1. Fejezet. * It's My Life

Sziasztok!:'DD Meg is hoztam az első részt amilyen gyorsan csak tudtam. Igyekszem úgy írni, meg a kinézetet is úgy szerkeszteni, hogy eltérjen a Másik Blogomtól. Szóval remélem, hogy elnyerem vele a tetszéseteket, legalább annyira, mint az Everything About You-val. :') Ígérem a részek nem lesznek mindig ilyen rövidek, csak nem akarom az összes fontos történést rögtön az első részbe belesűríteni, de ebben is kiderülnek dolgok... :) Ha tetszett akkor kérlek ajándékozzatok meg néhány komival, nagyon fontos lenne. :) xoxo.

It's My Life

A tükör előtt álltam és a hajammal szenvedtem, hogy végre kiegyenesítsem. Már egy hajvasalót tönkretettem mert örökös küzdelmeim vannak a göndör tincseimmel. Ez is csak Rá emlékeztet. Idegesít, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk, így esélyem sincs elfelejteni Őt. Bár őszintén, sose tudnám elfelejteni.

-Emma! - kiabált be a nővérem a fürdőszobába. - Mikor óhajtasz kijönni?

-Most. - vigyorogtam rá, miközben kinyitottam az ajtót.

-Miért vasalod ki mindig a hajad? Annyira szép göndören. - nézett végig rajtam Gemma.

Válaszul csak rámorogtam és bementem a szobámba. Előkerestem a neszesszeremet amiben a sminkemet tartom és beálltam a tükör elé. A tükör mellett álló szekrényre leraktam a sminkeket és 'munkához álltam'. Nem szoktam egy vakolatot kenni a fejemre, de a szempillaspirál, szemceruza, szájfény nálam alap. Miután ezzel is kész lettem nekiálltam válogatni a szekrényemben. Végül egy fehér topra, egy szakadt fekete farmersortra és egy fekete blézerre esett a választásom. 

-Hello. - morogtam miközben bementem a konyhába ahol anya éppen kávét főzött. Anya halványan rám mosolygott, hátha ettől jobb kedvem lesz. Nem lett. Már úgy több mint 2 éve nincs jó kedvem. 

-Figyelj Emma lehet, hogy beszélnünk kéne. - nézett rám anya.

-Mond, csak gyorsan. - mondtam miközben sietve előkaptam a telefonom. 18:24. Csak el ne késsek!

-Mész valahova? - kérdezte a pulton támaszkodó Gemma.

-Colette-el találkozok, szóval remélem, hogy nem olyan fontos, mert késésben vagyok. - húztam el a számot.

-Hát igazából. - kezdte anya, de amikor meglátta, hogy nem izgat, hogy mit mond inkább legyintett. - Menj.

Bólintottam egyet, sarkon fordultam és kimentem. Anya és Gemma még elköszöntek de én már rég kint voltam. Őszintén nem sok embernek kerestem a társaságát az elmúlt 2 évben. Talán igazából csak Colette-ét. Colette a legjobb barátnőm már nagyon kicsi korunk óta. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk. A család társasága meg már nem érdekelt. Már nem tudtam, hogy mit is számít ez igazán. 

Egyébként az, hogy Colette-el találkozok részben igaz volt. Azt a kis pici részletet, hogy a melóhelyemen találkozunk valahogy nem akarom anyám orrára kötni, mivel semmi köze hozzá, hogy én hol melózok, meg tuti nem támogatná. Van egy elég jól menő bár nem messze tőlünk és ott szoktam hétvégénként énekleni. Elég jól fizetnek és legalább ott azon az egy helyen azt csinálhatom amit szeretek. Ahol nem a nevem miatt ítélnek meg. Ahol csak az embereket a hangom érdekel és nem az, hogy Emma Stylesnak hívnak.

-Már megint majdnem elkéstél. - vette oda Rob a főnököm. 30as éveiben járó pasi, nagyon jó fej. Mindenki tegezi és ő is az alkalmazottakat, egy ilyen 'álomfőnök' típus.

-De csak majdnem. - mondtam megnyomva a majdnem szót. - A majdnem késés az nem késés.

-Jól van, menjél. - legyintett röhögve. 

-Hello. - ugrott a nyakamba Colette amikor odamentem a szokásos helyéhez a bárpultnál.

-Szia.- mosolyodtam el egy picit. Az egyetlen ember aki segített mosolyt csalni az arcomra mostanában.

Szőke haja most lazán ki volt engedve, szakadt farmert és fél vállán lelógó világoskék felső volt rajta. 

-Mikor kezdesz? - kérdezte felnézve nagyra nyitott szemekkel. Na igen, ami szintén közös bennem és tesóm között, hogy mindketten rohadt magasak vagyunk. Legalábbis én egy lányhoz képest szeretnék sokkal alacsonyabb lenni. Olyan 165 körül. De nem én 170 vagyok...

-Egy olyan 20 perc múlva. - válaszoltam.

*Harry szemszöge*

Bámultam kifelé a taxi ablakán a napszemüvegemen keresztül, mivel az erősen sütő nap már-már vakította a szemem. Jó volt újra végignézni Holmes Chape utcáin. Tudtam, hogy csak 3 napot maradok, de mégis örültem, hogy újra itt vagyok. Egyre több régi emlék jött vissza. És ezekben az emlékekben mindig megjelenik Emma. A veszekedésünk óta mardos a lelkiismeret-furdalás. Tudtam, hogy nem kéne ennyire szétválnunk. De nem tudtam mit tenni, végleg Londonba kellett költöznöm. Azóta minden megváltozott köztünk. Teljesen eltávolodtunk egymástól. Amikor hazamegyek mindig kerül. 2 év alatt körülbelül 5ször láttam és nem bírom. Az ember nem bírhatja ki a saját ikertestvére nélkül. 

Nagy elmélkedésembe, egy combomba fúródó könyök zavarta meg. Zayn könyöke, akit Louis lökött nekem.

-Viselkedjetek már. - nevettem el magam. A taxis nem találta ilyen viccesnek.

Ja, igen Louis és Zayn is jött velem. Igazából nem akartam őket is hívni, csak mindketten magányosak. Liam Dannel van, Niall hazament Írországba, de Elnek vizsgái vannak az egyetemen, Perriék pedig most Amerikában vannak, szóval amikor elmondtam Louisnak és Zaynnek, hogy én is hazamegyek, nem bírtam nézni a szomorú fejüket ezért elhívtam őket is. Természeten a depresszió rögtön elszállt belőlük.

-Megérkeztünk. - mondta a taxis, azt hiszem megkönnyebbülten. Kifizettem neki a fuvart és rendesen adtam neki borravalót is. Ez után az út után igazán megérdemelte.

Előhalásztam a kulcsomat és benyitottam. Anya és Gemma rögtön a nyakamba ugrottak. Csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire is hiányoztak. Sokáig ott álltunk ebben a béna családi ölelésben, amikor észrevettem, hogy még egy kar átfúródik a vállam felett. Louis természetesen ezt nem hagyhatta ki. Miután kibontakoztunk egy kicsit beszélgettünk anyáékkal, aztán a srácokkal felmentünk a szobánkba. Igen, már saját vendégszobájuk van a többieknek, szóval teljesen céltudatosan mentek a szobák felé. Amikor a sajátomhoz értem, mielőtt beléptem volna elfordítottam a fejem a mellettem lévő ajtóra. Emma szobája.

-Nincs itthon. - hallottam Gemma hangját a hátam mögött.

-Hogy érted? - fagytam le egy pillanat alatt. Mégis hol van?!

-Nyugi. - nevette el magát. - Úgy értem, hogy most nincs itthon. Colette-el van.

-Jaa. - esett le, aztán megkönnyebbültem benyitottam a szobámba. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam. Néhány eldobált ruha a földön, néhány plakát kicsit leszakadozva, CD-k mindenfelé szétdobálva. Egyedül az ágyam volt szépen beágyazva. Ledobtam a táskámat egy kisebb kupacra és rávetődtem az ágyra.

-Végre itthon. - suttogtam lecsukott szemmel.

-És hova mentek? - kérdezte Gemma mosolyogva.

-Elviszem a srácokat a kedvenc helyemre. - böktem hátra a fejemmel az ajtóban álló Lou-ra és Zayn-re. Gemma csak mosolyogva bólintott, aztán bement a konyhába.

-Mehetünk? - kérdezte Louis.

-Persze. - vigyorodtam el és elindultunk.

-Mennyi időt kell gyalogolnunk? - nézett rám Zayn fél perc után.

-Úgy 5-10 perc. Hidd el kibírod. És megéri. 

-Hát jó. - vonta meg a vállát.

Ahogy sétáltunk a kedvenc itteni szórakozóhelyemen gondolkodtam. Mindig ide jártunk a haverokkal péntek esténként, de volt, hogy csak Emmával leugrottunk ide. Egy nagyon jó hangulatú bár, nem az a típusú amiben üvölt a zene és nem hallasz semmit, hanem élőzene megy, és leginkább arról szól, hogy beültök, megisztok a haverokkal 1-2 sört és már jól is vagytok. 

-Gyertek. - intettem amikor odaértünk. 

Lazán besétáltunk, majd leültünk a bárpulthoz. Ahogy leültünk, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Egy ismerős hangot hallottam, de az agyam leblokkolt és nem tudtam, hogy honnan jön. Ahogy egyre inkább észhez tértem, lassan elfordítottam a fejem a színpad felé. Emma állt ott.

Ott állt (kiegyenesített) hosszú barna hajjal, fekete sortban és fehér topban. Lazán állt a mikrofonállvány előtt, és tejesen olyan volt mint a profik. A Boulevard Of Broken Dreams-t énekelte a Green Day-től és rájöttem, hogy még soha nem hallottam lányt ilyen profin Green Day-t énekelni. Sőt még soha nem hallottam lányt Green Day-t énekelni. A hangja egy picit mély volt, de teljesen nőies. Ahogy ő is nőies lett az elmúlt évek alatt. Komolyan, mindig is tudtam, hogy a tesómból jó csaj lesz, de hogy ennyire...

-Héé Harry. - bökött oldalba Louis és láttam, hogy Zayn is kérdő fejjel néz rám. - Minden oké?

-Ő az. - csak ennyit mondtam, de mindketten rögtön megértették és elkerekedett szemmel néztem a színpad felé.