is óhajtott megjelenni (tökéletesen beállított hajjal, természetesen) majd a sarokba húzva egy hosszú csókkal köszöntött. 

-Menjetek szobára! - kiáltott oda Niall, mire eltávolodtam Zayntől és lesütöttem a szemem.
-Gyönyörű vagy - suttogta Zayn a fülembe, nem is törődve Niall beszólásával, majd egy apró csókot nyomott a nyakamra.
Miután mindenki elkészült lementünk a szálloda elé, ahol a szokásos kisbuszunk várt minket. Zayn beült mellém most már fél-fél fülhallgatóval hallgattunk zenét amíg odaértünk.
Paul egy elég puccos étterembe vitt minket, mindenhol pincérek forogtak, az emberek estélyi ruhákban ültek és borozgattak. Igazából én sose értettem, hogy egy vacsorához miért kell szűk, elegáns ruhát felvenni. Nem tudsz sokat enni, mert a ruha már alapból kényelmetlen, ha pedig véletlen leeszed akkor a tisztítás drágább, mint maga a ruha.
-Jó estét - rázta oda magát hozzánk egy csinos pincérnő. - Volt foglalásuk?

-Igen, Paul Higgins névre - mosolygott Paul.
-Ó, látom is - nézte meg a pincérnő a papírokat. - Jöjjenek utánam - rebegtette meg mosolyogva a szempilláit.
A lányokkal egymásra néztünk és megállapítottuk, hogy egyikünknek se tetszik a csaj. Egy élmény lesz nézni, ahogy egész este riszálni fog az asztalunknál...
Leültünk, majd kiosztotta az étlapokat és azt kezdtük el böngészni, amíg Paul mindenkinek rendelt egy pohár bort. Hogyne, álljunk be a sznobok sorába. Bár mi még nem voltunk nagyon sznobok, a mellettünk lévő asztalnál garnélát ettek és pezsgőt ittak. Mit keresünk itt?!
Gyorsan átfutottam az étlapot és megállapítottam, hogy elég nagy a választék. Halak, húsok, tészták, minden amit el lehet képzelni. Gyorsan visszalapoztam a salátákhoz, és azokat néztem át tüzetesebben. Már gondolkodtam, hogy rendelek egy Görög salátát, de Zayn elém nyúlt és ellapozott. Szemöldök ráncolva néztem rá, mire ő elmosolyodott, de ki tudtam olvasni abból a mosolyból, hogy valami olyasmire gondolt, hogy 'úgy vagy jó ahogy vagy, ha most elkezdesz nekem salátát enni, mint valami nyúl, akkor nem tudom mit csinálok veled'. Sóhajtottam, majd inkább a tésztákhoz lapoztam.
-Édeském, ide tudnád adni a sót? - szólt az előttünk ülő asztalnál a nő.
-Természetesen szívecském, a borsot is kéred? - nyújtotta át neki a férje.
-Köszönöm életem, de nem szükséges. Te kéred az olívaolajt?
-Meghálálnám babácskám - na ez volt az a pont, amikor, mind a nyolcan prüszkölni kezdtünk a röhögéstől, Paul és a másik két biztonsági őr aki velünk jött próbáltak minket csitítani, de nehéz volt. Szerintem Paul nem gondolta végig, hogy minket ide akar hozni.
A vacsora többi részén próbáltunk komolyak lenni. Na jó, mi lányok igyekeztünk, de ez nehéz volt ezekkel az idiótákkal. Mind úgy fogták a poharat, hogy a kisujjukat fent tartották, és mindenkit becézgettek. Ja és az se javított a helyzetünkön, hogy én spagettit rendeltem, de azt egyszerűen nem lehet normálisan enni, pláne akkor, hogy mindenki röhögtet, szóval próbáltam nem megfulladni, miközben spagettiszálak lógtak ki a számból. Valahogy az se volt túl elfigadható, hogy Danielle majdnem Niallre köpte az italát, annyira röhögött, és az se, hogy Colette vagy ötször leejtette a villáját, amit mindig kicseréltetett, ezzel csesztetve a pincérnőt.

-Cicuskám, ideadnád nekem a mártogatóst, ha nagyon szépen megkérlek? - szólt Zayn, mire én röhögve odaadtam neki. Azért remélem, hogy ezt a 'cicuskám' becézettet rövid időn belül ejti, mert nem nagyon hiányzik az életemből.
Éjfél körül érkeztünk vissza a szállodába, Paul és a biztonsági őrök rendesen kifáradtak, de mi még egyáltalán nem, szóval szerintem holnapra szereznek egy-két karikát a szemük alá.
Míg a többiek felmentek a srácok lakosztályába, mi ketten Zaynnel elmentünk sétálni a szálloda környékén, hogy egy kicsit kettesben legyünk, úgy igazán.
Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk a medence partján, aztán kiválasztottunk egy szimpatikus nyugágyat, és leültünk egymás mellé.

-Szeretnék beszélni veled valamiről - szólt Zayn néhány perc gondolkodás után.
-Hallgatlak - mosolyogtam rá.
-Tudod... Azon gondolkodtam, hogy ideje lenne nyilvánosságra hozni a kapcsolatunkat - mondta.
-Hogy mi? - pislogtam nagyokat.
-Hát... úgy vagyok vele, hogy szerintem készen állunk rá és... Szeretném úgy megfogni a kezed az utcán, hogy ne legyen belőle botrány, és ha lekapnák egy csókunkat akkor ne kerüljünk a címlapokra. És szerintem a rajongók is megérdemlik az igazságot.
-De... pont most kezdtem el érezni, hogy a rajongók nem utálnak annyira... és, hogyha megtudják, hogy te meg én... az csak felkavarná őket... Meg te nem érzed úgy, hogy korai lenne?
-Egyáltalán nem. Sőt. Szeretném, ha mindenki tudná, hogy mit érzek irántad, és azt szeretném, hogy mi mondjuk el. Hogy ne egy pletyka útján derüljön ki. Örülök, hogy New Yorkban nem kaptak le minket... El se tudom képzelni, hogy miket írtak volna...

-Szóval neked csak ennyi maradt meg a New York-i csókunkból? - vontam fel a fél szemöldököm. 
-Emma, ne érts félre - próbált nyugtatni.
-Nem értek félre - ráztam meg a fejem. - Csak már várod, hogy mutogass a világnak, hogy igen, ez az én csajom.
-Te rohadtul nem az a csaj vagy, aki arra van nekem, hogy mutogassam.
-Hogy mi? - kaptam fel a fejem.
-Basszus már megint rosszul mondtam - fejelte le a térdét. - Figyelj, megmagyarázom...
-Nem szükséges - nyeltem nagyot, és elindultam vissza a szállodába, mert féltem, hogy még jobban összekapnánk, amire nincsen szükségünk.
-Em, várj meg - pattant fel utánam Zayn, majd a kezemnél fogva megragadott. - Félre értetted. Beszéljük meg. 
-Alszok rá egyet - feleltem hidegen, majd újra elindultam. Zayn tehetetlenül nézett utánam, de tudta, hogy azzal csak jobban felhúz, ha utánam jön. Tudta, hogy most magányra van szükségem, hogy észhez térjek és átgondoljam a dolgokat. 
Amikor beléptem a szobába Colette és Dani rögtön látták, hogy valami nem oké, és finoman kérdezgetni kezdtek, de közöltem, hogy nem akarok róla beszélni, ezért gyorsan lemostam a sminkem és lefeküdtem aludni.

*Zayn szemszöge*

Este nem bírtam aludni és egy fél doboz cigit elszívtam a teraszon. Zavart, hogy Em félreértette azokat amiket mondtam. Pontosan tudja, hogy mennyire büszke vagyok rá és, hogy mennyire fontos nekem. Csak nem értem, hogy miért kell mindig, minden hülyeségen felhúznia magát. Úgy voltam vele, hogy ezzel már nem nagyon tudok mit kezdeni, ezért bementem a szobámba és elaludtam. Igaz, hogy egész este forgolódtam és két óránként felébredtem, de valamit mégiscsak aludtam.
Reggel egy furcsa érzésre keltem. A jobb kézfejemen valami melegséget éreztem és olyan volt, mintha valaki figyelt volna. Lassan kinyitottam a szemeimet, de a hirtelen fény miatt gyorsan visszacsukódtak. Aztán felfogtam, hogy kit láttam magam mellett és azonnal kinyíltak. Emma ült ott, törökülésben, egy fekete atlétában, rózsaszín kockás pizsamagatyában és a haja copfba volt felfogva, de teljesen elaludta, így a feje tetején volt és jobb oldalra hajlott, de egy csomó tincs kiesett. Ránéztem a kezemre, amit óvatosan fogott. Visszanéztem Emmára és halványan elmosolyodtam. Jó volt látni, és nem érdekelt, hogy most éppen nincs a toppon, örültem, hogy idejött hozzám. Magamhoz emeltem a kezét, nyomtam rá egy puszit, majd kissé nehézkesen felültem vele szembe és kíváncsian néztem rá.

-Ne haragudj a tegnapi miatt - tűrt hátra egy kiálló tincset. - Tök hülye voltam és túl hevesen reagáltam le, de.. tudod, hogy milyen vagyok - húzta el a száját.
-Nem is te lettél volna - nyugtáztam mosolyogva.
-De izé... én nem akarok ezen veszekedni, és azt hiszem igazad van. Sokkal egyszerűbb lenne ez az egész, ha nem kéne titkolni. Louisal egyáltalán nem akartam nyilvánosságra hozni, de így, hogy átgondoltam, veled akarom. Komolyan akarom. Mert ez más, ez komolyabb és előbb-utóbb úgyis kiderülne, szóval legyen előbb - hadarta el.
-Biztos vagy benne? - kérdeztem.
-Teljesen - bólintott.
Elmosolyodtam és odahajoltam hozzá. Egy óvatos csókot nyomtam az ajkaira, mire ő a kezét a nyakam köré fonta és rögtön utat engedett. Nyelveink egymás szájába kerültek és reggelhez képest igen vad csókolózásba kezdtünk. Emma belemászott az ölembe és eldöntött az ágyon. Lábát felhúzta a derekam vonalán, és ezzel együtt be is pucsított, én pedig nem bírtam ki és a kezem a csípőjéről a fenekére csúszott. Em erre még jobban bevadult és őrült módon kényeztette az ajkaimat, én pedig óvatosan feljebb húztam a kezemet, beledugtam a kezem a nadrágjába és belemarkoltam a meztelen a fenekébe, hogy tovább izgassam. Sikerült is, mivel belenyögött a csókunkba. Bosszúból beletúrt a kócos hajamba és az alsó ajkamba harapott. Már épp készültem magam alá teríteni, amikor kinyílt az ajtó.
-Szerintem kicsit korán van ehhez - hallottuk Harry hangját. Emma elkerekedett szemmel eltávolodott az ajkaimtól és ijedten nézett rám, miközben én kihúztam a kezem a nadrágjából.  
-Szia Harry - gurult le rólam Emma, egy zavart mosoly kíséretében és a copfját kezdte igazgatni.
-Először azért jöttem, hogy megnézzem, hogy Zayn lenyugodott-e tegnap este, de ahogy látom igen - nézett végig rajtunk sápadtan. Azt hittük, hogy attól van kiborulva, hogy látott minket a dolog elején, de kiderült, hogy nem, mert néhány másodperc múlva megszólalt. - Te ráizgultál Emmára, amikor tiszta karikásak a szemei, mert nem aludta ki magát, kócos a haja és... és egyébként is bénán néz ki? - ráncolta a szemöldökét. Emma csak lazán kiröhögte.
-Milyen jó testvérek vagytok - állapítottam meg. Harry mosolyogva legyintett, majd kiment a szobából. Kérdőn Emmára néztem. - Ez meg mi volt?
-Harry nem túl jó bosszúja - vont vállat.
-Mit bosszult meg? 
-Még néhány éve, egyszer feljött hozzá egy csaj én pedig másnap reggel amikor hárman reggeliztünk, laza oltásokat tettem Harryre, mire a csaj röhögve lépett le tőlünk - mesélte el. 
-De azért meghúzta a csajt? - kérdeztem nevetve.
-Akkor először és utoljára - bólintott szélesen mosolyogva. 
Nos, azt hiszem, hogy nem nagyon kell aggódnunk, ha Harry ettől nem bukott ki. Úgy látszik tényleg nincs ellenére, hogy együtt vagyunk. Pedig én tőle tartottam a legjobban.

15 megjegyzés:

  1. Annyira jó, hogy Harry bírja Zaynt és fordítva. Az olyan rossz, ha a családod nem kedveli a barátodat. (Bár ebben nincs nagy tapasztalatom:D)Nekem az előző rész is tetszett, és ez is nagyon jó<3 Siess a következővel, már tűkön ülve várom, hogy olvashassam:)

    VálaszTörlés
  2. Ajjj ez annyira jó lett :D mondjuk én nagyon csúnyán össze vesznék a szüleimmel ha nem szeretnék a barátomat :/ de ez csak az én véleményem :P hamar köviiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :D
      hát egyébként ez így is van. :D igazából nekem nincs testvérem, de tudom, hogy a tesók máshogy viszonyulnak ehhez. van akinek semleges a másik párja, de van akit igenis érdekel.. furcsa :'dd
      igyekszem <3

      Törlés
  3. A többi részhez hasonlóan ez is nagyon jó lett :) Zayn és Emma olyan aranyos *-* Nem csalódtam Harryben, hogy ilyen beszólása volt :'D Annyira imádom hogy a vicces és kicsit szomorúbb részeket is úgy írod hogy át lehet érezni és bele tudjuk magunkat élni :)) Kedvenc blog <3 Várom a kövit ! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jujj, nagyon jól esik, hogy ilyeneket írsz ^^ <3
      sietek :)

      Törlés
  4. nagyon cuki lett, nagyon jól írsz, siess a kövivel! :) dóri

    VálaszTörlés
  5. Kedvenc blog <3 Várom a következőt <3

    VálaszTörlés
  6. kedven blog!!*--*imádom ahogy írsz!!:))

    VálaszTörlés
  7. iszonyatjó. *-* kövitkövit!!:3

    VálaszTörlés
  8. "- Te ráizgultál Emmára, amikor tiszta karikásak a szemei, mert nem aludta ki magát, kócos a haja és... és egyébként is bénán néz ki? "
    olyan jó látni,ahogy szeretik egymást :D ezen kívül meg csak annyi , hogy kövit :D (most nem vagyok hosszú-kommentíró-hangulatban)

    VálaszTörlés
  9. áááááááááá hát ez nagyon jó lett. az a 'te ráizgultál emmára..' rész nagyon édes lett, már ha ez lehet édes :D és zayn még mindig annyira aranyos és istenem. nekem kell egy ilyen pasi. nem tudok mit mondani csak annyit, hogy siess a kövivel! :) xx

    VálaszTörlés