12. fejezet * A Sweet Dream Or A Beautiful Nightmare

Hello. :')) Igyekeztem hozni a részt, ez sem lett olyan nagyon hosszadalmas, de remélem, hogy ez is elég fordulatos lett. :')) Igazából ez tulajdonképpen csak egy reggel játszódik ami viszont elég eseménydúsan telik, mivel Emmának és Zaynnek is elég álmatlan éjszakája volt és most ne gondoljon senki semmi rosszra!:DD
Hihetetlen boldog vagyok, hogy ennyi rendszeres olvasóm van és, hogy a blog nézettsége is ennyire megnövekedett...:)) Nagyon boldog lennék, ha megajándékoznátok néhány kommenttel, higgyétek el nem harapok és általában válaszolni is szoktam, és nagyon jólesne, ha leírnátok a véleményeteket a résszel vagy bármi mással kapcsolatban.:) xoxo.

A Sweet Dream Or A Beautiful Nightmare

Este annyira ki voltam, hogy még vacsorázni se mentem le, amit reggel meg is bántam.Szokásomtól eltérően elég korán keltem (7kor...), szóval inkább nem szenvedtem tovább és lementem a konyhába, mivel a srácokkal vettünk végszükség esetére mindenféle laza kajákat.
Legnagyobb meglepetésemre Emma ült az asztalnál egy bögre kávéval a kezében, kócos hajjal és fáradt szemekkel. Egy ideig csak bámultuk egymást (ő egy toppban és bugyiban volt én pedig csak egy boxerben), aztán pedig csak megtörtük a csendet.
-Hát te? - kérdeztem még mindig meglepve, aztán töltöttem magamnak is egy bögre kávét.
-Nem tudok aludni. - mondta meggyötörten. - Egész éjjel forgolódtam meg ilyenek.
-Velem is hasonló volt. - leszámítva azt, hogy időnként idegrohamot kaptam és nekicsesztem a párnámat a falnak, felálltam érte, visszatetettem aztán 5 perc múlva megint nekidobtam a falnak... de ezt inkább nem mondtam el Emmának. - Nápolyit? - nyújtottam felé a műanyag zacskót.
-Nem köszi.
És akkor újabb csend állt be, amit most Emma tört meg.
-Gondolom jó nagy ribancnak tartasz. - hajtotta le a fejét.
-Nem. Kéne? - vontam fel a szemöldököm.
-Hát... én eléggé annak érzem magam.
-Miért?
-A tegnapi miatt...
-Tudod Emma, ha kifejtenéd a dolgokat és nem kéne találgatnom máris boldogan indulna a napom.
-Az, hogy rád másztam aztán pedig észrevetted, hogy Loun is hasonló pózban vagyok...
-Nekem is vannak bevált módszereim, ez nem gáz. - vontam meg a vállam..
-Basszus Zayn, ne csináld már ezt. - csattant fel.
-Mégis mit? - kérdeztem nagy szemekkel, majd beleharaptam egy nápolyiba.
-Úgy teszel mintha ez most rohadtul leperegne rólad és nem értenéd miről beszélek. Pontosan tudod miről van szó és hagyod, hogy magamban teljesen összezuhanjak.
-Emma én egyáltalán nem akarom, hogy összezuhanj. - mondtam nyugodtan. - Csak nem szeretem ha valaki egyszerre két vasat tart a tűzbe.
-Mondod ezt te. - nevette el magát cinikusan. - Elhiteted velem, hogy bármikor ott vagy mellettem, sírok a válladon, mellettem alszol egész este és nem hagytad, hogy bármi bajom essen. Erre amikor kiderült, hogy barátnőd van le se szarsz.
-Te távolodtál el tőlem. - tártam szét a kezem.
-Mert nem akartam egy ribanc lenni aki belerondít a dolgodba. 
-Jó. Ha te így gondolod. De a tegnapi. Én tudom, hogy azt nem teljesen megjátszottad.
-Rosszul tudod, Malik. - rázta meg a fejét.
-Igazán. Ha nem lett volna legalább egy kis részben őszinte akkor ez az egész nem lett volna ilyen szenvedélyes. Valld be Emma, élvezted. - néztem mélyen a szemébe, hátha bevallja magának, hogy ez tényleg így volt.
-Teljesen lényegtelen, hogy mit éreztem. - hajtotta le újra a fejét.
-Erről ennyit. - ráztam meg a fejem, majd a kávémmal és a nápolyimmal visszamentem a szobámba.

*Emma szemszöge*

Megsemmisülve ültem a konyhában és az előbb lezajlott veszekedésen járt a fejem. Fogalmam sincs, hogy miért, de komolyan egy ribancnak éreztem magam. De csak az után éreztem ezt, hogy Zayn ránk nyitott smárolás közben. Azt hiszem, hogy valamiért tényleg berágott rám. De semmi olyat nem tettem amiért dühösnek kéne lennie rám. Inkább nekem kéne rá dühösnek lennem rá, mert megpróbált beetetni, közben pedig barátnője van. Na szóval akkor most ő is dühös rám, én is dühös vagyok rá. Azt hiszem ennyi.
Fogtam magam és visszamentem Louishoz. Igen, este ott aludtam, ismétlem aludtam. Még egyáltalán nem tartunk ott, hogy összebújjunk...
-Felébresztettelek? - kérdeztem elhúzva a számat. 
-Nem egy olyan 5 perce ébredtem. - mondta. - Hol voltál?
-Nem tudtam aludni és lementem egy pohár vízért. - hazudtam.
-Ja oké. - vonta meg a vállát. - Na gyere vissza. - nyújtotta ki a kezét én pedig mosolyogva hozzábújtam. Mélyen beszívtam az illatát és próbáltam minél közelebb kerülni hozzá, hátha valami biztonságérzést kapok, mert most azért egy picit összetörtem. Vagy inkább csak korán reggel sok volt ez így. Louis mosolyogva belepuszilt a hajamba aztán visszaaludt. Legalább ő kipihente magát.

*Zayn szemszöge*

Egy váróteremben állok. Fogalmam sincs, hogy kerültem oda, csak körbe-körbe forgolódok miközben nővérek és orvosok rohannak el mellettem. Mellettem épp egy idős hölgy és a férfi lépett be, valami Jessicát kerestek. 
-Igen, a kicsi teljesen egészséges és gyönyörű. - mosolygott rájuk a nővér. - Jöjjenek utánam. - és azzal eltűntek.
Szóval egy szülészeten vagyok. Tovább forgolódok és látom, hogy rengeteg pasi áll még itt, idegesen és várják a fejleményeket. Hirtelen mintha Annet és Robin [Anne ugye Emma és Harry anyja, Robin pedig a nevelőapja. szerk.] sétált volna el mellettem, de mire megfordultam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ők voltak-e el is tűntek. Még egy darabig forgolódtam aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem véletlenül vagyok itt. Hirtelen rajtam is átfutott az az izgalom amit a körülöttem lévők élnek át. Egyszer csak egy alacsony picit duci szőkés-barna hajú szemüveges nő lépett elő.
-Ugye ön Zayn Malik? - kérdezte mosolyogva.
-Igen. - feleltem, de a hangom egy picit erőtlen volt.
-Fáradjon utánam. 
A lábaimat alig érezve indultam el a nő után. Semmi máson nem járt a fejem csak a gyerekemen... vajon fiú vagy lány? Körülbelül mekkora és milyen súlya van? De a legfontosabb, hogy ugye teljesen egészséges? Vajon mennyire hasonlít rám és mennyire hasonlít...
-Itt is vagyunk. - nyitotta ki előttem mosolyogva az ajtót a nő akit eddig követtem.
Lélegzetvisszafojtva léptem be a szülőszobába, ahol éppen egy kék takaróvval bebugyolált babát adtak... Perrie kezébe. 
Perrie mosolyogva nézte a babát aztán mosolyogva felnézett rám. Nem tudom miért, de talán egy picit csalódott voltam, de nem értem, hogy miért. Odaléptem Perriehez és a picihez. A baba gyönyörű volt, csak nem találtam benne saját magam. Kicsit közelebb hajoltam hozzá és megsimítottam a kicsi kopasz fejér, mire ő rögtön sírásba kezdett  Gyorsan elkaptam a kezem. Abbahagyta.
-Nyugi, ez nem jelent semmit, biztos csak még nagyon új neki minden. - nézett fel rám Perrie. - Próbáld meg még egyszer.
Bólintottam egyet, majd óvatosan a baba kezéhez nyúltam, hátha megszorítja a mutatóujjam vagy ilyesmi. A kicsi ijedten nézett rám, aztán megint kitört belőle a sírás. 
-Sajnálom. - tártam szét a kezem.
-Ugyan már. - legyintett Perrie. - Mondom, ez még nem jelent semmit.
-Ha nem bánják most gyorsan megfürdetem a babát. - jött oda hozzánk egy magas kopasz pasi. Ez egy nővérszerűség lenne?
Perrie odanyújtotta felé a babát ő pedig elvette tőle és vitte megmosdatni. A baba teljesen nyugodt maradt. Egyáltalán nem sírt. Azt hiszem ez azért jelent valamit.

Hirtelen már egy üvegfal előtt állunk Perrivel egymás mellett és azon keresztül nézzük ahogy a gyerekünk békésen alszik sok más babával együtt. Még mindig nem érzem azt, hogy ez így olyan felemelő érzés lenne. Mintha a gyerek nem is az enyém lenne. És őszintén már most sajnálom szegényt, mert egy olyan családban kell felnőnie ahol a szülők szerelme csak egy átverés. Egyszer gondolkodtam azon, hogy milyen lehet itt állni és figyelni a nemrég született gyereked. Azt hittem, hogy büszke leszek és kiabálnám a világnak, hogy 'Igen, apa lettem és az én gyerekem a legszuperebb/legszebb a világon!!'. De nem érzem ezt. Ürességet érzek.
Hallottam mellőlem egy halk nevetést, amit azonnal felismertem és a szívem is hirtelen nagyot dobbant. Félve elfordítottam a fejem, mintha egy hirtelen mozdulattól is eltűnne a mellettem álló személy. És igen ő volt az. Íródott róla a boldogság, ahogy az előtte lévő kislányt figyelte. Aztán amikor a mögötte álló Louis nyomott egy puszit az arcára a mosolya szinte a füléig ért és látszott rajta, hogy ez élete legboldogabb napja. És amennyire ő boldog én annyira törtem össze egy másodperc alatt.  
Nem, nem Emma boldogsága miatt történt ez az egész. Csak örülni tudok, hogy boldog. Azért történt ez az egész, hogy ilyen könnyen összetörtem, mert nélkülem volt boldog. 

Kipattantak a szemeim. Olyan hirtelen ültem fel, hogy elkezdtem szédülni, szóval gyorsan újra összeszorítottam a szemeimet és néhány másodperc múlva kinyitottam. Körbenéztem a szobában és megkönnyebbültem sóhajtottam fel. Csak egy álom volt.