2014. november 4., kedd

Életjel

Nem. Nincs normális magyarázat arra amit tettem. Egyszerűen csak bunkó vagyok, amiért így itt hagytalak titeket csak... Nem akarok magyarázkodni, mert tudom, hogy haragszotok rám, én is haragszom magamra. Látom ahogy napról napra egyre reménytelenebbül nyitjátok meg a blogot, hátha. De nem.
Én még mindig nem adtam fel, egyszerűen csak az amit el akartam kerülni (hogy az írás, ami eddig az első helyen szerepelt nálam, sokkal lejjebb csússzon a listán) bekövetkezett.
Mik történtek velem mostanában?
Új iskolát kezdtem. Médiaszakon, ahol fejlesztem tovább az írásaimat, valamint más a témával kapcsolatos ismereteimet, csak ebből kifolyólag sokkal több külön feladatom van, amik becsúsztak a tanulás és a sport mellé. Néha örülök, ha van időm megenni pár falatot, vagy leülni a TV elé és megnézni pár részt valami agyzsibbasztó műsorból. És sajnos az írást tudtam a legkönnyebben és egyben a legnehezebben elengedni.
Borzalmas érzés volt látni, hogy az olvasóim miattam veszekednek, holott a történetem volt a kapocs. Egy kapocs, amit 150 ember követett és élvezettel olvasta. Mindig reméltem, hogy megtaláljátok azt a menekvést az írásaimban amit én is kiadtam ilyenkor magamból. De most elvettem ezt a menedéket tőletek és magamtól is.

Nem fogok eltűnni továbbra sem, csak... Csak... Nem. Nem kérek időt, mert már nem érdemlek több időt. De nem tudok mást csinálni. De a történet nem marad befejezés nélkül, még ha nem is lesz akkora sikere, mintha tisztességesen befejeztem volna. De nem lesznek kimaradt részek, a tervezett fejezetszám megmarad és minden részletét ismerni fogjátok Emma és Zayn kapcsolatának, akiket innen is puszilok.

Hatalmas hálával tartozok azért, hogy még ilyenkor is napi 200-an nézitek az oldalt és vártok, hátha. Nagyon igyekszem, hogy ez a hátha minnél hamarabb bekövetkezik, és addig csak egy valamit kérek. Az utolsó csepp megbocsájtásaitokat, türelmeteket és nagyon félve kérem még azt a pici szeretetet a blogom iránt, mert magam iránt, már nincs jogom kérni, de kérlek, hogy a blog miatt még tartsatok ki.
Ölelek és puszilok mindenkit!

xoxo, Kikiih

15 megjegyzés:

  1. Kedves Kikihh!
    Tudnod kell, hogy ez a legjobb,legizgalmasabb, legromantikusabb, legviccesebb és minden jóból a leg... blog. Számomra EZ a legek blogja. A mai napig ennyi kihagyás után is imádom minden egyes szavát. Eléggé haragudtam rád mikor közölted velünk, hogy nem lesz több rész, de beletörődtem hisz megértem, tudom, hogy ez nem csak nekünk de neked is nagyon nehéz. Reménykedtem, hogy valami miatt mégis folytatod és íme most hatalmas mosollyal az arcomon olvastam a bejegyzésedet. A remény megcsillant és remélem tényleg be fogod fejezni, mert ez a történet megéri a tisztességes befejezést. Másokkal ellentétben nem akarlak bántani, ugyanis teljesen megértem a helyezteted, sajnos én is elég rossz időszakot élek már vagy egy fél éve, de ilyen az élet bele kell törődni. Összegezve mindent: én lennék a világ legboldogabb emberek ha tovább olvashatnám ezt a csodás történetet, nem siettetlek csak arra kérlek tényleg fejezd be a blogod. Lehet hogy ezt megteszed egy hónap alatt de lehet hogy eltelik egy év, nem érdekel, mert én megvárom és minden egyes szavát imádni fogom :)
    Hatalmas ölelés és sok puszi : Egy iszonyatosan lelkes olvasód. :*

    VálaszTörlés
  2. Drága Kikiih:)
    Istenem. Ha nem iskolába lennék bekönnyeztem volna. Tudod, hogy mennyire szeretem az írásaid. Tudod, hogy mindig izgatottan vártam. Azt is tudod, hogy mikor bejelentetted hogy szünetel, nem igazán boldogan de elfogadtam. Miért? Nem, nem azért mert muszáj volt, csupán azért mert te is ember vagy.Vannak gondjaid,problémáid mélypontjaid. A mondás szerint a remény hal meg utoljára. Itt még van remény, és mivel te te vagy, és ez a Breakaway, a te első sikertörténeted, bízom benned és abban hogy befejezed, ha nem is rendesen de egy utolsó résszel.:)
    Ölel a te egyetlen fura szavas olvasód: Viki:))

    VálaszTörlés
  3. Őszintén ez az egyik legjobb blog, amit olvastam, kevés történet van ami igazán közvetíti az érzelmeket, de a tiéd valósággal életre kelt. Várom a végét...:-) <3 N*

    VálaszTörlés
  4. Szia:) Most írok először ehhez a bloghoz, mindig csak olvastam, és azt többször is. Már nem tudom megszámolni hányszor olvastam el, és várom a folytatást akármilyen is lesz. Én megértelek, hogy szünetet kellett tartanod vele, mikor kiírtad a szünetet valahol tudtam, hogy nem direkt csináltad. Most lehet hülyén fog hangzani, vagy nem is leszek ezután szimpi neked, de legbelül örültem, hogy szünet van a blogon, mert pont akkor érettségiztem, és tanulni kellett, és elég nehezen megy ha folyton a neten lógtam, és így legalább tanultam. (mondjuk a felvételim nem sikerült, de mindegy is ez nem ide tartozik). Örülök, hogy majd folytatni fogod a blogot, és nagy szeretettel várom majd a részeket! :)
    Puszi Solya :) :*

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Még nem írtam kommentet a blogodra pedig nagyon imádom az történetet, a szerplõket,az ításodat és úgy teljesegészében az egészet. Bevallom kicsit haragudtam rád amikor megírtad az ezelõtti bejegyzést, de most már az ilyen csökött agyuak mint én is képesek felfogni, hogy miért tetted amit tettél :)
    Én pár napja megint elkeztem olvasni az elejétõl és még mindig ugyan annyira tetszik mint az elején <3
    Már nagyon várom az új részeket és ezzel nem vagyok egyedül ugye többi olvasó?:D
    Az egyetlen amit nem várok az a vége, mert nem akarom, hogy vége legyen :)

    Xx R

    VálaszTörlés
  6. Szia!!!!
    Örülök, hogy visszatértél, az igaz, hogy mióta nem volt új rész 15- ször olvastam el elölről a blogot, mert imádom! Íróként nem találtam ennél jobb és érzelmesebb blogot. szeretnék egyszer majd veled dolgozni.Szeretnélek a csapatomba tudni. Profi vagy!

    Hiányzik a blogod és ahogy hallottam, hogy befejezed nagyon megörültem, tudom milyen új iskolát kezdeni, én most kezdtem a főiskolát és együtt érzek veled, főleg média szakon. Tudom, hogy fontosnak tartod a sulit, de magadnak is hagyj időt, én ezt megtanultam 14 év tanulás alatt, na mind1. Várom a következő részt! Aztán csak kitartást!

    Üdv, Kriszta

    VálaszTörlés
  7. Szia! Sok sikert kívánok az iskolához és, ha várni kell én várni fogok az elkövetkezendő részekre! :) Nagyon jól írsz. Megértelek! Nyugodj meg mert akik szeretik a blogod azok kitartanak melletted! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia ! En ma hajnalba kezdtem a blogodat olvasni es mar ki is olvastam , rengetek blogot olvastam mar es eddig ez a legjobb ! :/ nem vagyok onzo de kerlek folytasd nem kell nagYon hosszu resz csak szakits ra idot ! Kerlek :'(

    VálaszTörlés
  9. Mikor.lesz folytatás? Niki

    VálaszTörlés
  10. Kedves Kikiih!
    Lehet hülyén hangzik, de ez a blog úgymond kezdte megváltloztatni az életem. Óriási 1D rajongó vagyok, azonbelül is a Zarry párosért dobog a szívem. Két kezemen nem tudom megszámolni, hány blogot olvastam már. De ez az egy, nagyon átjött. Imádom ahogyan írsz, te egy vérprofi vagy. Alig 1 hete kezdtem olvasni, de nem birom abba hagyni. Remélem lesz folytatása. Pusziiilak, és reménykedem.

    VálaszTörlés
  11. Nem reg talaltam ra a blogodra..de egyszeruen fantasztikus! Elkepeszto vagy! Remelem minnel hamarabb folytatod majd!:)
    Olyan sokat olvastam..hianyoznak a reszek.:/ Nagyon jo torteneted van! Nem hagyhatod befejezes nelkul! :) imadunk♡ varjuk a folytatast :) Puszii:* :))♥

    VálaszTörlés
  12. Be lesz fejezve valaha is a blog?

    VálaszTörlés
  13. Alig várom, hogy megismerjem a történet végét. Nem szokásom könyörögni, de kérlek fejezd be. Túl jó ahoz hogy méltó legyen a befejezéshez. Nem számít hogy meddig tart. Nem érdekel ha csak kéthavonta egyszer hallunk felőled. Én itt leszek és tűkön ülve várni fogom. Xoxo: N*

    VálaszTörlés
  14. Be lesz fejezve? Már majdnem egy éve nem volt rész :(

    VálaszTörlés
  15. Tenyleg vki jelezzen h akkor lesz e a tortenetnek vege vagy csak igy a semmiben itt lesz hagyva..... Enyit az olvasok is megerdemelnek:((((((

    VálaszTörlés