2/18 * Do You Know Your Enemy?

Sziasztok! Siettem a résszel, ahogyan csak tudtam, nem akarok róla mondani semmit, a rész magáért beszél. :)
Szeretném megköszönni a 96 rendszeres olvasót, hihetetlenek vagytok! <3
Jó olvasást és további kellemes hétvégét mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih
U.I.: Orvosoltam a problémát, elnézést kérek mindenkitől.

Do You Know Your Enemy?

A keserűségemet rövidesen átvette az idegesség. Miért nekem kell rosszul éreznem magam amiatt, hogy Zayn megbántott? Miért nem lehet felfogni, hogy ez az én életem és én irányítom?
Oké, azért én is durva voltam, hogy leszaroztam a gyűrűt, amit egyébként azóta le se vettem. Vetettem egy pillantást a csillogó drágakőre és legszívesebben újra elsírtam volna magam.
Mindennél jobban szeretem Zayn-t, és ezt ő is tudja. Akkor miért nem képes elfogadni a döntésemet? Nem akarok a One Direction árnyékában élni, csak mert az egyik tag a bátyám, a másik a vőlegényem.
Szeretem. Komolyan. De ő is mélységesen megbántott. Mindig uralkodni akar, és nem képes elfogadni azt, hogy nekem is van saját életem, az életemnek egy olyan része, amiben neki nincsen beleszólása.
Megláttam egy kisbolt világító feliratát és kissé felvillanyozódtam, hisz ha világít, akkor valószínűleg nyitva is van.
Óvatosan betoltam az üvegajtót és a pult felé néztem. Egy rövid barna hajú, szemüveges srác volt az eladó, végzős gimis, vagy elsőéves egyetemista lehetett.
- Miben segíthetek? - kérdezte felnézve valami újságból.
Kikértem a szokásos cigimárkámat, valamint egy öngyújtót, aztán felnéztem a mellette található polcra. Egy Jim Beam üveg nagyon szemezett velem, így nagyot nyelve a kezemben tartott összegre tekintettem. Az utolsó srolt pénzem, még a régi melómból, illetve még anya utalt át nekem minden hónapban. Most még nem tette, de fogalmam sincs, hogy fog-e még. Nem is igazán számít, hisz bőven elég az, hogy kibékültünk.
Nagyot nyelve kiböktem az ital nevét. A srác kissé meglepődött, de leemelt egy üveggel és a pultra tette. Odaadtam neki az összes pénzemet és tényleg pont annyi volt.
- Köszönöm szépen – eresztettem el egy gyenge mosolyt és már távoztam is az üzletből.
Emlékeztem, hogy volt a közelben egy park, így sietős léptekkel tartottam oda, így néhány perc múlva már egy hűvös tölgyfa padon ültem.
A cigis dobozt magam mellé helyeztem és megfogtam az üveget. Gyakorlott mozdulattal láttam neki az ivászatnak. Az alkohol kissé égette a torkomat, kellemes volt.
Tudtam, hogy nem volt jó ötlet, de muszáj volt. Ha nem látom meg a boltban eszembe se jutott volna, de nem bírtam ellenállni a csábításnak. Azt reméltem, hogy néhány kortynál megállok, lenyugszok aztán... Fogalmam sincs. Túl ideges lettem volna ahhoz, hogy hazamenjek, így valószínűleg vagy Colette-hez, vagy a bátyámhoz mentem volna.
Csak egy probléma volt. Ha én elkezdtem inni, nem bírtam leállni vele. Most is így történt.
Ittam egy keveset, majd elszívtam egy szál cigit. Ismét ittam, majd újból rágyújtottam, aztán még egyszer. A harmadik szál után nem kívántam többet a nikotint, sokkal inkább az alkoholt.
Ott ücsörögtem a padon magányosan, néhány cigarettacsikkel és egy üres üveggel. Gondolataimmal már nem igazán voltam tisztában, de azt tudom, hogy hatalmas volt bennem az indulat.
Elképzeltem, hogy haza megyek és beolvasok Zayn-nek. Közlöm vele, hogy az egész egy hatalmas baromság, és felejtsük el. Felejtsük el egymást. Nincs szükségem rá, nincs szükségem a birtoklási mániájára. Elegem lett abból, hogy állandóan az ő akarta teljesül, hogy mindig ő akar irányítani. Én ebből nem kérek többet.
Tökéletes kis tervet állítottam össze fejben, óriási jelenetet akartam rendezni, még a gyűrűt is a képébe vágtam volna.
Csakhogy, az agyam sokkal magabiztosabb volt, mint a testem. Nagyban siettek kifelé, közben néhány bokornak nekimentem, egyszer-kétszer meg is botlottam. De nem érdekelt, feltéptem a körülbelül combom közepéig érő vaskaput és mentem tovább, nem is gondolkodva.
Egy zebrához értem, ahol nem volt lámpa, így automatikusan úgy gondoltam, hogy átmehetek. Épphogy lelépem az útról fékcsikorgást hallottam, így arra fordítottam a fejem. A két reflektor vakítóan világított a szemembe, a következő pillanatban pedig éreztem, hogy hátraesek és a fejemet a kemény betonba vertem.
Nem voltam olyan sokáig kába. Maximum csak néhány percig. Arra eszméltem fel, hogy valaki gyengéden pofozgat és kétségbeesetten próbál felébreszteni.
- Ébredj már! Csinálj már valamit! - hangja szinte könyörgő volt.
Pislogtam egyet, de a reflektor még mindig nagyon erősen világított, így szinte azonnal visszacsuktam. Vártam néhány másodpercet és újra próbálkoztam.
Lassan kirajzolódtak a felettem álló ember vonásai. Sötét haja felzselézve meredt felfelé, állkapcsának vonala igazán éles volt és karakteres. Zöld szemei aggódóan csillogtak.
- Seggfej! - sziszegtem, ahogy leesett, hogy ez az ember ütött el.
- Felébredtél! - kiáltott fel boldogan. Ember életében nem örült így, hogy leseggfejezték.
- Akár meg is hallhattam volna! - kiáltottam, én már sokkal dühösebben.
- De nem haltál meg – vont vállat. - De, hogy vagy? Fejed nem fáj? Nem tört el semmid?
- Ki vagy te, hogy így aggódsz, az anyám? - forgattam a szemeimet, és kissé felkönyököltem. - Aúú – szisszentem fel.
- Mi az? - ijedt meg.
- A fejem – kaptam oda azonnal.
- Várj, ülj be a kocsimba és akkor megnézzük – ajánlotta.
- Be nem ülök a kocsidba! - képedtem el. - Majdnem megöltél! Mi van ha el akarsz rabolni?!
- Dehogy akarlak elrabolni! - nevetett fel kissé. - Gyere!
Nem tudtam nagyon ellenkezni, egyrészt mert a fejembe süvítő fájdalom jobban elfoglalt, másrészt pedig azért, mert az alkoholtól minden erőm elszállt.
Beültetett az anyósülésre, ő pedig átfutott mellém a vezetőülésre. Amíg beért megállapítottam, hogy ez bizony nem egy olcsó autó lehet. A kormányra sandítottam, hogy csekkoljam a márkáját. BMW.
- Na mutasd – mondta és segített úgy fordulni, hogy háttal legyek neki. Óvatosan tapogatta a fejbőrömet, várva, hogy mikor szisszenek fel. Ennek hála, gyorsan megtalálta a hatalmas búbot a fejem tetején.
- Ez nem jó – rázta a fejét. - Beviszlek a kórházba.
- Ne! Nincs semmi bajom! - ijedtem meg. Utálom a kórházakat.
- Akkor hazaviszlek – mondta, én pedig visszafordultam. Immáron teljes fényben láttam az arcát. Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani.
- Azt végképp ne! Nem akarok hazamenni... - vallottam be.
- Akkor hova vigyelek? - kérdezte lágyan.
Elgondolkodva a kocsi órájára néztem. Éjfél múlt, te jó ég, mit csináltam én ennyi ideig?! Mégse állíthatok be senkihez éjfélkor.
- Nem tudom – ráztam meg a fejem, és eleresztettem egy könnyezett.
- Ne sírj! - simította meg a vállam kedvesen. - Nincsen semmi baj. Csak pihenned kell. Átjöhetsz hozzám, megágyazok, alszol egyet és holnap már otthon is vagy. Rendben?
- Nem vagy perverz? - néztem rá. - Bérgyilkos? Szervkereskedő?
- Egyik sem – nevetett fel. - Megbízhatsz bennem, akármennyire is vészesnek gondolod a múltam.
- Miért gondolnék bármit is a múltadról? - kérdeztem, miközben elfordította a kulcsot. Kezem készenlétben volt, hogy kinyissam az ajtót és ismét kivetődjek az útra.
- Ismersz. Én is téged... - magyarázta. - Te meg sem ismersz?
- Nem – ráztam meg a fejem, és egyre rosszabbul éreztem magam.
- Mennyit ittál? - indult el az autó, viszonylag lassan. Talán nem töröm el semmim, ha kiugrok.
- Egy egész üveg Jim Beam van bennem...
- Úgy már értem – mosolyodott el halványan. - Én vagyok az, Tom.
Elkerekedett szemekkel bámultam rá, ő pedig csak egy amolyan „ez van” stílusban megvonta a vállát.
Kissé lesokkolva ültem az autóban és nem tudtam eldönteni, hogy ugorjak-e vagy sem. Valószínűleg semmi értelme nem lett volna, így maradtam. Nehézkesen, de feldogoztam, hogy Tom Parker-rel ülök egy légtérben, és éppen a háza felé tartunk. Belegondoltam, és nem biztos, hogy ez a legrosszabb lehetőség. Hisz csak a testvérem és a vőlegényem bandájának legnagyobb ellensége.
Ennyi erővel egy bérgyilkossal is ülhetnék egy autóban.

Reggel egy hangra ébredtem. Mintha egy tucat apró bevásárlókocsit toltak volna el tőlem egy méterre. Kissé összeszorítottam a szemeimet és felmorogtam. Még aludni akartam.
Éreztem, ahogyan az ágy kicsit besüpped mellettem és valaki megsimítja a vállamat.
- Zayn? - nyöszörögtem.
- Nem – válaszolta az ágyon ülő személy, szemeim pedig azonnal kipattantak.
Szóval nem álom volt. Tényleg összevesztem Zayn-nel, tényleg elmentem otthonról, tényleg bepiáltam, tényleg elütöttek és tényleg Tom Parker ütött el.
- Ó te jó ég – fúrtam a fejemet a párnába, és már a napom első két percében sírni akartam.
- Jobban vagy? - kérdezte, mintha a szituáció teljesen normális lenne.
- Úgy nézek ki, mint aki jól érzi magát? - kaptam fel a fejem. - Ez minimum felér egy megcsalással!
- Emma, nem is egy szobában aludtunk – ráncolta a szemöldökét.
- Részeg voltam, azt csinálhattál velem amit akartál!
- De nem tettem semmit – nevetett fel. - Kérdezd meg a barátnőmet.
- A midet? - ráncoltam a szemöldököm.
- Egy perc – mosolygott kedvesen, majd elkiáltotta magát. - Kelsey!
Csak halk motoszkálást hallottam, és egy percen belül kinyílt az ajtó. Egy szőke hajú, barna szemű lány jelent meg, szürke melegítőnadrágban és egy fekete pólóban, amiről szinte íródott, hogy a barátjáé. Csodálkozva figyeltem a kecses mozgását, ahogy leül közénk az ágyra, és pislogva néz.
- Emma vagy, ugye? - kérdezte kedvesen.
- Igen – bólintottam kissé félve.
- Kelsey Hardwick – nyújtott kezet.
- Emma Styles – ráztam meg azt, és rájöttem, hogy ez még annál is kínosabb, mint amikor Malik mutatta be nekem Perrie-t.
- Tom elmesélte, hogy mi volt – mondta. - Remélem, hogy nem fáj semmid.
- A fejem egy kicsit – válaszoltam. - De egyébként jól vagyok. Mindjárt haza is megyek, nem akarok zavarni.
- Dehogy zavarsz – mosolyodott el. Szép mosolya van. - A minimum, hogy megreggelizel nálunk és iszol egy teát.
- Ez így van – bólintott a barátja is. - Megyek, összedobok valami kaját.
- Tőlem pedig kapsz valami ruhát – mondta Kelsey, miközben a barátja távozott.
- Miért vagy ilyen kedves velem? - értetlenkedtem. - Hisz a pasid rühelli a bátyámat...
- De téged elvileg bírt, amikor találkoztatok. Olyannyira, hogy rád akart mászni...
- Olyasmi – bólintottam és kissé kellemetlenül éreztem magam a témában.
- És ha ti összejöttök, lehetséges, hogy mi sose – vont vállat. - Ki tudja? De nem ez a lényeg. Biztosan jól érzed magad?
- Persze, csak a fejem – ismételtem el.
- Nem fizikailag értettem – közölte finoman, mire elcsodálkoztam.
- Honnan tudod, hogy másféle is van? - nyeltem.
- Egy boldog húsz éves lány nem sétálgat részegen, pláne nem egy ilyen szép gyűrűvel az ujján – húzta el a száját szomorúan.
- Ó – esett le és a gyűrűmre pislantottam. Azonnal elöntött a bűntudat.
- Persze nem kötelező, hisz alig ismerjük egymást. De nem akarsz mesélni róla? Talán kicsit megkönnyebbülnél.
Visszanéztem Kelsey-re. Kedves arca volt, barna őzikeszemei bizalmasan pislogtak rám. Megbíztam benne, így elmeséltem neki, mindent. Hogy Simon írt egy SMS-t, valamint azt is, hogy idővel miért változott meg a véleményem erről az egészről. Nem szakított félbe, csak néha-néha bólintott, jelezve, hogy figyel.
A történet végéhhez értem, amikor Tom felkiabált, hogy kész a reggeli. Elindultunk, miközben ő összeszedte a gondolatait.
- Én is láttam a videót – kezdte.
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Az összes Twitter felhasználó látta – mosolygott rám, miközben kinyitotta a konyhaajtót és beléptünk. - Tehetséges vagy.
- Miről van szó? - érdeklődött Tom, és letette az utolsó tányért is az asztalra. Mindenfelé zöldségek, felvágottak, pirítósok, kenyerek... Kész terülj-terülj asztalkám-ot szervezett ide.
- Emma videójáról a Twitteren... Meg a Youtube-on, Facebookon... - sorolta.
- Ja, amit Horan-nel nyomtál? - kérdezte és leült az egyik székre.
- Aha – bólintottam, és én is helyet foglaltam.
- Mi van vele?
- Simon Cowell látta, és mondta, hogy amint Emma tudja, keresse fel. De ez a bolond nő nem akarja felkeresni – mesélte, és egyáltalán nem sértődtem meg a bolond nő kifejezésre. Tudtam, hogy kedvesen értette.
- Tényleg bolond – bólintott Tom. Na ez már kicsit bántó volt.
- Nem akarok a testvérem és a barátom árnyékában élni – magyaráztam. - Ha még be is jönne a dolog, tuti, hogy hozzájuk hasonlítanának, vagy azt mondanák, hogy csak miattuk van hírnevem.
- Hülyeség - legyintett Tom. - Tehetséges vagy. Ez egy olyan dolog, amiben akkor sem tudnak belekötni, hogyha akarnak.
- Könnyen beszélsz, nincs is híres testvéred.
- Na és Micheal és Janet Jackson? - vonta fel a fél szemöldökét. - Mindketten hihetetlenül tehetségesek. Vádolták meg valaha Janet-et, hogy csak Michael miatt lett sztár?
Elgondolkodva hajtottam le a fejem és elvettem egy paradicsomot. Azt hiszem, Tom-nak igaza van.
Nem ettem sokat, egyszerűen nem mentek le a falatok a torkomon, de tudtam, hogy muszáj elfogyasztanom valamit, hisz a gyomrom üresebb, mint egy sivatag. A sivatag tele van homokkal... Hülye hasonlat.
Kelsey nagyon kedves volt, felajánlotta, hogy ad ruhákat és hasonlók, de mivel úgyis hazamentem úgy gondoltam, hogy tökéletesen megfelel nekem a tegnapi ruhám is. Azért a fürdőszoba használatát és egy fogkefét elfogadtam, valamint egy hajgumit is, amivel elrendeztem a kissé kócos, göndör tincseimet.
Indulásra készen álltam az ajtóban, búcsúzkodva tőlük.
- Nagyon köszönöm, hogy ilyen rendesek voltatok – néztem rájuk kissé meghatódva. - A minimum, hogy meghívlak titeket ebédelni, vagy ilyesmi.
- Felesleges – legyintett Kelsey.
- Ragaszkodom hozzá – kötöttem ki mosolyogva.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte Tom.
- Tunk? - lepődtem meg a többes számon.
- Elviszlek – mondta, teljesen természetesen.
- Jajj, nem kell! Szeretnék inkább sétálni.
- De szakad az eső – csodálkozott Kelsey.
- Tudom, de nem zavar – mosolyogtam rájuk. - Tényleg mindent köszönök, és majd még beszélünk.
Egy-egy puszival elköszöntem tőlük az ajtóban majd elindultam hazafelé. Persze kellett egy kis útbaigazítás, hogy mit merre találok, de könnyen tájékozódtam.
Az eső szinte azonnal elborította az egész hajamat, így a kontyom egyre nehezebbé vált a fejem tetején. Beleuntam, ezért egy laza mozdulattal kiszedtem a hajgumit. Ha már megázok, ázzak meg rendesen. Jól esett. Mintha kissé kitisztította volna az elmémet és azt hiszem segítségemre volt, hogy megtaláljam a helyes utat.
Már ha az a helyes út, amit én annak hiszek.
Nagyot nyelve álltam meg a házunk előtt. Fáradt voltam, nagyon fáradt, de ahogy ránéztem az előttem lévő épületre, azonnal elöntött az adrenalin. Ideges voltam, fogalmam sem volt, hogy Zayn mennyire haragudott rám. Félve nyomtam le a kapu kilincsét, imádkoztam azért, hogy nyitva legyen.
Nyitva volt.
Lábaim kissé remegtek, ahogyan az ajtóhoz sétáltam, a saját gondoltaimat nem hallottam, úgy lüktetett a fülemben a vér. Ez már nem volt nyitva, így a csengőhöz nyúltam. Kissé furcsa érzés volt a saját házamba csengetni, de így jár az, aki nem visz magával kulcsot. Mentségemre legyen mondva, egy hatalmas balhé közepén a kulcs az ami utoljára eszembe jut.
A megszólalása után körülbelül öt másodperccel már ki is nyílt az ajtó. Zayn meggyötörten, piros, karikás szemekkel fogadott. Azonnal gombóc jelent meg a torkomban és könnyek gyűltek a szemembe. Ez is miattam van.
- Én... - makogtam, de nem tudtam mit mondani.
- Úgy örülök, hogy jól vagy – rázta meg Zayn a fejét hitetlenkedve.
Nem bírtam ki, a nyakába borultam és olyan szorosan akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehetett, és még annál is jobban. Nem érdekelte, hogy csurom víz vagyok, az se, hogy miket vágtunk egymás szeméhez. A derekamnál fogva húzott magához, és szinte a levegőt is kiszorította belőlem, de nem zavart. Mert ott voltam végre, a karjaiban és nem akartam, hogy elengedjen.
A hirtelen megkönnyebbüléstől a könnyeim előtörtek, mert nem bírták tovább, túl régóta voltak elfojtva.
- Hé, mi a baj? - tolt el magától Zayn ijedten.
- Én... Annyira sajnálom – hüppögtem és inkább visszahelyeztem a fejem Zayn vállára, mert nem akartam, hogy tovább így lássa az arcomat.
Éreztem ahogyan a lábát kissé előrenyújtotta és berúgta vele a bejárati ajtót. Utána kissé lehajolt és a térdhajlatomnál megfogott és felemelt. Kikerült néhány bútort, és a karjaiban vitt fel a lépcsőn, míg én tovább sírtam.
Leültetett a puha ágyunkra, kibújtatott a kabátomból és mellém helyezte. Leguggolt elém, kezeit a térdeimre helyezte.
- Ne sírj babe – kérlelt halkan. - Ne sírj, kérlek – nyelt egy nagyot.
Kezeimmel kicsit megdörzsöltem az arcomat, amit eddig a tenyerembe rejtettem. Pislogva néztem rá, és csak még rosszabbul éreztem magam, ahogyan megláttam a keserűséget az arcán, valamint a szemének furcsa csillogását, amit eddig még nem nagyon éreztem.
- Ne haragudj rám – folytatta, - Nem kellett volna, úgy erőltetnem. Nem az én döntésem, nem csinálhatom helyetted.
- Te ne haragudj – fogtam meg óvatosan a kezeit, amik a lábamon pihentek. - Én voltam a túl makacs, és felszínesen gondolkodtam. Aztán pedig olyanokat mondtam, amiket nem is gondoltam komolyan. Ugye ezt te is tudod?
- Tudom – mosolyodott el halványan.
Mintha csak erre vártam volna, testemet átjárta a megkönnyebbülés. Lepattantam az ágyról és letérdeltem Zayn-nel szemben. Kezemet a nyaka köré fontam, miközben Zayn is térdre ereszkedett. Ajkaimat finoman az övéire nyomtam és megcsókoltam. Nyelve már engedélyt sem kért, jól ismerte az utat. Hosszan, kellő sebességgel kényeztette az enyémet, tökéletesen a tudtomra adva, hogy újra béke van.
- Emma – tolt el magától kissé lihegve.
- Hmm? - pislogtam nagyokat.
- Még mindig vizes vagy – közölte, én pedig elnevettem magam.
Játékosan megpofoztam, a vigyor mindkettőnk arcáról letörölhetetlen volt. Feltápászkodtam és elmentem megszárítkozni, Zayn pedig kikészített nekem néhány ruhát. Hajamat nem szárítottam meg teljesen, az túl sok idő lett volna, nekem pedig máris hiányérzetem lett Zayn nélkül.
Ismét egy kontyba tettem, majd egy törülközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből, egyenesen a szobánkba. Zayn az ágyon fekve nyomkodta a telefonját, de természetesen rögtön felkapta a fejét, amint meglátta, hogy alig takarja valami a testemet.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben az arcomon ott volt egy diadalittas mosoly, ami a Zayn-nél elért sikerem eredménye.
- SMS-t, írok mindenkinek, hogy megjöttél – felelte, de a telefon már rég nem volt a kezében.
- Minek? - értetlenkedtem, miközben ledobtam magamról a törülközőt. Zayn szemei kissé elkerekedtem, majd kissé krákogott a válasza előtt.
- Mindenkinek körbetelefonáltam, hátha náluk vagy – mesélte. - De mivel senkinél nem voltál, így mindenki aggódni kezdett. Összecsődültünk a nappaliban és az összes kórházat felhívtuk, hátha megint elütöttek. Én a rendőrséget is akartam hívni, de azt mondták, hogy még korai lenne.
Teljesen meghatódtam, hogy Zayn így aggódott értem. Gyorsan átöltöztem és bebújtam mellé az ágyba. Magához ölelt és nyomott a homlokomra egy puszit.
Tudtam, hogy hamarosan rákérdez, így úgy gondoltam, hogy inkább én kezdeményezek, és mondom el, hogy mi történt.
- Egyébként nem álltatok messze az igazságtól.
- Mármint? - ráncolta a homlokát.
- Tényleg elütöttek – sütöttem le a szemem.
- Ó te jó ég – ült fel gyorsan. - De ugye jól vagy, nincsen semmi baj?
- Úgy nézek, ki mint aki megsérült? - nevettem fel kissé, miközben én is felültem.
- Em, komolyan! - Teljesen kétségbe volt esve, aggódóan fürkészett.
- Csak a fejem fáj, és már vettem be rá fájdalomcsillapítót. Tegnap este elvileg volt egy búbom, de nem tudom, hogy ott van-e még. Szerintem csak a piától fájt amúgy.
- Búb? Mi, pia? - esett kétségbe teljesen. - Előbb mutasd a búbot – egyezett meg magában és a fejemet a mellkasához húzta. Merre van?
Látatlanul a kezét elvezetettem ahhoz a helyhez ahol tegnap este Tom megtalálta. Mára sokkal kisebb lett, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy Zayn úgy érezze, mindjárt meghalok.
- Menjünk a kórházba!
- Dehogy megyünk kórházba – feleltem halál nyugodtan.
- Egy púp áll ki a fejedből!
- Van ilyen – tártam szét a karom. - El fog tűnni.
- Emma! - nézett rám fájdalmasan, én mindenképp kórházba akart vinni.
- Zayn! - utánoztam. - Nincs semmi baj. Kérlek...
- Legalább borogatást hadd hozzak rá.
Hozott rá borogatást. Utána persze már áttért a piálás részére is, amiről reméltem, hogy elfelejti. Persze nem felejtette el.
Elkezdtem mesélni neki, de épphogy eljutottam az elütős részig, Zayn kiborult.
- Ki volt az? Megölöm.
- Nem ölöd meg! - próbáltam lehiggasztani. - Nagyon rendes volt, ő is kórházba akart vinni, de meggyőztem, hogy nincs rá szükségem, csak alvásra. Elvitt a házába és lefektetett aludni. Kaptam reggelit is, meg fájdalomcsillapítót, segített mindenben. Kérlek ne öld meg.
- Ki volt az? - kérdezte Zayn, most már nyugodtan.
Tudtam, hogyha elmondom neki, hogy ki volt az, egyáltalán nem lesz nyugodt. Így hazudnom kellett.
- Egy Kelsey nevű lány.